A savak után

eljött az ideje, hogy megismerkedjek a lúgokkal is. Úgy tűnik, én ilyen későn érő analóg nő vagyok.

Az ilyenvoltot nem mutatom, mert egyrészt kesztyűben dudáltam – ami a dolgok kézben tartása szempontjából tiszta szívás –, másrészt meg a nagy izgalmak közepette eléggé be is párásodott az okkoláré a maszk fölött, úgy meg nehéz fotót csinálni, ugye.

Nagyanyám még üstben főzte az udvaron, beledolgozott minden megmaradt háztartási zsiradékot. (Jó, mondjuk zsír helyett én már a modern idők úri huncutságaiból kotyvasztom, de csak azért, mert végeredményben mégse vághatunk disznót az ÁNTSZ előtt az aszfalton.)

Nagyapám fából ütött össze valami öntőformát, aztán dróttal darabolta kockákra a tömböt, s vitte a keskeny létrán a padlásra száradni. Egy főzetből egy egész évre valót öntöttek.

Amúgy – csak a félreértések elkerülése végett – szappan. Shea- és mangóvajjal, körömvirág-, szőlőmag- és vadrózsaolajokkal, leheletnyi geránium illattal. És kecsketejjel.  Szóval tejben-vajban fürdés lesz.