580. a lakó

Egyszer csak lett. Megjelent, idesodorta a szél, vagy mi. Ide szőtték sorsának fonalánál fogva a párkák. Napok óta bámuljuk egymást. Éjszakánként, mikor a folyosón a villany ég, bámulja kintről, hogy élünk, mint hal a vízben. A bőrömön éget, érzem, ahogy ott kint, a sötétben les. Hallod-e Rozika, te, gyerünk a moziba be. Szélessávú hozzáférés, családi csomag, bazmeg, vadnak születtünk, az utca nevelt – megmondta a Pápai Joci.
Szóval bámuljuk egymást napok óta. Köztünk a rács, a társadalmi szakadék, meg az éjszaka. Az éjszaka a nappal anyja.

kattints

Avval kezdte, hogy szépen megtisztította a placcot, mert, ezt tudnod kell, seprűje is van neki. Meg tálcája a kartondobozban. Meg bicskagyűjteménye. Ezt mondjuk a Tigristől tudom, nyugtalanít is kicsit. Megtisztította tehát a placcot, és birtokba vette. Két gyékényt terített le. [ kinek? kinek??? ] Napközben többnyire alszik, meg cigarettázik hason fekve, behúnyt szemmel, de tudom, a bőrén égeti, érzi a behúnyt szeme mögött is, ahogy ott bent, a sötétben lesem.

Azután egyszerre ott állunk egymással szemben némán a szürkületben, ahogy kint, úgy bent. Nem lát. Nem látom. Pedig hát ott állunk. Egymással szemben, mint két, egymásba fordított színpadi portál nullpontján két karikírozott bohóc tükörgyakorlat közben.  Egyre-másra szurkáljuk nyársunkra a löttyedt, lassú félhomályt. Akkor észrevesz, meghökken tükör által homályosan. S azt kérdi: maguké volt itt valamelyik nap az a… szép kis motor? Azt, hogy szép kis motor, bizonyos áhitattal ejti ki. Bólintok. Gondoltam, mondja. Nem bírtam nézni, hát letakarítottam itt éjszaka. Mert az olyan, hogy annak is… kell az a kis szívszeretet.

Szerző: cippo

"Nyilván ön is észrevette, hogy minél kevesebbet tudok valamiről, annál nagyobb az önbizalmam, és annál jobban meg tudom világítani a dolgot." Mark Twain

Csatlakozás a társalgáshoz

1 hozzászólás

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .