reggelek

2018. október 1. 12:11 - cippo
útmente

Egy ideje az az új hobbim, hogy reggelente a Pékműhelyben kávézom, ahol egyrészről pokoli jó kávét adnak, másrészről mesés a marcipános croissant, és ki lehet ülni a bolt elé az élet, a világmindenség meg minden nagy kérdésein töprengve, és akkor kijön a pult mögül a Peti, aki úgy szereti ezt a várost, hogy végül mindig itt köt ki, pedig már többször is emigrált (most utoljára Párizsba), és lehet vele olyasmiről beszélgetni, hogy a hatalom önreprezentációja egy bukolikus zöld tájban egy ilyen romantizáló, új szintre emeli a történelmet.



servicii funerare

2018. szeptember 24. 22:27 - cippo
útmente


Zed’s dead, baby, Zed’s dead.



anzikszok, fotófalu

2018. augusztus 5. 17:36 - cippo
analóg útmente



24HourProject

2017. április 3. 11:04 - cippo
analóg útmente 1 lábjegyzet

A terv az volt, hogy mivel a fizikailag és mentálisan kimerítő 2014-es projekthez képest idén csak egy ésszerű, 12 órányi időtartamot vállaltam, készülök egy tematikával.

Volt a színészképzésen egy koncentrációs gyakorlatunk, miszerint egy pár egyik tagja sorolja az órákat lentről fölfelé (1 óra az 13 óra, 2 óra az 14 óra… stb.), a másik pedig egyidejűleg fentről lefelé (azaz 24 óra az 12 óra, 23 óra az 11 óra… stb.), mindezközben folyamatos szemkontaktust tartva.

Mivel a 24 órából csak 12-t vállaltam, ez a játék és a “munka” összecsengett, így adta magát, hogy ezzel a tematikával dolgozzak. Elsősorban az egymásra refelektálás és a rontás pillanata érdekelt, amelyben leplezetlenül, manírok nélkül villan meg a játékos én, de a segítségkérésemre, a játékfelhívásomra történő válaszreakciók is izgalmasak voltak.

A 12 óra alatt két tekercs filmet lőttem el. És bár sajnos a második tekerccsel valami technikai malőr történt, csodás és hasznos tapasztalatokat szereztem. Az egyik, hogy ne ítélkezzeteket a fiatalok fölött, ne féljetek tőlük, és ne féljetek értékelni őket. Sokkal nyitottabbak, játékosabbak és jobbfejek, mint gondoltam. A másik viszont, hogy a negyven túli generáció még mindig nagyon erősen hordoz egyfajta önbizalomhiányos, megfelelési kényszeres mintát. Tőlük kaptam a legtöbb elutasítást, nagyrészt arra való hivatkozással, hogy á, inkább nem, úgyis elrontanám.

Nnaszóval, itt az idei anyag, a képre kattintva elérheted. Persze jóval több fotó van, és talán sorozatban izgalmasabbak is, de szerintem ezen  a projekten dolgozom még, és ha elkészültem, összepakolok egy komplexebb anyagot. Addig meg ízlelgessétek. Nnapuszi.



igaz mese

2016. október 25. 21:48 - cippo
útmente

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, túl a Bocskai úton, ahol a kurta farkú malac, vagy mostangság a Strabag túr, volt egyszer egy kurta-furcsa hajú, nyegle punk, aki munkásruhában a lapátnyelet támasztotta egy járdára hányt, jókora földkupac, meg egy kiásott csatornacső mellett, aminek a tetejébe még egy emelt szintű deszkapallót is elhelyeztek az áthaladás végett, hogy a gurulós bevásárlószatyorral is ingatagon egyensúlyozó kisnyugdíjast az egekig bassza az ideg.

Ott történt, hogy a kurta-furcsa hajú, nyegle punk váratlanul odahajolt, és azt kérdezte a gurulós bevásárlószatyorral is ingatagon egyensúlyozó kisnyugdíjastól: – Segíthetek?
Itt a vége, fuss el véle.



welovebudapest

2016. szeptember 10. 9:37 - cippo
útmente

2016-09-10-09-38-54-1



Megtaláltam

2016. szeptember 4. 20:46 - cippo
útmente

a Pozsonyi Piknik legmenőbb standját.

Processed with Snapseed.



Ebben a Valentin-napi

2016. február 14. 23:41 - cippo
lomantika napló útmente

történetben van azért egy ki nem mondott kérdőjel.

IMG_1547 másolat



1263. anziksz az adottságokról

2015. szeptember 15. 23:44 - cippo
útmente 1 lábjegyzet

– Tavasz van, Gyula úr? Vagy mire véljem ezt a kis rózsaszín inget?
– Tavasz hát. Tennap babakék, tennapelőtt sárga, máma rózsaszín. Gondoltam, kiöltözök, nehogy még véletlenül cigánynak nézzenek – mondja Gyula úr, és pajzánul kikacsint az orrnyergére csúsztatott napszemüvege fölött. – Külömben idefigyejj, a megjelenésre adni kell, ezt az egyet megtanultam. Mer az ember az adottságával, az intelegenciájjával és a megjelenésével sokra viheti.
Aztán somolyogva még hozzáteszi: – Hát aztán nekem is van egy dumám, mi?

#128_gyulaúr

Ebben a langyos tavaszban a porta elé ül ki Gyula úr, a porta előtti könnyű szélbe, és édes hegedűszó felett mászolyog.
– Mit hallgat, Gyula úr?
– Az öreg – mondja, és mutatóujjával felbök az égre. – Idősebb Járóka Sándor. Na mer azér, ugye, az is milyen sokra vitte. Mer kérlekszépen, az is egy világlátott ember volt. Mer amikor volt ugye a holokauszt, és történelmileg sokakat deportáltak, na és elhurcolták őt a munkaszolgálatba, aztán ottan együtt volt a fogságba valami két világhíres zeneszerzővel, valami osztrákkal meg valami másikkal, és ottan kérlekszépen eltanulta azoktól aztat a harmóniákat, és az ő tehetségével, az ő adottságával, meg az ő saját intelegenciájjával milyen jól elboldogult – azt, hogy “milyen jól elboldogult”, inkább kérdi, mint mondja Gyula úr.  – Mer tessék megnézni, az egész világon ismerik az ő nevét. Dehát ez már történelem.

Akkor legyint egyet Gyula úr, nem lekicsinylőleg, hanem éppen hogy nyomatékosítólag, és folytatja.

– Á, az öreg a legnagyobb. Idősebb Járóka Sándor. Pedig ő is cigány – bök maga elé eltartott gyűrűs- és középsőujjal, míg mutató- és hüvelykujjával chin mudrát formáz. – Külömben nagyon kellemes zene, úgy elbiszterel tölle az ember. Egésszen fura egy szerkezet ám az agyi központ, hát kell ez a kis szórakozás.

És Gyula úr sietve harap egy korty levegőt a folytatáshoz, mert meg kell hagyni, hát aztán neki is van egy dumája.



1280. utcafront

2014. szeptember 25. 16:01 - cippo
analóg lomantika útmente

01

02

03

04

05

06

07

(A két legfelső kép: Lubitel, Ilford HP5,  a többi Hipstamatic-fotó.)
slideshow »»

 



1029. kerekes celebek

2012. július 25. 14:32 - cippo
útmente 2 hozzászólás

Alfréd. Stopposokat nem vesz fel.

Albert vadul. A fenesetudjamikor.

A Winston volt csaja, Ethel Barymore. 1941

Itt meg a Molnárnak a volt csaja, a Fedák. Szerintem 1935. Mondom, szerintem.

Na tessék, a Francis Picabia is teker(t). 1940

A Jean-Paul meg alig lát a pipától. 1941

Sir Arthur Ignatius és béneje pompás tandem veloczipéden. 1895

Cippó. Vagyishogy én. Sirok. Igaz, még nem itt, csak később. 2012



1026. Mekka

2012. július 17. 23:21 - cippo
útmente

Úgy két hete minden áldott nap itt ülnek lehajtott fejjel a padon, mellel támaszkodva a támlának, a fiú, s a lány. Úgy két hete itt éri őket minden fadzsr (hajnal), dzuhr (dél), aszr (délután), magrib (napnyugta), isá (este). A kelet felé fordított arcukon kékes fényű a megvilágosodás. Ez a Mekkájuk, ez a Gyenes utcai fakóbarackszínű tűzfal. Nekik már itt van a Kánaán, itt van a Dzsanna. Csak ők úgy hívják, Ingyen Wifi.



