682. Rosencrantz és Guildenstern

Reggel óta ordítanak egymással. Hangszerelésileg ez különben abszolút alapértelmezett náluk, a zenét másképp nehéz lenne átbeszélni.

Veszekszenek. Most éppen nem dugnak. Ha dugnak, akkor leginkább csak a nőt lehet hallani. Ez jól elkülöníthető azért. A veszekedésben a fickó az, ami a dugásban a nő. Hogy az élvezet mértékével fordított arányban fokozatosan és készségesen veszíti el a logikus beszédre, illetve az artikulációra való képességét. A katarzis pillanatában már csak egy állatias, ösztön szintű grrroááááára képes, a nőnek viszont olyankor ered meg igazán a nyelve, de azt ezen a ponton már nemigen lehet értelmezni, inkább csak háttéreffektezik a fickónak. Ütni nem ütnek, nem az a meccs lényege. A meccsek fő dramaturgiai íve általában az, hogy kurva-e a nő, meg hogy büdös-e. Aláfestésnek Depeche Mode, az ünnepre való tekintettel ma a Personal Jesus.

A nő különben rózsaillatú. Onnan lehet tudni, hogy elment, hogy csönd lesz, és rózsaillat terjeng a folyosón.