799. aszfaltbetyár-becsület

Csak fölcsöngetni szaladt át a Sárihoz. – Te vagy az? – Én. – Megjöttél? – Meg. – Na, jó’ van akkor.
A kocsi takarásában férfiak ücsörögtek a szegélyköveken, munkások, sorban, mint galambok a dróton, egykedvű szótlansággal meredtek a kátrányízű, szürkeuszályos párába. Ahogy meglátta őket, riadtan rebbent a keze, úgy marta össze védekezőn a könnyű ing szárnyait a fehér mellkasán. Kicsit fölgyorsított, mereven a kapunyílásba kulcsolta a tekintetét, tán még a fülkagylóját is összeszorítva, sürgetősen lépkedett. Azok meg a szemükkel, mint galambok a tiszta búzát. De szólni nem szóltak semmit. Csak amikor visszefelé jött. Akkora már lebillent a keze, talán megbátorodott.
A legidősebb szólalt meg, halkan, egyszerűen hullajtotta oda, a lába elé éppen, hogy egy csöppet meg is akadt benne.
– Ami szép, szép. Nem köll aztat takargatni.
Csak így. Egyik se mert röhögni.

Szerző: cippo

"Nyilván ön is észrevette, hogy minél kevesebbet tudok valamiről, annál nagyobb az önbizalmam, és annál jobban meg tudom világítani a dolgot." Mark Twain

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük