968. Kedves Mikulás…

2011. december 6. 0:33 - cippo
dekoltázs hang-játék totálkár 4 lábjegyzet

Idén – túl azon, hogy igen szorgalmas, illedelmes, szófogadó gyerekek voltunk (például sose feküdtünk le fogmosás nélkül, a cica farkát se húzgáltuk, csak nagyritkán, és főleg a Hosszú, viszont gyakran helyesírás-ellenőriztünk a gugliban, meg ilyesmi) -, szóval idén egy igazán személyes ajándékkal készültünk, amiről azt kell tudni, hogy a Zeke Laci ”mondta” tollba, a Kálloy Molnár Péter, a Kiss Eszter meg én mikrofonyba, a Hosszú meg összevissza szerelgette, végül pedig itt van, ni, a csomagban, úgyhogy tessél csak bátran rákattintani, megtekinteni, és a legszemélyesebb környezetedbe integrálni.

Ja, és még annyit, kedves Mikulás, hogy idén azt kérném, hogy legalább annyi letöltésünk legyen, hogy beruházhassunk az androidos fejlesztői környezetre, de az ellen se tiltakozom, ha ráadásnak esetleg még a kerítés is kolbászbul lesz. Köszönöm szépen.



966. sefüle-sefarka ballada az elorozott biciklikrül (re-poszt)

2011. november 23. 1:55 - cippo
hang-játék kívánságműsor solo 1 lábjegyzet

[Blanche-nak, mer'.]

az eredeti:
Sefüle-sefarka ballada az elorozott biciklikrül (borongós)

Mindenik nap más nap,
úgy mondják a népek -
hát reggel a Gyula
nem látott, csak nézett.

- Idegen bicikli
virít a fészerben…
- vakarta a fejét -
most vagyok nagy szarban.

 …

a hang-játék:

 
[zene: Besh O Drom]


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



957. rácsos irka (re-poszt)

2011. október 3. 1:17 - cippo
hang-játék kívánságműsor solo

[Zencsajnak, jóreggeltre.]

az eredeti:
Rácsos irka

… Szóval meséli a Bieber, hogy éppen készül a zsiványságra, körbenéz, azt mondja, jóvan, tiszta a terep, azt valami baszom kővel épp nagyba készül beverni a szvift szélvédőjét – de nehogy azt hidd, hogy az újét, á, az nem is a Bieber lenne; valami lerobbant, oldszkúl fos szuzukiét -, szóval, épp készül beverni a szélvédőt, egyszercsak hallja, hogy valaki a nevén szólítja. Piista. Körülnéz, semmi. Azt mondja, má arra gondolt, tisztára bekattant itt az idegtől, azt hallucinál, erre megin hallja: Pista. Hát, az anyja volt, ott álldogált má egy jóideje a háta mögött a Biebernek. 

a hang-játék:

 


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



951. a meglepetésrül (re-poszt)

2011. szeptember 9. 0:13 - cippo
hang-játék solo 1 lábjegyzet

az eredeti:
A meglepetésrül

… Kisasszonyregény – ezt meg a csomagolásra mondta, a Románcnak arra a sápadt rózsaszínnel csíkozott bagóbarna, puha paklijára. A csomagolásra, amihez sose volt elég képességes. Mert nagyapám száraz volt, mint az alföldi szántók aszálykor, szikkasztotta az a sok tűz, a pálinka meg a cigaretta tüze, izgatta azt a forró szívét, hogy az a hév, mikor előkívánkozott volna valami kis érzelgés, könnyű szentimentalizmus, sistergős nagy indulatokat csinált. 

a hang-játék:

 
[zene: Farmers Market]


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



941. az élesztőrül (re-poszt)

2011. augusztus 6. 1:21 - cippo
hang-játék solo

az eredeti:
Az élesztőrül

… Kopottas, barna fadobozokban volt az a vegyes tárolva, pitlibe‘, mondták, de különben fiók volt. Ahány a vegyes, annyi a fiók, kispitli-nagypitli, sorjáztak egymás fölött rendre. Abban egyeztek, hogy kopottasak mind. Meg hogy barnák. Vegyesboltbarnák – azóta se láttam sehol olyat, azt a keserű szociálbarnát. 

a hang-játék:

 
[zene: Farmers Market]


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



939. Szomaházy A szalmaözvegy kiskátéja – Nyilasamisi szubjektív

2011. július 27. 20:33 - cippo
hang-játék kívánságműsor nyilasmisi

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

 

az eredeti:
Szomaházy István – A szalmaözvegy kiskátéja
(részlet)

… 2. §.

Egyáltalában nincs értelme annak, hogy a szalmaözvegy az utcán, vagy a szolidabb kávéházakban minden különösebb ok nélkül “tyuhaj, haj, haj, haj” kiáltásba törjön ki. Az okos ember még a tuláradó örömét is óvatosan elrejti a külvilág elől. …

a hang-játék:

 
[zene: Django Reinhardt - After You've Gone]


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



937. a pad (re-poszt)

2011. július 19. 19:09 - cippo
hang-játék solo 2 lábjegyzet

[Twitterpajtásaimnak. Ántik mese a twitter aranykorábul.]

az eredeti:
A pad

… Az egész Petőfi utca csupa pad volt, csupa öregasszony vasárnap délután, hogy mind meg kellett  állni, s az egész Petőfi utca csupa megállás volt, csupa köszönés, meg hámészangyalom, mert, tudod, ilyen twitterük volt nekik, hogy így követtek minket, meg követtek másokat; aztán meg volt a megosztás, az meg a szomszéd Ilonkával volt, mikor a cefrének valót szedegették a kertben. A pad volt a twitterük nekik, úgy volt. 

a hang-játék:

 
[zene: Farmers Market]


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



920. Text Az esküvőn – Nyilasmisi szubjektív

2011. június 3. 9:33 - cippo
hang-játék nyilasmisi

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Text – No. 2356 ~ az esküvőn

… Három gyereke volt, és ott volt a felesége is, de nem zavarta. Tánc közben úgy szorított, mint a kalodaabroncs, mondtam neki, hát csak nem menekülök el? De azért szorított, érezni akarta a mellemet

a hang-játék:

 
[zene: Váradi Roma Café]


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



917. Libretto A májusról – Nyilasmisi szubjektív

2011. június 2. 0:37 - cippo
hang-játék nyilasmisi 1 lábjegyzet

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Librtetto – A májusról / A májusról megint

… Feküdtünk a fűben, hogy simogasson a május, ezt mondta apa megint a májusról. Ekkor már ivott egy kis bort, és azt én szeretem, mert ilyenkor olyanokat mond nekünk, amiket máskor nem. A fa tetején mutatott egy kis bogyót, hogy az ott az élet, és hogy semmi más nem számít. És hogy szeressük a természetet meg az embereket. És mondta, hogy egszer majd a fűben alszunk, jó?

a hang-játék:

 
[zene: Goran Bregović]


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



914. Milne Koronázási óda – Nyilasmisi szubjektív

2011. május 21. 0:55 - cippo
hang-játék kívánságműsor nyilasmisi 2 lábjegyzet

[Egy_embernek, Mrs. Banting-Bate-ségbül, összekacsintással.]

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
A. A. Milne – Koronázási óda

/…/ Mert hajh! a lóra lőre lári fár-

(ez a rész, úgy, ahogy van, még kissé nyers. Ha majd
kidolgozom, ide körülbelül tizenkét sor jön. Azután
villámgyorsan így fejeződik be:)

Atyámfiai, egy van hátra még,
mielőtt vár a szántóföld, s a rét –
ily ünnep végén népünk mit kiált?
hogy Isten óvja a Királynét – Királyt!

a hang-játék:

 
[zene: You Rang M'Lord]


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



913. Lénárd Sándor Egy nap a láthatatlan házban II/IX. – Nyilasmisi szubjektív

2011. május 14. 12:14 - cippo
folytatásos hang-játék nyilasmisi

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Lénárd Sándor – Egy nap a láthatatlan házban
II. rész
Délután
IX. fejezet

… Élni azt jelenti, hogy túlélni. Csecsemő vagy, s már vén, bölcs embereket élsz túl. Virágok jönnek, s túléled őket. Élsz, amikor már elillant a tavalyi hó. Házakat, utcákat látsz eltűnni, és élsz. Állatfajok tűnnek el életed folyamán, nyelvek mondják ki utolsó szavukat, S te élsz. Erdők lesznek füstté, te túléled őket. Mindig máshol kaszál a Halál. Azt hiszed, nem érhet hozzád.

Vigyázz! Sokáig lehetsz kivétel, végül szabály leszel.

Vannak, akik ravasznak vélik magukat: úgy irányítják tekintetüket, hogy átnéznek a csontváz csontjai közt. Megesküdnének, hogy bezárult a nyílás, nem folyik többé homok a homokórában. Azt hiszik, nincs kasza, mert nem hisznek benne!

Töltsd napjaidat jobban! Számold a szaladó homokszemeket! Nézd a két kezet, amely szitálja őket! A Szükségszerűség ujja mutatja irányukat, a Véletlen keze válogatja az egyformák közt a soronlevőt. Ananké és Tykhé csak egyben egyeznek meg: az egyik az utolsó lesz! Una ex illis ultima! …

a hang-játék:

 

(A hangoskönyv az Intro Rádióban hangzott el.)


