2. nap
Nos, barátaim, ma kikerestem a kert legnaposabb zugát és frappáns kis iratcsipeszekkel rögzítettem a negatívot egy ígéretesnek tűnő Syringa vulgarison, avagy közönséges orgonacserjén. Mint egy őrült kertész, egész nap megszállottan pepecseltem a friss, zöld levelemmel, belógó és árnyékoló ágakat hessegettem és kötözgettem rendre, nehogy megzavarják a fotoszintézis páratlan eredményekkel kecsegtető folyamatát, ráadásul ráncosra aggódtam magam amiatt, hogy minden elővigyázatosságom ellenére az egész cuccot egy óvatlan pillanatban telibe szarja egy állhatatlan madár.
Végül az egésznapi föl-le szaladozástól és aggódástól totálisan kimerülve, ámde szakszerűen lemetszettem a preparátumot, eltávolítottam a negatívot, arra számítva, hogy alatta, a levélen, amolyan vitiligo-szerűen, zöld-fehérben feltűnik a kép. Hát nem volt rajta a világon semmi. És azután se, hogy néhány percre beáztattam Betadinba. (Itt azért okozott némi fejtörést, hogy pontosan mennyi az a néhány, és mi az az időintervallum, ami után az ember tudomásul veszi, hogy a metabolizmus nem jött létre, vagy ha mégis, nem produkált az elvárásoknak megfelelő eredményt.)
Azért biztos, ami, betettem a Sefcsik-Hefelle Fényképezésbe, hátha az majd kiprésel belőle valamit.