– Jó estét kívánok.
– Jó estét, ki az?
– Én vagyok, felolvasni jöttem.
– No, csak üljön le, fiam.
az eredeti:
Lénárd Sándor – Egy nap a láthatatlan házban
I. rész
Reggeltől délig
I. fejezet
… Mindig voltak, akik azért itták szívesen a drága borokat, mert arra gondoltak, hogy csak keveseknek jut belőlük. Ha ez a tudat az, ami részegít, már egy pohárkától berúghatnék. Az emberiséget már elérte a szomj, az éhség előfutára. Förtelmes folyadékok csöpögnek az acél- és üvegépítmények csapjaiból. Lehet, hogy nem terjesztenek tífuszt, lehet, hogy jót tesznek a fogak zománcának, lehet, hogy bugyimosásra alkalmasak, lehet, hogy a rozsda- és ólomízre eltompul az íny; de biztos, hogy a görög nyelv gazdag szókincséből senki sem választotta volna rá azt az epithetont, hogy “a legjobb”. A szegény gazdagok története a vízzel kezdődik. Végül whiskyre kell költeniök az idegek árán szerzett pénzt, hogy megmeneküljenek a szomjúságtól, a következő csésze kávéig. …
(A hangoskönyv az Intro Rádióban hangzott el.)
– No, hagy maraggyík hónapra is.
[Minden kritika releváns kritika, amely mindenekelőtt a hallgató prioritása.]