688. az útról

[««]

A vonat olyan volt, mint egy mentális píling, ha érted – ez meglepett. Nem ilyenre emlékszem. Hogy a kényszer belül moccan – nem erre.

A vonat olyan volt, mint egy önként vállalt, rövidtávú száműzetés. Persze rajta ült a Haragosi, meg a retyerutya is, hív a vasút, vár a MÁV alapon, ugye, és a retyerutya, tudod, az nem egy személy, a retyerutya, az egy valóságos fogalom, úgyis mint kifejezőeszközök tárháza – és akkor most használd kicsit a fantáziád. Itt, kérlek szépen, ezt tudnod kell, itt nem a cél szentesít, hanem maga az eszköz, az út, igen; ahogy a kupék előterében, a szűk folyosókon összesurlódik, összezsörmölőzik test a testtel, a pillanaton radírozza le a szürke hónapok alatt a lélekre feszesedett-szarusodott fásult egykedvet, a csí – huhú, a csí – nagy, nyílt terek – jaj, az út félektől félekig. Ami rend lehet, majd így ülepszik le. Ha kiborul az a kocsi.

Sokat gondolok Goethére. Úgy, hogy Utazás Itáliában. Meg Stendhalra. Úgy, hogy szeretnélek úton látni. Fel kell rázni az életet, mert különben összerágja az embert.

Mert mi az út? Az A-t a B-vel összekötő egyenes. Vagy egyenetlen. Szakasz.
Meddig hűd még a szív?

[»»]

Szerző: cippo

"Nyilván ön is észrevette, hogy minél kevesebbet tudok valamiről, annál nagyobb az önbizalmam, és annál jobban meg tudom világítani a dolgot." Mark Twain

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük