Ablakom alatt molyolt már az est,
mikor egy fürge és kíváncsi nyest
a rácson át bambán benézett.
Reméltem, beszökni rest a nyestje,
de nem; hamar bent termett a beste.
Csak szétnézett, s olajra lépett:
motorháztetőm alá. Szalonna
sült a mot’ron – azt pörkölt titokba’ -,
gondolom, főtt ételre vágyott.
Pofátlanságán egyre dohogva
adtam rá a gyújtást: – Az ebadta!
Remélem, semmit szét nem rágott.
Mit kokettál velem ily esztelen,
mit nyüstöl ez, míg torkát elnyesem,
merjen szemem elé kerülni!
Vagy megnyúzom, azt’ járhat meztelen,
láb se lesz, nemhogy lépte nesztelen.
Mész, komám, a pörc mellé sülni!
(S itt kéne most egy frappáns csattanó
a nyest vesztirül, ám a rímíró
ihlete e ponton elszelelt.
Mondjuk a nyest se klasszikus hiró
– bár háztartási erénnyel bíró –
alkat. Így kettőnktől ennyi telt.)
a hang-játék: