Krasznahorkait (Máté Gábort) nem lehet csak úgy hallgatni, ez nem az a “vasárnapi főzőmagazin”, amire két fogás meg egy desszert elkészítése között csapongó érdeklődéssel félfülel az ember, miközben tétován töpreng a kamrában a Mitisakartammitisakartam? egzisztenciális kérdéskörén, nem. Ez kiköveteli magának a figyelmet.
Olyannyira, hogy volt egy pont a cselekményben – márhogy az enyémben, tudniillik –, amikor egyszeriben égető vágy ébredt bennem a feliratos… pontosabban a leiratos változat után. Hogy ezeket a hímpor finomságú mondatokat a saját szememmel tapogathassam, hogy tudniillik a saját pigmentjeimmel festhessem őket a saját vásznamra, hogy még mélyebben, még koncentráltabban belegubózhassak a történetbe. És hogy felüssem a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapját, ami csak méginkább felpiszkálta az amúgy is szövevényes és szerteágazó érdeklődésemet – többek között botanikai és rovartani témában. Aminek köszönhetően különben számtalan hasznos és haszontalan (vagy hát gyakorlatias szempontból számomra haszontalan) információt szereztem például a mákfélék családjába tartozó, cuki nevű keltikéről, az ernyősvirágzatúak rendjéről, illetve olyan csodálatos, új szavakkal bővült a kommunikációs panelem, mint bibevánkos, mézfejtő gyűrű, avagy diszkusz, valamint megtudtam, hogy a lepkék, nemtől függetlenül, az alsó ajkaik részben elcsökevényesedett, szerény maradványainak függelékévé alakult tapogatóikon pikkelyeket és/vagy bozontos szőrzetet viselnek. Vagyishogy – ezt jegyezzük meg – aggasztóan rövid életük során a csajoknál sem ciki a szakáll.
És akkor ez az egész – vagyis hát mindaz, amit itt most összehordtam – a Máté Gábor hangján fecsegődik a fejemben.
Krasznahorkai László: A magyar nemzet biztonsága
Magvető, 2025
Felolvasta: Máté Gábor