Salsa újragondolva

avagy korianderes-paradicsomos szappan az igazán bátraknak:)

A leltár:

– olíva
– mogyoróolaj
– ricinus
– paradicsommag olaj
– kókuszvaj
– shea
– sertészsír

Szokatlanul alacsony, mintegy 26 %-os folyadékaránnyal számoltam, a lúgot pedig paradicsomlében oldottam.

Mivel arra számítottam, hogy a paradicsomlé önmagában túl fakó színt ad, sorrendben olajban oldott kurkuma, annatto, vörös szőlőmagliszt-kakaópor került hozzá, ombre technikával. Ja és puszta vakmerőségből egy fuvallat chili is belekeveredett. Meg egy kis koriander (tudományosan a Coriandrum sativum, népiesen a bolhafű, cigánypetrezselyem, koldusbors, esetleg büdöskapor nevekkel is illetett) illóolaj, amit különben még Hippokratész is kitüntető figyelemben részesített modern medicináinak tekintetében – úgy Krisztus előtt 400 körül.

A koriander amúgy a szuperképességeit három varázserővel bíró koboldnak fontos szerves vegyületnek, a monoterpenoloknak, a monoterpéneknek és a ketonoknak köszönheti.

A monoterpenolok a bőr gyógyulását és védelmét segítik, továbbá javítják az arcszínt. A monoterpének antioxidáns, tisztító és hangulatjavító tulajdonságokat adnak a koriandernek, a ketonoknak pedig – azon túl, hogy szintén a bőr egészségére gyakorolt hatásához járulnak hozzá – az olaj illata köszönhető, mely élénkít, stimulál, segíthet az ideges energia nyugtatásában, a stressz csökkentésében.

Antibakteriális és gyulladáscsökkentő tulajdonsága miatt a koriander a pattanások és a mitesszerek megelőzésére is kiválóan alkalmas.
Ja és javítja a keringést, de ezt amúgy a chili is tudja, nem véletlenül turbóztam fel vele a masszát.

A paradicsom, illetve a paradicsommag olaj meg már csak a hab a tortán, mindenre is jó; a süldőlányok szeplős, pattanásos arcára éppúgy, mint az érett asszonyok korral mélyülő ráncaira vagy pigmentfoltjaira, de ez majd egy másik mese lesz, mert már a pontosvesszőt is bevetettem a központozási kelléktáramból, és ez mértékletességre intő jel. Na csók.

Utóirat: a csodálatos szappanpecsétjeimet kívánságaim szerint Dínó faragta háromdébe, merúgyszeretem.