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



908. Lénárd Sándor Egy nap a láthatatlan házban II/VIII. – Nyilasmisi szubjektív

2011. május 1. 0:43 - cippo
folytatásos hang-játék nyilasmisi

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Lénárd Sándor – Egy nap a láthatatlan házban
II. rész
Délután
VIII. fejezet

… Tőlünk fél órányira olaszok élnek – hallom -, már régen itt vannak, nagy szőlőjük van, jó vörös boruk, az emberek messzi földről jönnek érte. Jobban keresnek, mint mi a kukoricával! A kukoricától még nem rúgott be senki. Tavaly a nagyapa – az, aki a kezdet kezdetén kivágta az őserdőt, és elültette a szőlőt – azt mondta, hazamegy. “Jobban szeretek meghalni Trentóban, mondta, ahol a halál, ha hív, olaszul hív.” Megpróbálták lebeszélni, de az öreg csökönyös volt. Végül repülőjegyet vettek neki.

Otthon is jó dolga lehetett, mert minduntalan küldött egy szép csomagot. Olyan sajtot, amilyen itt nincs, vörös bort, amilyen itt nem terem. A múltkor érkezett egy csomag, az állt rajta, hogy »pizza«. Addig tanulmányozták, amíg rájöttek, mit jelent. Liszt volt benne, csak vizet kellett hozzáönteni, s már kenyértésztát lehetett gyúrni belőle. Ebből kerek lepényt kellett csinálni, ott volt a hozzá való kép. Erre került a sajt: kész kockákban jött-egy külön zacskóban. Volt egy skatulya sós halacska is, ezt is rá kellett tenni. Meg egy lapos pléhskatulyányi olaj. Meg egy nagyobb doboz paradicsom. És volt még külön kis zacskókban bors, só és mindenféle fűszer: erős por, szürke por és illatos por. Ez jött rá a pizzára, mielőtt a kemencébe került volna.

Jó, ha az ember olvasni tud! Mindent úgy csináltak, ahogy a recept mondta. Azt mondták, ilyen valami finomat még nem ettek, igaza volt a nagyapának, hogy hazament! és itták hozzá a saját borukat, az nem került pénzbe.

Két hétre rá kaptak egy levelet: “Drága rokonok! Rossz hírt küldünk. Szeretett nagyapátok elköltözött a csúcsos fák alá. Az ő ideje is eljött, hiszen a nyolcvan felé járt. Nem fájt semmije, csak aludt naphosszat. Végül azt mondta, hamvasszák el, temessék el hamvai felét itt a családi kriptában, s küldjük el a másik felét nektek, hadd nyugodjon majd a távoli unokák oldalán egy kis márványkoporsóban. Kértünk a hatóságoktól kiviteli engedélyt, behozatali engedélyt, de a hamvak szállítása rengeteg nehézséggel jár. De Peppino azt mondta, nem baj. Küldjünk egy pizzacsomagot, rakjuk bele ezt a maroknyi hamut a fűszercsomagok közé! Így nemsokára kézhez kapjátok jó nagyapátok földi maradványait. Helyezzétek méltó helyre! Mondassatok három misét lelki üdvéért, bár semmi kétség, hogy e percben már a mennyországban van.” …

a hang-játék:

 

(A hangoskönyv az Intro Rádióban hangzott el.)


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



903. Lénárd Sándor Egy nap a láthatatlan házban II/VII. – Nyilasmisi szubjektív

2011. április 15. 22:51 - cippo
folytatásos hang-játék nyilasmisi 1 lábjegyzet

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Lénárd Sándor – Egy nap a láthatatlan házban
II. rész
Délután
VII. fejezet

… Az emberi viszonylatokban minden az adagolás kérdése. Kevés szó ébreszt és izgat. A sok bénít és altat. A szótlanság ritka betegség, a bőbeszédűség járványszerűen terjedő, mindennapi kór. Az emberiség az utolsó emberöltő folyamán többet szaporodott, mint a jégkorszak óta… és mindenkinek van szava. A kormányok, ha mással nem, de szavakkal bőségesen ellátják polgáraikat. A kis nyelvek eltűnnek, de a nagyok nőnek, szavaik szétvetik dagadó szótáraikat. A szavak tömegében a gondolat nem jut szóhoz.

Arany középutat választott, aki levélben érintkezik embertársaival. Az írás mindig körülményes tevékenység. Aki ír, könnyebben hallgatja el a lényegtelent. …

a hang-játék:

 

(A hangoskönyv az Intro Rádióban hangzott el.)


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



898. Lénárd Sándor Egy nap a láthatatlan házban II/VI. – Nyilasmisi szubjektív

2011. április 2. 14:53 - cippo
folytatásos hang-játék nyilasmisi

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Lénárd Sándor – Egy nap a láthatatlan házban
II. rész
Délután
VI. fejezet

… Azt olvastam egyszer, hogy az éjszaka függöny, azért engedi le a Dolgok Rendezője, hogy átváltozzék mögötte a történések színpada. Az elalvás percében szinte látom legördülni a fekete bársonyt és könnyen lemondok arról, hogy megkérdezzem: lesz-e még egy felvonás.

Valami történik a függöny mögött. Ha a titokzatos kellékes nem is tologatja a díszleteket – a fák mind a helyükön maradnak -, de minden átszíneződött. Több az arany, kevesebb az ezüst, melegebbek a vörösök, fáradtabbak a sárgák. A meredek hegyoldalak színt cserélnek: a délelőtt világoszöldek a függöny alatt elkomorulnak.

Talán, ha egyszer sikerülne ébren maradnom, meglesném a függöny mögötti átváltozást: ezzel úgy járok, mint gyermekkoromban, amikor este az emberkére vártam, aki homokot hint az álmos kisfiúk szemébe, ha figyeltem, nem jött, ha elaludtam, nem láttam. A költők is így járnak verseikkel: ha önkívületben róják a sorokat, nem veszik észre, hogy születik a vers. Ha figyelik a szavak sorakozását, megállnak. Ma már az anyag ismerői, a fizikusok is tudják: a megfigyelhető mögött ott a megfigyelhetetlen. A világok végén mindenütt van egy fekete bársonyfüggöny. …

a hang-játék:

 

(A hangoskönyv az Intro Rádióban hangzott el.)


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



895. Lénárd Sándor Egy nap a láthatatlan házban I/V. – Nyilasmisi szubjektív

2011. március 23. 21:23 - cippo
folytatásos hang-játék nyilasmisi

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Lénárd Sándor – Egy nap a láthatatlan házban
I. rész
Reggeltől délig
V. fejezet

… A lélekbúvárok tiltakoznak az ellen, ha valaki egy embert egy jelzővel jellemez. Szerintük senki sem egyszerűen “csirkefogó” vagy “hülye”. Mindenkiben megvan minden tulajdonság, csak az arányok változnak. A pontos analízis végül csupa egyforma jó vagy egyforma rossz embert mutat ki. A lustában egy kicsit több a gátlás, a rablógyilkosból hiányoznak bizonyos gátlások, a tömeggyilkos szegény, paranoiás szadista, de mindenki ártatlan. Tout comprendre, c’est tout pardonner.

A Jóisten – gondolják a teológusok – nyilván nem ért meg mindenkit. Ez oknál fogva gyehennára veti az érthetetleneket. Ellentétben a lelkek hivatásos ismerőivel, megmaradok annál, hogy egy jelző már sokat mond. Előnye, hogy világos. Már a kisgyerek is megérti, mi a különbség a jó tündér és a gonosz boszorkány között. S ha valakiről tudom, hogy hülye és mocskos, lemondok arról, hogy lelke mélyén megtaláljam az indítóokokat.

a hang-játék:

 

(A hangoskönyv az Intro Rádióban hangzott el.)


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



893. Lénárd Sándor Egy nap a láthatatlan házban I/IV. – Nyilasmisi szubjektív

2011. március 17. 23:40 - cippo
folytatásos hang-játék nyilasmisi

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Lénárd Sándor – Egy nap a láthatatlan házban
I. rész
Reggeltől délig
IV. fejezet

… Azt hiszem, az emberi viszonylatok kérdése adagoláskérdés. A kortársak jelenlétéből kaphat az ember túl kicsi, vagy bénítóan nagy adagot. “Ami kevésben izgat, nagy adagban bénít” – állítja a gyógyszertan egy alaptörvénye. A baj ott van, hogy nincs ráírva az emberekre, mint az orvosságosüvegre, hány cseppet bír el belőle a páciens. Ha valaki a homlokán hordaná: “belőlem naponta tíz perc elég”, sok kellemetlenséget takarítana meg azoknak, akik vele dolgoznak. Ettől még lehet nagyszerű ember, vagy olyan zseniális gondolkozó, hogy ennyi idő alatt már túl sokat ad. A “belőlem minden mennyiség kibírható” ember még aligha született meg – a szerelmesek privilégiuma az az édes illúzió, hogy egymás részére nincs maximális adag. A legtartósabb házasságok azok, amelyekben a házastársak csak a megengedettnél kisebb adagokat kapják egymásból. A túladagolások tragédiáiból születnek a mindennapi panaszok.

a hang-játék:

 

(A hangoskönyv az Intro Rádióban hangzott el.)


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



890. Alfimacsek naplójából – Nyilasmisi szubjektív

2011. március 6. 14:58 - cippo
hang-játék nyilasmisi 2 lábjegyzet

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Alfi, a macska világuralomra tör (#99)

… Akik hűséges szolgáim a facebookon is, azok tudják már, hogy Szőri szerzett egy írógépet és kopácsol vele, ami ANNYIRA bassza a fülemet, hogy macska füle ennyire még nem lett baszva soha, és kérdeztem tőle, hogy legalább ha már idegesít, akkor remélem, hogy arról írsz, hogy mennyire szeretsz engem, de azt mondta, hogy nem, úgyhogy elszomorodtam, mert a Bohumil Hrabal mennyire szerette a macskáit, és Szőri is szeret engem és mégsem erről ír, de azt mondta, hogy akkor majd a következő ajánlásában az lesz, hogy Alfinak, akinek odaadtam a lelkemet, ő pedig rápisált. Ez elég jól esett. …

a hang-játék:

 
[zene: Emir Kusturica & The No Smoking Orchestra]


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



889. Bencevers – Nyilasmisi szubjektív

2011. március 5. 0:52 - cippo
hang-játék nyilasmisi

[Bencének, kávé mellé.]

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Bencevers (Bence karca)

Nekem játék ez,
pergő percek és
omladó órák.
Inkább ne kérdezz,
málló rímvetés
csak a vakolat,
szavaim elfonták
korán a mesés
lidércek, olyat
nem írok, mint rég,
mikor álmokat
gletteltem ki még
lazább sorokkal.
Most már csak emlék,
rom és ledőlt fal,
lakója oda,
vendége ritka.
És ha kérdeznék:
– Trónból kaloda?
– Szépsége titka
azért még ott van
a jambusokban.

a hang-játék:

 
[zene: Satie]


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



888. Lénárd Sándor Egy nap a láthatatlan házban I/III. – Nyilasmisi szubjektív

2011. március 3. 23:39 - cippo
folytatásos hang-játék nyilasmisi

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Lénárd Sándor – Egy nap a láthatatlan házban
I. rész
Reggeltől délig
III. fejezet

… Papírral sok mindent lehet művelni. A papiros türelmes, és nem pirul el. A jóemberek helyesen számítottak: a két világháború ontotta Európából a betűismerőket. Végül már újságok is jelentek meg. Az újság pedig olyasvalami, amire az emberek rászoknak, mint a kábítószerre. Végül naponta olvassák még akkor is, ha egy szót se hisznek belőle, ha a kiolvasott lapot földhöz csapják, akkor is, és csökönyösen hiszik, hogy aznap átláttak a hazugságfüggönyön, hogy rájöttek a turpisságra – s végül már az, aki nem fogyasztja a papírból és nyomdafestékből lett szócsövet, úgy érzi, elvesztette az összeköttetést a világgal.

a hang-játék:

 

(A hangoskönyv az Intro Rádióban hangzott el.)


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



885. Lénárd Sándor Egy nap a láthatatlan házban I/II. – Nyilasmisi szubjektív

2011. február 21. 21:27 - cippo
folytatásos hang-játék nyilasmisi

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Lénárd Sándor – Egy nap a láthatatlan házban
I. rész
Reggeltől délig
II. fejezet

… Talán egyszer olyan egyforma lesz a világ, hogy minden városnak már csak egy arca lesz. Akkor a betonhegység kockaszerű barlangjának a lakosa fájdalommentesen átvonulhat egy távoli kockába. Az aszfalton keresztül nem ver az ember gyökeret, nyugodtan átsétálhat a távoli aszfaltra. Az, aki kertben nevelkedett, csak tépett gyökerek árán jut más kertbe.

a hang-játék:

 

(A hangoskönyv az Intro Rádióban hangzott el.)


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



884. Lénárd Sándor Egy nap a láthatatlan házban I/I. – Nyilasmisi szubjektív

2011. február 16. 23:09 - cippo
folytatásos hang-játék nyilasmisi 4 lábjegyzet

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Lénárd Sándor – Egy nap a láthatatlan házban
I. rész
Reggeltől délig
I. fejezet

… Mindig voltak, akik azért itták szívesen a drága borokat, mert arra gondoltak, hogy csak keveseknek jut belőlük. Ha ez a tudat az, ami részegít, már egy pohárkától berúghatnék. Az emberiséget már elérte a szomj, az éhség előfutára. Förtelmes folyadékok csöpögnek az acél- és üvegépítmények csapjaiból. Lehet, hogy nem terjesztenek tífuszt, lehet, hogy jót tesznek a fogak zománcának, lehet, hogy bugyimosásra alkalmasak, lehet, hogy a rozsda- és ólomízre eltompul az íny; de biztos, hogy a görög nyelv gazdag szókincséből senki sem választotta volna rá azt az epithetont, hogy “a legjobb”. A szegény gazdagok története a vízzel kezdődik. Végül whiskyre kell költeniök az idegek árán szerzett pénzt, hogy megmeneküljenek a szomjúságtól, a következő csésze kávéig.

a hang-játék:

 

(A hangoskönyv az Intro Rádióban hangzott el.)


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



862. Kukorelly Endre Jönakar – Nyilasmisi szubjektív

2010. december 24. 0:35 - cippo
hang-játék nyilasmisi

[Mindannyiótoknak. Öleléssel.]

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.


az eredeti:
Kukorelly Endre – Jönakar

Jön a Karácsony, kapok könyvet,
csokit, szeretet’, ruházatot,
élet ilyenkor jóval könnyebb,
nálunk. És nálatok?

Jönnek különböző személyek,
rokonok, vendég meg a Márti,
hogy csak nézek!
Hát ti?

Én is titokban, mint az angyal,
csak hova dugjam?
készülök rajzzal.
Látod, színes az ujjam!

Vetíti Jézuskát a tévé,
eleve ilyen egész pici,
jászol van alátéve.
Van, aki nem hiszi?

(fotó: Shorpy)

Kisebb, mint én, kisebb, mint Samu,
de mi a jászol? Az egy játék,
ugye, anyu?
Vagy valamiféle alátét?

Lesz bejgli, hal, meg még fogalmam
sincs mi, amit a boltban vesznek,
csak sajnos szálka lesz a halban.
Ti mit esztek?

Asszem kicsit meg fogok hízni,
izgalmamban tömöm a fejem,
nem is tudtam, hogy jó az izgi!
Te sem?

Alakul mindig szép kis
csúnya veszekedés
is,
na és?

Szentestig kitör majd a béke.
Jól van, lassacskán témát váltok.
Legjobb mindig a (kár, hogy) vége.
Ti mit csináltok?

a hang-játék:

 

(zene: Cotton Club Singers)


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]




860. pásztorok, pásztorok (re-poszt)

2010. december 19. 16:32 - cippo
hang-játék solo

[Jucónéniszomszédnak]

az eredeti:
Pásztorok, pásztorok

… Annak a férje hiányzott, neki meg mindkettő; az ura vagy harminc, a nagyfia meg nyolc éve. De a menye, az legalább megmaradt neki, az a zajos, élettel teli menye, a nagyfia után.
Csak aztán úgy lett, hogy abba a nagy zajába a menyének mégiscsak ott volt valahol a csönd, a férje csöndje, mélyen, mardosón, hogy bele kellett abba süketülni neki, bele kellett halni lassan. Úgyhogy az is elment. A nagyfia után.  …

a hang-játék:

 



857. dobszerda

2010. december 9. 0:41 - cippo
a_mozigépészről hang-játék nyilasmisi 1 lábjegyzet

“A dokk.hu szerkesztősége mély megrendüléssel tudatja, hogy Zápor György barátunk, író, költő, a portál versszerkesztője 41 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Utolsó útjára szűk családi körben kísérik el. Szülei kérik mindazoktól akik szerették, tisztelték, olvasták, hogy részvétnyilvánítás mellőzésével őrizzék emlékét. Utolsó versei az “in mora” nevű naplóban olvashatóak.”

Zápor György – Dobszerda

a gangon áll.
a negyedikről galambszart pöcögtet.
fújja, viszi a huzat.
kockás linó abroszon teríti,
sakkozik, üt, mattra-matt.
magára főz, hetente mosogat.
ugrik lóval.
nagy már neki benn a szoba.
szvetteréből szökik a pamut.

Édentől keletre felszáll a Holdra.
leugrik nyugaton,
visszasétál a kertbe,
nyír füvet, metsz fát,
sövényekből ollóz szobrokat,
aztán réved, mint a mustkavaró ősz ász.
ha észreveszik, mondja,
á, épp kifelé tart, teszi, miként írva van,
ám mindig rajtaveszt a kijáratnál.
firtatják képeit.
gépéből, mikor visszakapja,
hiányzik a pillanat.

pihenteti szívét a leállósávban,
miután végignézte,

ahogyan a madár szárnya
ívet húzott a drótból.
aztán sirat,
aztán eltemet,
elosztja rajta a földet, füveket,
közben egészen erőtlenné válik az égett tollak szagától.
aztán az orra vére elered.
aztán visszaül autójába.
a lámpákat közelre fókuszálja.
kiürül a rádió, mire hazatér.
egyszerűen leveszi a gyújtást a szívéről,
kiszáll, vigyázva átlépi a küszöböt,
nehogy ellenére tegyen
a házat óvó szellemeknek.

a gangon áll.
a negyedikről galambszart pöcögtet.
fújja, viszi a huzat.
kockás linó abroszon teríti,
sakkozik, üt, magára főz.
nagy már neki benn a szoba.
világos indul,
nyolc lépésben pirkadat.

a hang-játék:

 

KedvesZáporGyörgy, szóval maga akkor most már a járdátlan oldalon sétafikál?
Erre most én mondom, hogy “háááát, nem is tudom, mit mondjak jajjj, maga megríkat” Na azé’ csak hallgassa.



855. igaz mese a mesemasinárul

2010. december 6. 3:01 - cippo
dekoltázs hang-játék totálkár 3 lábjegyzet

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, de legalábbis Debrecenben, volt egyszer egy Zeke László nevű ember, akinek úgy tele volt a feje mindenféle mesei toposzokkal, hogy kénytelen volt azokat a toposzokat beleszuszakolni mindenféle könyvekbe meg internetes ablakokba.

Hát, ahogy ott préselődtek-tolongtak a toposzok a lapokon meg az ablakokban, hogy, hogy nem, rájuk bukkant egy hivatásos szájhős, meg annak a programozó férje.
Összenéztek arra, s azt mondta a szájhős az urának:
- Édesjó uram, számra venném én ezeket a toposzokat.
Mire az ura azt felelte, hogy ő meg számba, a bináris számrendszer informatikai ábrázolásmódja szerint.

No, akkor a programozó kapta magát, s egy távbeszélő kézikészülék által fölvette a nexust a Zeke László nevű emberrel. Az igen megörült. Szó szót követett, s a toposzok – már úgy grafikailag – egyszerre csak elérajzolódtak a Zeke László kezibül, a programozó meg fogta, azt’ csinálta velük a varázsolást, hogy tudniillik a toposzokat sprite-okká változtatta.
Mikor a varázsolás is megvolt rendre, és az összes sprite-ok már ide-oda mozgolódtak a világító ablakban, meg minden memória allokációba került, a szájhős rájukolvasta a varázsigéket, s avval lett a kész.

Az a kész, melynek neve első Apple alkalmazás, fölméne aztán a magasságos Steve Jobshoz, ki ítéle élőket és holtakat, hogy egyenesen annak, valamint a kegyes Apple júzereknek a mérhetetlen jóindulatjába ajánlja magát.
Itt nincs vége – hisz igazából még csak most kezdődik -, fuss el véle.

[katt a képre]



852. Duga Boglárka zsEBkönyv (részletek) – Nyilasmisi szubjektív

2010. november 24. 13:50 - cippo
hang-játék kívánságműsor nyilasmisi

[Nagyfehérasszonynak, kávé mellé]

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Duga BoglárkazsEBkönyv (részletek)

„Na ide figyelj Mopsz!
Ha rólam le nem kopsz,
akkora nagy frászt kapsz,
verőfényes napsütésben csillagokat láthatsz!”
- mordult fel a masztiff, Natál,
aki előtt a kutyatál
üres volt, mert mindig zabál…
Nem csoda, hogy oly nagy batár.

„Hogyha még nem mondtam volna,
Akkora vagy, mint egy bolha!”
- így folytatta Natál…
„Hjaj, akár egy sakál…”
- sóhajtott a mopsz fel végül
„Hogy vehettem feleségül…”

a hang-játék:

 


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



851. Coffee and Capote Ugyanabban a momentumban – Nyilasmisi szubjektív

2010. november 21. 18:03 - cippo
hang-játék nyilasmisi 4 lábjegyzet

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Coffee and Capote – Ugyanabban a momentumban

… Ugyanabban a momentumban fáj átérezni, hogy a világ éppen, ugyanabban a momentumban úgy viselkedik, mint egy tömény rövid ital, mely ugyanabban a momentumban szempillantás alatt nyersen és gyorsan végigmarja a torkodat. …

a hang-játék:

 

(zene: Philip Glass)


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



848. állva pisilni (re-poszt)

2010. november 17. 14:24 - cippo
hang-játék solo 1 lábjegyzet

az eredeti:
Állva pisilni

… Te… ömmm… és láttad már a… ömmm… az izéjét?
Mi van?
Hát, hogy láttad-e már a… micsodáját?
Hülye vagy.
Nadeláttad?
Ezt nagyon gyorsan kérdezte, egyszuszra kifújta, mit lehet erre mondani, de hülye vagy, de tényleg, máskülönben meg hagyjál már békén. …

a hang-játék:

 



844. Venyige Szürke szivárvány – Nyilasmisi szubjektív

2010. november 6. 23:55 - cippo
hang-játék kívánságműsor nyilasmisi 2 lábjegyzet

“Az ékesszólás legyen a beszéded lényege, ne az információ.” Mark Twain

[Énp-nek és Zápornak, háromkívánságbul]

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Venyige Szürke szivárvány és egyéb költemények

T avasznak hajnal A,
U tamon visszajá R.
L eng illatdallam A,
I smét itt, mint talá Ny.
P ompás a kellem E,
Á brándos, libbenő S.
N ásztáncot hirdet Ő.

a hang-játék:

 


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



843. Nagy András Haiku – Nyilasmisi szubjektív

2010. november 1. 23:42 - cippo
hang-játék nyilasmisi

[Minden molyos kispajtásomnak szívmelegséggel]

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Nagy András – Haiku

(a rákász dala)

Haj, hajku rászom!
Rá mászok, vagy rá kászom:
Nőre, rákra – ‘szom.

a hang-játék:

 


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



842. még mindig van képünk hozzá, avagy senki többet? – másodszor

2010. november 1. 17:47 - cippo
dekoltázs hang-játék

Itt látható, kérem szépen, a Macsakméznek az ő kellemes küllemű különkiadása, az alkalmi megjelenése az iszapárverésre Süveg Gábor és László Mariann jóvoltából.

(Namost itt most van egy olyan trükk, hogy a cédére kattintva bele tudsz hallgatni, hogy azért mégse legyen zsákbaMacskaméz – csak mondom.)

Ez pedig A modern méltóságos trafikrul című novella kézirata Süveg Gábor által illusztrálva, keretes szerkezetben; a képre kattintva olvasható formában.



Nahát. Ezt  jól megcsináltuk. Lehet licitálni.



841. Macskaméz, avagy Cippó-mesék a hiúból III. (re-poszt)

2010. október 31. 18:01 - cippo
hang-játék kívánságműsor solo 1 lábjegyzet

[Mayának és Hexkellynek - cinkosságbul]

az eredeti:
Macskaméz (részlet)

… Azt beszélték, kísértetek laknak a romok közt, imbolygó lidércek, hogy néha a nyári éjben gyermekkacajt sodor a könnyű szél a kanális buja vegetációja felett, hogy sápadt gyertyavilág dereng azokban a foghíjas ablakokban, s ha az alkony teregetni kezdte szürke uszályát, hát a világ minden kincséért sem maradtam volna ott tovább egyetlen percre sem. Mágnes volt ez nekünk, gyerekeknek, vonzó és rettegett mágnes – forró délutánokon a meggyfák hűvöséből tartózkodón fürkésztük ezt a rezzenetlen kísértettanyát, nem merészkedtünk persze túl közel. A vastag csendben dübbent a gumilabda az ujjaink alatt, akár egy szédült, üvöltő metronóm, s csak szőttük-dagasztottuk a lúdbőrös rémhistóriákat közben fogvacogva, mégis kéjesen; tarkómon a megfeszült bőr alatt kis bizsergető szikrák bökdösődtek, izmaim ugrásra készen – éleztük, húztuk a pillanatot, amíg már csaknem teljesen besötétedett, akkor aztán rohantunk vissza a hídon a falu felé rettegve, kifulladásig csapkodtuk a levegőt, szaladtunk, futottunk az életünkért szinte zokogva, és talán mert valami megmagyarázhatatlan okból fontos volt, eljátszottuk újra és újra.  …

a hang-játék:

 



840. a távbeszélő készülékről (re-poszt)

2010. október 28. 20:59 - cippo
hang-játék solo 1 lábjegyzet

az eredeti:
A távbeszélő készülékről

… Apának azonban nem voltak előítéletei. Ráhagyta a Jocóra, hogy ássanak akkor árkot a Gézával. A kábelnek.
Mikor az árokkal készen lettek, a Géza valami huzalt fektetett bele. Mutatta a Jocó nagy fontoskodva a két májkrémes dobozt a huzal két végén, hogy ez lesz itten, kérlek, a membrán. Nem értettem. Akkor elmagyarázta.
Hogy tudniillik, beleapplikáltunk a Gézával egy-egy kis lemezkét, na és hát, kérlek, a hanghullámok megrezegtetik a lemezkét, a lemezke rezgése rezgésbe hozza a huzalt, a huzal rezgése pedig rezgésbe hozza a másik végén a másik lemezkét, ami az egészet azután visszalakítja hangrezgésekké. Hát így.  …

a hang-játék:

 



830. a cirkuszos lány (re-post)

2010. október 6. 17:01 - cippo
hang-játék solo

az eredeti:
A cirkuszos lány

… Olyan éterien szép volt azzal a rettentő kígyóval, hogy attól énnekem ottan dideregni kellett, de nagyon. Szinte meg kellett bénulni az agynak teljesen, hogy csak egy ilyen állóképre futotta, ahogy ott áll a cirkuszos lány a fűrészporon mezítláb, azzal a dermesztően hideg kígyóval a nyakában; mantráztam magamban csöndesen, hogy jajistenemcsakidenehozza, jajistenemcsakidenehozza. …

a hang-játék:

 



828. Máté Angi Rend – Nyilasmisi szubjektív

2010. szeptember 29. 22:43 - cippo
hang-játék nyilasmisi 2 lábjegyzet

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:

… Szólni, nem szólhattam- hiszen kimondatlan szabály, hogy a világ előtt nem ismerjük egymást, egy év alatt talán egyszer futottunk össze, így, – épp csak elnyílott a szájam, egészen kicsit megfeszült a továbblépő testem. Arra gondoltam aztán, -és ettől lett egyenes a hátam, határozottabb a kelleténél a lépésem-szóval, arra, hiú módon, hogy de jó, hogy szabadon a vállam, hátam, hadd kívánj, ebben az ellépkedésemben, hadd húzzalak, lépre, lápra, bódulásba.

a hang-játék:

 
[ zene: Zápor Görgy ]


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



821. Dideki Ágikicsi – Nyilasmisi szubjektív

2010. szeptember 7. 0:10 - cippo
hang-játék kívánságműsor nyilasmisi

[Énp-nek, amennyiben még kitart]

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:

… Ági kicsi manó
füle laska
térde bog
arca csupa permet

a hang-játék:

 


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



818. a legelső

2010. augusztus 26. 17:00 - cippo
dekoltázs hang-játék nyilasmisi 2 lábjegyzet

[Bének, a királyság másik felének]

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:

… Tisztán látlak. Ember olyan tisztán még nem látott embert, ahogyan te előttem állsz. S ha csak egy pillanatra megláthadnád e képet, akkor belehalnál a fájdalomba, amit a látás és az érzés gyönyöre okoz. És nincsen semmi másom.

a hang-játék:

 


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



813. HAri Kreatívkarma (olvasmányajánló) – Nyilasmisi szubjektív

2010. augusztus 16. 16:23 - cippo
filmszínházunk_bemutatja hang-játék nyilasmisi 3 lábjegyzet

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:

Kacsamagazin – érdekes közéleti hírek a szomszéd kocájáról, akit egy megasztáros celeb teherbeejtett és elhagyott, immáron másodjára. a közéleti publikáció örök és időtlen. már írt ilyet a szt. iváni sekszpír othello is a kishíján halálira drogozott szereleméji meglepetéséből makrancosan ébredő júliáról, aki a téli ragge túrán, lemerítette v(é). henrik velencei kalmár hitelkártyáját, mert kihagyhatatlan akcióba botlott. mikor szóvátette a lóvá tett lovag, hogy ő nem egy arany jános, juli megnyugtatta ahogy tetszik, majd ahogy elült a vihar, belátta henrik is, alkalmi vétel volt. sok műhó.. ennyiért?

a hang-játék:


A hang-játék – a szokott módon – elérhető podcast-ként is.


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



811. stílusgyakorlatok – hetedik, egyben utolsó nap

2010. augusztus 13. 19:45 - cippo
folytatásos hang-játék kívánságműsor 12 lábjegyzet

[ «« ]

- ÉnAnonymousnak és Dióhéjnak -

Úgy volt ez, kérem szépen, hogy, mivel a Zöld mező ligetéből – reflektálásul a kommentekre - készült hét különböző verzió, leplezetlen szakmai megfontolásból úgy adagoltam ezeket, mint Seherezádé Sahriárnak a meséket. Szóval, hogy minden napra egy mese.
Na, aztán most kiderül, mi az ítélet?

A hetedik
 

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



810. stílusgyakorlatok – hatodik nap

2010. augusztus 12. 12:30 - cippo
folytatásos hang-játék kívánságműsor 21 lábjegyzet

[ «« ] [ »» ]

- ÉnAnonymousnak és Dióhéjnak -

Úgy lesz ez, kérem szépen, hogy, mivel a Zöld mező ligetéből – reflektálásul a kommentekre - készült hét különböző verzió, leplezetlen szakmai megfontolásból én most úgy adagolom ezeket, mint Seherezádé Sahriárnak a meséket. Szóval, minden napra egy mese. Aztán majd meglátjuk, mi az ítélet.

A hatodik
 

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



809. stílusgyakorlatok – ötödik nap

2010. augusztus 11. 14:51 - cippo
folytatásos hang-játék kívánságműsor 2 lábjegyzet

[ «« ] [ »» ]

- ÉnAnonymousnak és Dióhéjnak -

Úgy lesz ez, kérem szépen, hogy, mivel a Zöld mező ligetéből – reflektálásul a kommentekre - készült hét különböző verzió, leplezetlen szakmai megfontolásból én most úgy adagolom ezeket, mint Seherezádé Sahriárnak a meséket. Szóval, minden napra egy mese. Aztán majd meglátjuk, mi az ítélet.

Az ötödik
 

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



807. stílusgyakorlatok – negyedik nap

2010. augusztus 10. 14:24 - cippo
folytatásos hang-játék kívánságműsor 5 lábjegyzet

[ «« ] [ »» ]

- ÉnAnonymousnak és Dióhéjnak -

Úgy lesz ez, kérem szépen, hogy, mivel a Zöld mező ligetéből – reflektálásul a kommentekre - készült hét különböző verzió, leplezetlen szakmai megfontolásból én most úgy adagolom ezeket, mint Seherezádé Sahriárnak a meséket. Szóval, minden napra egy mese. Aztán majd meglátjuk, mi az ítélet.

A negyedik
 

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



806. stílusgyakorlatok – harmadik nap

2010. augusztus 9. 16:21 - cippo
folytatásos hang-játék kívánságműsor 5 lábjegyzet

[ «« ] [ »» ]

- ÉnAnonymousnak és Dióhéjnak -

Úgy lesz ez, kérem szépen, hogy, mivel a Zöld mező ligetéből – reflektálásul a kommentekre - készült hét különböző verzió, leplezetlen szakmai megfontolásból én most úgy adagolom ezeket, mint Seherezádé Sahriárnak a meséket. Szóval, minden napra egy mese. Aztán majd meglátjuk, mi az ítélet.

A harmadik
 

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



805. stílusgyakorlatok – második nap

2010. augusztus 8. 19:47 - cippo
folytatásos hang-játék kívánságműsor 3 lábjegyzet

[ «« ][ »» ]

- ÉnAnonymousnak és Dióhéjnak -

Úgy lesz ez, kérem szépen, hogy, mivel a Zöld mező ligetéből – reflektálásul a kommentekre - készült hét különböző verzió, leplezetlen szakmai megfontolásból én most úgy adagolom ezeket, mint Seherezádé Sahriárnak a meséket. Szóval, minden napra egy mese. Aztán majd meglátjuk, mi az ítélet.

A második
 

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



804. stílusgyakorlatok – első nap

2010. augusztus 8. 3:32 - cippo
folytatásos hang-játék kívánságműsor 5 lábjegyzet

[ »» ]

- ÉnAnonymousnak és Dióhéjnak -

Úgy lesz ez, kérem szépen, hogy, mivel a Zöld mező ligetéből – reflektálásul a kommentekre - készült hét különböző verzió, leplezetlen szakmai megfontolásból én most úgy adagolom ezeket, mint Seherezádé Sahriárnak a meséket. Szóval, minden napra egy mese. Aztán majd meglátjuk, mi az ítélet.

Az első
 

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



803. Zápor György Tizennégy nemzedék – Nyilasmisi szubjektív

2010. augusztus 6. 0:10 - cippo
hang-játék kívánságműsor nyilasmisi 3 lábjegyzet

[Ajándék, mellyel meglepem - magam magam]

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:

… meg voltak szagok,
büdösek, és sárguló, pecsétes illatok,
meg nehéz lilák,
és a levegő barna, tán rozsdavörös,
árnyékos barna,
sarokmélyi rozsda,
és a Bunsen ráégett a Kémia-szutra,
és nyögtünk, és markoltunk,
és a periódus az asztalra fröccsent

a hang-játék:

 


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



798. Szeifert Natália Versek – Nyilasmisi szubjektív

2010. július 30. 0:53 - cippo
hang-játék nyilasmisi 4 lábjegyzet

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:

… be vagyok horpadva ezért egy
rossz helyen domborodik ki a
fölösleg túl van a normális tereken
apa anya túl vagyok rajtatok
itt dögöljek meg ha nem …

a hang-játék:

 


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



796. Fruschka Aladár, az atlétatermetű – Nyilasmisi szubjektív

2010. július 26. 20:09 - cippo
hang-játék kívánságműsor nyilasmisi 4 lábjegyzet

[Ez a poszt Mdmselle kérésére készült - neki ajánlom.]

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:

… Jaj, javakorabeli japán jegyszedőnő jő jachtján, jellegzetes jellemtelenséggel! Kaladár kalóriaszegény kaukázusi kefirt kanalazva kelletlenül közeledett kárpitozott kenuján, kék kartonruhában. Lám-lám, lehangoló látvány! Maladár magánkívül makogva menekült minél messzebb, mígnem maximális mázlival mahagóni-mintás meggyfák mellett meredező mámorító mákmezőn maradt.

a hang-játék:

 


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



794. Mondhatatlan: Recenzió – Nyilasmisi szubjektív

2010. július 24. 19:08 - cippo
állatok filmszínházunk_bemutatja hang-játék kívánságműsor nyilasmisi 4 lábjegyzet

[Ez a poszt Pável kérésére készült, de ajánlom minden molyos kispajtásomnak.]

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Könyvértékelés – Mondhatatlan: Cserna-Szabó András: Jaj a legyőzötteknek, avagy süssünk-főzzünk másnaposan

Azért másnaponként sokszor eszembejut, hogy kitámolygok az akolba, megfogok egy tejes bárányt, kitépem a tüdejét, majd savanyú levest főzök belőle.. [mondjuk ehhez kéne akol, bárány, efféle, meg úgyis három órákig szoktam csak azon töprengeni, hogy vizet kéne inni a fél méterre lévő pohárból]

a hang-játék:

(A felvétel iPhone alkalmazással készült, a hangminőségért a reklamációkat a Steve Jobsnál kéretik benyújtani.)

- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



793. Netelka Varró Daniról, akit utáltam, de már nem – Nyilasmisi szubjektív

2010. július 23. 20:43 - cippo
hang-játék nyilasmisi 4 lábjegyzet

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:

Van a Varró Dani, a költő.
Na, őt zsigerből utáltam.
Ki a bánat és honnan jött ő?!
Hamarabb legyen szakállam,
mint, hogy versét kézbe vegyem.

a hang-játék:

 

- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



792. El Lobo Nyári emlék – Szexuális zaklatás – kívánságműsor

2010. július 23. 15:37 - cippo
hang-játék kívánságműsor nyilasmisi 6 lábjegyzet

[Ez a poszt Bognár László kérésére készült - neki ajánlom.]

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:

… Se ág, se levél nem moccant, semmi nesz. Mintha csak a csönd is aludna. A lámpaoszlop neonja is melegtől gyötörten szórogatta fáradt fényeit. A tízemeletes épület ablakai mindenütt tárva-nyitva, valami csodás fuvallatra várva, amely majd felfrissíti a forró éjszaka levegőjét. De csodák — ezen a nyáron legalábbis — nem jönnek felénk.

a hang-játék:

 

- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



791. új fejezet, melyben

2010. július 22. 23:51 - cippo
hang-játék nyilasmisi solo

Nyilasmisi közszereplő lesz az iTunes színpadán.
A képre kattintva közvetlenül az almás oldalon hallgathatod, azt’ ha minden jól megy, úgy értem, ha van iTunes-od, hovatovább feliratkozhatsz a fellépéseire, vagy akár le is töltheted. Na, ügyeskedjetek.



