amit tudni akarsz

2018. október 8. 12:16 - cippo
analóg totálkár vendégjáték
  1. a tesco vajas kekszről

(szöveges kontent a linkre kattintva)



Ránk omlott a verslavina,

2016. február 23. 11:55 - cippo
bök litera-túra vendégjáték 1 lábjegyzet

vagyis hát limerickeltünk egy spontánat Ms Littlewooddal és Kaporszakállal egy adott témára. (Azóta is görög tovább, az új belépő Csabi.)

Cippo:
Élt egy úr, lakhelye Új-Delhi,
béneje túl gyakran ingerli,
és bár a riksába
alig fér a lába,
úgy feszít, akár egy gigerli.

Ms Littlewood:
Élt egy úr, lakhelye dél-Kanton,
vándorfilozófusként tankon
bejárta fél Kínát,
zötyögése kínját
Marxon vezette le és Kanton.

Cippo:
Élt egy úr, lakhelye Caracas,
suttogták, Escobárra hajaz,
s bár pár gramm kokain
fehérlett fogain,
az, hogy drogbáró volt, nem igaz.

Ms Littlewood:
Élt egy úr, lakhelye Milwaukee,
kedvenc sportja volt a jéghoki,
a meccsről hokitlan
kizárták, pediglen
mondta, hogy bár szőrös, nem wookie.

Cippo:
Élt egy úr, lakhelye Uppsala,
az eget söpörte a haja.
Ősei vikingek,
ám ő csak tekinget,
ha dánul makognak, nincs szava.

Ms Littlewoood:
Élt egy úr, lakhelye Orlando,
ráébredt, hogy a test romlandó,
nem evett több karajt,
költészet tört ki rajt:
minden porhüvely elporland, ó.

Cippo:
Élt egy úr, lakhelye Avignon,
zavarta a körtánc a hidon(!),
így hát elköltözött,
Lyon és Lille között
vígasztalódott egy minyonon.

Ms Littlewood:
Élt egy úr, lakhelye Detroit,
nem érte el az esti trolit,
meglátta a neje,
helló, szivi, na ja,
a busz se jár, én még dettó itt.

Kaporszakáll:
Élt egy úr. Lakhelye? Sztambuli,
kedvenc mulatsága: kanbuli.
Inti a mullahja,
könnyeit hullatja:
‘Erkölcsöd veszélyben van, Gyuri!’

Ápdét:

Kaporszakáll:
Élt egy úr, lakhelye Avignon,
áthajtott rajta egy kamion.
Bennszakad a pára,
nem maradt utána
az úton más, csak egy kakinyom…

Élt egy úr, lakhelye Ankara.
Egyre nagyobbra nőtt kan fara,
mert folyton zabált,
s nem krumplit kapált –
így is elvette egy agg ara.

Élt egy úr, lakhelye Edmonton.
Hogy fulladt a vízbe? Elmondom:
A folyón evezett,
zuhogón leesett,
s maga alá gyűrte egy ponton…

Élt egy úr, lakhelye Moszkva,
ott lett egyszer jól kifosztva:
nem vette a lapot,
és hamispénzt kapott
dollár helyett egy kioszkba’.

Élt egy úr, lakhelye Hawaii –
ez volt a lakcíme tavaly.
Vajon még ott van-e?
Tudja a jófene…
… odébbáll, hogyha nagy a baj.

Cippo:
Élt egy úr, lakhelye Milánó,
elege lett a sok sirámbó’,
lelépett Hawaira,
s nem gondolt tavalyra,
azóta a kedve virágzó.

Ms Littlewood:
Élt egy úr, lakhelye Seattle,
kiborult egy szimpla sziától,
zordan és parásan
elbújt egy garázsban,
gitározik ott és piát tol.

Kaporszakáll:
Élt egy úr, lakhelye Cornwall,
rég kinőtt a gyerekkorból.
Az utcákat járja,
be nem áll a szája,
mindenkit bőszen letorkol.

Ms Littlewood:
Élt egy úr, lakhelye Baltimore,
folyton szoliba járt hobbiból,
nem kellett ész ehhez,
elment az észtekhez,
kinevették, nézd, egy balti mór.

Csabi:
Élt egy ember, lakhelye Kiskunfélegyháza
Egy korban leomlott róla az emberség máza
Jött egy vonat
Sípolva tolat
És nem védte meg hazája, egyháza.

Ms Littlewood:
Élt egy úr, lakhelye Washington,
rajta betoncipő, vasing, don
Corleone lökte
vízbe, aztán tökre
gyorsan hajtottak el a hídon.

Kaporszakáll:
Élt egy úr, lakhelye Szigetvár,
nem őrzött hűséges szívet- kár!
Csapongott nők között,
s egy férjnek ütközött –
sírhalmát rejti a liget már…

Cippo:
Élt egy úr, lakhelye Firenze,
a neje ügyvéddel izente,
hogy a család bővül,
de máshoz megy nőül,
hát szorrika, többé ne keresse.

Kaporszakáll:
Élt egy úr, lakhelye Torda,
disznótorban verték orrba:
a böllér elkapta,
mikor épp elrakta
a lopott hurkát szatyorba.

Cippo:
Élt egy úr, lakhelye Zamárdi,
lecsúszott torkán egy szalámi,
ám egyszer kanasztán
bukott egy nagyot, s mán
nem futja ilyesmit zabálni.

Kaporszakáll:
Élt egy japán úr, lakhelye Kanada,
oda küldte el követnek Tanaka.
Kimonós, fess gésa helyett
elvett egy eszkimó nejet –
szamurájkardja már csupán kabala.

Élt egy úr, lakhelye Szombathely,
ledobta hátáról egy vad pej –
nagyot nyekkent, nyögött,
s ily szókat dünnyögött:
’Lóra többé fel ne ülj, seggfej!’

