amit tudni akarsz

2018. október 8. 12:16 - cippo
analóg totálkár vendégjáték
  1. a tesco vajas kekszről

(szöveges kontent a linkre kattintva)



Nem az, hogy

2016. június 11. 19:45 - cippo
analóg dekoltázs totálkár

két végén égetjük a gyertyát, hanem hogy camera obscura-kísérleteink.

2016-06-09 22.08.31



1054. túlsúlyos garázdaság

2012. szeptember 14. 21:22 - cippo
poszt-traumatológia totálkár

Van nekem ez a bűnöm, ez a szociális háttérben bújkálva elkövetett sunyi kis vétségem. Azóta van, hogy fejemre nőtt az életszínvonal, azóta, hogy a négyről a kénytelen, és (főleg kezdetben) kelletlen két kerékre recesszionáltam magam. Szóval hogy mindennek ellenére egyszerre élvezni kezdtem ezt a csurom létfenntartási ösztönből fakadó státusztörekvést a kerékpáron. Nem is gondoltam mással, csak tapostam-köpültem napról napra a kelletlenből a kellőst.

A baj itt kezdődött, a kellősnél. Mert bizony kívánatos lett a kerékpár más számára is. Csakhogy én alkatomnál fogva képtelen vagyok osztozni bármin, a nagyvonalúság és széleslátókör e tekintetben szinte teljességgel hiányzik belőlem. Egy szó mint száz, én a biciklit ha nem is hét, de három lakat alatt, zárt folyosón, ráadásul ásó-kapa – házastársi hűséggel hozzáláncolva az uraméhoz – őrzöm.

Van azonban a józan belátásnak az a törésvonala, aminek mentén a vágy szándékká mutálódik, majd a tettlegességig fajul. Így történhetett, hogy az alkony alamuszi csendjében, előre megfontolt szándékkal vagy hirtelen felindulásból, a folyosó ajtajának zárja biciklitolvajlási szándékkal, idegenkezűleg kitépetett. S bár küllemre úgy tetszhetett, a két csábító kerékpár szinte hívógatóan hanyagul támasztja a falat, tán az illető mégis elszámította magát. Gondolom, úgy okoskodott, hogy nyeregbe pattan, s hamar, hogy még a nagyfilmre épp hazaessen, meglovasítja legalább az egyiket.

Kit anya szült, az mind csalódik végül. Vagy aki sokat markol. Két összecsatolt kerékpár elemelése, az, ugyebár, már kimeríti a súlyos garázdaság fogalmát. Képzeld, micsoda méreg lehetett szegénynek, mikor rádöbbent a dolgok restriktív láncolatára. Balladás rosszkedvében azért persze csak nekiveselkedett, hovatovább összefogta, felmarkolta a két biciklit, de nyilván alábecsülte a saját erejét, vagy legalábbis a feladat nehézségi fokát, mert két-három méter heroikus cipekedés után végül inkább akkurátusan letámasztotta a őket, és megpróbált észrevétlenül olajra lépni.

Csakhogy valamiképp megneszeltem a dolgot, s azonmód, ahogy a vacsora mellől fölpattantam, mezítláb, egy darab zsírtól csöpögő oldalassal a kezemben, feltéptem az ajtót. Már a folyosó közepén járhatott, amikor rányitottam. Arra aztán bepánikolt, megugrott, mint a benzinár.

Szinte megsajnáltam. Hát micsoda kínos közjáték, micsoda egy szánalmas baleset, de tényleg. Nem elég, hogy üres kézzel, de ilyen dicstelenül kényszerült távozni. Hogy szégyenszemre – ahá, menekülsz, mi? fut a gyáva! – még a nyúlcipőt is fel kellett húznia. Titkon azért persze remélem, hogy megütötte a bokáját.

(Ez az írás eredetileg a Gittegylet.com-on jelent meg.)



1046. címl-appsztori

2012. augusztus 22. 23:21 - cippo
litera-túra totálkár

Van az, tudod, mikor már üvegessé tompulnak fejedben a hangok, de még ücsörögsz kicsit leejtett vállal, ernyedt háttal, félig már álomban, magad elé révedve, s az ágynemű sarkát a középső-, és a mutatóujjad közé csíptetve szórakozottan, lustán táncoltatod a hüvelyked ujjbegyét a takarócsücskön. Aztán ebbe a csücsközésbe egyszer csak belejönnek a stanecliben cukorkák, jószagú Sokolok, zeniten megülő sárkányok, a tükrösszív Jucik, a modern Méltóságosok, meg a nemazok. De nem valóságosan jönnek ám bele, nem. Olyan kis semmin, olyan könnyű-lengén, mint a pókfonál. Vagy édes-ragacsosan, ahogy a vattacukor. Na és olyankor csak nézel, mint a vett malac.

A Mesemasina jóvoltából hamarosan elkészül a Cippó-ekönyv, hangoskönyv melléklettel. Mutatom:



1041. Bedekker csavargók számára

2012. augusztus 12. 22:48 - cippo
totálkár

Azt azért úgy látod magad előtt, ahogy gurigázunk föl-le, föl-le a szobi vasútállomáson körbe-karikába, hogy “de akkor má’ a száz mindenképpen meglegyen”?



968. Kedves Mikulás…

2011. december 6. 0:33 - cippo
dekoltázs Magánszám totálkár 4 hozzászólás

Idén – túl azon, hogy igen szorgalmas, illedelmes, szófogadó gyerekek voltunk (például sose feküdtünk le fogmosás nélkül, a cica farkát se húzgáltuk, csak nagyritkán, és főleg a Hosszú, viszont gyakran helyesírás-ellenőriztünk a gugliban, meg ilyesmi) -, szóval idén egy igazán személyes ajándékkal készültünk, amiről azt kell tudni, hogy a Zeke Laci “mondta” tollba, a Kálloy Molnár Péter, a Kiss Eszter meg én mikrofonyba, a Hosszú meg összevissza szerelgette, végül pedig itt van, ni, a csomagban, úgyhogy tessél csak bátran rákattintani, megtekinteni, és a legszemélyesebb környezetedbe integrálni.

Ja, és még annyit, kedves Mikulás, hogy idén azt kérném, hogy legalább annyi letöltésünk legyen, hogy beruházhassunk az androidos fejlesztői környezetre, de az ellen se tiltakozom, ha ráadásnak esetleg még a kerítés is kolbászbul lesz. Köszönöm szépen.



929. arrul, hogy mi a mai sikk

2011. június 30. 23:50 - cippo
totálkár

Veloczipéddel véghetetlen nagy útat befuthatunk, de nem láthatunk meg mindent apróra […] A léleknek épen gyors, futó munkálkodására van feltalálva a veloczipéd.

Borbély György



916. hiba a mátrixban

2011. június 1. 1:39 - cippo
lomantika once_upon_a_time totálkár

A Zsigaportásnak a fején látszott, hogy ebből most itten ordenáré botrány lesz. A buta arcú férfi volt a Zsigaportás, mikor kérdezték a közterületesek, hogy hát aztán ki tette ki ide ezt a táblát.
Hogy ő nem tudja, felelte, és csinálta nagy komolyan a buta arcot nekik a hitelesség miatt.

– Papirjuk vót – mondta -, valami tiszta aszfalt vagy mi, ilyesminek hívták őket.
– Tiszta aszfalt, mi? Nahát, ez itten, kérem, nem szabályos. Nincsen a nyilvántartásba benne, aztán, hogy nincsen benne, utasításba jött, hogy el köll a táblát távolítani – ezt mondták a közterületesek. De meg hogy – ezt is mondták még – ide, ide minek is.
– Hát – a Zsigaportás vonogatta a vállát -, a fene tudja. Vonogatta a vállát még mindig a buta arccal, közben meg látszott a fején, hogy ebből most itten ordenáré botrány lesz.

A közterületesek meg, mint tót az anyjának, úgy éppen. A Magasságos Főnökségi tiltótáblának. Mert tudtuk persze, a Zsigaportás is tudta, hogy az a tiszta aszfalt vagy mi, aki a táblát odarakta, az a Lali úr maga. Kellett a hely a főnökségi szent Lexusoknak, aztán kiteknikázta a Lali úr, hogy a sok kis köcsög elkotródjon onnan a picsába. Na és hát ez volt a teknikája a Lali úrnak, ez a szabálytalan szabályozás, a hiba a mátrixban. Hogy nincs a tábla a rendszerben.

Nézte, nézte csak a Zsigaportás, ahogy kicsike sírhantot kupacoltak a közterületesek a tábla helyére.
– Megjelőjük azér’ – lapogatták a földet -, ha egyszer mégis utasításba jönne, hogy visszategyük. Megjelőjük. Hogy itt volt.
Nézte, nézte csak a Zsigaportás, a fején látszott, hogy ebből most itten ordenáré botrány lesz. De mondani nem mert.

Akkor jött meg a Lali úr. A buta arcú férfi volt a Lali úr, csinálta nagy komolyan a buta arcot, de nem a hitelesség, hanem az értetlenség miatt. Hogy mi a kurva anyám folyik itt, azt kérdezte a Lali úr halkan.
– Hát mi. Kiteknikázzák a fődbül a táblát, az – felelte a Zsigaportás, és látszott a Lali úr fején, hogy ebből most itten ordenáré botrány lesz.



892. a kerékpárrul

2011. március 16. 0:31 - cippo
totálkár

Holnaptól pedig méltóképpen ünnepelhetjük az Úr szent titkait.



891. lópofa

2011. március 16. 0:14 - cippo
lomantika totálkár




870. az okostelefonrul

2011. január 12. 15:41 - cippo
totálkár 4 hozzászólás

Á, ne dőljetek be a reklámoknak. Az enyém például kifejezetten szőkenő.
Itt lelkendezik nekem, hogy megtalálta a Wikipédián a Diego Rivera budapesti telefonszámát, mutatom:



864. incses sziget

2010. december 30. 0:52 - cippo
mesés_férfiak_kurblival totálkár

A napunk csúcspontja pedig az volt, amikor tíz percen keresztül nekihevülve ecsetelte, hogy fogott egy 74 incses halat iPhone-nal.
Egy 74 incseset, érted???! Egy három és fél incses  iPhone-nal! Eszemmegáll.
(Mi? Ja, a hencseren. Persze.)



855. igaz mese a mesemasinárul

2010. december 6. 3:01 - cippo
dekoltázs Magánszám totálkár 3 hozzászólás

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, de legalábbis Debrecenben, volt egyszer egy Zeke László nevű ember, akinek úgy tele volt a feje mindenféle mesei toposzokkal, hogy kénytelen volt azokat a toposzokat beleszuszakolni mindenféle könyvekbe meg internetes ablakokba.

Hát, ahogy ott préselődtek-tolongtak a toposzok a lapokon meg az ablakokban, hogy, hogy nem, rájuk bukkant egy hivatásos szájhős, meg annak a programozó férje.
Összenéztek arra, s azt mondta a szájhős az urának:
– Édesjó uram, számra venném én ezeket a toposzokat.
Mire az ura azt felelte, hogy ő meg számba, a bináris számrendszer informatikai ábrázolásmódja szerint.

No, akkor a programozó kapta magát, s egy távbeszélő kézikészülék által fölvette a nexust a Zeke László nevű emberrel. Az igen megörült. Szó szót követett, s a toposzok – már úgy grafikailag – egyszerre csak elérajzolódtak a Zeke László kezibül, a programozó meg fogta, azt’ csinálta velük a varázsolást, hogy tudniillik a toposzokat sprite-okká változtatta.
Mikor a varázsolás is megvolt rendre, és az összes sprite-ok már ide-oda mozgolódtak a világító ablakban, meg minden memória allokációba került, a szájhős rájukolvasta a varázsigéket, s avval lett a kész.

Az a kész, melynek neve első Apple alkalmazás, fölméne aztán a magasságos Steve Jobshoz, ki ítéle élőket és holtakat, hogy egyenesen annak, valamint a kegyes Apple júzereknek a mérhetetlen jóindulatjába ajánlja magát.
Itt nincs vége – hisz igazából még csak most kezdődik -, fuss el véle.

[katt a képre]



833. minecraft – a joystick

2010. október 13. 2:22 - cippo
mesés_férfiak_kurblival totálkár 3 hozzászólás

Mesterségem címere: a botkormány. Szép, férfias játék, és én szeretem a szép, férfias játékokat.

A joystick csak a nyolcvanas évek kultpécéjével, a C64-gyel egyidejűleg asszimilálódott a kollektív tudatba; a Tigrisnek például csomó emléke van nyolcvanháromból mindenféle virtuális környezetből, nekem nagyjából csak a farkas a a technika órákról – lehet röhögni rajta, de ez már vastagon az úgynevezett generációs szakadék, meg a számítástechnika peremkerülete, ilyen is volt, hát istenem.

Ez eddig, ugye, nem egy nagy múlt, vagyishogy minőségileg bizonyára. Histórikusan valójában úgy néz ki, hogy a joystick-ot 1909-ben jegyezte először egy Robert Loraine nevű, elég érdekes figura, akiről a Domján Edit Üvegcipős áhitatával tudnám mondani, hogy: repülőpilóta, felhőpilóta, és nincs szebb fénysugár, mint ő, meg hogy: ideál pilóta, a felhőkből száll alá a virágos mezőre, vagy ahova. Ideál pilóta, mondom, egy aktor-aviátor, nem viccelek, írva vagyon. Szóval ez Loraine belefirkálta szépen a naplójába a terminus technicust, hogy joystick, aztán az lett, hogy – mivel technikailag lófaszt se találtak – a hivatalos álláspont szerint a korai joystick olyan, mint a Schrődinger macskája. Biztos van, csak momentán a mechanikai működése bizonytalan, khm.
A németek aztán 1944-ben rövidre zárták az ügyet, nem szaroztak, bedobták a két tengelyű, elektronikus joystick-ot – piff-puff, dirr-durr -, hello első föld-levegő rakéta, hello világ.
A hatvanas évekről meg már leginkább a NASA tudna referálni, de lehet, hogy a Neil Armstrong is, esetleg még a Ralph Baer, aki meg egyenesen a virtuális mennyország Szent Pétere. Innen már tudod.

Szép, férfias játék, mondom, és én szeretem a szép, férfias játékokat. Nem tudom, nő képes-e így pozícionálni, én biztos nem. Én még az e-könyvolvasón is keresem a lapszélt az ujjammal. Biztos baj van a beviteli perifériámmal.
Ahogy avval a két gumicsirkelábbal finomakat mozdul csak ott a fülkében, elképzelem, amint a vasárnapi sörét bepozícionálja. Vagy a cigijétt. A cigijét pláne. Mert úgy van a fejemben, hogy az a két gumicsirkeláb, az a kezének természetes meghosszabítása. És akkor itt már elektronika van, kérem szépen, könnyű balett. Mert milyen lehetett az, baszomnagy kardántengelyeket izomból ráncigálni, hogy moccanatra bírja az erőkart?
Vagy nézd meg a markolólapátot. Szögletességében is szinte gyöngéd, ahogy alányúl a kockaköveknek.
Van az egésznek ez a dualitása, ez szép nagyon. Ahogy a masszív férfimerevségből elő-előmutatkozik a nő puhája.



825. ës odutta volá nekik paradicsumot…

2010. szeptember 24. 23:51 - cippo
filmszínházunk_bemutatja totálkár 6 hozzászólás

Minden az almával kezdődött…



820. rajzol nekem új hangot

2010. augusztus 31. 20:42 - cippo
a_nárciszok_lélektanából totálkár 2 hozzászólás

Miután pedig a hangvágó programban rábukkant a rajzolóeszközre, felajánlotta, hogy rajzol nekem új hangot, ha akarom, vagy legalábbis – amíg én csinálom itthon a szerelemmunkákat – elbíbelődik, és megrajzolgatja a brazil szappanoperákat a stúdióknak…



780. i(ma)Pad

2010. június 25. 14:44 - cippo
totálkár

És még mondja valaki, hogy a Jobs szarul lobbizik a felsővezetésnél.



771. Auto kaputt?

2010. június 7. 21:52 - cippo
totálkár vintagraphy

Na, mondjuk a tréler, az nem volt belekalkulálva.

Amikor anya először telefonált, hogy az öreg légtelenítette a hűtőt, meg tömítést is cserélt, akkor még röhögtünk, hogy dehát most volt fullszervízen, a Hosszú a saját szerelőjéhez vitte a kocsit, mert a szerelő, az ugye, bizalmi állás. Aztán anya másodszor is telefonált, hogy az öreg csak nem nyugodott, valami haverjával, aki különben szerelő – mert a szerelő, az ugye, bizalmi állás – kicseréltette a hűtőt. Akkor már nem találtuk annyira viccesnek. Aztán Kopernél persze felforrt a hűtővíz; mondta a Peti, hogy hát erősen a pirosba szaladt a mutató, és hogy – tette hozzá még lassan és tárgyilagosan, mert a Petit nem lehet csak úgy kizökkenteni – szerinte egy ideje már ott áll, a pirosban, tudniillik. Az öreg először csak csíkba harapta a száját, aztán szilaj, de visszafogott dühvel azt mondta, hogy bassza meg az a büdöskurvaisten – mást már nem mondott, mert akkor a Peti lassan és tárgyilagosan ránézett.

Estére aztán valahogy elfelejtődött, csaknem egy egész hétre. Biztos a nagy víz, a sós pára, meg a napsütés tette. Meg hogy jobbára gyalogoltunk. Utolsó nap jutott csak eszébe az öregnek, akkor úgy elkezdett sertepertélni a kocsi körül. Totyorgott a nyitott motorháztető előtt föl-le-föl-le rejtélyesen, mint valami bizalmatlankodó, rövidnadrágos sámán, kezében egy lefűrészelt nyakú kólásüveggel. Abból valami zöld löttyöt locsolgatott folyamatosan a hűtőtartályba, meg néha beindította a kocsit, kis gázfröccsöket adagolt, légtelenített napszámba, míg végül előkeveredett a Sinkovič néni fia. Akkor mondta neki az öreg, hogy áj hev e big problem, bikóz dö motor iz bojld, meg kérdezte is tőle, hogy vatsz jor opininjon, de az csak hümmögött ott a motor fölött, meg az állát vakarta, hátterében a hűvös Adriával. Akkor mondta az öreg, hogy méjbi szám er get in dö kúlör, hogy talán a légtelenítés, az megoldja, mire felderült a Sinkovič néni fiának az arca, hogy ja, ja, és akkor magyarázta az öregnek németül meg angolul, hogy hir iz szomeni monten, és az veri difikult az autónak, de majd ir géen di autobán, ja, ott majd lesz neki kúl er, meg minden.

Délutánra a helyzet kritikussá vált, a tágulási tartályban már a kartergázt is ki lehetett szagolni, csak hát víz, az nemigen volt benne. Az öreg hívta a haverját; légtelenítés, mondta a haver konstruktívan, meg még, hogy: az mindig segít. A Hosszú hívta a szerelőjét; hengerfej, mondta a szerelő konstruktívan, meg még, hogy: azzal onnan sehova, maximum kötélen. Ott álltunk hát szépen a tengerparton, totál befürödve.

Á, úgyis kész roncs, hagyjuk itt a picsába, azt’ kész – mondta a Peti lassan és tárgyilagosan.
Vontassuk el a Toyotával legalább a határig, azt’ ott már majd lesz valahogy – mondta anya kevésbé lassan és tárgyilagosan.
Az öreg nem mondott semmit, csak csíkba harapta a száját.
A Hosszú se mondott semmit, csak hívott egy trélert.

Mikor nagy nehezen elmakogtam a Sinkovič néninek, hogy proszim racsun, mert tumorró morning vil bi dö autoszéver at éjt o klok, vette az adást. Roppant lényeglátón csak annyit kérdezett: Auto kaputt?

Amúgy meg minden jó, ha jó a vége: a tréler faszán hazavontatta őket Piranból, mintegy nyolcszáz kilométeren át, majd otthon másnap az öreg autószerelő haverja megállapította, hogy a kocsinak tulajdonképpen semmi baja – lehet, azért a biztonság kedvéért légtelenítette -, az öreg szépen hazagurult vele, és harmadnap már beindítani sem tudta. Mondom: minden jó.



714. vezetni bolondulásig

2010. március 1. 1:01 - cippo
totálkár



709. su-su bolondság

2010. február 17. 11:25 - cippo
totálkár



706. a tekerős rádiórul

2010. február 10. 16:07 - cippo
totálkár

Evvel a zsebrádió-dologgal már az agyára ment egészen. Hogy például a háztartási elektronikánál képes volt félórákat elácsorogni. Tisztára, mint a kenyérlesők, gondolta, meg hogy: Arthur, a két ököl a zsebben már ronggyá rohadt. Ez ment. Az Arthurozás, egy ideje már. Hogy minél nagyobb volt a kijelző, és minél több volt a kijelzőn a megaherc, meg a gigaherc, annál jobban, és annál hosszabban kellett ácsorogni ott, a háztartási elektronikánál.

a színe

Akkor eldöntötte, hogy vesz neki. Nem olyat mondjuk, nem olyan nagy kijelzőset, dehát ajándék ló, végülis, le van szarva a léghíjas tér-permittivitás, meg az abszolút permeabilitás. Eldöntötte, hogy vesz neki, aztán kész. Kurblisat méghozzá, ott rohadjanak meg a kijelzőn az összes hülye hercek, kurblisat. Sőt, dinamósat. Hadd tekerje. Aztán, ha meg nem generált elég áramot, az ő baja; hát majd húzza le a vizeslepedőt a Jedlik Ányosról. Legalább nem kell a Media Marktba vándorolni a használt elemekkel.

meg a visszája

Na és akkor megvette neki. A névnapjára. A sajátjára, mármint. Végeredményben úgyis az a legnagyobb ajándék, ha örülni látja.



697. a keserű pirulárul

2010. január 27. 20:02 - cippo
mesés_férfiak_kurblival totálkár

Benne vagyunk, kérlek, nyakig a változásban. Onlájn, érted, hogy tisztára megcsapott a forradalom szele. Van ez az izgalom itt, hát ez is biztos kap majd egy fejezetet a Wikipédiában, ez az izgalom, ami jellegét tekintve pont olyan, mint a tévéostrom kétezerhatban; a férfiak az utcán – a férfiak, azok kérlek harcosok vagy technikusok, lelki habitusuk szerint, és akkor a nők meg izgulnak értük, könnygáz vagy kék halál, jajcsakbajukneessen, – na, mondom, ez most itten majdnem olyan. Hát aztán ül a Hosszú a tévé előtt, két megnyitott tiszta lap – Chrome a Safarival pariban -, onlájn és ápdét az Apple meg a Plastik, csak mer’ a Steve Jobsnak már megint egy újabb hardverben-szoftverben testett öltött látomása van, és hát egy ideje ölég gyakran, és ölég jövedelmezően van neki, és kérlek, ilyenkor szinte kézzelfogható, amint a szemem láttára fordul a történelem kereke, és ebben a technikai forradalomban hadi övezetté minősített lakásban hallgatom, ahogy a Plasztik Józsi onlájn azt mondja, hogy pedig ő megmondta az Új Péternek, hogy ne rilízelje a sztorit, és azt gondolom, ha most a hatvanéves anyám lennék, ez a mondat aztán már biztosan kiverné a biztosítékot, hogy Istenem, hát tényleg végleg elvitte a cica a nyelvünket?

Na szóval, csak annyit akartam, mondani, hogy ez az Apple Tablet, ez, úgy látszik, sok szempontból is keserű pirula.



674. az fekete bárányrul

2009. december 14. 22:30 - cippo
totálkár

No, azt’ ez is a mi kutyánk kölke.

Alma, meg a fája. Messze esett-e?



660. a kényelmes életrül

2009. november 22. 12:16 - cippo
mesés_férfiak_kurblival totálkár

És amikor kifejtette, hogy a G3-t – miután telepít rá egy TeamViewer-t – egyszerűen csak betolja a komód alá, ahová pont faszán befér, és akkor a TeamViewer-en keresztül a Lenovóján csak klikkelget, fel sem kell állnia az asztaltól, ha mondjuk el akar indítani egy letöltést, azt’ hadd csurogjon a torrent lefelé a G3-ra -, szóval, amikor ezt kifejtette, felködlött bennem a kép, amint ágyban fetrengve nézzük a LED tévét, és a G-Roby futárja a neten megrendelt kaját az ablakon át közvetlenül szórja be az ágyba (tisztára mázli, hogy a földszinten lakunk), a férjem meg roppant barátságosan azt kérdi, na, megnézzünk-e még hat rész Dextert, én bólintok, hogy igen, feltétlenül, ő meg egy laza csuklómozdulattal, az iPhone-ját használva távirányítónak, elindítja a következő évadot az iMac-ről.

Mindezt huszonöt négyzetméteren, baszki, huszonötön.



659. a fifikárul

2009. november 21. 14:21 - cippo
totálkár útmente

Nálam még mindig ez a favorit.



