Téblábolok itt, hogy hogy írjam meg a buboréknapokat, meg moralizálok (mert énnekem a jókedv, kérem szépen, az igenis morális kérdés), hogy az a nap, amikor nem nevetünk, számunkra elveszett, hogy úgy mondjam, eltűnt, mint a Chamfort; mert arról van szó, ugye, arról van szó, hogy látszódjunk vidámnak, és ebben aztán világnézetileg benne foglaltatik, hogy minden nap legalábbis egy kisdurranás, meg hogy elpattan, mint a buborék, meg hogy élni mennyi. E forradalomban csak ráncainkat veszíthetjük. Cserébe egy egész világot nyerhetünk. Hát. Ehhez tartom magam. Úgyhogy lesz nekünk ehhez egy ilyen kis statisztakai készségünk.