Na megvan a gombhoz a kabát. Ha emlékeztek még az előzményekre, március végén irgalmatlan ibolyamacerálásba fogtam, de még halványlila dunsztom se volt (pontosabban csak az volt), mit kezdek vele. Mostanra összeállt a fejemben egy kétséges kimenetelű terv.
A LAC (más néven sellak vagy laksha, ami egy vörösesbarna színű gyanta, amelyet a Laccifer lacca vagy lakktetű nősténye választ ki) korábban már megviccelt kaméleonszerű színváltozásaival, illetve azzal, hogy tragikus hirtelenséggel úgy összekapta a masszát, hogy csak pislogtam, viszont olyan bordói vöröset (lilát?) produkált, hogy az Univerzum is ibolyaszappanba teremtette.
Azt gondoltam, hogy kissé megbolondítom indigóval, aztán majd meglátjuk, kiadja-e. Kiadta. Bár a felvágásig ez meglehetősen kétségesnek tűnt (mutatom).
Gondoltok néha arra, micsoda szépek vesznek körül bennünket? 
Ránézésre sípálya. 
Szépséges macera. 
Közvetlenül öntés után – a laksha-indigó kombó a tálban még gyönyörű volt, aztán szürkére oxidálódott. Kicsit aggódtam. 
A lila dunszt. 
3 óra elteltével. A szürke 50 árnyalata.
Benne van jó sok olíva- és mandulaolaj, kókusz és sheavaj, és mivel ibolya illóolaj valamiért nincs, érzésre összedobtam egy tonka-levendula-citromfű kombót, ami jellegében egészen ibolyaszerű illatot produkált.
(A rusztikusan elegáns csíkozás, az a H húr. A Férfi most szerelte fel, mert az előző, a Bösendorfer beleszakadt a “dafke Kloé” munkanéven futó rozmaringos színszappanba.)