1009. kispanasz

2012. június 1. 9:59 - cippo
cicanaci útmente

Amúgy jól vagyok. Nincs bajom a világgal. Persze nincsenek illúzióim, én egy ilyen realista csávó vagyok. Sose gondolkodok én magamról ilyen férfias túlzásokban, érted. Sose gondoltam például, hogy magas vagyok. Alacsony vagyok, hát alacsony vagyok. Százhatvanöt centi. A haverok szoktak is ezen poénkodni. Akkora vagy, mint a kutya ülve, mondják. De nehogy azt hidd, hogy felveszem, szarok én az ilyesmire. Nincsenek illúzióim, mondom. Csak azér én nem járok baszomnagy bömössel, hogy nagykutyának látsszak. Minek járnék, abba is legfeljebb csak akkora lehetnék, mint egy bernáthegyi ülve, nem? Az jobb?

Van csajom. A csajom is kicsike persze. Még nem a feleségem. Harminc vagyok, van csajom, a nősüléssel meg ráérek még. Amúgy, mondom, nincs bajom a világgal. Teszem a dolgom, nincsenek illúzióim, ennyi, érted.

De mikor beszállok a liftbe, az azér úgy szarul tud esni, hogy a tizenötéves kis szomszédluvnya, aki van vagy egykilencven, fölémtornyosul és leköszön, hogy csókolom.



925. egy pünkösdi rózsárul

2011. június 13. 12:06 - cippo
útmente

Tudja, mi az a fellevél? A fellevél a rózsán, látja, itt a virág tövénél, azt jelzi, hogy egészen friss a virág. Mikor hervadni kezd, először a felleveleket szedjük le. Ha hiányzik a fellevél, abból tudhatja, hogy már régebben lett vágva.

Ó, a virág, az mindent elmond ám, ha jól hallgatja az ember. Pedig nem mindegy például az se, hogyha szárad, peregve szárad vagy foltokban. Mert ha peregve szárad, szomjazik, de ha foltokban, akkor fuldoklik a vízben.
A virág is csak olyan, mint az ember. Mert hát, ha valami bajunk van, mi is csak kókadozunk, hervadunk, így van-e? Ugye, hogy így?

Az én nagyanyám, aki még igazi parasztasszony volt, az én német ajkú, sváb nagyanyám mondta mindig – istenem, még most is a fülemben cseng a hangja -: ne akarjál te fiam okoskodni, majd a virág az tudja, mi kell neki. Majd szól. Te csak figyelj, nincs más dolgod, figyelni és meghallani, mit mond. Én akkor a pesti gyerek kivagyiságával azt gondoltam, ej, mit magyaráz nekem, hiszen hát még s villamosra se tud egyedül felszálnni az én nagyanyám. De tudja, később rájöttem, mennyre igaza van.
Tudja, én műszaki vagyok, gépész, a szakmám szerint, ez itt, a virágozás, nekem ilyen fitneszbérlet, hogy úgy mondjam. Kikapcsolódás, hobbi.
De ahogy a virág beszél hozzám, na azt megtanultam meghallani. Aztán az évek alatt rájöttem, hogy ez pont így van az én szakmámban is. Hogy a fém is megmondja ám, ha valami baja van. A vas is beszél. Azzal, ha elhajlik, megrozsdásodik, jelez. Tudja, a természetet nem lehet csak úgy átlépni, felülírni.

Adjak valami szatyrot, amibe beleteszi? Nem? Majd magához öleli? Ó, azt a virág nagyon szereti ám. Meg azt is, ha beszélnek hozzá.
Tudom, hülyén hangzik, de a virághoz beszélni kell. Na, mi itt persze beszélünk is hozzá eleget. A kolléganőm is meg én is. Mert mi ilyen nagybeszélős fajták vagyunk, látja. Ilyen szószátyárok.



924. lángosképűek

2011. június 12. 11:46 - cippo
lomantika útmente



905. Füttyös

2011. április 19. 23:00 - cippo
hol_az_egy útmente

Jó volt a Füttyös szélárnyékában tekerni, könnyű.
Löbögött a gatyaszára a szembeszélben önfeledten, a cipője csáléra csámpázva – úgy is tekert, csálén, csajdán -, aztán meg az egész Budapest Orfeum ott volt a szájában. Azt figyeltem ki különben, hogy ilyen fordított metódusa volt neki. Hogy sose akkor csöngetett, mint normálisan az ember fia, hanem akkor, mikor valami fölkeltette az érdeklődését. Olyankor a füttye is fölerősödött, egyszerre mintha két szájjal fütyült volna, jobbra az egyikkel, balra a másikkal, s hozzá csilingelt, belcsimpálózott a duplafüttybe a  csengő; kész revü volt olyankor a Füttyös, táncolt alatta a kerékpár. Ha nő jött – és nő persze mindig jött a Bem rakparti korzón -, nyomta neki, mint süket. A csengőt, úgy értem. Amelyik különösen tetszett neki, megfütyülte. Úgy összeütögette, összecsapta a duplafüttyét, mint aki tapsol, s odabólintott, rátekerte a fejét a nőre.

 

Könnyű tandemben karikáztunk így, a Füttyös meg én a Bem rakparti korzón, vont maga mögött, hogy észre se vettem az izmok finomkodó fanyalgását a szél ellenében, mert mind csak csinálta nekem a mosolygó embereket.



883. a korrul

2011. február 13. 15:08 - cippo
útmente 6 hozzászólás

Van a korosodó asszonyoknak ez a fajtája. Kotorászás, szemüveg, kotorászás, tépett szélű cédula, úgy üti be a PIN-kódot az automatánál. Lassú ritmusban pittyeg, ahogy a szemüvegen át az agyba, az agyból az ujjvégekbe, onnan a gombokra kúsznak a számok; háromnegyedes ütem, csak most a hangsúlytalanok hangsúlyosak. Néha becsúszik egy szinkópa, el is rontja az ütést, akkor kezdődik elölről. Háromszor veri ezt kenden.

Be van kötve neki az sms-értesítés a mobiljára, a bankban az ügyintézők készségesen tájékoztatták, van ez a modern dolog, egyenlegértesítő mobiltelefonra, aktíváljuk? Lehet? Lehet, kérem, hogyne. Az automata kilöki a pénzt, kikreccseg a fehér fecni, akkor megszólal harsányan a T-Mobile-téma, kotorászás, csak nem hagyja abba, kotorászás, hova az ördögbe tette. Egyszerre meglesz, nézi, nézi hosszan, hogy hát melyik gombot is kell most nyomni, hogy elhallgasson; nyomogat vakon, találomra, nem az, hogy nem látja, hanem hogy úgy ottfelejtődött az út szélén, elporzott mellete a világ hanyagul. A T-Mobile-téma, az meg csak hajtogatja egyre az sms-értesítést. Kotorászás, tépett szélű cédula, a szemüvegen át az agyba, az agyból az ujjvégbe, onnan a gombra lassan kúszik a némulás.
Majd szólni kell a fiának, mikor felugrik hétvégén, el ne felejtse. Be kellene állítani ezt az átkot, ne lármázzon mindég ilyen soká. Vagy legalább ne ilyen hangosan.



758. a csókdobálókrul

2010. május 12. 21:40 - cippo
affektaképző útmente

Mondjuk nevezzük Bögyösfarosnak. A buszra várt, hogyismondjam, olyan prezentációs jelleggel – nem tudom, biztos láttál már ilyet, hogy úgy odatette azt a várakozást, úgy mutatta az elunását a buszravárásnak; mutatta hajdobálással, mutatta fanyalgós matatással, mutatta hörcsögpofából purrogva eresztve ki a levegőt, mutatta magát, mondom, a Bögyösfaros erősen, úgy só maszt go on.

Talán a harmadik lámpaváltásnál történt. Tudom én azt magamról is: mikor látom, hogy gyarapszik a tömeg a megállóban, olyan empatikus bírok lenni a kocsiból kifelé, a dugóban benne. Szóval, ahogy nő a tömeg. És akkor itt van egy ilyen kis látványelem, kérem szépen, egy ilyen vad mályvaszínbe öltözött Bögyösfaros, hát minimum színvilága van neki a szürke Budafokin, hogy arra ki muszáj nézni a kocsiból – már bocsánat, hogy ilyen Szépernősen.

Mondom, a harmadik lámpaváltásnál történt. A Jetta jött, a Bögyösfaros meg épp haladási irányban szemléltette az elunást, be a Jetta ablakán, pacekba. Nem volt szándékos különben, nem volt célzatja neki, csak úgy kvázi ad hoc alakult a flört, váratlanul sodra lett az eseményeknek, ahogy ezek a puszta mimikájukkal az egymás kontextusába kerültek. Fél perc, ha. Kezdetben vala az Ige. Besűrűsödött ottan emócionálisan, lassított film lett hirtelen a Budafoki, megnyúltak, eltésztásodtak a hangok is, ahogy cuppant a csók Jetta ablakából, s ahogy cuppant a csók a Bögyösfaros húsos, mályvaszín szájáról, összecsattantak vággyal, egymásba haraptak azok az eldobott csókok ott a szürke aszfalt fölött, színe, szaga, íze lett a smárnak, hogy nézni is tereh. Akkor körbepillantott leplezetlen büszkeséggel. Nézte a Bögyösfaros, körülfirtatta a tekintetével a megállót, ki látta a héjanászt, aztán egy drámai szende arckifejezésével két ujja közé lopva rágógumit csippentett, majd sietve a szájába lökte, és felhívta a pasiját.



743. a harapara

2010. április 20. 14:50 - cippo
agymétely útmente

avagy nem zörög a hara, ha a szél nem fújja

A római padra vártak – tudod, római padnak nevezzük azt a kis készséget, ami a lábat a megfelelő szögben rögzítve lehetővé teszi a törzsnek a vízszintesnél mélyebbre való süllyesztését, ezáltal dolgoztatva meg a hasi régiót. Ave caesar.

A római padra vártak, két harabús, hara-herótosan – a hara, az úgy ott volt nekik vizuálisan is, szelid lankák, kuporogva a fehér póló alatt, sörből-korból volt ott a hara, látszólagosan, de nem kirívóan. Máskülönben nem éreztették – a harát, tudniillik, vagy hogy szül-e a hara haragot a várakozás miatt; szóval, mondom, nem lehetett azt direkt észrevenni, hogy kirí-e a hara, csak amikor odébbálltak, támadt a gyönge gyanúm, hogy esetleg. Amikor arra a fitneszizére fölálltak, akkor. A diszkre. Ha nem a has, akkor a hát. A háttáji háj. A fartáji fertő.

Naszóval, csak álltak ottan a fitnesz diszken, egymással szemben álltak, az egymás szemében – mondhatni -, az egymáshoz tartozók, ahogy az elhelyezkedése van minálunk a páros diszknek – hogy jóformán közös lónak túros a rúdja -, a rúdba markolódtak, fönt a magasabb, lent a másik, s csak a kompakt szemkontakt, az. S úgy kezdték ringatni ritmusban ragadva a harát, kezdték a csípejükkel a hip_hausz-huzavonát; hullott alá, pergett lefele a férfierő a farpofák forgolódó izmán, rebbent az orca morca a diszkre a diszkrét riszában.

Na ezt a képet, ahogy egy meglett hímet meglep a vihogós kislányöröm, ezt. Úgy változol, mint a szél.*

Margaret Mitchell



720. antik

2010. március 17. 12:33 - cippo
affektaképző útmente

A Fagort kereste. Hogy hol lehet porzsákot venni.

Tudja. A márkabolt.
Ezen a soron.
Ezen a soron. Értem. Köszönöm.

Valami kis akcentusa volt neki, lehet, valami megfakult korból rajtamaradt.
Mint a tükörbársony nadrág, meg a félbunda, amilyet még a múlt a század elején láttunk. Tudod, az a hamis. Még valami kis sapka is. És kopogós cipő, ahogy fölfelé feszengett, a reklámtábla felé, hogy meglássa végre.

Ezen a soron.

Hogyismondjam, olyan éles volt. Olyan ugrásra kész. S hogy bármelyik kirakat lehetett volna a bejáratat: olyan nyugtalan.
Aztán, úgy mentében, hogy:

Tudja, azt mondták nekem, Dembinszky utca három-öt. Dehát ott…

Értetlenül széttárta a karját. Úgy mentében, mondom. Megint az a kis porlepte, antik röcögés.
Akkorra volt meg a bejárat épp. Arra hirtelen elernyedt a megkönnyebbüléstől. Hirtelen ideje lett, hogy körbenézzen.

Dehát mondja, micsoda utca ez, kérem?
A Damjanich.

A homlokához kapott – nem rácsapott, érted, csak mint aki váratlan belátástól tántorodik meg kissé, érintőleg. Még meg is mosolyogta magát.

Damjanich.

Ilyen szépen csak a Helen Mirren tudná. Dramaturgiailag meg talán a  Szép Ernő. Hogy micsoda utca ez, kérem.

[Na tessék, megint lötyög rajtam a fixa idea.]



704. a Mónikrul

2010. február 9. 20:13 - cippo
teleregény útmente

A Mónik egy ilyen kurva nagy irodaházban dolgoznak, ahol többnyire az a lingvisztikai moduláció, hogy thanks a lot, meg how are you, amit a kicsike, öltönyös hinduk olyan viccesen pattogósfélére rágnak a sötét ajakaik mögül kivillogó fehér fogaik közt.

Na és hát ott dolgoznak a Mónik a kurva nagy irodaházban, az öltönyös kicsi hinduk, az öltönyös magas angolok, az öltönyös affekta franciák, meg az öltönyös búsképű magyarok között, a kávézóban – és akkor itt az öltönyt nyugodtan behelyettesítheted kosztümmel is, ezt már nem akarnám a szájadba rágni.

A Mónik azért Mónik, mert – mint kifejtették – ahány arc, annyi név, képtelenség mind megjegyezni, úgyhogy innentől mindenki Móni, ők is Mónik, aztán csókolom. Namost viszont azt, hogy melyik Móni hogy issza a kávéját, azt a Mónik simán kenik-vágják. Arcról, hallod, arcról. Tehát, ha – teszem azt – énMóniságom azt mondja, hogy helló, mindent kérek, akkor a Mónik tudják, hogy a minden az presszó, fél deci meleg tejjel, fedeles műanyagpohárban, cukor nélkül. Meg tökmagos pogácsa. Meg még olyasmiket is tudnak például a Mónik, hogy énnekemMóninak tetoválás van a bal hüvelykujjam alatt, és hogy az a tetoválás mit jelent, és miért. Meg, hogy a Móni múlt pénteken lekoccolta a villanyoszlopot, pedig már húsz éve vezet, és még sose volt neki balesete. Vagy hogy a Mónit most az Imi dugja, és hogy micsoda egy szemét az Imi, pedig milyen cuki kis felesége van, ráadásul két hete szült új gyereket annak a görény Iminek.

Mondjuk abban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy azt, hogy ki az Imi, tudják a Mónik. Habár gyanúm szerint ez a móniság, ez ilyen feminin gittegyletes dolog.



688. az útról

2010. január 11. 23:28 - cippo
agymétely útmente

[««]

A vonat olyan volt, mint egy mentális píling, ha érted – ez meglepett. Nem ilyenre emlékszem. Hogy a kényszer belül moccan – nem erre.

A vonat olyan volt, mint egy önként vállalt, rövidtávú száműzetés. Persze rajta ült a Haragosi, meg a retyerutya is, hív a vasút, vár a MÁV alapon, ugye, és a retyerutya, tudod, az nem egy személy, a retyerutya, az egy valóságos fogalom, úgyis mint kifejezőeszközök tárháza – és akkor most használd kicsit a fantáziád. Itt, kérlek szépen, ezt tudnod kell, itt nem a cél szentesít, hanem maga az eszköz, az út, igen; ahogy a kupék előterében, a szűk folyosókon összesurlódik, összezsörmölőzik test a testtel, a pillanaton radírozza le a szürke hónapok alatt a lélekre feszesedett-szarusodott fásult egykedvet, a csí – huhú, a csí – nagy, nyílt terek – jaj, az út félektől félekig. Ami rend lehet, majd így ülepszik le. Ha kiborul az a kocsi.

Sokat gondolok Goethére. Úgy, hogy Utazás Itáliában. Meg Stendhalra. Úgy, hogy szeretnélek úton látni. Fel kell rázni az életet, mert különben összerágja az embert.

Mert mi az út? Az A-t a B-vel összekötő egyenes. Vagy egyenetlen. Szakasz.
Meddig hűd még a szív?

[»»]



659. a fifikárul

2009. november 21. 14:21 - cippo
totálkár útmente

Nálam még mindig ez a favorit.



549. nebuló

2009. május 26. 17:50 - cippo
útmente

Te, ez nem az a grillázsos, emlékszel? Ja, ja, hogy is hívták? Nebuló? Mekkora szám volt, úristen. Nem ám a dunakavics, vagy a francia drazsé, baszki, ez kenterbe vert mindent. Nebuló, ja, nebulónak hívták. Most meg crack. De ez ugyanaz, rá is van írva: gril-lázs-dra-zsé. Meg ugyanolyan rücskös rajta a máz, megismerem, gyerekkorunkba' mindig ezzel rúzsoztuk a szánkat. Ó, a mi generációnk még tud ilyen trükköket. Nebuló, haha, de jó.

Nagyon szép szerintem a boltos lányoknak az a képessége, amivel így tudják becsülni a saját korukat.



525. a Népligetről

2009. április 15. 20:08 - cippo
kanonizált_történetek útmente

A Népligetben az a nagy kunszt, hogy olyan szűz. Úgy értem, mondjuk a Margitszigethez, vagy a Városligethez képest. Hogy mondjam, olyan nyers. Historikus ismereteim szinte nincsenek róla, csak amolyan atmoszférikus impresszióim, összbenyomásom, montázsszerű átcsúszásaim a történelmen. Van valami nyomós, súlyos átszivárgása az időn, az úgy megül felette, olyan felhőszerűen, azt úgy lehet érezni, és akkor úgy el lehet képzelni, amint a volt homokbánya – később szeméttelep – helyét, mintegy 112 hektárt, beültetik kőrisekkel, platánokkal, meg hársfákkal, és kijelölik, mint a munkásosztály szórakoztatásául szolgáló területet. Namost én például a Muskátné körhintáját a Liliommal sokkal inkább képzelném ide, mint a Városligetbe, meg hát meg is van mondva mindjárt a szennylapon, hogy külvárosi legenda hét képben, dehát.

egyedül nem megy...

EU-konform játszótér a Népligetben, a regionális fejlődés tovagyűrűző hatásaival, ugye. Lényegében meg csak annyit akartam mondani, hogy gyerekek, na.

... egyedül nem megy, ha-ha-ha-haaa

Ja, meg hogy a Vitéz László a csodaládán ücsörögve itt sózta kupán palacsintasütővel a fekete pofájú ördögöt, ha még emlékszel.



502. egy lángosról – az üzletpolitikai korrektségről 2.

2009. március 14. 16:56 - cippo
állatok útmente

Tessék a két sajtos-tejfölös, tetszik látni, rajta van minden. Egész Magyarország domborzata és vizelete.



500. az üzletpolitikai korrektségről

2009. március 12. 22:19 - cippo
útmente

Ó, egy pillanat, és azonnal az öné vagyok – így fogadott, fehér konyhásnéni köpenyben, bordó sapkában.
Rakta nagy dobozba a réteseket.
A néni meg, hogy hogyan fogja ő ezt elvinni.
Jaj, hát megoldjuk, megoldunk mindent, ezért vagyunk, tudja, és spárgát kapott elő, mondta, hát, lehet, hogy most egy kis segítségre lesz szükségem, s már hurkolta is körül a dobozt – lesz szíves az ujját, és magyarázta, hogy ez, tudniillik a spárga, ad majd egy kicsi tartást neki, úgy gondolom.
Kellett még zsineg, meg mégegyszer az ujját, lesz szíves, és ollót kerített, hogy akkor most egy kicsit fazonírozzuk; a néni tiltakozott ijedten, hogy fazonírozni, na azt már nem kell, igazán, csak tartson a spárga.
Szép volt az összmunkájuk – ahogy kötődött a bog, alakult a kötődés két ember szándéknyilatkozata nyomán, a kereszthurokon mintegy figyelmeztetőleg megpihent a mutatóujj, hogy aztán feszes legyen az a csomó. Fölötte a két fej árnyalatnyit összehajolt megfeszített igyekezetben.
Aztán hozzám fordult, és azt, hogy na, lássuk a medvét, éppúgy érthette rám, mint a rétesekre, s rögtön utána sorra is vette őket, az összes fajta túrósokat, mákosokat, gyümölcsösöket, és a kettőből persze tíz meg egy lett, mert, mint mondta, a ráadás önnek is jár, nameg hogy: ó, hiszen csak tizet kell hozzá vásárolnia; és evvel az ártatlan meggyőzőerejével átmatekozta, elsöpörte és felülmúlta minden eredeti elképzelésemet bordó sapkában, fehér konyhásnéni köpenyben.
Minden választásom a legjobb választás volt, nyugtázta kettesével, miközben tologatta, pakolászta a fémpulton a rúd réteseket, mint valami tetrist, vagy mint aki itt a piros – hol a pirost játszik, és bizalmasan elárulta, hogy ő a szilvásat favorizálja, és okvetlenül tudnom kell, hogy azt mindig kétféle szilvából készítik, mutatta neki a főnök, az omlósabb, mélyebb vöröset, meg a roppanós zöldhúsút.
Mozdulataiban, mellyel a réteshez nyúlt, valósággal zavarbaejtő földi szerelem volt, összeolvadás, eggyéválás – eggyéválás valakivel, aki cudarul és megfoghatatlanul más, mégis halálosan nélkülözhetetlen (Szepes Mária). Egy komplett hrabaliádát vonultatott fel eszköztárának finomságából és választékos modorból.
Ó, még azt akartam mondani, ha este – mert este, ugye? estét mondott, hogy akkorra lesz? – … szóval ha estére átnedvesedik a papír, az a legjobb, mert az azt jelenti, hogy a tészta kicsit megfülledt, és akkor beleivódnak, összeérnek benne az ízek, szóval nem baj, mondta a főnök is, hogy Ildikém, a papír majd szépen felszívja. Meglátja, még akár egy hét múlva is finom lesz, hűtőben eláll – ja, a káposztásat, azt viszont javasolnám melegíteni, annak jobb a meleg, tudja, csak mert az sós.
Adott névjegyet a végén – késsel hasította le az előre nyomtatott ánégyesről a perszonális rátámat, amin rózsaszín szövegkiemelővel kihúzta a fejlécet, hogy HÁZI KÉSZÍTÉSŰ RÉTESEK BOLTJA; szép szines, magyarázta lelkesen, így jobban felkelti a figyelmet.
Az ajtóba még utánamszólt, hogy örülök, hogy nálunk vásárolt, mert tudja, mi önökért vagyunk, és ezzel a végszóval meg a tíz meg egy rétessel nagyjából úgy jöttem ki a sodrából, mint a kislány a régi Ursula Wölfel mesekönyvben, aki harminc bélyeg és három rétes helyett merő szórakozottságból harminc rétest meg három bélyeget vásárolt.

Fontolgatom, hogy csinálni kéne Ildikó kategóriát.

Rozi néni rétesboltja
Népszínház u. 42-44.



492. poszt harisnyákról

2009. március 4. 20:36 - cippo
útmente

Valahogy kiszúrtam őket. Pontosabban kiszúrtuk egymást, alapértelemben vett női vonalon, úgy értem, felismerte bennem a nemriválist. Két azonos készség-, és képességszintű nő objektív szempontból akár a legjobb barátnő lehetne. Szubjektíve vetélkedni kezd, netán fensőbbséget éreztet. Nincs mese, kódolva van, merő feminin ösztönből, lásd még intraszexuális szelekció – ezt ugye már említettem -, sokan vagyunk, na.
Ez kiszúrta, hogy énnekem ővele szemben ilyen feminin ösztönöm nincsen, igaz, szinte azonos szintem se nagyon. És akkor odajött, hogy harisnyát, azt kérdi, lehet-e itten kapni. Mondtam, lehet. Erre ő, hogy onnan szemből jöttek, intette a kezével, hogy honnan, dehát micsoda nagyképűség, ezek aranyárban mérik a harisnyát.
Mondtam, estleg még a DM-ben is megpróbálhatja, ott is van, erre elkerekedett a szeme, hogy ott is, kétkedve kérdezte, én meg, hogy ott is, igen, és hozzá bólintottam.
Akkor tétován forgolódni kezdett, olyan félig mehetnék formán, na arra már utánaszólt a fiú, hogy nagyiii. Azt meg, hogy hallod, itt is van harisnya, inkább csak sziszegte felé félhangosan, mégiscsak kínos, hogy az egész üzlet előtt.
Össze voltak szokva, látszott rajtuk. Hogy ez nemcsak afféle alkalmi megoldás, ez, kérem, két embernek a tiszta, szorosan vett közössége. Úgy elképzeltem őket boltról boltra. A húszéves suhancot. Meg a nagyit. Hogy nincsen neki egy ilyen képletesen vett fundamentuma az ilyen harisnyaságokhoz. Hogy nincsen neki lányunoka.

Foglalkoztat az öregség, igen, ezt nyugodtan leszögezhetjük.



✍ 465. a magányügynök

2009. február 2. 15:17 - cippo
útmente

Most ne pattints le, van egy állati kedvező ajánlatom számodra – tudod, én jól ismerem már az egész bankszférát, meg a biztosítókat is, na ez most nem az, szóval szánj már rám egy kis időt, mondjuk kávézzunk, meg_akkor_legalább_dumcsizunk_is_egy_kicsit, naakkormikormondjukholnap?

Van egy állati kedvező ajánlatom számodra, és erre nem mondhatsz nemet, ne pattints le. Valójában arról van szó, hogy eladó a magányom, erről van szó – dehát végtére is ügynök vagyok, baszki, úgyhogy ezt most szépen bepíárolom neked, hogy észre sem veszed. Kipolíroztam magam halszálkás kiskosztümbe, hogy ennek a polírnak a tükörfénye elhomályosítsa benned a kopott gyöngyházszínű, agyonbolyholódott dzsörzégarbós magánynak a képét, aki vagyok, látod, most a halszálka van, meg ez a síkos-nyálkás mentál. Mint a halbőr. Csak a miheztartás végett. Hogy bírom a hit kegyelmét.

Az a módszer, hogy előkotrom a számokat azokból az időkből, amikor még voltak számok a noteszemben, amikor még reménybeli valakiházi voltam. És  akkor teszek – esetleg neked – egy ajánlatot. Mondjuk, valójában az van, hogy magamat ajánlom, de ez már a mélylélektana neki, a lényege az apropos-nak, ezt te észre sem veszed. Csak a halszálkás kiskosztümöt. És akkor bedobom a jól felépített namivanveledet, és erre perszehogy nem mondasz nemet. Akkor már a horgomon vagy, csak kicsit ki kell várni. Mutatni valami kis érdeklődést. Várni az alkalmat. Aztán lecsapni. Ha jó az időzítés, szépen beindul a tranzakció. És akkor már tolhatom is magamat. A figyelmednek az előterébe, bele. A magányügyemet. Persze, néha úgy menet közben fordítani is kell, a gördülékenység miatt. Meg hogy azért ne érezd teljesen átbaszva magad. Mondjuk kérdezni. Véleményt. Analógiát. Na és nálad, ez hogy van? Ilyesmit. Terelgetni finoman. Irányítani az ügymenetet. A lényeg mindig a meglepetés. A rajtaütés, érted,  a rajtaütés. És akkor jaaajhogyelrepültazidő, pedig az üzletről még nem is beszéltünk. Na nem baj, legközelebb. Mondjuk, beszéljünk este, hogy neked mikor jó.
Namost optimális esetben legalább kettőt ki lehet hozni a dologból. Két alkalmat, úgy értem, két találkozót. Ki, a magányból.
Mi, hogy ez nem korrekt? Miért, van, aki úgy szerez barátokat, hogy lakáshirdetésekre jelentkezik kamuból. Na és az korrekt? Nekem meg ez jött be. Látod, te is itt ülsz. Csak ne pattints le, jó? Hallgass végig. A lepattintás a kishalál. Az ügynök halála.



✍ 440. a fenyőárusról

2008. december 23. 18:35 - cippo
útmente

Van ez a pasi, aki fenyőfát árul.
Ródolt különben, még fiatalabb korában, ezt akkor mesélte, mikor néhány éve segített hazahozni a fát, és behívtam egy kávéra. Hogy a ródolás, az fasza volt, mondta, dehát az anyja beteg lett, aztán valahogy nem volt szíve magára hagyni, akkor találta ki a fenyőbizniszt. Hogy abból majd eltartja, meg kezelteti is az anyját. Nyáron dinnye, télen meg fenyőfa. Merthogy itt ez a frankó kis placc a sarkon, a patika mellett, érted, csak kibaszod a bal indexet, vagy az elakadásjelzőt menet közben, a többiek meg kapják be, tisztára meg bírnak hülyülni ilyenkor az emberek, na, mondta, hát ez így működik, és hogy ez már csak rosszabb lehet, puska kellett volna, meg molotov, nade mindegy. Úgy három nappal karácsony előtt jönnek a nagy bazi bömösökkel, azt' lerabolják teljesen, szinte nem marad semmi, csak a silánya. Szóval megéri, na, legalábbis bejött a számítása neki. Azért persze hiányzik a ródolás. Meg az ökörködés. Hogy az milyen egy bohém élet volt, na mindegy. De a kávé, az milyen jól esik neki, átfagyott egészen.

Amúgy megszaladhatott neki az üzlet, mert tavaly már csak az árut hozta, olyankor lehetett csak látni, máskülönben alkalmazottai lettek neki. Azoktól vettük a dinnyét nyáron. Odajártunk minden nap, arra a kis placcra dinnyéért, ÚrSus meg én. Az volt a rendszer, hogy kiválasztottunk egyet, kettévágattuk, és felesbe fizettük. Minden nap.
Mondjuk ugyanezt kipróbálhatnánk fenyővel is.



✍ 406. idény van

2008. november 11. 13:09 - cippo
útmente

Most hogy mondjam, hát most van az idény. Hát. Mert, kérlek, én egy évben csak kétszer élek, ősz végén, meg tavasz elején. A többi, az csak olyan reszli – na nem akarom azért lekicsinyelni, csak az idény, az sokkal dúsabb – nem jól mondom, de nem tudom jobban -, úgy dúsabb, hogy hajnalban elhozom otthonról a reggelit, aztán meg este haza is viszem a reggelit; madárlátta, ettél már olyat te is, annak olyan a természete, hogy olyan jól nem tud esni másképp az étel, mint így viszem-hozomra. Mert ilyenkor mindig beesik egy Lexus, van, hogy egy Hummer, aztán mind azt mondja, hogy van neki időpontja, és persze mindketten tudjuk, hogy nincs, és megegyezünk.
Mert a lényeg ott van, tudja mind, amikor a szeleptű mellett kisikolt az a két bár befogott levegő, na nem azonnal, hanem úgy ötre kezd el visítani, mint a süldő malac, ha a böllér a nyakára teszi pengét. Aztán megcsendesedik, akkor fölteszem a Gorchira – tudod, már így névleg ismerjük egymást, a Gorchi meg én, összeszoktunk. Hát. Na, aztán aláeresztem a nagyvasat, és csak nézem, ahogy ívben belapátol az abroncs alá, az meg engedelmesen lehámlik a felniről, mint mikor az almát hámozza hosszú spirálba otthon az asszony. Teljesen bele vagyok szeretve a Gorchiba olyankor. Jó, szeretem én a kerékkiegyensúlyozót is, van rajta vagy hat alusablon program, meg szép, ahogy ottan pörög a kerék a gyorsfelfogatón, de az esztétika mégiscsak a Gorchiban van. Na meg ugye, ha asszonyszemély ácsorog ott a műhelyben, mind megriad, mikor befúvatom a levegőt az abroncsba, és a gumi szinte rárobban a felnire, helyére rakódik, na akkor szoktak a nők felcsuklani az ijedségtől, azon mindig röhögök egy kicsit magamban, közben meg már a következő kereket simogatom a kenőkefével. Dehát ez ilyen. Idény van. Hát.



✍ 397. az Ember, Aki Gyűjti A Naplementét

2008. november 4. 15:24 - cippo
útmente

Ma cseréltünk. Adott egy zánkait egy hargitaiért.

az Ember, Aki Gyűjti A Naplementét



✍ 366. őrizni a lángot

2008. október 12. 16:53 - cippo
útmente 1 lábjegyzet

Szóval találtam ezt a szobrot a Valahol. Őszinténszólva maga a szobor is meghökkentett, de az, hogy a Valahol találtam, méginkább. Annyira, hogy utánanéztem kicsit. Na és hát – már szinte ars poetica gyanánt mondom – látom a kódokat.
Arra gondoltam, hogy őrizzük a lángot (csendes nosztalgia, ugye).
Merthogy – inspiratíve – van nekem az a két négyzetméter légbuborékos fóliám, amiről olyan halk, meleg szeretettel szoktam nyilatkozni, és ami még a legkeményebb pókerarcokra is úgy hat, mint mackóra a málnás. Namost, úgy szemre pont akkora, mint az asztalunk a Parázsban. Úgyhogy lehetne ebből csinálni egy ilyen közösségi örömforrást. Hogy együtt durrogtatjuk el. Csinálhatnánk belőle egy nagy durranást, esetleg hímzőrámába fogva, hogy keretet adjunk a játéknak. Vagy egyszerűen csak leterítjük az asztalra, és manufakturában nekiesünk.

És hát lehetne az apropója mondjuk az a fogas kérdés, hogy Budapest mely közterületén található kollégám és pályatársam(haha), Blaskó Béla Ferenc Dezső alább látható mellszobra?

bela



✍ 365. kisleányok matrózgallérban

2008. október 11. 15:29 - cippo
útmente

Hol felejtettük el?
Igaz-e, keményített matrózgallért, és patentharisnyát hordtunk?

Később, amikor felnövünk, ilyesformán beszélünk majd: itt csúszda volt, emlékszel, meg kisvasút, meg pattogatottkukorica-árus gurulós kocsival, meg ó_boldog_békeidők. Meg uniós játszótér, Liget és tőzsdekrach, keményített matrózgallérban, patentharisnyában, emlékszel?
Emlékszel, ismeretlen nagylányoktól kérdeztük leplezetlen nyíltsággal, hát ti hol laktok, és a nagylányok feleltek szépen – te, emlékszel még, az volt az emós korszak, kis, fekete tizenévesek, még birtokukban a készség, ébren tartani magukban a gyermekit; nahát ilyen lányok voltak, nem nevettek ki, nem tartózkodtak, olyan egyszerű volt a közlekedés lélektől lélekig, hát érdekeltük egymást, nem izgultunk beleszaladni egy ismeretlen aurába, mert, valljuk csak be őszintén, ismeretlen volt, de nem idegen – hát mondd, hol felejtettük el?



✍ 350. a nagyvadakról

2008. szeptember 28. 15:48 - cippo
útmente

A vaddisznóktól lefelé, az ott a nagylejtő.
A hátizsákot, meg a karonülőt a papa hozza, a nagyobbat a lendület.
– Géza! Géééza_állj! Azt mondtam, megállni! – aki Gézázik, na az a mama. Aki a Géza, az meg, akit a lendület hoz, hogy értsd, a nagyobbik.
– Gézaaa! Megállni! Állj!!! Állj, azt mondtam, állj!!! – a Géza, az persze nem áll meg, a mamának meg – a dallamíven túl – nagynehéz lehet a dühe, merthogy más nincs is nála, de ettől viszont moccanni se bír, csak rárivall a papára, hogy:
– Laci_az_istenit_csinálj_már_valamiiiiiit!
A Királylány ezen a ponton visszacsatol egy korábbi metakommunikációs blokkunkhoz, kidobós témában:
– Na látod, ezért.
– Egy ilyen Gézáért, vagy a zsírpárnás valagért, meg az ehhez szervesen kapcsolódó mélységesen emberi tehetetlenségért?
– Hát, öö.

Vadaspark, Budakeszi



✍ 311. pacifista Óbuda

2008. augusztus 22. 23:16 - cippo
kanonizált_történetek útmente

Van az a kis füvészkert, ott a G-Roby előtt. Úgy bújik meg az aszfalt ölében, mint a botlatókövek Berlinben. Jobbról a Vörösvári, balról a Bécsi út rohan. Nahát ez ott van épp, a kettő között a hársfáival, a kopjafával, a szelíd rigókkal. Panelek közt, de nem sablonosan. Na és ahogy szatyrokkal fölmálházva kilépsz, ott, azon a zsebkendőnyi zöldön egyszercsak tombol a lóerő.

Azért kár, hogy a közkutak eltűntek a kollektív emlékezet mélyén.

bevásárló



✍ 306. sziti túr

2008. augusztus 18. 16:39 - cippo
útmente

Ó, hát születésnap, országimázs, napsugárlány vagyok dugóban dagadó hólyaggal, harminckétfogas vigyort kenek rád, ki ott, hol a part szakad, derűsen kicsattanó pocakkal röhögsz  a nyomorúságomon, stabilizálva magad az ásó-kapa-nagyharang nyelén, pedig nem vicces, bazmeg, fura egy humorod van, de megbocsátok, mert tiéd az ország, a hatalom, míg szélvédőmön a Duna felett kék hasú vitorlázórepülő-raj kacsáz.

sziti túr

Dagadó hólyaggal, mondom. Feszül ott mélyen valami bennem; vízügyi folyamataim, az összes vizek, fent és lent mind, ki akarnak omolni, áradni akarnak parttalan. A csermely halkan zúgott mellesleg – és főleg ott, beléfúlva a köldököm kacska sarlójába  -, meg gyűlik vele a bajom, de.
A rózsaszínű barbi-buszt még beengedem; mások szerint ez olyan gyerekes, hogy rögtön lesz is kurvaannya, hatalmas dudákkal. Sziti túr, felülről, we sart the tour from the Chain Bridge, és három órányi a duráció, a limit, de a homokóra csak pereg, pereg. A többit fusiba tolja a sofőr, vagy stopperrel a kezében a Bécsi útnál búcsút int?
Énnekem küldetésem van, engedjél, a szemem kék, tó, tiszta tó, melyből az élet vize árad; hogy nyomós érveimnek szabad folyást engedjek, ó hagyjad hát!
Szerinted örülünk-e az ünnepnek?



✍ 286. allegro agitato

2008. július 29. 16:21 - cippo
útmente

Azt, hogy kérem, még halkan mondta, macskásan dorombolta, édes volt, dehát ilyenkor korosztályilag olyanok, mint a cukor.
Arra a dorombolásra az apja odaadta szótlanul, akkor előbb elmélázott felette, aztán hirtelen összegyűrte, ezen persze az egész sor röhögött, a közóhajnak ezen a spontán megnyilatkozásán, ahogy a sárga csekket egy mozdulattal formálta tökéletes geometriává.
Apa zavartan kikapta a kezéből, többé-kevésbé kisimogatta, nem szidott, nem is nézett, csak teregetett némán, ácsorgott rendületlen zavarban, perfekt pedagógiai impotenciával.
A gyerek rákezdett. Pianóból indított, professzionális dramaturgiai ívet járt be – kérem azt, most kérem-, a bárgyú akciófilmek és latin szappanoperák szinkrontechnikai szerénységével és eszköztelenségével dolgozott; torokból nyomta, és kisszámú verbális panellel kombinált, elkerülendő a félreértéseket.
Az összetöröm, az, kérem szépen, el volt játszva, meg volt jelenítve ottan színészileg, apa pedig egy szó nélkül tűnt el Hudini zakójának zsebében, egyszerűen megszűnt létezni, mint objektum, az emberi tényezőt meg visszamenőleg se, ha kérhetem.
Namost, amikor orkesztikailag az allegro affettuoso-t felváltotta a dinamikus, egészségyügyi határértéket meghaladó agitato, már a postáskisasszony is kiszólt türelmét vesztve, hogy nem lehetne-e halkabban, de sajnos nem lehetett. Na akkor segítőkészen tettem egy tétova kísérletet, valami kis krisztusi szeretet dicső glóriáját magamra öltve nyújtottam a csöpp fúria felé egy szórólapot, tessék, ezt összetörheted, és kidobhatod a szemetesbe.
A gyereket nem hatotta meg, erős tenyeressel lecsapta, ádázul rámnézett, és vonyítani kezdett, de én azt kérem, most kéééééérem aazt, összetöröm és kidobom a szemetesbe aazt, akaroooom, én meg csöndesen fohászkodtam apához, hogy szólalj már meg bazmeg, de nem szólalt meg. A papírlapot azért fölvette a földről, a gyereket is fölkapta, hátha attól megszelidül, de az csak örjöngött, a tű megakadt az összetörömnél, a feje betorzult egészen, mit mondjak, infernális kis dög volt.
Hát ebben a formájában korosztályilag sem tudott cukor lenni, de nagyon nem, a természet jól elbánt vele.
Apa meg – láttam rajta – mit nem adott volna egy néma gyerekért, akinek az anyja se érti a szavát.



✍ 267. cigányok ideje

2008. július 12. 11:29 - cippo
útmente

Üveges mozi, rámázott kép. Olyan mozi, hogy leülsz az alléban, és bámulod a kirakatot.
Abban a rámázott képben láttam meg. Háttal állt, nagy fekete ülep, fehér kézelő, épp az aranymetszés szabályai szerint – művészmozi.
Szemben kicsi, hordótestű asszony, Magnumot majszol, pattan a fagyos csokoládéburok.
A fehér kézelőben aranyosan csillan meg valami, lehet, ceruzaelem. Dörzsöli egyiket a másikhoz – mit csinál ez, fázist mér, vagy mi? Vagy az a titkos perverziója, hogy vett két elemet, s most kisüti őket? Nézem jobban, valami kis flakon az. Pillanatragasztó.
Akkor leesik, hogy ez ragaszt valamit, lehet, ékszer, hát azért csillogott. Na, tán szétesett a pecsétgyűrű?
És csak áll ott, egyik kezében a fuksszal, másikban a flakonnal, az asszony szótlanul majszolja a jégkrémet, átnyúl a flakonért, a nagy fekete ülep meg élére vasaltan lapogat valami követ bele az aranyba, ujjai közé csippenti, a baljában tartva szorítja össze előírás szerint. Neki is van Magnumja, a fogai közé harapja, s úgy félkézzel tépi le róla a csomagolást, pattan a fagyos csokoládéburok.
S mikorra az utolsó csokoládéfoltot is leszopogatja a pálcáról – szorítsa egy percig a ragasztandó felületre, ugye -, a fuksz is kész.
Kiballagnak a száraz, éles fénybe, a negyven fokba, a kicsi, hordótestű asszony – fapapucsban, mozdulatlan csípővel, combtőből jár csupán -, s a nagy, fekete ülep, megállnak a sötétkék Volkswagen Caravelle mellett. Akkor az asszonynak nyújtja, az meg átfűzi a fehér kézelőn, a gomblyukon a mandzsettagombot.
Mert nem pecsétgyűrű volt az, hanem mandzsettagomb, Kusturica úr, instállom.



✍ 242. olvasatok minden nap

2008. június 21. 16:10 - cippo
útmente

Mondják, ügyesen olvastam. Aztán a vakáció alatt valahogy megbutultam. Hogy összekeveredett a fejemben a b a d-vel – has-has, érted. Meg aztán adódtak szövegértelmezési problémák, ugye. Azt például, hogy mézsárga, föl nem foghattam, mit jelent.

vigyá?at

A mézsárgára azért külön felhívnám a figyelmet. Mindjárt két intellektuális-vizuális bukano-t is hordoz magában, úgyismint s és z.

bukano

Hát, istenem, mindannyian a Móra Ferenc Kincskereső kisködmönéből bújtunk elő.



✍ 232. gittegylet

2008. június 15. 17:09 - cippo
útmente

Akinek a gyermeket megőrizni módjában áll.

Vagyok, amilyen, ha a Spongyabobot varratom a ball vállamra, na és. Vagy top secret, rajzolhatnék tintával kört mondjuk a köldököm köré, titokzatosabbnak látszanék.
Hát hosszú a hajam, akkor mi van, bennem a Woodstock a kollektív tudattalan, szines virágok fű alatt, ne lökdössél. Ha már ülsz, legalább ne rugdossál. Egymás közt, hallod, szemtől szembe. Direkt ne lökdössél-rugdossál légyszives. Aztán fent: asszonyom, már megbocsásson, szólna a gyereknek, hogy ne rugdosson?
Nem szólna. Megsértődne. Inkább. Mert benned a Woodstock a kollektív tudattalan, ő meg Jóban Rosszban, de rosszban inkább. Akkor ne szólj. Nem kurvaanyázol, még intellektuális fuvalmakban se, szines virágok fű alatt, mosolyogsz. Klinikák. És akkor úgy állsz fel, szinte lecsurran a mosolyod, kérem igyekezzenek a ki- és beszállással. Belekotorsz a szádba. Jobbról balra, úgy mutatóujjal oldalazva, kanalazva a rágógumiért. A szádba. És akkor úgy nyálasan, gittegylet, baszki, odanyomod azt a rágógumit asszonyom sértődött homlokára, csillan a metró zöld fénye a nyálbuborékos ujjadon. Szines virágok fű alatt mosolyogsz, akkora gyerek vagy, olyan őszinte, olyan kíméletlen, leszállsz. Még előtte elköszönsz tőle, csókolom, és vigyorogsz, hallod, hogy röhög az egész metrókocsi.

Lábadhoz gyűlnek akkor a madarak.



✍ 222. sztarvórszos

2008. június 11. 12:54 - cippo
útmente

Gyurikám, fölterítsük a fóliát?
Hát… föl. Megvonja a vállát, és akkor terítik, belekap a szél. Belegabalyodnak, fejtik le magukról, mint a lebegő, sűrű ökörnyálat. Röhögnek, hülye szél, belebonyolódnak a náljonba.
Húzod, vagy vereted?

És játszanak sztarvórszost.

Veretem. Inkább.
Jó. Játsszunk sztarvórszost?
Ááá, esélyed sincs, úgy elmoslak. Az erő velem van.

És játszanak sztarvórszost. Csak úgy zümmögnek a fénykardok.



✍ 219. törökszegfű

2008. június 8. 21:02 - cippo
útmente

– Az törökszegfű?
– Az, az. Törökszegfű.
– Te, tudod, én még mit szeretek nagyon? Hát az őszirózsát. Hogy azt én hogy szeretem.
– Te, énnálam az őszirózsa nem szereti a kertet.

Hát azt én hogy szeretem.
 


✍ 204. “tévedésnek hármas úta”

2008. május 26. 20:10 - cippo
útmente

Ül a padon, a zöldben, a füle be van dugva, tele van, zeneileg van tele neki.

Combján  a farmer feszes. Hol az egy, veri a ritmust rajta tenyérrel, a hüvelykujja alatti dombbal, csattan a combon a domb, üti az egynyolcadot  komplementerben – zöld lombban a haja vöröslik. Muzsikusnak dalból van a. Megtelik ott bent a kis csöbre, akkor kifröccsent egy kis dallamot, uuuampappééééééram, egy sort csak, úgy kiszakad belőle. Csak annyi. 

Tündeszerűen van ott, lehet, hogy énCsongor, csak odaálmodom.



✍ 119. valaki kell

2008. április 12. 14:07 - cippo
útmente

Valaki kell.

Konflissal csajozni. Szürkületkor virágillatban trappolni a Bécsi úton, ülni bakon ostorral, keménykalapban, Nővel. Nő fején kendő, Audrey Hepburn stílusban, szvetterét kicsit fázósan, persze éppenhogy, csak tessék-lássék; a kabrió öltöztet, de még kicsit hűvös. Garázsmenet, ó, bébi, még egy kör elmegyen – őket a szerelem egy piros labdával, ott a bakon, talpig kabrióban, piros labdával, fülig. Vajon hova fut a kocsi, vajon hova a fogat (fogért?), héjanász a zavaron, merthogy rendhagyó azért: Szindbád óta nem látott talán ilyen szentimentálisat Óbuda – egy darabka boldog békeidő, valami régi, valami új, valami kék, valami jujj, nagyon lírai, csak nekem nem perdül a rokka, pedig úgy benne élnék minden félrecsúszott nyakkendődben…



✍ 117. konkáv

2008. április 11. 15:57 - cippo
útmente

Hogy átért a zebrán a zöldön, esküszöm, optikai csalódás volt. Mintha a Head kikockázta volna a mozdulatokat. A tartás default konkáv szög, fizikai képtelenség, hogy ezt egyáltalán egyensúlyban lehet valahogy tartani. A haladás iránya előre mutató egyenletes mozdulatsor, de ugyanaz a mátrix, mint mikor a BMW könnyű fémfelnije a szem tehetetlensége folytán látszólag hátrafelé forog. Bot nincs. Gondolom, hátsó támasztékos rendszerűt aktuálisan nem árulnak az esztékában.

Megöregedni kétféleképpen lehet: meghajolva a természet magasabb rendű törvényei előtt, vagy utolsó leheletig megpróbálni kihátrálni alóla. Az árnyalatok habitusonként változóak lehetnek.



