“Miután tudatunk egyensúlyban tartásához

annyira fontosak a kapcsolatok, fontos, hogy megértsük, hogyan hatnak ránk, és milyen módon tudjuk megélni őket. A kapcsolatokat sem kapjuk ingyen, ahogy semmi mást sem, valamennyi lelki energiát be kell fektetnünk, hogy élvezhessük gyümölcseit. Legalább két feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy egy kapcsolat rendet teremtsen a tudatban, és ne a lelki entrópia növekedéséhez vezessen. Az egyik, hogy valamiféle kompromisszumot kell találnunk saját céljaink és a másik vagy mások céljai között. Ez elvben mindig nehéz, mert a kapcsolat mindegyik résztvevője a saját érdekeit igyekszik érvényesíteni. Mégis a legtöbb helyzetben fel lehet fedezni legalább valamelyes közösséget a célok között. A sikeres együttműködés másik feltétele, hogy az ember hajlandó legyen figyelmet fordítani a másik személy céljaira – ami szintén nem könnyű feladat, miután a lelki energia az ember legfontosabb erőforrása, ráadásul meglehetősen szűkös. Ha ezek a feltételek teljesülnek, bekövetkezhet az emberi kapcsolatok legértékesebb hozadéka – az optimális társas érintkezésből eredő flow-állapot.” (Csíkszentmihályi Mihály)