Élt egy úr, lakhelye Nagykovácsi,
kérdezték: ’Hová megy, hetyke bácsi?’
’Megállok valahol,
hol madár dala szól,
s nem mondja az asszony egyre: Ácsi!’



Bedekker

2016. január 15. 21:38 - cippo
vendégjáték

a mobilomon, avagy zsebre vágom Indiát (fotógaléria és czikk)  »»



1323. 204-es – Magánszám

2015. november 10. 23:17 - cippo
lomantika Magánszám vendégjáték 5 hozzászólás

(A dolog a 204-essel úgy esett, hogy megláttam és meglőttem. Ezt meglátta a Hegyi Zoli és megírta. A megírást meg belemondtam a mikrofonba. Szóval lett belőle egy ilyen közös projekt. Egy ilyen slamp poetry.)

az eredeti:
Hegyi Zoltán – 204-es

“nézd jé múlt utazás zakatol szakaszol talpfák
sziszegő gőz lihegő mozdony szénszag füst múlt
kicsiny kaland váltó nyekken tört ritmus kicsiny kaland
kicsiny kaland kicsiny kaland – visz a sín nézd
jé múlt zakatol szakaszol talpfák szénporszag
füst múlt utazás térben időben.”

a hang-játék:

 

img035

img033

img031

Feliratkozás, és a hanganyag letöltése mp3 formátumban az iTunes-ból itt:
Magánszám.
Kívánni a cippo kukac cippo pont hu-n lehet.
Ha tetszett, nyomhatod rá a csillagot.



1427. Óbudai anzikszok – a megnyitó

2015. május 3. 22:04 - cippo
analóg dekoltázs vendégjáték

Az Óbudai anzikszok elé – Szeifert Natália megnyitón elhangzott írása

A kiállítás ingyenesen megtekinthető június 10-ig az Óbudai Platán könyvtárban

hétfőn 12-18-ig,
kedden 10-19-ig,
(szerdán zárva)
csütörtökön 10-19-ig,
pénteken 12-18-ig,
minden páratlan hét szombatján 10-14-ig.

Cím: 1031 Budapest, Arató Emil tér 1.

(fotók: Tóth Éva, aki utólag belepiszkált: Németh Kriszta)

(fotó/videó: Szép Vivien)



1403. boncasztalon a hentes

2015. április 9. 18:55 - cippo
mesés_férfiak_kurblival vendégjáték

– Ja és kellene még egy kis oldalas is.
– Na gyere, akkor nézzünk szét a Halálsoron.

A hentes, az manapság, kérem, kifejezetten bizalmi státusz. Olyasféle, akár a kozmetikus vagy a nőgyógyász. Vagy, hogy mást ne mondjak, az autószerelő.

A hentes választás kérdése, és ez a választás úgy gazdasági, mint marketing-pszichológiai szempontok figyelembe vételével történik, nem hátrány tehát e témában alapos piaci előtanulmányokat folytatni, hiszen a hentes, ha jó, bölcsőtől a koporsóig elkíséri az embert.

hent

A hentes nem összekeverendő a mészárossal, mert bár technikailag mindkettő a humán erőforrásokkal és kéziszerszámokkal operáló formaátalakító, úgynevezett „kézműves” tevékenységek körébe tartozik, a hentes nem a bárdolatlan gyilok, nem a dagadóján szétkent, vagy a rövidkaraja korca alá biggyeszett gyolcsba hanyagul beletörült vérmocsok, hanem a hófehér, négyrét élére vasalt, keményített kötény vagy köpeny. Úribb napokon nyakkendő. Is. Merthogy a stílus maga az ember, ugye. (Arról nem beszélve, hogy fonetikailag mennyivel elegánsabb.)

Képletesen szólva nem a Fűrész, hanem a Penge. Ott van ugyan a nyers erő, de nem fenyegetőleg, hanem úgy jámborul, jóindulatúlag, inkább csak a miheztartás végett.

Ugyanakkor a hentes a pőre hús, a velővilág is. A hentes, az a gyenge szűz, a vaskos-dús, buja csülök, a hegyes fartő. Netán a hamis. A hentes, az a testi örömök, de a test a lélek temploma. Ebből is kitetszik, hogy a hentes, bár figurája ránézésre némely tekintetben anakronisztikusnak tűnhet, egyszersmind formabontóan merész karakter. Mindent összevetve azonban alapvetően mégiscsak egy régivágású modoros.

Általában úgy köszön, hogy „magamat ajánlom, kisnagysád”, de részint ez nem igaz, mert többnyire mégiscsak a tüdőt vagy a pacalt ajánlja, részint tudná csak meg Kisnagysád ura, majd adna a pofájára. Dehát a hentes az hentes, a hentes az kirakat, madzagon a méz, a hentes az Jenőkém. A hentes az alászolgája.

És líra is – nincs, ki a női lélek húrjain tömpe kis ujjaival ügyesebben penget. S bár dala fals néha, ha sánta a versláb, költőnk mit se törőd vele: árul gömbölyü (!) felsált, csülköt, s hexameterbe’ teríti.

A hentes orvos is, mert nem elég, hogy vesébe lát, de mindenre van egy jó receptje. Ha knédli, ha pájsli, ha csorba, már sorolja is a liturgiát.

A hentesnek olyan ázsiója van, hogy még. S hozzá sima nyelve. És mindig friss marhalábszára – az föltétlenül. Kisnagysád olyankor megadóan bólint, mire Jenőkém már hasítja is a rezgő mócsingot a karos mérlegre. Zsír.

