[Mayának és Hexkellynek – cinkosságbul]
az eredeti:
Macskaméz (részlet)
… Azt beszélték, kísértetek laknak a romok közt, imbolygó lidércek, hogy néha a nyári éjben gyermekkacajt sodor a könnyű szél a kanális buja vegetációja felett, hogy sápadt gyertyavilág dereng azokban a foghíjas ablakokban, s ha az alkony teregetni kezdte szürke uszályát, hát a világ minden kincséért sem maradtam volna ott tovább egyetlen percre sem. Mágnes volt ez nekünk, gyerekeknek, vonzó és rettegett mágnes – forró délutánokon a meggyfák hűvöséből tartózkodón fürkésztük ezt a rezzenetlen kísértettanyát, nem merészkedtünk persze túl közel. A vastag csendben dübbent a gumilabda az ujjaink alatt, akár egy szédült, üvöltő metronóm, s csak szőttük-dagasztottuk a lúdbőrös rémhistóriákat közben fogvacogva, mégis kéjesen; tarkómon a megfeszült bőr alatt kis bizsergető szikrák bökdösődtek, izmaim ugrásra készen – éleztük, húztuk a pillanatot, amíg már csaknem teljesen besötétedett, akkor aztán rohantunk vissza a hídon a falu felé rettegve, kifulladásig csapkodtuk a levegőt, szaladtunk, futottunk az életünkért szinte zokogva, és talán mert valami megmagyarázhatatlan okból fontos volt, eljátszottuk újra és újra. …