787. Fruschka Papucsállatka blues – Nyilasmisi szubjektív

2010. július 14. 2:23 - cippo
hang-játék kívánságműsor nyilasmisi 7 lábjegyzet

[Kispajtásaimnak, Cuncinak és Döncinek.]

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:

… Szóló:
Ki olvasod e versikét
a sejtjeidnek száma sok,
ám veled ellentétben én
csak egy egysejtű vagyok…

Közted s köztem ott feszül
egy kvázi milljós testarány,
bölcsőm, s majdan sírom is
az édes mikrotartomány…

a hang-játék:

 


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



786. Vilmuska Takarítást vállalok – Nyilasmisi szubjektív

2010. július 11. 18:47 - cippo
hang-játék nyilasmisi

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:

…Na, szóval az Ica kisebbik lánya, a Berni, aki úgy amúgy csinos kedves kislány, a töröknél dolgozik már jó pár éve, hogy felszolgál, tudjátok, a kőruton. Ott aztán munka közben megismerkedett egy helyes rendes török fiúval, akinek sose tudom megjegyezni a nevét, valami Ügzür vagy Ögzür vagy mi, én nem tudom, valami zűr van benne, az a lényeg. Egyszer találkoztam vele, és én magamban csak Zsoltinak hívom.

a hang-játék:

 

- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



783. Enkidu Az élet értelme – Nyilasmisi szubjektív

2010. július 6. 23:16 - cippo
hang-játék nyilasmisi 1 lábjegyzet

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:

… Szerencsés Ágoston, a Szelíd Tekintetű Tengerbiológus két ösztöndíjat is megpályázott egy Földközi-tengeri kutatóállomásra. Pályázatát mindkét alkalommal elutasították, ezért a Terézvárosi Halfeldolgozó Üzemben kezdett dolgozni. Ez volt az a hely, ahol a legközelebb lehetett a halakhoz. A kisállatkereskedés szóba sem jöhetett, mert Szerencsés Ágoston, a Szelíd Tekintetű Tengerbiológus elítélte a hobbiállattartást. Úgy gondolta sokkal etikusabb ha a halat feldolgozzák, mint hogy egy szűk akváriumban éljen boldogtalanul, miközben piszkos körmű kisfiúk kocogtatják az üveget.

a hang-játék:

 


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



782. A szájhős, avagy Hogyan készül? – A hang-játék

2010. július 2. 16:58 - cippo
dekoltázs filmszínházunk_bemutatja hang-játék 5 lábjegyzet



781. egy_ember – Videót a bírónak! (17. játéknap) – Nyilasmisi szubjektív

2010. június 29. 1:00 - cippo
hang-játék nyilasmisi

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:

egy_ember karcai – Videót a bírónak! (17. játéknap)

A mexikói csapat úgy fest, mint egy pandilla a CSI Miamiból.
A kezdésnél Maradona és Aguirre is keresztet vet, a végén az egyikük hálaimát rebeghet.
2. perc: Maradona első labdaérintése, felhördül a közönség.
Rosetti az 5. percben veszi észre, hogy két pénztárgépszalag van a pályán. Elrendeli a takarítást. Ekkora barmot! ’78-ban csak takarításból állt volna a meccs.
8. perc: Salcido vagy harmincról lő irtó nagy kapufát, fél perc múlva Guardado lő, épp csak mellé. Hoppá, hoppá! Egymásnak esnek a csapatok, mint két rivális drogkartell, aztán a 15.-20. perc környékén megpihennek, amíg ellátják a sebesülteket. Rosetti mániákusan visszarendel minden pontrúgást.
Tevez tör be a tizenhatosra, Perez véd, a kipattanót Messi emeli vissza, Tevez befejeli, de lesen van. Mi??? Megadja a gólt? …

a hang-játék:

 


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



774. Zápor György Fordulópont, Járdátlan oldal – Nyilasmisi szubjektív

2010. június 15. 20:04 - cippo
hang-játék nyilasmisi

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Zápor György – Fordulópont, Járdátlan oldal

… na, lényeg az, hogy tessék
észrevenni a köröket,
miket gallyakból szövöget
az este.
és ha majd ezt látja,
kérem, hívjon el teára.
lesz már miről beszélnünk. …

a hang-játék:

 


- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



773. Lénárd Sándor Egy nap a láthatatlan házban – kívánságműsor

2010. június 11. 0:03 - cippo
hang-játék kívánságműsor nyilasmisi 2 lábjegyzet

[Ingridnek]

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Lénárd Sándor – Egy nap a láthatatlan házban (részlet)

… Aki vagy tíz éve nem látott borsót, mert a bennszülött nem ismeri, s neki nem volt kertje, a végén földhöz jut. Addig levelezik, amíg öt vagy tízezer kilométer távolságból kap kétmaroknyi vetőborsót. Elülteti, lesi, jön-e felhő megöntözni, éjjel is odamegy, nem jön-e valamilyen korhely tücsök, nem lopja-e el a palántát, nézi, lesz-e olyan fehér a virága, mint az otthoni lepkéé. Aztán egy szép nap – egy nagyon szép nap – van kétmaroknyi zöldborsója! Ezekből nemcsak leves lesz: gőzükből felszáll egy elveszett világ, az első s az utolsó kanál közt enged a honvágy, feloldódik a vándor szorongása, aki még álmában is tudja, hogy akármilyen irányba halad, haza sohasem jut.. …

a hang-játék:

 

- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



772. a káposztás cvekedlirül

2010. június 9. 19:01 - cippo
hang-játék solo vintagraphy

Bécs, az olyan “hozzátok a szendvicseket, hadd éljenek” stílusban volt meg. Gondolták, csak ki kéne ugrani a mamával, még mielőtt beköszönt nála a második szellemi tavasz. – Na, nyanya – mondta neki a Pista, a veje -, megnézzük a Máriahilfestrasszét, jó-e? – Jó hát – felelte a mama, és csöndes beletörődéssel fuldokolta végig az utat az augusztusi kánikulában a kis kétütemű Trabant hátsó ülésén.

A Zsuzsi még induláskor beszuszakolta a nagy zöld hűtőládát a csomagtartóba, és odamorogta a Pistának, hogy: – Kávét is hoztam, ha kő’, ott van a termoszba’, a – s odabökött az állával a csomagtartó felé. A Pista erre, hogy: – Jó’van, hát az igaz, csak nem fogjuk azt a kis valutát fő’zabálni ott osztrákba’, mikor másra is kő’thetnénk. – Ja, ja – helyeselt a Zsuzsi, a mamának meg hátraszólt, miközben becsattintotta az övet: – Ha éhes, szomjas vagy mama, szójjá’. – Nem köll énnekem, hoztam magamnak – mondta a mama. – Ne tegyük be a hűtőtáskába? – kérdezte a Zsuzsi, mire a mama, hogy: – Ne. Hátha megéhezek, azt’ jó az, ha kézné’ van. – Biztos? – Biztos. Aztán ennyiben maradtak.

Hanem úgy Parndorfnál csak elkezdte kérdezgetni a mama, hogy: – Soká érünk-e még oda? – Mer’? Pisí’ni kő’, mama? – Éppen pisí’ni, azt nem – vonta meg a vállát -, csak hogy soká érünk-e még oda? Mer’ melegnek, mondjuk, elég meleg van. – Ötven kilóméter, azt még kibírja valahogy, nem, nyanya? – szólt hátra izzadva a Pista a visszapillantóból. – Ötven? – Ja, ötven. Akkor úgy elhallgattak, mint akik fölött angyal szállt el nagy hirtelen, csak a motor zúgott, meg a térkép surrogott, ahogy a Zsuzsi legyezgette vele magát. Egyszercsak elhúzta a száját a Pista: – Ejnye má’, mi ez a büdös? – Büdös? – kérdezett vissza szórakozottan a mama azzal a különös hangsúllyal, tudod, mikor úgy dallamívben elindítja a kérdést, aztán a végére valahogy mégis inkább kijelentődik. Na úgy. – Büdös? – valami zacskóval zörgött közben. – Büdös – mondta a Pista, meg hogy: – Csak le kő’ne húzni azt az ablakot. – De ha meg lehúzod, kivisz a huzat – így a Zsuzsi. – De különben télleg büdös van. Akkor szaglászni kezdtek, a Zsuzsi és a Pista, a mama meg zörgött tovább a zacskóval. – Te mi’csiná’sz, mama, avval a zsacskóval? – fordult arra már hátra a Zsuzsi, hogy megnézze, mit csinál a mama. – Eszek – mondta a mama egyszerűen, és egy rövid, hárító mozdulatot tett a villával, mintha a Zsuzsit akarná elhessegetni vele. – Esző’, de mit? – Hát káposztás cvekedlit. – Tee! – akkor a Zsuzsiból egyszerre kibukott a röhögés. – De nejlonzacskóbul? Káposztás cvekedlit? Hát neked se vót több eszed, mint hogy a negyven fokba’ pont káposztás cvekedlit hozzá’, ráadásnak nejlonzacskóba? Nézzed má’, Pista, hogy mi ez a büdös, hát a mama ott hátul sutyiba’ nejlozacskóba’ dunsztó’ja a káposztás cvekedlit – röhögött a Zsuzsi. – Mér’? Én szeretem a káposztás cvekedlit – mondta a mama még mindig egyszerűen. – De má’ csak nem fogok még egy lábost is magamma’ cipe’ni – és a nejlonzacskó alján akkurátusan összeterelgette a villával a maradék cvekedlit.

a hang-játék:

 



770. ZinczyKa Mosogatni jó – Nyilasmisi szubjektív

2010. június 3. 21:37 - cippo
hang-játék nyilasmisi

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
ZinczyKa szerint a világ – Mosogatni jó

… 10 éve, mondja István és Bori.
4 és fél éve, mondja az unokatesóm.
Harmincezer dollár, mondja István büszkén.
Nehéz, mondja az unokatesóm.
Soha, mondja Bori.
Nem lehet itt hagyni, mondja István.
Nem lehetne visszajönni, mondja az unokatesóm.
Barátok … nem nagyon, mondja az unokatesóm, aki szépen, de szomorúan mosolyog.
Egyedül, mondja Bori.
Az ötvenhatosok azt mondjánk ránk, ‘újmagyarok’, mondja István, de a szája összeszorul.
Ez van, ezt mindhárman mondják. Mindhárman más hangsúllyal. Mintha szereplőválogatáson lennék. …

a hang-játék:

 

 

- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



767. Cserna-Szabó András Friss irodalmi húsok – kívánságműsor

2010. május 27. 21:38 - cippo
hang-játék kívánságműsor nyilasmisi

[Ez a poszt HAri kérésére készült - neki ajánlom.]

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Cserna-Szabó András (szerk.) – Friss irodalmi húsok
(Orbán János Dénes Székely pizza – részlet)

… Nem tudom, tudják-e, de eccer a székelyek hadat izentek vót a kínaiaknak. Fel es turálták magikat a ferdeszeműek, de erőssen, hogy így meg úgy, s hogy ők aztán megmutatják a beste székelyeknek, s el is indultak egy bűnagy ármádiával székelyország ellen. …

a hang-játék:

 

- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



764. The Guy Munching Dark Chocolate Typo – Nyilasmisi szubjektív

2010. május 23. 16:42 - cippo
hang-játék nyilasmisi

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
The Guy Munching Dark Chocolate – Typo

… A J betű gombja be is volt egy kicsit szakadva, és én most sem tudom, mikor történhetett ez a gyilkos billentés, mikor csapta oda nagymamám ezt a J betűt az idegességtől, hogy JÓ, minden a legnagyobb rendben van. …


forrás

a hang-játék:

 

 

- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



763. Lole Elszámolás – Nyilasmisi szubjektív

2010. május 22. 19:33 - cippo
hang-játék nyilasmisi

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Lole – Elszámolás

… Tudtam, hogy míg én a konyhában teszek-veszek, addig a szobában szól a tárgytelevízió, amit a tárgyasztalnál ülve néznek a … szüleim a tárgy rövidlátó szemüvegükön tárgykeresztül. Tárgyételeket esznek, tárgyfalatkákat tesznek a tárgyfejükben található térbe és tárgyfröccsöt isznak hozzá, de csak tárgyfehérborból, mert a tárgyvörös megártana apám tárgygyomorfekélyének. A tárgygyomorsav tárgyenzimei feltolulva a tárgynyelőcsőbe marják annak tárgyszövetét. És a tárgykenyeret sem igazi vajjal, hanem csak tárgydelmával kenik meg, hogy a tárgyvérnyomás ne legyen túl magas, és a tárgyszív, ha lehet, ne kapjon tárgyinfarktust. Még ne. …

a hang-játék:

 

 

- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



762. befejezetlen versike az esti nyestrül

2010. május 20. 17:49 - cippo
állatok hang-játék solo

Ablakom alatt molyolt már az est,
mikor egy fürge és kíváncsi nyest
a rácson át bambán benézett.

Reméltem, beszökni rest a nyestje,
de nem; hamar bent termett a beste.
Csak szétnézett, s olajra lépett:

motorháztetőm alá. Szalonna
sült a mot’ron – azt pörkölt titokba’ -,
gondolom, főtt ételre vágyott.

Pofátlanságán egyre dohogva
adtam rá a gyújtást: – Az ebadta!
Remélem, semmit szét nem rágott.

Mit kokettál velem ily esztelen,
mit nyüstöl ez, míg torkát elnyesem,
merjen szemem elé kerülni!

Vagy megnyúzom, azt’ járhat meztelen,
láb se lesz, nemhogy lépte nesztelen.
Mész, komám, a pörc mellé sülni!

(S itt kéne most egy frappáns csattanó
a nyest vesztirül, ám a rímíró
ihlete e ponton elszelelt.

Mondjuk a nyest se klasszikus hiró
- bár háztartási erénnyel bíró -
alkat. Így kettőnktől ennyi telt.)

a hang-játék:

 



761. gyorstalpaló (re-post)

2010. május 19. 21:01 - cippo
hang-játék solo

az eredeti:
Gyorstalpaló (új ablakban)

… a kis hetyke mellű szőke csak huszasért kuncsorog megint, hogy spárkocsin görgesse a macskaalmot, doktor Szemüveg meg újabban egy kis vörös bubifrizurással fut, de télikabátja hajtókája alatt még ott az a régi ősz(i) asszony. …

a hang-játék:

 



757. Lolita Fatjo Szandokán – Nyilasmisi szubjektív

2010. május 11. 10:54 - cippo
hang-játék nyilasmisi

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Lolita Fatjo – No. 3883 Szandokán

… Ő is úgy boldog, ahogy a Mikrobi bácsi volt, hogy megtalálta a szükségei & vágyai minimális megalkuvással létrehozható legszélesebb keresztmetszetét, & akkor abba belefeküdt. …

a hang-játék:

 

- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



750. VI. Haragrul, bosszúrul, megbocsátásrul, és ismét megemlíttetik a czvikker is – Nyilasmisi szubjektív

2010. május 2. 9:23 - cippo
folytatásos hang-játék nyilasmisi

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Dakszli, Levendulás levelek - 06 Haragrul, bosszúrul, megbocsátásrul, és ismét megemlíttetik a czvikker is

… Veron biztosított felőle, hogy módot lel valahogy Jolihoz juttatni e levelet, bár válaszodig – s most, ha reámszakad az ég is, mégis kimondom e szót, a melly leginkább illet engemet -, Nőm, én aszszonyom megrongyúlt lelkem csak tébolyúltan vacog. Hát kűldj, drága, egynehány sort, s ha már szivedből kivetettél, csak legalább egy mulékony pillanatra emlékezz, a vihar előtt mint öleltük egymást reszketve …

a hang-játék:

 

(zene – Hot Jazz Band)

- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



749. V. Árulásrul, botrányrul, s mégegyszer is botrányrul – Nyilasmisi szubjektív

2010. április 30. 18:14 - cippo
folytatásos hang-játék nyilasmisi

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Dakszli, Levendulás levelek - 05 Árulásrul, botrányrul, s mégegyszer is botrányrul

… A szörnyen kínos kiállítás megnyitóról most nem írnék, hisz saját szemeddel láthattad Alfréd halottsápadt orcáját s annak a rihe Katinkának a frizuráját, melyet magam készítettem, tán kissé meggondolatlanul. Ferenc mosolygó közönye és a nyamvadott Tivadar mézesmázaskodása löktek ki nyugalmamból, melyet magamra erőltettem, hisz Alfréd engem előző este levélben tanácsolt el lelkéből, holott előtte sírva tagadta viszonyát avval a dakszlival s égre-földre esküdött, hogy nálamnál jobban senkit nem szeret. …

a hang-játék:

 

(zene – Hot Jazz Band)

- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



747. IV. Csábításrul, s ármányrul – Nyilasmisi szubjektív

2010. április 26. 21:47 - cippo
folytatásos hang-játék nyilasmisi

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Dakszli, Levendulás levelek - 04 Csábításrul, s ármányrul

… Gyanum azomban fölötte erős, hogy a mint őt, úgy tégedet is megcsapott, kispofám, a gőg, s a becsvágy szele, esetleg megforgott elmédben a gondolat, melly szépen elevezgetnél e szerény tehetségü iparos farvizén, ki a Ferenc mecenaturáját meszszemenőkig élvezi. Hát csak ne légy naiv, kispofám, ne légy naiv! …

a hang-játék:

 

(zene – Hot Jazz Band)

- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



746. III. Czvikkerrül, cognacrul, s mindenféle pompás üllepü kóristalányokról – Nyilasmisi szubjektív

2010. április 25. 10:13 - cippo
folytatásos hang-játék nyilasmisi

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Dakszli, Levendulás levelek – 03 Czvikkerrül, cognacrul, s mindenféle pompás üllepü kóristalányokról

… Na, s azonmód kezdi pattingatni a párisi kapcsokat pruszlikján. Alig is voltam még eszméletemen, az elébb még csaknem beléfúltam amaz dög Tivadar párnás hájaiba, ahogy lottyadt mellkasára vonta alélt fejem ottan azon a szörnyű lépcsőn, na s erre ez.
Mondom neki rekedten, hagyja aztat, kisnaccsága, czvikkerem nélkül úgyis szinte félvak vagyok, s ha látok is, legföljebb csillagokat az iménti ostoba balesetemből kifolyólag. …


a hang-játék:

 

(zene – Hot Jazz Band)

- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



745. II. Czvikkerrül, szivarrul, s mindenekfelett Párisrul – Nyilasmisi szubjektív

2010. április 23. 10:11 - cippo
folytatásos hang-játék nyilasmisi

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Dakszli, Levendulás levelek – 02 Czvikkerrül, szivarrul, s mindenekfelett Párisrul

… No, az alagút, hát az volt csak az igazi blamás. Setét lett, s valami kis gyér fényű villanyos áramú megvilágításban alig is láttam valamit. Czvikkerem Adél utipoggyásszában hevert törötten; mondom, csak ülök ottan vaksin. Ferenc rém füstfelhőbe burkolózva, ölében valami kis könnyű, képes magazin, melyett  felette hevenyészetten böngészgetett, tán néha-néha el is bólintott – abbul gondolom csak,  időnként úgy felhorkant, ahogy azt csak lovaktul szokás hallani. Adél rém ideges volt még mindig a szivar miatt. Nyúlok kezéért, hogy simogatnám meg engesztelőn…

a hang-játék:

 

(zene – Hot Jazz Band)

- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



742. I. Czvikkerrül, harisnyárul, s más egyéb nehézségekrül – Nyilasmisi szubjektív

2010. április 19. 20:29 - cippo
folytatásos hang-játék nyilasmisi

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Dakszli, Levendulás levelek – 01 Czvikkerrül, harisnyárul, s más egyéb nehézségekrül

… Hanem a Módli Miczit is fejbe koppantottam a legyezőmmel, mikor hisztérizálva behömpölygött az öltözőmbe, kérdőre vonván Tivadart, hogy mi történt az ő maskarájával, föl is mondott még aznap este, keresztül-kasul óbégatta a színházat, hogy őt az Adél fejbe toszta, de óbégattam én is, ne féltsen. Akkora botrány volt a színházban, csoda, hogy még áll …

a hang-játék:

 

(zene – Hot Jazz Band)

- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



740. Mirmurr Levés – Nyilasmisi szubjektív

2010. április 16. 19:28 - cippo
hang-játék nyilasmisi

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.
Leült, az újságok oda voltak rakva az asztalra.
- Melyiket olvassam?

az eredeti:
Mirmurr.freeblog.hu Levés

… Időt nem lehet kapni?

Időt? Nem tudom. Azzal nem találkoztam. Azt hiszem, az idő, az majd mindezekből jön össze. Abból, ahogyan gazdálkodsz velük. És, ahogy megéled. Tudod kicsim, nehéz lemérni, hogy mennyit élünk. Az emberek ezt az idővel próbálják, de a módszer nem tökéletes. Javaslom, hogy mérd a szíveddel. Az pontosabb. …

a hang-játék:

 

- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



738. Blans Az ürdöng és a menyecske – Nyilasmisi szubjektív

2010. április 12. 20:19 - cippo
hang-játék nyilasmisi

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.
Leült, az újságok oda voltak rakva az asztalra.
- Melyiket olvassam?

az eredeti:

… Az ürdöng nagy magabízássa’ járt-ke’t a világba’, a farkáva’ lassú nyócasokat rajzót a főd fölött, söndörgette a bajussza hegyét, somolygott pipás szájjáva’, pipájábó’ még a füst is elégedette’ bodorodott elő, ahogy szipákót. Szembejött vele egy menyecske…

a hang-játék:

 

- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



734. Text Labdát kapsz – Nyilasmisi szubjektív

2010. április 7. 13:49 - cippo
hang-játék nyilasmisi

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.
Leült, az újságok oda voltak rakva az asztalra.
- Melyiket olvassam?

az eredeti:

… Felvettem a kapustól a labdát, azt akartam, hogy adja ide, ordítottam neki, erre, még a mozdulatra is emlékszem, tempóból a hosszú és laposan pattogó kigurítást levenni a tizenhatos sarkánál és még előtte felnézni, a támasztó lábra érkezel hátrafelé és fél kettőre teszed magad elé a labdát, ez tanult megoldás volt. De onnan nem, onnan csak a grund fákat kerülgetős és vakondtúrásos rutinja…

a hang-játék:

 

- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



733. Dezsőmail (Subject: Ippon KonyHaver) – Nyilasmisi szubjektív

2010. április 5. 23:27 - cippo
hang-játék nyilasmisi

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.
Leült, az újságok oda voltak rakva az asztalra.
- Melyiket olvassam?

az eredeti:

… Tisztelt Ur Hegedus, lehet te hibazol, nem garancia. Ezert leirni mi problema. Ippon KonyHaver osszettett haztartasbeli kutyu, Japan produkt egyszeru hasznalod ha jol. …

a hang-játék:

 

- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



731. Férfi és nő között – Nyilasmisi szubjektív

2010. március 31. 19:34 - cippo
hang-játék nyilasmisi

- Jó estét kívánok.
- Jó estét, ki az?
- Én vagyok, felolvasni jöttem.
- No, csak üljön le, fiam.
Leült, az újságok oda voltak rakva az asztalra.
- Melyiket olvassam?

az eredeti:
Mamzel – Férfi és nő között

… Féltek, mi? Pedig nem muszáj, a cél ugyanis az ernyedt gyönyör, ott, lent. Az összecsapásban persze valaki el fog esni. De ha jól nyomod, nem te leszel az. …

a hang-játék:

 

- No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]



729. a gyürmölő

2010. március 29. 23:56 - cippo
csücsök hang-játék solo

Azér’ az Öcsi is vagy harmincnyolcszor látta már meg a mennyből az angyalt, aztán mégis.

Az Edit ilyen hallgatólagos házastársi tapintattal kezelte máskülönben, csak nekünk mesélte röhögve a gyürmölőt. Hogy hát azt még a nászútra is magukkal kellett vinni.

Mer’ az olyan – tudjátok, olyan Fancsikó és Pintásan -, hogy az Öcsi kezének természetes meghosszabbítása a gyürmölő. Mer’ anélkül a koszlott kis rongydarab nélkül nem tud az Öcsi aludni, na. Ne röhögjetek.

A gyürmölőt még a Mamika varrta neki apró kis gyöngyöltésekkel, bele volt hímezve még a neve is, hogy Öcsike; ez volt – a gyürmölő – a Mamika stratégiája arra, hogy az Öcsit leszoktassa az ujjszopásról. Nahát arról le is szoktatta. Viszont a gyürmölőt, azt onnantól fogva mind a tizenháromezer-háromszázhatvan este vitte magával az ágyba az Öcsi. A gyürmölő lett, hogy úgymondjam, az Öcsi titkos fétise, a férfijellemének a törésvonala, amit csak az Edit tudott. Meg persze mi, de azt meg az Öcsi nem tudta.

Aztán tavaly Hawaii-ra mentek, az Öcsi meg az Edit; na akkor tört ki a botrány. Merthogy a takarítónők az ágyneműcserénél a szennyessel együtt elrekkentették a gyürmölőt is. Aztán az Öcsi föltúrta és széthányta az egész bungallót a gyürmölő miatt, meg mérgében még az Edittel is ordítozott, hogy: keressed má’ te is azt a kurva gyürmölőt bazmeg, ne csak röhögjél itt nekem, és akkor az Edit is kereste, de persze nem lett meg. Addigra az Öcsi már tényleg eléggé pipa volt, és olyanokat is mondott, hogy: ha nem lesz meg, én esküszöm, előkerítem azt a ribancot, de akkor itt vér fog folyni, komolyan mondom – és a ribancon a takarítónőt értette az Öcsi, és tényleg komolyan mondta, mert addig-addig, hogy csak előkerítette, és vérben forgó szemekkel egy darabig csak toporgott idétlenül egyik lábáról a másikra a nő előtt, kereste a szót, kereste a hangot az Öcsi, aztán végül tehetetlen mérgében ráripakodott a nyomorultra, hogy: give back to my gyürmölő, please.

a hang-játék:

 



728. még egy poszt kulcsokról, lakatosokról, egyebekről (re-post)

2010. március 27. 17:55 - cippo
hang-játék solo

az eredeti:
még egy poszt kulcsokról, lakatorokról, egyebekről (zárszó)

… Szóval, a Medve úgy, ahogy volt, teljes férfivalóságában bírta a szimpátiámat, csak abban differenciálódtunk, hogy pontosan mire is biztosíték a biztonság. Ennek kapcsán amúgy a Medve apologetikusan kifejtette nézeteit a jogállamiságról, példaértékű kis szkeccsekben szemléltetett joghézagokat.
Mielőtt elment, meghagyta a telefonszámát. Ez különösen kedves gesztus volt tőle, mert korábban én már kétszer hívtam a mobilján. …

a hang-játék:

 



727. vattacukor (re-post)

2010. március 26. 10:51 - cippo
candymen hang-játék solo

az eredeti:
vattacukor (új ablakban)

… Édes, a nők bírják az ilyesmit. De mondani csak annyit mondott, hogy nahát, még a hurkapálca is globalizálódott, mert miféle új divat, papírhengerre vattacukrot, s a Nő már ellenvetéssel mondta, a papír mégiscsak olcsóbb. …

a hang-játék:

 



726. solo

2010. március 25. 20:42 - cippo
hang-játék solo

A Bakos-féle Idegen szavak és kifejezések szótára szerint:

solo ld szóló ol I. fn zene 1. hangszerre v. énekhangra írt, kíséret nélküli zenemű, ill. zenemű ilyen részlete 2. egyetlen táncos által előadott táncmű, ill. balettnak ilyen része 3. magánszám; ilyen mű előadása 4. versenyműben, többszólamú szerkesztésben: egyetlen hangszer v. kisebb hangszercsoport kiemelt, a teljes zenekarral szembeállított szólama II. mn egyedüli, párja nélküli (pl. kabát)

Mert, tudod – vagy nem tudod, végülis honnan tudhatnád -, itt van nekem ez a hangszer. Én ezt a hangszert most megmutatom neked. Ezen a hangszeren – mert így döntöttem – mostantól szeretnék neked játszani.
És mert úgy akarom, hogy ebben a játékban benne legyen minden szerelem, mostantól, hogy úgy mondjam, személyesebb lesz a hangütés.
Legyen az a játék, hogy mostantól közvetlenebb leszek veled. Megfoghatóbb számodra.
Legyen az a játék, hogy mostantól igazából is megszólítlak. Valahogy így képzelem:

 



kereső archívum, linkfal navigátor pánik