893. Lénárd Sándor Egy nap a láthatatlan házban I/IV. – Nyilasmisi szubjektív

– Jó estét kívánok.
– Jó estét, ki az?
– Én vagyok, felolvasni jöttem.
– No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Lénárd Sándor – Egy nap a láthatatlan házban
I. rész
Reggeltől délig
IV. fejezet

… Azt hiszem, az emberi viszonylatok kérdése adagoláskérdés. A kortársak jelenlétéből kaphat az ember túl kicsi, vagy bénítóan nagy adagot. “Ami kevésben izgat, nagy adagban bénít” – állítja a gyógyszertan egy alaptörvénye. A baj ott van, hogy nincs ráírva az emberekre, mint az orvosságosüvegre, hány cseppet bír el belőle a páciens. Ha valaki a homlokán hordaná: “belőlem naponta tíz perc elég”, sok kellemetlenséget takarítana meg azoknak, akik vele dolgoznak. Ettől még lehet nagyszerű ember, vagy olyan zseniális gondolkozó, hogy ennyi idő alatt már túl sokat ad. A “belőlem minden mennyiség kibírható” ember még aligha született meg – a szerelmesek privilégiuma az az édes illúzió, hogy egymás részére nincs maximális adag. A legtartósabb házasságok azok, amelyekben a házastársak csak a megengedettnél kisebb adagokat kapják egymásból. A túladagolások tragédiáiból születnek a mindennapi panaszok.

a hang-játék:

(A hangoskönyv az Intro Rádióban hangzott el.)


– No, hagy maraggyík hónapra is.

[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]