Azér’ az Öcsi is vagy harmincnyolcszor látta már meg a mennyből az angyalt, aztán mégis.
Az Edit ilyen hallgatólagos házastársi tapintattal kezelte máskülönben, csak nekünk mesélte röhögve a gyürmölőt. Hogy hát azt még a nászútra is magukkal kellett vinni.
Mer’ az olyan – tudjátok, olyan Fancsikó és Pintásan -, hogy az Öcsi kezének természetes meghosszabbítása a gyürmölő. Mer’ anélkül a koszlott kis rongydarab nélkül nem tud az Öcsi aludni, na. Ne röhögjetek.
A gyürmölőt még a Mamika varrta neki apró kis gyöngyöltésekkel, bele volt hímezve még a neve is, hogy Öcsike; ez volt – a gyürmölő – a Mamika stratégiája arra, hogy az Öcsit leszoktassa az ujjszopásról. Nahát arról le is szoktatta. Viszont a gyürmölőt, azt onnantól fogva mind a tizenháromezer-háromszázhatvan este vitte magával az ágyba az Öcsi. A gyürmölő lett, hogy úgymondjam, az Öcsi titkos fétise, a férfijellemének a törésvonala, amit csak az Edit tudott. Meg persze mi, de azt meg az Öcsi nem tudta.
Aztán tavaly Hawaii-ra mentek, az Öcsi meg az Edit; na akkor tört ki a botrány. Merthogy a takarítónők az ágyneműcserénél a szennyessel együtt elrekkentették a gyürmölőt is. Aztán az Öcsi föltúrta és széthányta az egész bungallót a gyürmölő miatt, meg mérgében még az Edittel is ordítozott, hogy: keressed má’ te is azt a kurva gyürmölőt bazmeg, ne csak röhögjél itt nekem, és akkor az Edit is kereste, de persze nem lett meg. Addigra az Öcsi már tényleg eléggé pipa volt, és olyanokat is mondott, hogy: ha nem lesz meg, én esküszöm, előkerítem azt a ribancot, de akkor itt vér fog folyni, komolyan mondom – és a ribancon a takarítónőt értette az Öcsi, és tényleg komolyan mondta, mert addig-addig, hogy csak előkerítette, és vérben forgó szemekkel egy darabig csak toporgott idétlenül egyik lábáról a másikra a nő előtt, kereste a szót, kereste a hangot az Öcsi, aztán végül tehetetlen mérgében ráripakodott a nyomorultra, hogy: give back to my gyürmölő, please.
a hang-játék: