✍ 427. a cirkuszos lány

2008. december 6. 18:08 - cippo
csücsök 1 lábnyom

Ma egyszercsak eszembe jutott.
Az illatról jutott eszembe, ahogy ott a Vörösmarty téren, a tömegben, odakúszott az orromba.

Ősszel jöttek, és csak egy hétig maradtak.
A cirkuszos lány a mi osztályunkba került. Nagyon szép lány volt különben, a Horváth Jancsi, meg a Nagy Tomi is halálosan beleszerettek, de a cirkuszos lány nem nagyon foglalkozott a fiúkkal. Igazából senkivel se nagyon foglalkozott, az osztályba is csak úgy tessék-lássék járt, meg amúgy is idősebb volt, talán tizenegy, mintha később mondta volna.
Hogy nem feleltették soha, azt irigyeltük nagyon.
Meg hogy cirkuszos lány. Volt körülötte valami gyökértelenség, valami vállvonogatós hányavetiség, hogy őt ugyan számon ne kérje senki. Meg valami titkos. Nem lehetett azt tudni, csak volt az a titkos valami, na az csak úgy sugárzott a pórusaiból.

És akkor pénteken egyszercsak azt mondta nekem: gyere el holnap este, nem kell fizetned, beviszlek hátul. Ezt mondta. Meg hogy: eljössz?
Persze elmentem.
És akkor egyszerre ott ücsörögtem a padon, és a porondmester egyre csak harsogta, hogy ééésss_mosst, kedves_közönség, mossst_igazi-világssszenzáció_következik, és manézsban ott állt a cirkuszos lány egészen pőrén, valami flitteres, könnyű muszlincsodában, mint valami hastáncosnő, és a karcsú, törékeny testén egy irdatlan nagy kígyó tekergett.
Olyan éterien szép volt azzal a rettentő kígyóval, hogy attól énnekem ottan dideregni kellett, de nagyon. Szinte meg kellett bénulni az agynak teljesen, hogy csak egy ilyen állóképre futotta, ahogy ott áll a cirkuszos lány a fűrészporon mezítláb, azzal a dermesztően hideg kígyóval a nyakában; mantráztam magamban csöndesen, hogy jajistenemcsakidenehozza, jajistenemcsakidenehozza.
Később, amikor magamhoz tértem, ott kuporgott mellettem. A kígyót, azt nem hozta oda. De azért így is csak lopva, oldalról mertem rásandítani, mintha attól félnék, hogy megvakulok az arccsontján finoman elterített csillámportól, vagy a fényes szemhéjpúderétől. Úgy emlékszem, ragyogott az egész, fénylett, mint valami angyal, vagy jelenés, vagy tudomisén.
A könnyű gyerekhajak lassan, játszódva lebbentek a tarkója alatt, akárha maga Mucha komponálta volna képbe az egész leányfejet. És valami jószagú volt rajta, valami ismeretlen, valami hűvös illat. Emlékszem, azt gondoltam, biztos a kígyó. Hogy a kígyótól ilyen jószagú. És beleborzongtam, ahogy a finom, jószagú, meleg bőrére néztem és eszembe jutott.

A cirkuszos lány meg csak mosolygott a manézs felé, fölfénylett a mosolya egészen, és akkor az a titkos valami csak úgy ömlött-sugárzott a pórusaiból.

Eddig 1 lábjegyzet érkezett
Itt aláírhatsz. Úgy értem, a szöveg alá. Nem moderállak, bízom benned, hát úgy. Az email címed kell, nem én találtam ki, de másnak nem mutatom meg.