1285. kétöles erkölcsi szatíra, vagymi

2014. október 21. 19:29 - cippo
litera-túra

Némileg morbid, nyaralós-egymásnak mesélős esti olvasmányunk a Hosszúval.

Ha most kekec lennék, azt kérdezném, vajon miszter Langhorne csatakosra olvasta-e a német romantikusokat, vagy legalábbis a komplett Hoffmann-életművet, mer énnekem erősen az volt a benyomásom.

Én nem bánom, hogy erkölcsi szatírákat ír különben – már a miszter, ugye, A lóvátett várost is kedveltem, csak azt a tónust inkább éreztem a sajátjának. Ebben a regényben mintha némileg lötyögne rajta a keétöles ákcentus.

Nem akarnék itten a szpojlerezés gyanújába keveredni, de annyit azért halkan megjegyeznék, hogy az olyan felköpök, aztán aláállok dolog, hogy erkölcsi tanmese formájában gúnyolódunk az Erkölcsi Érzéken, hát de nem? Na mondjuk ebben – hadd magyarázzam már bele – legalább fölismerhető az a tipikus Mark Twain-i öniróna.

Mindazonáltal szerettük, bár mink a Hosszúval (de főleg a Hosszú) hajlunk arra a tézisre, hogy az élet maga nem csak látomás, nem csak álom.

Mark Twain: A titokzatos idegen