november lett, hogy arányosan nő az egyhónapra jutó piték, és persze a csöndesen elrebegett hálaimák száma Szeifert Natinak a receptért. Hol egy gyömbéres-almás, hol egy diós-almás sütődik.
Ez a mostani olyan jól sikerült, hogy úgy döntöttem, feljegyzem ide magamnak (és persze nektek), hogy ne kelljen mindig Nati blogjában kotorászni a receptért.
Az eredeti recepten kicsit módosítottam, mert valami rejtélyes okból kifolyólag találtam a konyhaszekrényben kukoricalisztet, amivel mindezidáig köszönőviszonyban sem voltam, de ha már így esett, gondoltam, kalandvágyból kipróbálom.
Utánanéztem a neten, és olyasmiket olvastam róla, mint például hogy kiemelendő a foszfatidil-szerin tartalma. Állítólag ez a vegyület az agyi információátadás egyik kulcsmolekulájaként különösen hasznos a szellemi frissesség megtartásához, valamint a stressz, az idegesség és depresszió ellen is kiváló.
Aztán még azt is, hogy több mint 60% fehérjét tartalmaz, nagyon gazdag esszenciális aminosavakban, meg hogy tele van zsírban és vízben oldódó vitaminokkal, mint például az E, B1, B2, B3, B4, B5, és a B6 vitamin.
És ha mindez még nem volna elég, aracin- és palmitinsav származékot tartalmaz – ezek a savak tisztítják meg a vért a toxikus anyagoktól. Segíti a máj működését, csökkenti a koleszterinszintet, szabályozza a vércukorszintet, és gluténmentes. Szóval a kukoricaliszt egy menő és belevaló cucc. Mármint a pitébe.
Hogy a kukoricaliszt miféle titokzatos módon került a szekrénybe, azóta sem derült ki, mint ahogy az se, ki rabolta le a porcukor állományt. A Nati szerint előírt 15-20 dekányi mennyiség helyett csak 10-et sikerült összekotorni, és utólag kiderült, hogy ez elképesztően nagy mázli, mivel a kukoricaliszt kissé édeskés, emiatt a tökéletes cukorarány pont 10 dkg – tiszta szerencse, hogy nem volt itthon több.
Na de további fecsegés helyett mondom a hozzávalókat a cukor- és gluténcsökkentett pitéhez:
25 dkg szobahőmérsékletű házi vaj
10 dkg porcukor
1 vaníliáscukor
50 dkg liszt (25 dkg kukorica-, illetve 25 dkg süteményliszt)
1/2 cs sütőpor
1 tojás sárgája
1,5-2 dl tejföl
1/2 citrom reszelt héja és leve
1 tojás felverve
A vajat a tenyeremmel finoman elmorzsolom a porcukorral és sütőporral elkevert liszttel, míg szinte teljesen homogén, porózus állagú lesz.
Ezután hozzáadom a tojássárgáját, a tejfölt, a citrom levét és héját, és simára dolgozom. Addig gyurmázom, amíg teljesen elválik az edény falától. Ha kér még egy kis lisztet, apránként hintek hozzá. Két gombócot formázok belőle – egyet a pite aljának, egyet a tetejének, letakarom egy tiszta konyharuhával, és amíg a töltelékkel foglalkozom, a hűtőben pihentetem.
A töltelék alternatív, csináltam már őszibarackosat, szilvásat, de november lévén talán az almás a legaktuálisabb. Én az almához szeretek egy diónyi gyömbért, kevés citromhéjat reszelni, aztán meghintem zöld őrölt kardamommal, kevés fahéjjal, és – épp csak tessék-lássék – kristálycukorral.
Amikor a tölteléket összeállítottam, előveszem a tésztát, és – most figyelj! – levágok két ív sütőpapírt, az egyiket a tészta alá fektetem, a másikat a tésztára, így nyújtom ki, két papírréteg között, a sütőforma méretére. A sütőpapírral olyan csodálatosan tiszta és precíz munkát végezhetsz, hogy egy sebész is megirigyelhetné. Egyenletes vastagság, semmi koszolás, a végén pedig csak lehámozod a felső papírréteget, a tésztát belefordítod a sütőformába, és óvatosan lehúzod a másik papírt is.
Ha ezzel megvagyok, a tésztát óvatosan belenyomkodom a formába, a kitüremkedő széleket levágom, aztán megszórom durvára vágott dióval, ami majd szépen felissza az alma levét, így nem ázik tocsogóssá a pitetésztám alja.
Ezután kerül rá az alma – felerészt reszelve, felerészt szeletelve, hogy divatosan rusztikus legyen –, még egy hintés kardamom és kristálycukor, aztán betakargatom a fent leírt módon kinyújtott maradék tésztával, a széleket visszahajtogatom, míg végül egy csinos kis kosárkát kapok. A tetejét megkenem a felvert tojással, villával kis kürtőket szurkálok a forró gőznek, meghintem mandulaforgáccsal, és nagyjából 180 fokra melegített sütőben kb. 30 percig sütöm.
Végül a források, ahonnak az okosságokat olvastam – respekt nekik:
Kép? Hol van a kép?! A képem?
Hát… most nem fotóztam, meeer filmre csak fekete-fehérben fotózok, úgy meg olyan hülyén nézett volna ki.:)