712. ilyen nőkrül

– Na, itt jövünk má’, e, hallod? – pittyegte a telefonba, a csávó meg, gondolom, hogy kik azok a mi. – Hát én, meg a kis kólám – felelte a lány -, mégis mit gondoltál?

Mondjuk én azt, hogy például énnekem ilyen aspektusban még sose jutott eszembe, hogy jövünk. Márhogy én, meg a kis ásványvizem. Vagy a kis valamicsodám. Szóval, hogy én ilyet még soha. Senkinek.

A csávó meg, gondolom, hogy akkor siessetek. – Jajmáá’, most mit vagy úgy oda, itt loholok tűsarkúba’, hallod, nem? De a csávó alighanem nem hallhatta, mert arra a lány megint visszakérdezett, csak, hogy a társalgás modalitása meg ne szakadjon. – Hallod, hogy kopogok? A kopogásomat, hallod? Neeem? És most? Most hallod? Akkor úgy erőteljesebben kezdte verni a lépteit. Az lett gyanús, hogy hirtelen elhallgatott. Úgy értem, hogy társalgásilag elakadt. Nem beszélt, csak kopogott lendületesen, olyan prezentációs jelleggel, hogy oda kellett nézni. Ez, bazmeg, ez mentében odatartotta a telefont a lábához. – Na, most már hallottad? Na azér’.

Ezt ki fogom próbálni egyszer. Ezt a kopogás dolgot. Komolyan.
Hallod, hogy milyen nők vannak.

Szerző: cippo

"Nyilván ön is észrevette, hogy minél kevesebbet tudok valamiről, annál nagyobb az önbizalmam, és annál jobban meg tudom világítani a dolgot." Mark Twain

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük