1284. kilenc

Valami bűbájnak kelletik itt lenni, kérem szépen, mer az úgy vót, hogy minden másnap este úgy szopogattam el egyet a kilencből, ahogy trüffelt csen az ember gyereke a tiltott porczelán bonbonierből: mámorral és bűntudattal (már tudniillik, hogy mér’ nem alszom).

Valami bűbájnak kelletik itt lenni, mert én azoknak a történet-trüffeleknek utóbb csak az édességére emlékeztem, a mámorára és bűntudatára. Hogy kitől-mitől lett az olyan édes, arra nem. Mintha bizony lidérc kotorta vóna ki seprővel az emlékeket.

Még mondtam is a Hosszúnak, hogy erőst megbutulhattam, hogy az egész történetből semmire nem emlékszem, csak, hogy olyan nagyon jó vót. A végére mán kicsit aggódtam, hogy tán nyakamra jött az Alzheimer, de nem. Egyszerre visszajöttek az emlékeim. Fölbuktak, hogy úgy mondjam, mint a gumikacsa a víz tetejire. Csak hát – úgy látszik – el kelletett olvasni hozzá mind a kilencet.

Mer a kilencben rejtőzik az egész univerzum.
A kilenc négyzetszám.
A kilenc a tökéletesség.

Halász Margit: Forgószél
JAK / Kijárat, 1998

Szerző: cippo

"Nyilván ön is észrevette, hogy minél kevesebbet tudok valamiről, annál nagyobb az önbizalmam, és annál jobban meg tudom világítani a dolgot." Mark Twain

Csatlakozás a társalgáshoz

1 hozzászólás

  1. Hm. Ha én volnék a Nagyhajú Margit, hát ugyancsak szóapadásban volnék, hogy ezt most hogyan köszönjem meg.
    Még így is, hogy nem én vagyok a Margit.
    Nagy olvasóhalász vagy Te, Cippo! :)

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük