Szeret-nemszeret-egykicsit-szívbőligazán – hát ami azt illeti, ez meglehetősen dimbes-dombos terep volt.
Szeret – az elején még könnyed voltam, várakozással teli. Aztán meg nem. Aztán
nemszeret – a kötet fele felé (hhheh) elkezdtem kifejezetten kényelmetlenül feszengeni. Mint amikor egyedül vagyok józan egy csatakrészeg társaságban, ahol mindenki pompásan szórakozik, én meg csak nézek ki a fejemből bután, és nem értem, mi történik. Aztán
egykicsit – eszembe jutott, hogy ez egy ilyen telibe viszonzott vágyakozás. De csak egy kicsit.
Meg hogy én ezt a fazont különben annyira bírom. Vagy hát bírtam.
Meg hogy van-e nekem álombiciklim. Vagy hát volt-e.
Meg hogy hol volt. Hol nem.
Aztán beletekertem, és
szívbőligazán – kezdtem úgy érezni magam, mint aki menet közben valahogy leitta magát. Úgy értem, le, a többiekhez. A pompásan szórakozókhoz. Akiknek van álombiciklijük. Vagy nincs. Vagy volt, csak ellopták.
Elhatároztam, hogy regisztrálok a dreambikeregister.com-on. Mittudomén, hátha megtalálta valaki a nádas felett suhanó kétéltűmet.
Erlend Loe: Az álombiciklik regisztere
Scolar, 2025
Fordította: Patat Bence