hepiendetlen vers a fotoreceptorokról

pálcika-, pálcika-, pálcika-, csap-
sejteken át kap képet az agy

mikor fény vetül kószán a jó retinára,
mindegy, a hullámhossz, zöld, lila, sárga,

fürge foton fest sokszinü képet,
halovány rajzút vagy kontrasztos szépet

ha beste az este vagy karmol a nap,
mást rajzolnak a fénysugarak

vagy csapra esik, vagy pálca fölött tör,
ez magyarázza, miér oly’ a pikcsör

ha nincs csap, a színnek is annyi, enyész,
fád monokrómba konyul az egész

a pálcika trükkös: a minta mosott,
de az se zavarja, ha alkonyodott,

s bár blőrös a pixel, a pálcikasejt
látja, mit szürkület fátyola rejt,

mer a halvány ingert is észreveszi,
na de színlátása az nincs neki

még lenne mesélnivaló, csuda sok,
fura rodopszinok, mitokondriumok,

de mélyül a szusz és a múzsa pihen,
hát summa az nincsen, s így nincs hepien
d