A színésznő – Cippó
Kérlek, énnekem viszonyom van.
Tudod, van nekem ez az én titkos szimpátiám, hogy úgy imponálnak azok az édes, kerek pofájú, pocakos férfiak. Na ez olyan, kérlek szépen, ez az én viszonyom.
Ne nevess ki, hát én, amikor először megláttam ott azok között az illatos, érett sonkák, meg hamvas szalámik között a kirakatban, nahát én már akkor tudtam, hogy minekünk viszonyunk lesz.
Kérlek, ez úgy kezdődött, hogy egyszercsak rámvigyorgott onnan az üveg mögül, kiintett mosolyogva, majd kicsattant az a pirospozsgás kis pofája – te, hát az egyenesen ragyogott ott a sültek fölött. Nahát én akkor ott helyben beleszerettem, végzetesen, érted, hát hogy mosolyog ez énrám, tejóisten! Bemenni persze nem mertem, meg hát úrinő, hogy jönnék én ahhoz. Na csak vártam egyre, mi sül ki ebből. Hát és ahányszor csak elsétáltam ott az omló flekkenek, aranyos csirkenyársak előtt, ez mindegyre csak mosolygott, meg integetett.
Volt, hogy direkte az ucca túlfelén sétáltam, hát ez az édes pofa nem oda is odaintett, ott is észrevett? Hát így. És kérlek, ez az én viszonyom evvel a hentesfiúval már évek óta tart. Hogy mondod? Váltottunk-e már szót egymással? Tudod, nemrégiben összefutottunk a trafikosnál, valami kis napilapot vett, pont előttem vásárolt. Annyira váratlan volt, kérlek, direkte sokkoló, hogy meglepetésemben hirtelen csak annyit tudtam kinyögni: – Ó, hát maga az, életnagyságban? – merthogy eddig még csak a pult mögött láttam, ugye, annak a hentesüzletnek a kirakatában. Nahát akkor is csak mosolygott, akár egy édes, pozsgás puttó, s annyit felelt csak, alig hallhatóan: – Igen -, s már fordult is ki a trafikból.
Te, hát olyan drága volt, hát ez egészen elpirult.
Egy jó hozzászólás jó lenne