1233. Szabó Magda: Ókút (4) – Magánszám

2014. február 17. 16:43 - cippo
folytatásos kívánságműsor Magánszám ókút 2 hozzászólás

[Esmeraldának, karácsonyra, születésnapra, sőt. Jövőre is. Még mindig.] 

– Jó estét kívánok.
– Jó estét, ki az?
– Én vagyok, felolvasni jöttem.
– No, csak üljön le, fiam.

« 04. Önarckép – 06. Állatok »

az eredeti:
Szabó Magda – Ókút

05. Figurák

“Majdnem szemben a mi házunkkal, a túlsó oldalon lakott a Vöröshasú, a rejtelmes pap, a nagy aranykereszttel, aki apám barátja volt, szépen kellett köszönnöm neki, s aki mindig megveregette illatos kezével az arcomat, hiába húzódoztam. Szégyelltem pedig a társaságában mutatkozni, mert a reverendája kétségbe ejtett, azt hittem róla, női ruha, ez annyira degusztált, hogy egyszerűen nem bírtam róla beszélni, így aztán senki se magyarázta meg nekem, hogy tévedek. Úgy gondoltam, aki nem átall nagy, vörös női övet kötni a derekára, és férfi létére szoknyában járni, attól minden kitelhetik, s ha egyszer felfújja a szél azt a fekete női ruhát, és kilátszik, hogy milyen a bugyogója, az lesz csak a nagy szégyen. A szelíd és gyermekkedvelő, finom, művelt prelátustól sokkal jobban tartottam, mint attól a bőrkabátban járó, nagyon piros ajkú, nagy bajuszú, parázsszemű férfitól, akire a szüleim hamar felhívták a figyelmemet, hogy ki kell térni az útjából, mihelyt meglátom, és eszembe ne jusson rá hallgatni, ha szól vagy ajánl valamit, ha meg cukorral kínálna, csak fussak el, vagy kiáltsak segítségért. „Szatír” – mondta apám anyámnak, ennek a szónak nem volt értelme számomra, csak azt gondoltam, valami alantas foglalkozás, olyasmi, mint a hóhér vagy a sintér. Loholtam hát, ha megláttam, ahogy utasítottak, bár nem látszott a szatír félelmesnek, és úgy gondoltam, valamit csak kell csinálnia, nem tehet róla, hogy éppen szatír lett, ha egyszer nem kapott más állást, hát miből éljen. De akármit csinál is, még mindig sokkal emberségesebb külseje van, mint a Vöröshasúnak, mert legalább nem jár női ruhában. A szatír elől utasításra menekültem, a prelátustól azért, mert valóban féltem tőle, nem értette szegény, miért futok, ha egyedül vagyok, kiabált utánam, csalt, kis eretneknek nevezett, és nagyokat nevetve azt mondta, menjek csak oda, tudja ő az apámtól, hogy szeretem a cukrot, ad ő nekem, csak menjek. Hogyne, még cukor is, azt lesheti! És még a szatírral ijesztgettek, aki soha életében nem ajánlott nekem még csak egy szem bonbont sem, s aki egyáltalán csak egyszer szólt hozzám, akkor is nagyon tisztelettudóan azt érdeklődte meg, milyen vagyok, ha pucér vagyok, ami elvégre nem olyan nagy dolog, hogy ne lehetne megkérdezni. Mondtam is neki, hogy nincsen még mellem, szaladva mondtam, de azt reméltem, azért megérti.

szm

a hang-játék:

 
[zene: Astor Piazzolla] 

– No, hagy maraggyík hónapra is.

Feliratkozás, és a hanganyag letöltése mp3 formátumban az iTunes-ból itt: Magánszám.
Kívánni a cippo kukac cippo pont hu-n lehet.
Ha tetszett, nyomhatod rá a csillagot.

Eddig 2 hozzászólás érkezett
Itt aláírhatsz. Úgy értem, a szöveg alá. Nem moderállak, bízom benned, hát úgy. Az email címed kell, nem én találtam ki, de másnak nem mutatom meg.