✍ 77. a mentál és a higiéné

2008. március 14. 13:14 - cippo
útmente

A kocsim hátsóablakánál áll. Bal kezében zsebtükör, a jobban borotva. Zakóban van. A nadrágszára a bokáját veri. Kitérdesett, kiseggesedett szövetnadrágban áll az alléban, feje fölött fák borulnak össze, rábugyognak a rügyek. Borotválkozik. Zsebtükörben. Néha a kocsim hátsóablakában fixírozza kicsit az összbenyomást.

Legalább lemosathattam volna. A szélvédőt, legalább. Ilyeneken múlik általában a valakiháziságom, baszki, ha érted, mire gondolok!



✍ 50. szerelem első látásra

2008. február 27. 8:14 - cippo
útmente

Van az udvarlásnak azon primér formájában valami megrendítő, amikor a csávó a susogós dzsoggingban, fehér zoknis sportszandiban hosszan túráztatja a kisromettet (klasszikus, haha), majd, mielőtt elporzik, fölényesen rádkacsint, és szívdöglesztő mosoly kíséretében csak annyit böffen oda:
Kicccsit kipörög a kerekem??

Én meg egy Faludy-kötettel hálok?!



✍ 48. fülig érő

2008. február 26. 19:38 - cippo
útmente

A glória ma giccsesen puccos a fejem felett, föl-le szánkáznak a napsugarak rajta. Füligérőre vasaltam magam. Mindez olyan hatással van a népekre, mint a parfüm.

– Szép a kereszted! – napszemüvegben mondja, egészen elvakultan.
Köszönöm. Hát még ha tudnád, milyen nehéz.



✍ 31. a Karády Katalin respektje

2008. február 10. 22:48 - cippo
társalkodó útmente

A Karády Katalin. Na az. Annak bezzeg van respektje. Hosszú rendezkedés a sír, hosszú rítus a gyertya, kis bensőséges monológ. Férfiember is van, némán álldogálós. Kis távolságtartós. Nem annyira inge őneki. Vasárnapi családiság.
Keres egy ürügyet, hogy megnézze, kinek szól mindez.
Tudatlan idegen azt is gondolhatja, hogy valakije neki. Tudósabb idegen úgy véli, hogy nem.
Szélesen kell szólni. Máskülönben ordenáré monstrumot basznak föléd – lehetőleg Rétfalvit -, és a kutya se törődik veled. Ha ugyan észrevesz.
Gyomorkeserű. Majd jól megemészti. Ha.

Éles kövek közt árnyékom csörömpöl.
Fáradt vagyok. Kimeredek a földből.
(Pilinszky)



✍ 24. Kolozsvár

2008. február 3. 21:02 - cippo
poszt-traumatológia útmente 1 lábjegyzet

De messze van ide Cluj,
sokat kell utazni, juj!

Kolozs de messze van ide,
nem érünk ki reggelire!

romanul matei corvin

De messze van ide Kluzs,
lekopott rólam a ruzs!

Csudajó hely Kolozsvár,
csak ne lett vón’ nyakig sár!

kirakat

(részletek a Kolozsvári bamba dalok ciklusból)



✍ 21. a látásról

2008. január 30. 21:56 - cippo
útmente

Sokszavú tetőtől talpig gésának sminkelve kezembe nyomott egy energetizáló rágógumit. Tudtam, hogy nem úszom meg ennyivel. Sosem úszom meg ennyivel, mert Sokszavú kimeríthetetlen verbális készlete folyton ott fenekedik szájüregének mélyén. Gyanítottam, hogy a rágógumi afféle introduktív aktus csupán, de – akárcsak Mark Twain -én is ritkán ismerem fel az alkalmat, akkor is csak utólag. Ott álltam tehát Sokszavú aktív paneljeinek zuhatagában, s egyre csak pergett-záporozott rám, hogy a kisJézus elhozta a nagyŐt, aki amúgy Gyógyító, s aki – mint azt egy Látó is megerősítette – az ő – mármint Sokszavú – duál-párja, meg a többi trendi spirituálé… Azt hiszem, a Látó volt az a pont, amikor megéreztem, hogy valami zavar támadt az Erőben, és hogy a lóerők lassú csámborgásból vad vágtába csaptak bennem, sőt, hirtelen magam is Látóvá váltam egy pillanatra; színes, széles vásznú víziómban a másodpercek hosszú percekké dagadtak, a hosszó percek hosszú órákba hömpölyögtek végtelen lassúsággal, míg Sokszavú Rózsafűzérként egyre csak szőtte, pergette fejemre mantráit, s én joviális félmosollyal rendíthetetlenül álltam a dagály közepén. Na ez volt az alkalom spétje, hogy most padlógáz és köszi, szia! , és már csak a döbbent arcát rögzítettem a retinámon.



✍ 17. műbagoly/ Alzheimer

2008. január 26. 22:45 - cippo
útmente 2 hozzászólás

Szeretne egy saját ragadozót a kártevő madarak ellen?

Akkor a könnyen és gyorsan alkalmazható Műbagoly a megoldás az ön problémájára. A Műbagoly hatalmas szárnyfesztávolságú – műanyag fejből és cserzett bőrből készült testből álló – fülesbagoly. /… / Csendes, hangtalan, energiát nem igényel.

Referenciák: Budapest Airport Zrt., NAGISZ Zrt., Római Katolikus Plébánia – Apátfalva, és még sokan mások…

[ … ]

Az Alzheimer, meg a szociális magány mintha újra megtanítana a MOST-ban élni. Csak egészen kicsi babáknál és nagyon öreg embereknél láttam azt az átlényegült figyelemet, amely olyan tisztán, nyitottan, gátlások és hátsó szándék nélkül veszi szemügyre a világot, olyan akarat nélkülien oldódva bele, ahogyan életének köztes szakaszában talán soha nem képes az ember. Mint akinek semmije nincs. Mint aki nem is akar semmit magának. Az egyik nemrég jött Onnan. A másik nemsokára Oda megy. Az egyik még járókerettel jár. A másik már azzal. Mindkettő arra reflektál, ami közvetlenül éri. Csecsemőként érzelmi „fade in“-nel. Aggastyánként érzelmi „fade out“-tal. Ráncos arcát a Nap felé kínálja, és factumként közli: Van egy halott. Nem azt mondja: Tegnap éjjel Orsolya nővér meghalt. Azt mondja: van egy halott .

szociális magány



✍ 11. Nemzeti Panteon

2008. január 20. 9:55 - cippo
útmente 1 lábjegyzet

Bár a tegnapi fotózást elmosta az eső, a Tulaj ma merő figyelmesség volt; langy tavasz, finom, súrolt fények, úgyhogy szépen kitotyogtunk (és ezt most igazán pátosz nélkül, egy kiadványról lelesve írom, kizárólag stilisztikai megfontolásból) a Nemzeti Panteon fiumei úti sírkertjébe, röviden Kerepesi temetőbe. Csuda dolgok vannak, na, merő diszkrécióból nem írnék tárcát Révai Mór János sírszobrának apró részleteiről, tapintatosan csak annyit jegyeznék meg, hogy az öreg Révai figurájának ábrázolása (Róna József, 1861-1939) még engem is csaknem zavarba ejtett.

Révai sírja

Megtaláltuk Bortnyik sírját is; még régen, valami módon a Bortnyik-hagyatékból hozzám került egy ecset. Egy darabig ereklyeként őrizgettem a fiók mélyén, aztán (sokkal több szofisztikáltság!) elfeledkeztem róla, s egyszer azon kaptam magam, hogy azzal az ecsettel kenegetem a tojássárgáját a karácsonyi mézeskalácsokra. Azzal mentegettem magam, hogy Bortnyik bizonyára örülne, hogy valaki használja azt az ecsetet, arról már nem is beszélve, hogy a sütés-főzés legalább annyira artisztikus önkifejezés, akár a képzőművészet, dehát ideológia-gyártásban mindig elég jelesül teljesítek.

Bortnyik sírja

…és a másik nagy szerelem, Mednyánszky, aki 60 évesen frontszolgálatra jelentkezett harctéri rajzolónak…

Mednyánszky sírja

Csicsónak is szereztem valami apróságot – múltkor úgyis erősen lelkesedett valami videoklipért; egy félvér csaj kígyózott egy dobozban. Gondoltam, meglepem ezzel, ha már ez a csaj a dobozban téma ennyire nyerő:

Lány dobozban