Én még ilyen nyomasztót, mint ez, szerintem nem is olvastam. És én még ilyen nyomasztót, mint ez, nem is élveztem ennyire.
Az emberi tehetetlenségnél kevés fullasztóbb dolgot tudok elképzelni, és King a Duma Key első részében főként a mélylélektanra helyezte a hangsúlyt. Úgy húztam magamra, mint akinek inge, és bizonyos értelemben (a cigarettafüggőség önként vállalt, olvasókúra segítségével történő felszámolása, ha még emlékszel) az is volt.
Fuldokoltam is, részben a kingi történetszövés pszichoizélgetős provokációja, részben az el nem szívott cigaretták okozta őrjítő hiány, és az emiatt felgyülemlett agresszió okán. (És akkor azt még meg sem említettem, hogy e-ben olvasni Stephen Kinget dupla élvezet. Az ember még azon is rághatja a körmét, hogy ne épp az izgalom tetőfokán merüljön le a Kindle, ugye.) Száz szónak is egy a vége: nekem az Edgar Freemantle lett a személyes Rebám, az én csont nélküli haragbabám, akit falhoz csaptam, szívemre vettem, akinek nagy, kék rajzfilmszeme úgy nézett rám, mintha azt mondaná: Aúúú, csúnya ember! És ahányszor csak dühömben vagy csalódottságomban kis híján feladtam, becsuktam a könyvet, hogy ennyi gyötrelmet már igazán nem bírok elviselni, King, ez a kígyó, ez a pompás szertartásmester mindannyiszor rideg józansággal súgta a fülembe: Meg tudod csinálni. És igaza volt.
A vége, nahát a vége persze ennek is cigányútra ment. Mikor már épp kimondanám, hogy nekem a Kingre pompásan megvannak a jungiánus archetípusaim, és nem az ám a truváj, hogy a rettegés foka a horror, a vámpír, vagy a zombi, hanem az, hogy a lélek hosszú, sötét teadélutánja, akkor a miszter egyszercsak előcincál az írói kelléktárából valami oszladozó félhullákat, és odarittyent a végére egy C kategóriás Ed Wood-szcénát. És akkor én némán anyázva helyezem a hűvös tenyeremet a forró fejemre.
Valami ilyesmiről beszélek – mutatom:
Odafönt Wireman elkiáltotta magát, és szinte nem is remegett a hangja: – Ne gyertek közelebb! Ennek itt ezüstből van a hegye! És használni fogom!
Amikor a Hosszúnak kimérgelődtem magam, hogy jaj már, mér’ kell minden könyv végét elcseszni (lásd még: 11/22/63), azt kérdezte: hát ha nem tetszik, akkor mért nem írod át őket? Úgy érted, a Kingek végét, kérdeztem, mire ő, hogy aha.
Most komolyan, azt úgy látod magad előtt, amikor bemutatkozom és kissé elfogódottan azt mondom: Üdvözlöm, Németh Kriszta vagyok, 21 napja tiszta, és Stephen King regényvégek átírásával foglalkozom?
Ööö… hol mutatkozol így be? Az Anonim Nikotinfüggőknél? ;)
Azt hittem, Kingnek mutatkozol be, Az tetszene, nagyon is ;)
Na ja. Például a Kingnek. Az nekem is tetszene. :)
tény1: ezer éve nem olvastam a kírályt (A ragyogással meg a Tortúrával hasítottam bele kírályszűzen; mostmitszólsz)
tény2: fölpiszkáltad a kíváncsiságomat kétszeresen is: az első miatt elolvastam a Dumát, a második miatt kérdezem: mi lenne a Cippo-féle lezárás?
Türelmetlenül várom válaszod:
embé(ká)