1007. a gyanú árnyéka

[HArinak]

Valamirevaló férj a Kőrösit igenis számonkéri a feleségén. Mert a Kőrösi úgy van, hogy ő maga sokszor nem is látszik. Csak árnyéka van az asszonyon, az vetül rá nyugtalanítóan, gyöngéden a nőre. Na és amögül az árnyék mögül, a napjárástól függően, elő-elősejlik valami.

Leghamarabb a könyvfesztivál után sejlett elő a valami. Sőt, mindjárt valamik. Olyan nagyon előlátszódtak, hogy alig lehetett őket beleszorítani a nagytáskába. A nő rögtön aggódni kezdett az ura miatt. Az megöl, mondta, ha meglátja. Három kötet Kőrösi. Hát csald el hazulról valami indokkal, és azalatt lopd be őket a lakásba, tanácsolta neki a másiknő. Vagy, mondta, még jobb, ha rögtön támadsz. Vond kérdőre. Te meg alattomban miféle könyveket dugdostál a táskámba, így akartad őket becsempészni, nem szégyelled magad – és akkor ezen majd el lehet röhécselni, az jó, az mindig elveszi az ilyesmi élét. Aha, mondta a nő kétkedve. Majd meglátjuk.

Otthon a nő – szerelmes évek, gyávaság – mindjárt azzal kezdte, hogy tartozik egy vallomással. Arra a férj csak annyit kérdezett: mennyi. Három, mondta a nő bűntudattal. Három Kőrösi. Nem lehetett otthagyni. Mennyi, kérdezte a férj. Ó, hát csak kétezer. De abban már a belépő is benne volt. Mind Kőrösi, kérdezte a férj értetlenkedve. Mind, sóhajtotta az asszony. Hogy legyen mit aláíratni. És – mintegy mellékesen – a polcra fektette őket.

Azokban a napokban a Kőrösi úgy volt, hogy szinte nem is látszott. Csak árnyéka volt az asszonyon, az vetült rá nyugtalanítóan, gyöngéden a nőre. Na és amögül az árnyék mögül, a napjárástól függően, mindegyre csak ki akart buggyanni a szegycsont mögül a forró szíve a nőnek.

Legközelebb egy pénteken sejlett elő a valami. Sőt, mindjárt valamik. Olyan nagyon előlátszódtak, hogy alig lehetett őket beleszorítani a nagytáskába. A nő akkor aggódni kezdett a súly miatt. Kettő is elég lesz, tűnődött, két kötet Kőrösi. Kerékpáron kettőt még elcipelek a könyvtárig. Mindkettő Kőrösi, kérdezte a férj. Mindkettő, sóhajtotta az asszony. Hogy legyen mit aláíratni. És – mintegy mellékesen – a táskába szorította őket.

Na aztán azt meséld el, kíváncsiskodott a másiknő az aláíratás után a könyvtárban, végül hogy sikerült becsempészned a múltkor a három könyvet. Á, legyintett a nő, sehogy. Bevallottam őket. Mindjárt azzal kezdtem, hogy tartozom egy vallomással. Na, sejthettem volna, legyintett a másiknő. Tudom, szerelmes évek, gyávaság.

Otthon a nő mindjárt azzal kezdte, hogy elmesélte a Kőrösit. Ez a világ őrjítően szép, mondta, nem mintha az volna, de én ilyennek látom. Arra a férj csak annyit kérdezett: na és aláírta. Alá, sóhajtotta az asszony. Mindkettőt. És – mintegy mellékesen – a kanapéra fektette őket. Ja, folytatta szórakozottan, a másiknő kíváncsiskodott, végül hogy sikerült becsempésznem a múltkor a három könyvet. Á, legyintettem, sehogy. Bevallottam őket. Azokat be, mondta a férj. Azokat, kérdezte a nő értetlenkedve, miért, mit nem. Az újakat. Milyen újakat, kérdezte a nő. Hát az újakat. Ezt a kettőt, mondta a férj. De hát ezek azok éppen, amiket a múltkor bevallottam. Biztos, kérdezte kétkedve a férj. Biztos, felelte a nő. Mindkettőt, kérdezte a férj. Mindkettőt, sóhajtotta az asszony. Két Kőrösit. Hogy legyen mit aláíratni. De hát ezek nincsenek is aláírva. Dehogyis nincsenek. Hát mondom, mondta a férj, s mutatta az üres szennylapot. Hát mert nem a szennylapra írt. Nem, kérdezte a férj. Gyanús vagy.

Valamirevaló férj a Kőrösit igenis számonkéri a feleségén. Mert a Kőrösi úgy van, hogy ő maga sokszor nem is látszik. Csak árnyéka van az asszonyon, az vetül rá nyugtalanítóan, gyöngéden a nőre. Na és amögül az árnyék mögül, a napjárástól függően, elő-elősejlik valami.

Szerző: cippo

"Nyilván ön is észrevette, hogy minél kevesebbet tudok valamiről, annál nagyobb az önbizalmam, és annál jobban meg tudom világítani a dolgot." Mark Twain

Csatlakozás a társalgáshoz

8 hozzászólás

  1. a másiknő másik (f)érje*, vagyis hogy nem másik férj mert az mindig ugyan az, csak az ittenhez képest egy másik férj, na érted, szóval az meg így: milyen volt?
    nagyon helyes. (a másikférj arcán alig érezhető árnyék rebben, pupillája tágulni kezd)
    mármint hogy helyes ember. mondja gyorsan a másiknő és elmosolyodik, mert eszébe jut az egyiknő, hogy ő most éppen csöndben lopózik a lépcsőházban, villanyt se gyút, hogy ne legyen árnyéka a könyveinek ahogy oson, és akkor az osonós gondolatba szólal meg a másikférj a másiknő akkori jelenidejébe, ahogy nézte a cím alá kanyarintott kusza bejegyzéseket, hogy azt mondja: hát biztos szebben ír könyvet, mint ahogy dedikál, mert akkor nem éccaka érkeztél volna meg a könyvtárból.
    ez is tagadhatatlan, hát még jó, hogy nem is köll, mert akkor most fájhatna a másiknő feje, hogy magyarázza miért kell negyednapon átvennie a másikférjnek a futártól, azt a még két, azalkalommal felbuzgott kívánalomból búklájnolt Kőrösit. azt mondom én, el vagyunk mi veszve nőtársam, mer ezt a árnyékot , ezt megvilágítja az a árulkodó , csillogó szem.

    * visszamenőleges hatállyal szerkesztve – egyiknő

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük