Végül úgy lett, hogy négyen húztuk-vontuk, azt’ csak elkapta. Lefele persze. Lefele könnyebb volt, bár krahácsolt eleget – úgy látszik, abban az üreges csavarban csak volt valami tényleg; hegymenetben meg nem ért bele a szívócső a gázolajba.
Azért volt valami bámulatos a szívósságában – esztétikus férfierény volt abban a dinamikus állhatatosságában, ahogy ezt nem volt hajlandó tudomásul venni. Hogy nem örjöng a csőben a gázolaj. Hogy ez ezt is képes megszerelni. A tankürességet, baszki. Az üzemanyaghiányt. Azt hiszem, lényegében ebben rejlik az istenek ereje.
Szélsőséges helyzetekben gyakran megfigyelem magamon az integrálódásra való készségnek a beszédtechnika szintjén történő megnyilvánulását. Komplett tartalmakat vagyok képes átmodulálni a pillanaton tájegységi szinten. Na tessék, erre gondolok, érted. Hogy ösztönös tetszési index.