Ilyenkor, amikor a háj a kívánatosnál egy leheletnyivel többet nyom a latban, a Példabeszédek könyve is a hentes. A Krúdy, de legalábbis a Cserna-Szabó lírai vénáján tapogatózva emleget föl szemelvényeket a gulyáskészítés titkos tanaiból, hiszen a hentes a jó pásztor is – de gondolom, ezt már a liturgikus résznél minimum gyanította a tisztelt olvasó –, és nincs az az eltévelyedett fehérszemély, akit végül jobb belátásra ne tudna téríteni.

A hentes – meglehet, nem különösebben fűti a tenisz, a golf, vagy a robbanómotorok világa iránt szenvedély – bizonyos férfias játékokat zsigerből ismer és bír. Szívesen villog például pompás Opinellel. Gyakrabban Dickkel. Fibrox nyélen. A hentes tudja, mitől döglik a légy.

A hentes az disznó vagy marha. Ritkábban birka, baromfi, esetleg nyúl. Azokból valahogy hiányzik a magasirodalom, a poézis. A hentes pedig szereti azt képzelni, hogy ő a költészet csimborasszója. Legalábbis ami a háztartáspénzt illeti.



1221. betelt a noir

2014. január 27. 16:50 - cippo
lomantika napló vendégjáték

 (További részletek a képre kattintva.)

plakát



1203. Sima vizes fröccs – Bächer Iván emlékére

2013. december 3. 18:50 - cippo
Magánszám vendégjáték 2 hozzászólás

(Bächer Iván emlékolvasás a Gittegyleten. Az eléréshez kattints a képre.)

bacherivan
(fotó: HAri)



1195. fejezet, melyben tisztára meg vagyok

2013. október 28. 16:39 - cippo
dekoltázs vendégjáték

ihletődve. Vagy izé. Illetődve. Kattints a képre, na.

a Kondor-poszt



1169. magunkat ajánlom:

2013. július 27. 21:24 - cippo
vendégjáték 1 lábjegyzet

UM mani padme hum

fotó: Galgóczy Arnold



1163. Párisban járt

2013. június 26. 19:34 - cippo
vendégjáték

az OGM

(parafrázis és ajánló egy fotóalbumhoz, egy Ady és egy Radnóti versre)

Párisba tegnap beszökött az OGM.
Ómájgád, efnyolc a blende hamar
– rövidebb lesz ez, látom, mint mit az
Adybandi hadar –,

ballagott szépen a Szajna felé,
s égtek lelkében lassú záridők,
szűk rekeszek, vad fehér-feketék,
bárbéli möszijők.

(Itt most le kellett volna zárnom a
versszakot, miképp a Bandi tette,
csakhogy költőtollam dilettáncol,
sír rím-ráncba szedve.)

Kényes dámák, fáin fámmfátálok
röpködtek végig az uton, mintha.
A fátylas fák közt ott bújt a hosszu-
combu drága nimfa.

(Ez az írás eredetileg a gittegylet.com-on jelent meg.)



1144. szembeszél

2013. április 24. 10:52 - cippo
haiku költőtoll lomantika vendégjáték 2 hozzászólás

szembeszel

cippó:

a kihalt korzón
csak a szembeszél szól. nyíg-
nyiszog öblösen

shizoo:

szembe-szél lebbent –
libabőr borzongó í-
vén mohó a szem



1135. Locsolórémek – Magánszám

2013. április 1. 21:02 - cippo
költőtoll Magánszám vendégjáték 2 hozzászólás

– Jó estét kívánok.
– Jó estét, ki az?
– Én vagyok, felolvasni jöttem.
– No, csak üljön le, fiam.

az eredeti:
Németh Kriszta – Locsolórémek

Zölderdőben jártam,
havas vót, ugy láttam.
Gáspár, Menyhért, Boldizsár –
a fát megvették-e már?
Szabad-e locsolni?

Hol van a nyúl? Alig látom,
havas eső ül a tájon,
s bár a tojás erőst dermed,
jöhet-é a szagos permet?

Hókotróval jöttem,
s ha a kölni löttyen,
hátha csurran-csöppen
házi szilva, barack
– attól leszek paraszt.
Ha a pia beüt,
segít majd a belügy.

Hó alatt van még az egész Hősök tere,
fő is erősen a húsvéti nyúl feje.
A hímes tojást most a tavaszi jégen
szánkóval hurcolja – ez se így vót régen.
Sándor, József meg a Benedek se viccöl,
kölni helyett idén hódarával spriccöl.
Szabad-e locsolni?

a hang-játék:

 
[zene: Squirrel Nut Zippers] 

– No, hagy maraggyík hónapra is.

Felirtakozás, és a hanganyag letöltése mp3 formátumban az iTunes-ból itt: Magánszám.
Kívánni a cippo kukac cippo pont hu-n lehet.
Ha tetszett, nyomhatod rá a csillagot.



1081. duplafenekű kosztos poszt

2012. november 2. 18:05 - cippo
vendégjáték

Mán meg podcastszédelgő lettem.   » »



1044. Könnyűbulvár – Beauvoir és Sartre, a szexualitás…

2012. augusztus 19. 14:13 - cippo
vendégjáték 2 hozzászólás

Bonnie és Clyde-ja 

(Ez az írás eredetileg a Gittegylet.com-on jelent meg.)

Ennek a látszólag angyalarcú, kimondhatatlanul hosszú nevű  kis czukornak (egyébiránt Simone Lucie-Ernestine-Marie-Bertrand de Beauvoir) – ahogy a papa is gyakran mondogatta: “férfiagya van, Simone tulajdonképpen fiú.”

Fiú, nem fiú, mindenestre állítólag elég hisztis kisgyerek volt. A szülők szigorú, katolikus konformizmusa elleni lázadásból húgával, Poupette-tel (Hélène de Beauvoir, festőnő) sajátos kis tolvajnyelvet alakítottak ki maguknak, tele összekacsintásokkal, intim gesztusokkal. Kitaláltak egy, a szentek életén alapuló fikciós játékot is, melyben Simone szinte mindig a mártír szerepét játszotta.

“Húgom – cinkosom, alattvalóm, teremtményem – segítségével autonómiámat fejeztem ki. Világos, hogy csak az “azonosságot a különbségben” ismertem el benne, ami egyik formája az elsőbbségre vágyás kifejezésének. Anélkül, hogy valóban megfogalmaztam volna, feltételeztem, szüleim elfogadják ezt a hierarchiát, és én vagyok a kedvencük.” 

(S. de Beauvoir: Egy jó házból való úrilány emlékei)

Beauvoir – figyeld’a, itt már bontogatja szirmocskáit a bimbózó szexualitás – lényegében már gyermekkorától szemtelenül flörtölgetett közvetlen környezetével, és felfedezte, hogy minden, ami provokatív, felkelti az emberek figyelmét.

Kotortam ide egy képet legjobb barátnőjéről, Zazáról (Elizabeth Mabille). Zazához való viszonyát Beauvoir az Egy jó házból való úrilány emlékeiben is boncolgatja.

“Eleinte nem volt világos előttem, milyen helyet foglal el ez a barátság életemben; alig tudtam tisztábban megfogalmazni azt, ami bennem zajlik, mint kisgyerek koromban. Arra szoktattak, hogy azonosnak lássam a kívánatost a létezővel: nem vizsgáltam, mi rejtőzik a szavak konvenciója mögött. Magától értetődő volt, hogy gyengéd érzelmekkel viseltetem egész családom iránt, beleértve ebbe a legtávolabbi rokonokat is. Szüleimet, húgomat szerettem: ez a szó mindent fedett. Érzelmeimben árnyalatnak, hullámzásnak nem volt lét joga. Zaza a legjobb barátnőm: ehhez nem kellett semmit hozzátenni. Egy rendezett világú szívben a barátság tisztes helyet foglal el, de nem ragyog úgy, mint a titokzatos szerelem, s nem oly megszentelten méltóságteljes, mint a gyermeki gyöngédség. Én nem tettem vitássá ezt a hierarchiát.”

(S. de Beauvoir: Egy jó házból való úrilány emlékei)

Ezzel a legjobb barátnő státusszal kapcsolatban csak  annyit jegyeznék meg, hogy Zazát majdnem mindenhol ilyen finomkodó szemérmességgel említik, turkálás közben azonban megbökött valahol egy elejtett félmondat,  miszerint Simone csendben szenvedett a kölcsönösség hiányától. Hátizéugye. De jól van, ebbe inkább ne másszunk bele.

Matematikát és irodalmat tanul, majd 1926-ban filozófiát a Sorbonne-on. Itt ismerkedik meg Sartre-ral.

Azért lássuk be, ez a Jean-Paul nem az a matyóhímzés, és ahogy ezt a mellkasig fölhúzott gatyát elnézem rajta, tulajdonképpen értem én, hogy Simone eleinte nem gerjedt rá különösebben, annak ellenére, hogy Sartre volt az évfolyamelső – közvetlenül Beauvoir előtt. Na de itt van ez az elhanyagolt külsejű, öcsiszemüveges kis vakarcs, aki agyban legalábbis egy Audi 6, és aki elég pofátlan és rámenős ahhoz, hogy még a kezét is megkérje, és hát – mert ilyenek vagyunk mi, nők –, Beauvoir végül csak beadta a derekát.

“A kapcsolatunk mulatságosan kezdődött. Láttam őt az órákon a Sorbonne-on. Tetszett, szimpatikusnak találtam. Szép volt, de rosszul öltözött. Valószínűleg azért, mert a szülei öltöztették. Láttam órára menni, óráról jönni, előadást tartani, de soha nem beszéltem vele. Maheu, aki Beauvoir nagy barátja volt, egy nap megkérdezte tőlem: „Nem akarsz megismerkedni vele?” Azt válaszoltam: „Miért is ne? Kérj nekem egy találkozót!” No, ez el is árulja, hogy miként történt. Meghívtam őt egy cukrászdába, a Médicis utcába… ám Maheu megtréfált. Simone de Beauvoir maga helyett a húgát küldte a találkára. Kénytelen voltam meghívni, hogy töltse velem az estét, anélkül, hogy a legcsekélyebb rokonszenvet is éreztem volna a kishúg iránt.” 

(Sartre és a nők – Beszélgetés Catherine Chaine-nel)

Egy szó mint száz, bár Beauvoir úgy döntött, hogy nem lesz házastárs, és nem lesz közös háztartás Sartre-ral, tanárbácsi-tanárnéniként innentől cinkos egyetértésben pallérozták elméjüket  mindenféle  egzisztencialista és a feminista ideálokkal, és utasították el a monogámiát mint életformát.

“…amikor Simone de Beauvoirral találkoztam, az volt az érzésem, hogy a legjobb kapcsolatra találtam, ami valakivel is lehetséges. A legteljesebb kapcsolatra. Nem a szexuális életre és az intimitásra gondolok, hanem a beszélgetésre, vagy egy-egy fontos döntésnek a megvitatására. Ez a teljesség mélységes egyenlőséget vitt a kapcsolatba. Egyenlőek voltunk egymás számára. Nem tudtunk mást elképzelni. Találtam egy nőt, aki egyenlő volt azzal, ami én voltam férfiként; azt hiszem, ez mentett meg a teljes machoságtól. A nő elfoglalta igazi helyét.”

(Sartre és a nők – Beszélgetés Catherine Chaine-nel)

Beauvoir különben nyíltan felvállalta biszexualitását, s számos kiskorú tanítványát-szeretőjét Sartre-nak is bemutatta.

A képen Olga Kosakiewicz – az egyik ilyen tanítvány, akivel Beauvoirnak viszonya volt –, Nelson Algren, amerikai író – akivel Beauvoirnak szintén viszonya volt –, és Beauvoir. Remélhetőleg a képet meg maga Jean-Paul készítette, de erre azért ne vegyél mérget.

Sartre különben két éven át sikertelenül próbálta elcsábítani Olgát, majd találkozott Olga nővérével, Wandával, akit viszont csakhamar legyűrt. A “győzelem” után Sartre faképnél (pontosabban az ágyban fekve) hagyta Wandát, és hanyatt-homlok rohant egy kávézóba, hogy azonnal megírja a hírt Beauvoirnak, aki  vígaszágon mindeközben valószínűleg már Nelson Algrennek adott zöld utat.

“Lehet, hogy ez bizonyos machoság, de mindig nagy felelősséget éreztem azokkal a nőkkel szemben, akikkel kapcsolatom volt. Érzelmi felelősséget, ez nyilvánvaló, de az életben általában is. A munkával kapcsolatban. A pénzzel kapcsolatban. Ha segíthetek egy nőnek, akkor megteszem. Tudom, hogy ezt manapság nem nézik jó szemmel, főleg a pénz miatt. Ahogy mondtam, szeretem, ha egy nőnek olyan elmélyült pillanatai vannak, mint nekem. Ezekben a pillanatokban úgy érzem, mintha egészen az enyém lenne, s én egészen az övé. Tehát, ha segíthetek – nemcsak érzelmi téren, hanem abban, hogy megkeresse a kenyerét, találva egy érdekes foglalkozást –, vagy ha pénzt adok neki, mert nincs, nos, szívesen teszem. Számomra ez nem „kitartást” jelent. Azt jelenti, hogy segítek valakinek kibontakozni, aki nem egészen az, aminek lennie kéne.”

(Sartre és a nők – Beszélgetés Catherine Chaine-nel)

Sartre sokáig kitartott Wanda mellett, aki Beauvoire szerint egy szitakötő szellemi képességeivel rendelkezett. Annak ellenére, hogy tökéletesen tehetségtelen volt, Sartre rávette Wandát, hogy legyen színésznő. Bár színpadi karrierje nem sikerült túl fényesen, Wanda érzelmileg és anyagilag tökéletesen független maradt Sartre-tól.

Simone 1943-ban megjelent regényében, a L’Invitée-ben  írta meg a Sartre-Kosakiewicz-Beauvoir szex-tett történetét.

“Az esetek nagy részében a Simone de Beauvoirhoz fűződő kapcsolatom volt a lényeges. Most is így van. A többi hölgy, akinek viszonya lett velem, másodlagos helyen állt. (…) Nem alakoskodtam. Megmondtam a nőnek, hogy tisztán lásson: van egy asszony, Simone de Beauvoirnak hívják, aki a nagy ő az életemben. Ezt el kellett fogadnia.”

(Sartre és a nők – Beszélgetés Catherine Chaine-nel)

Források:



1003. olvass belém

2012. május 13. 11:57 - cippo
litera-túra vendégjáték

Hopp, ez a kortárs rövid itt a kultúrakirakatban, ez én vagyok.
(Kattints a képre.)



963. a mindennapi sajátörömökrül

2011. november 13. 14:21 - cippo
vendégjáték

comingout a moly.hu-n



947. a pad (post-re-poszt)

2011. augusztus 30. 14:13 - cippo
vendégjáték 1 lábjegyzet

Update:

[forrás]



790. Puff neki! – A piszkos tizenegy

2010. július 20. 22:44 - cippo
vendégjáték 4 hozzászólás

– avagy Nyilasmisi labdát kapott.

26. játéknap: bajnoki rangadó
Katablan(s)ka – Cippo

  • (tilos rögtönözni, a leírt szöveg felolvasandó): írjál ki tíz plusz egy könyvet, amiket te már olvastál, de ajánlanád a többieknek. nevezz meg öt bloggert, akinek kíváncsi vagy a véleményére, linkeld be őket, és hagyj nekik üzenetet a blogjukban. jó olvasást.)

A csapat (edző: Cippo)

 



1. Mark Twain – Önéletrajz

Mark Twaint azért, mert minél kevesebbet tud valamiről, annál nagyobb az önbizalma, és annál jobban meg tudja világítani a dolgot.

2. Szép Ernő – Kispanasz
Mert mi kell a nőnek? Egy tárcában erős pasi. Van még kérdés?

3. Szív Ernő (Darvasi László) – Tárcatár
Jó, hát ezen most vitatkozhatunk, de majdnem egy kötetnyi. Csupa Szív. Ő a másik. A tárcában erős pasi. Van még kérdés? Ja, és amúgy focisat is írt. Pláne.

4. Darvas Iván – Lábjegyzet
Ősblogger, meg ősNyilasmisi. S írva-rívás vagyon. Hallgatva is. A Szívvel szinte szárnyalnak.

5. Háy János – Egymáshoz tartozók
Namost az a helyzet, hogy én a Háynak a szellemi áramlatára állítólag már akkor föl voltam feküdve, amikor még azt se tudtam, ki az a Háy.

6. Karinthy Frigyes – Naplóm, életem
Karinthy az alfa. Vernét eredetibben én még soha.

7. Kornis Mihály – Vígasztalások könyve
Na nézzél csak föl a fülecskére. Hát, annak a faviconnak ott a Mihály az oka. Mert addig-addig mondogatta, hogy nézzek egy angyal szemével, amíg.

8. Winston Churchill harapós humora (szerk.: Dominique Enright)
Nem haragudni a kritikáért még akkor sem, ha a nyomaték kedvéért átmenetileg eltávolodik a valóságtól, jófejség szerintem. Hát, erre nekem még gyúrnom kell.

9. Gratzer József – Sicc
Bravúros. Macska a forró bádogtetőn.

10. F. Scott Fitzgerald – Az utolsó cézár
Azér’, baszki, igazán befejezhette volna.

11. Szabó Magda – Für Elise
Szabó Magda menő. Hát, mit mondjak, megnéztem volna a Géza mercijében, mikor 270-nél előrekiabál, hogy Géééza, mért áll az a sok autó a másik sávban?

Puff neki!

És akiknek az eredményességi mutatóik alapján, illetve a perszonális nexus okán szerintem még a tabellán  a helye: egy_ember, sssajt, fruschka, dömper, cunci.
Úgyhogy puff nekik.



725. blogközi kijárat

2010. március 24. 9:33 - cippo
vendégjáték

Ez pedig itten, kérem szépen, a 725-ös blogközi átjáró, egy információs sztráda-összekötő, melynek kivitelezője és üzemeltetője Wyctim, és amely a továbbiakban a blog Archívum oldalán lelhető meg. Respekt.



613. a kivágásról

2009. szeptember 14. 15:50 - cippo
vendégjáték

Na tessék, mán megin' mindenféle hentesekről írok, meg azt' vendégeskedek is náluk, ugye.

Anyám, mondta a Snájdig, ha több, mint kétórányi tömény röhögést akarsz, ezt nézd meg, és akkor szemléltette is, hogy nézd, hihihi, így ültem ott, és hát erre aztán tényleg meg kellett nézni, de a Snájdig improvizatív kis trailere – pedig többnyire szavahihető az ilyesmiben – ezúttal több volt, mint élénk tévedés.
Mondjuk vérre vastagon számítottam, a Tarantino, az végülis majdnem egy hentes, hogy úgymondjam, én viszont nem vagyok egy kifejezetten nervózus alkat, kritikus pillanatokban vagy becsukom a szemem, és a Teremtőre bízom a többit, vagy mantraszerűen mondogatom magamnak, hogy ezcsakfilmbaszkiezcsakfilm, és az ilyesmi általában sokat segít.
Szóval, mondom, erre készítettem magam, ehhez képest a Tarantino most olyan decens volt, akár egy manilai csodadoktor, és még cselekményszövésben is lineáris tudott maradni, úgyhogy tisztára elképedtem.
Hasonló témában még a Katyn is elég friss élmény, viszonylag komoly imprinting emlékeket hagyott bennem, úgyhogy kicsit hiányoltam a filmből a hős orosz archetípusát, bár ettől eltekintve, azt hiszem, az Inglorious Bastards viszonylag átfogó és pontos karakterrajzokból rakott össze egy elég karakán kis puzzle-t.
Amikor hihetelenül mély, és hosszú, és megváltó hallgatás után végül azt mondtam a Tigrisnek, hogy szeretnék én csak tizedannyira jó színész lenni, mint akármelyik figura itt a filmben, mert még a Brad Pitt is, mondtam neki, pedig amúgy nem tartom valami nagyra, a Tigris, a maga szeriőz, orra alá dünnyögős modorában azt mondta erre, hogy hát ő nem is tudja, az a baj, hogy nem tudott úgy igazán belehelyezkedni egyik szerepbe sem, hogy nem tudott azonosulni.
Kívül maradtam, fűzte még hozzá egész egyszerűen, de ő elégedetlennek lenni is csak ebben az egyszerűségében tud. Mondjuk az igaz, hogy a Tigris különben nem egy kifejezetten teátrális fajta, meg azt is mondta egyszer, hogy őneki ilyen belső mozija sincs, mint nekem, amikor olvasok, úgyhogy meg tudom érteni. Persze lehet, hogy az sem teljesen normális, hogy én viszont nagyon is tudtam egyidejűleg megszorongatott, árulásra kényszerített francia tehenész, becsületes náci tiszt, vagy zsidó mozislány lenni, de én mind szakmailag, mind spirituálisan szörnyen hiszek a szinkronicitásban, ráadásul még színészalkat is vagyok, úgyhogy ebből kifolyólag az én karmám szerintem nagyjából ötszöröse egy átlagos emberének; de a Tigris erre azt mondta, hogy nem is ez a baj, hanem az, hogy nem volt elég bevállalós. Úgy érted a film, vagy a Tarantino, kérdeztem, mire ő, hogy a film. Vagy a Tarantino. Merthogy mégiscsak
úgy zárta le, hogy benyalt egyet magának azzal a gesztussal, hogy a hős amerikai végül mégiscsak elintézte. Elég bután nézhettem rá, mert történetesen énnekem ez eszembe se jutott.
Ezt meg is mondtam neki. Hogy szerintem meg igenis bevállalós. Hogy szerintem meg épp abban rejlik a bevállalóssága, abban a nüansznyi kis tényezőben, hogy teljesen indokolatlanul odabaszott a végére egy zsidót az amerikai mellé, és odahányta elénk az egyformaságunkat.
Hogy saját vélt, vagy valós sértettségünkben mind egyformán hülyék tudunk lenni. Hogy a háborúnak nem ott van vége, ahol a hadak vége van, hanem ott, ahol letesszük a fegyvert, ahol a személyes kis háborúinkat befejezzük, mert egyszerre felismerjük a másikban, hogy az is mi vagyunk.
Na erre megint hallgattunk egy sort, aztán egyszercsak azt mondtam: aha, lehet, hogy mégiscsak neked van igazad. Nem volt elég bevállalós. Azt a kétórányi tömény röhögést – tudod, amiről a Snájdig beszélt –, na azt végül csak kivágta.



✍ 299. viszonyom van VI.

2008. augusztus 9. 8:39 - cippo
vendégjáték

A hentesfiú – El Lobo mv. ( »» )

Kutyatenger. Fut, szalad, apró kagylókat hoz a szájában, nyaldossa a lábam…
Mélykék Adria, kegyed szemét idéző…
A távolban a horizont görbül, köveken koppan a csend, csak kis locsogás hallik a kutyanyelvről…
Szakszervezet, illegalitás – itt bújdosok a császári és királyi Opatijában.
Tövit
töröm – mondta a barátom, és beleszeretett a pszichológusába… Csak
színésznőt NE – mondom magamnak, csak azt ne, de most már késő…
Bolondos ötlet volt az a csülök-csokor a tapssal, a tömeg, amelyben a fővilágosító, a spicli is…
Tartsa titokban, kérem…
Kék, mélykék a kutyatenger, a kegyed szeme, a rendetlen tincs a homlokában, görbül a tér, látom…



✍ 277. viszonyom van V.

2008. július 21. 9:03 - cippo
kanonizált_történetek vendégjáték


A színésznő –
Cippó

Nahát kérlek, én már attól az egy mozdulatától, ahogy ez a drága pofa végtelen finomsággal odanyúlt, s eligazított a homlokomon egy rendetlen tincset, egészen feldúlt lettem, hát még a térdem hajlata is direkte verítékezni kezdett belé.

aranyos csirkenyársak, meg egyebek

Reszketve súgtam, hogy persze, telefonozzon csak, drága ember, avval rettentő zavarban, s igen sietve távoztam, csak úgy otthagytam faképnél sebtiben – te, hát én még a számomat se hagytam meg neki, de persze ez csak később jött eszembe.

Na és amikor este kilépek a művészbejárón, na ezt nem fogod elhinni, hát ez az édes fiú nem ott vár engem a színház előtt?
Mikor ottan meglát, félszegen mosolyogva odaáll elém, s grandiőz mozdulattal nyújt valami rém nagy csokrot, hogy majd a keze szakad belé, s egész elfúló hangon azt mondja:
– Ezt kegyednek hoztam – s féltérdre ereszkedik, akár valami Grál-lovag; hát, kérlek, én azt se tudtam, hova legyek.
– Cukros ember – mondom neki, s még a hangom is elcsuklik közben -, hogy maga milyen egy… ejnye no, hát igazán nem kellett volna.
S nyúlok, hogy vegyem el a csokrot.

Nahát kérlek, én akkor ottan majdnem elájultam; abban a barna papírban – nem is hiszed – nem virágot hozott a gazember, de nem ám. Abba kérlek egy komplett sertéscsülök volt becsomagolva, egy ragyogó sonka, azt nyújtotta oda olyan csokorformán, virág gyanánt ez a csibész.
Jaj, azt látnod kellett volna, hogy szaladt tele egyszerre a rózsás pofája gödröcskékkel, hogy mulatott ez, látva elképedésemet, hát az olyan volt, akár egy valóságos kis cherub, kit személyesen a Raffaello pingált. Azt mondja akkor:
– Nahát, ha kissé magához tért kegyed, elviszem egy igen előkelő helyre, ottan mégpedig hűtött pezsgőt szervírozok magának.
S avval aztán odakalauzol nagy nevetve az automobiljához.

Na és, kérlek, alighanem még az ügyelő is belemondhatta a kihangosítóba, hogy a “kis művésznővel” micsoda gavalléria esett, mert addigra kitódultak a színház elé mind az összes fodrászok, öltözetők, de még a színpadmester is – te, hát ennek a cukros zsiványnak olyan ragyogó antréja volt ottan azok előtt, hogy egyenest az uccán nyíltszíni tapsot kapott.



✍ 249. viszonyom van IV.

2008. június 25. 16:26 - cippo
vendégjáték

A hentesfiú – El Lobo mv. ( »» )

Ernővel éppen a szakszervezeti teendőkről beszélgettem az üzlet előtt, hogy emelnünk kellene az árat, mert a szállítás díjtétele cefetül megemelkedett, amikor egyszercsak Ő libegett felém, azzal a cuki járásával, a ruganyos lépteivel, vöröslő folttal a falatka szoknyán, málnát dugdosva abba az ingerlő szájacskába.
Annyira hihetetlen volt az egész, de még nem lett ezzel vége, rámmosolygott, mondott valamit, hogy kérek-e málnát és zutty – az egész tálkával rámborította, a hófehér, vadonatúj kötényemre!
Mindketten tetőtől talpig vörösben, s ahogy egymásra néztünk, nem bírtuk a kacagást visszafojtani – Ernő gyorsan elviharzott, mert nem tesz jót az illegalitásnak a cirkusz, ami ott, az utcán kibontakozott. Behívtam a boltba, hogy mosakodjon le – és képzeld, bejött!
Úristen, micsoda vágyak ébredtek bennem, ahogy belépett, én meg mögötte, látva a ringó csípőt, a vádli izmokból kirajzolt guszta vonalát – hiába na, a vágyak ellen nem véd a szakszervezet…
De nem mertem megtenni, amit meg akartam tenni, nem öleltem át, nem szorítottam magamhoz, nem téptem le róla a ruhát, nem döntöttem a falnak a húsok himbáló erdeje mögött…
– Kér inni? – kérdeztem kiszáradt torokkal, bambán vigyorogva, de csak kávét akart, mondott még valamit, furcsa, meglepett, de mégis vidám arckifejezéssel, mint a most divatos ital plakátján a vízből kiemelkedő úr.
– Felhívhatom? – kérdeztem tőle összeszedve minden bátorságom, és a balommal eligazítottam a homlokán egy tincset.
Kérlekszépen, ekkora ökör csak én lehetek, ott volt, szinte már a karomban – és elengedtem anélkül, hogy a telefonszámát megadta volna. Valahogy elfelejtettük…



✍ 248. viszonyom van III.

2008. június 24. 22:20 - cippo
kanonizált_történetek vendégjáték

A színésznő – Cippó

Na és egyik nap, persze pont, mikor a resztorantban a céklalé a könnyű kis vászonszoknyámra dűlt, nahát kérlek, akkor ez épp kint ácsorgott az üzlet előtt, valami kis vevőjével társalkodtak ottan.

valami kis vevőjével társalkodtak ottan

Namost képzelheted, én azt se tudtam, hova legyek hirtelen. A szoknyámon illetlen céklafolt, kis tálcáról málnát szemezgettem mohón, mert én, kérlek, ebben a tikkasztó időben éppen csak csipegetek. Szóval azt hittem, menten elsüllyedek, hogy ez engem így lát, cékla-, meg málnamaszatosan. Hát ez a drága pofa nem odaszólt, kezit csókolom, én meg őrült zavarban: – Málnát kér-e? – S toltam elé szinte védekezőn a kicsike tálcát, de oly sután, hogy attól a lendülettől az az érett málna mind a makulátlan hófehér kötényére hullt. Hát ahogy ott álltunk egymás előtt talpig málna- meg céklamocskosan, mint két mészáros, aki most trancsírozott fel épp egy marhát. Na és ahogy ijedtemben a szám elé kaptam a kezem, hát kérlek, én azzal a málnás kezemmel még a képemet is összemázgáltam egészen, hogy erre ez az édes ember egyszerre röhögni kezdett. Nahát azt lehetetlen volt kibírni. Csak álltunk ottan nagy röhögve, mindenki bámult ránk bután, ez meg azt mondja nekem:

– Maga málnaszájú. Hát hogy tudta maga így összemocskolni magát?
Kérlek, és akkor beterelt, be a rózsaszín karajok, meg hátszínek közé.
– No mossa le magát. – Röhögött még mindig, a szeme meg csak úgy ragyogott kifelé a rózsás pofájából. Aztán azt kérdezte:
– Iszik valamit?
Hát kérlek, akkor énnekem már ottan végem volt egészen. Hogy kávézni szoktam, válaszoltam neki ostobán, s közben az járt a fejemben, micsoda egy balfék vagyok, istenem, direkte szánalmas, mire ő, hogy:
– Azt mink itten nem tartunk.
– Tudom – mondtam erre, az meg rámnézett, s megint kitört belőle a röhögés.
– No jól van, megkávéztatom, ha telefonozhatok magának – és csak nézett pimaszul, hát olyan édes volt, meg kell ezt zabálni.

Na és azt még nem is mondtam, te, hát ez balkezes.

[ Textnek ]



✍ 244. viszonyom van II.

2008. június 22. 22:21 - cippo
vendégjáték

A hentesfiú – El Lobo mv. ( »» )

Óh, az a lány, a hosszú combjával, a relytélyes mosollyal az arcán, aki sohasem jön be húsért, hurkáért, csak bámul be a kirakaton át, kis ránccal az ajka sarkában, fénnyekkel a szembogarán!
Kis, gömbölyű mellei vannak, ha meglátom, másként markolom az oldalast is, és amikor erre rájövök, elönt a pír.
És képzeld, a múltkor a trafikban, rámhajtott:
– Ó, hát maga az, életnagyságban?
Talán követett vagy mi, gondoltam, de aztán elhessentettem magamtól ezt a gondolatot, nem vagyok én annyira szép, hogy egy ilyen nő… és akkor elöntött az a rohadék kisebbrendűségi érzés, motyogtam valami marhaságot az orrom alá, és fülem-farkam behúzva szégyenszemre eliszkoltam a trafikból…



✍ 241. viszonyom van

2008. június 20. 14:29 - cippo
kanonizált_történetek vendégjáték 1 lábjegyzet

A színésznő – Cippó

Kérlek, énnekem viszonyom van.
Tudod, van nekem ez az én titkos szimpátiám, hogy úgy imponálnak azok az édes, kerek pofájú, pocakos férfiak. Na ez olyan, kérlek szépen, ez az én viszonyom.
Ne nevess ki, hát én, amikor először megláttam ott azok között az illatos, érett sonkák, meg hamvas szalámik között a kirakatban, nahát én már akkor tudtam, hogy minekünk viszonyunk lesz.

Kérlek, ez úgy kezdődött, hogy egyszercsak rámvigyorgott onnan az üveg mögül, kiintett mosolyogva, majd kicsattant az a pirospozsgás kis pofája – te, hát az egyenesen ragyogott ott a sültek fölött. Nahát én akkor ott helyben beleszerettem, végzetesen, érted, hát hogy mosolyog ez énrám, tejóisten! Bemenni persze nem mertem, meg hát úrinő, hogy jönnék én ahhoz. Na csak vártam egyre, mi sül ki ebből. Hát és ahányszor csak elsétáltam ott az omló flekkenek, aranyos csirkenyársak előtt, ez mindegyre csak mosolygott, meg integetett.

pozsgás puttó a Budafoki úton

Volt, hogy direkte az ucca túlfelén sétáltam, hát ez az édes pofa nem oda is odaintett, ott is észrevett? Hát így. És kérlek, ez az én viszonyom evvel a hentesfiúval már évek óta tart. Hogy mondod? Váltottunk-e már szót egymással? Tudod, nemrégiben összefutottunk a trafikosnál, valami kis napilapot vett, pont előttem vásárolt. Annyira váratlan volt, kérlek, direkte sokkoló, hogy meglepetésemben hirtelen csak annyit tudtam kinyögni: – Ó, hát maga az, életnagyságban? – merthogy eddig még csak a pult mögött láttam, ugye, annak a hentesüzletnek a kirakatában. Nahát akkor is csak mosolygott, akár egy édes, pozsgás puttó, s annyit felelt csak, alig hallhatóan: – Igen -, s már fordult is ki a trafikból.

Te, hát olyan drága volt, hát ez egészen elpirult.