Ledózerolt. Agyonvert a szavaival. Tacta sunt ipse verba, érted? Totál feldúlnak ezek a tébolygások a “szürkezónában”, ezek a disztópikus víziók, amik igazából nem is annyira víziók, mint.
Sz ép új világ.* Egyre az járt közben a fejemben, hogy alunni! Talán álmodni: ez a bökkenő** ésatöbbi. A folytatás. És ez egyszerűen megijeszt. Hogy már teljesen el vagyunk gliffenve. Hogy már túlságosan re-edukáltak, vagy még inkább r-edukáltak vagyunk ahhoz, hogy nem hogy úgy javítsuk meg, hogy megjobbítjuk, hanem hogy megértsük, hogy meg kell javítani. Hogy elhiggyük, hogy meg tudjuk javítani.
Ugyanakkor nem győztem rácsodálkozni formanyelvének, mi több, nyelvi formáinak mély- és sokrétűségére, gyönyörködni ennek a brilliáns eszköztárnak a merész, szellemes és kreatív használatában, a szavak, szimbólumok, metaforák játékos libikókájában.
Csak hát a zaklatottságomon nemigen enyhített ez a szűk marokkal mért feloldás.
* “Mintha mindannyian háttal lettek volna nekem, azok is, akik szemben voltak. A kapcsolódásuk hiánya: ezt jelentette az elegáns.”
** William Shakespeare: Hamlet
Ali Smith: Gliff
Magvető, 2025
Fordította: Mesterházi Mónika