(affettuoso)
Bár éppen ma nem szól a vekker,
hűvös és higgadt a reggel,
nem csattan zokszó,
a gatya is pontjó,
s bár nyolc fok van, nem kell még szvetter.
Kecsap se landol az ingen,
mogorva tekintet sincsen,
a nyakkendő takkra
simul a nyakba,
úgy tűnik, klappol ma minden.
A szendvics se kapott most oda,
és pont elég édes a tea –
karcsún és fessen
már tova is hussan:
Idő van, mennem kell, mama.
Szeptemberegy van és hétfő,
ránézek, a szívem vérző.
Csak megölel némán.
(Hát hogy megnőtt, nézd mán!)
Na fuss, babám, amíg nem késő!