658. a virtuális arcfelismerésrül

2009. november 19. 21:21 - cippo
poszt-traumatológia totálkár

About Faces

Arcok a funkciója iPhoto segítségével könnyen megtalálhatók és megtekinthetjük a képeket a kedvenc emberek.
Amikor először nyílt iPhoto ’09, iPhoto ellenőrzi a fénykép-könyvtár megkeresni az összes arcokat fotóit, majd használja arc elismerés technológia csoport valószínűleg mérkőzések együtt.
Miután a scan, akkor fel neveket az arca családjával és barátaival. Ezek az emberek jelennek meg a Faces corkboard, és azt javasolja, iPhoto további képek minden személy számára. A végeredmény: gyors hozzáférést biztosít a képek a szeretteivel leginkább.
Kezdje Faces minden móka és kreatív projektek tudod, hogy az iPhoto: diavetítések, könyvek, naptárak, kártyák, és a nyomatok. Vagy használja arcok gyorsan közzé képeket a kedvenc másokat MobileMe Galéria, Facebook, Flickr, iWeb, vagy saját honlapján.
Is felvehet, a teljes nevét és e-mail címét, hogy az egyes Arcok a csoport, amely akkor hasznos, ha közzéteszik a fényképeket a Facebook barátait Facebook. Ha az Ön által megadott e-mail cím megegyezik egy azonosítót Facebook, Facebook figyelmeztetheti a barátod, hogy az új képek az őt már online.

[iPhoto Help by Google Translate]

Az iPhoto könyvtáramban pedig ezeket találtam…

face2.jpg

face1.jpg

Az iLife az Apple vezetőjének szoftverben testet öltött látomása /…/
[iLife kézikönyv – fülszöveg]

Aha.

Update: Az iLife, könnyen használható programcsomag élete egy digitális csodaországgá változtatja.
[lejegyezte: Alice]



636. püfögünk és megyünk

2009. október 20. 20:22 - cippo
mesés_férfiak_kurblival totálkár

Végül úgy lett, hogy négyen húztuk-vontuk, azt’ csak elkapta. Lefele persze. Lefele könnyebb volt, bár krahácsolt eleget – úgy látszik, abban az üreges csavarban csak volt valami tényleg; hegymenetben meg nem ért bele a szívócső a gázolajba.
Azért volt valami bámulatos a szívósságában – esztétikus férfierény volt abban a dinamikus állhatatosságában, ahogy ezt nem volt hajlandó tudomásul venni. Hogy nem örjöng a csőben a gázolaj. Hogy ez ezt is képes megszerelni. A tankürességet, baszki. Az üzemanyaghiányt. Azt hiszem, lényegében ebben rejlik az istenek ereje.

Szélsőséges helyzetekben gyakran megfigyelem magamon az integrálódásra való készségnek a beszédtechnika szintjén történő megnyilvánulását. Komplett tartalmakat vagyok képes átmodulálni a pillanaton tájegységi szinten. Na tessék, erre gondolok, érted. Hogy ösztönös tetszési index.



633. gáz

2009. október 17. 21:49 - cippo
affektaképző totálkár

– Na, akkor tulajdonképpen már csak azt kellene eldönteni, hogy benzines, vagy dízel.
– Hát… én szeretem a benzinest. Dízelt viszonylag keveset hajtottam. Mondjuk a dízel, az olcsóbb. Csak van egy csomó mélygarázs, ahova nem lehet vele behajtani.
– Hogyhogy nem lehet?
– Hát tudod. Ki van írva, hogy gázüzemű járművel behajtani tilos.
– Jó, de mi köze ennek a dízelhez?
– Hát a dízel, az gázolaj, nem?

[jójó, nem vagyok én vegyész]



609. az informatikai méltóságosról

2009. szeptember 2. 21:29 - cippo
totálkár

Egyik kezével egész nap a mások gépén matat. Az elképzelhetetlenül hosszú virtuális kezével. És kérlek szépen, ez az ő virtuális keze, ez olyan, hogy amikor telefonálnak a majmok, hogy jajistenem, összeomlott a rendszer, akkor Ő szép alázatosan engedélyt kér átnyúlni időn és téren, és akkor ott, a cybertér másik végén gyorsan mondanak neki egy jó hosszú számsort – na ez a számsor, ez az ő valóságos kezének az esterházysan posztmodern természetes meghosszabítása. Amivel aztán rezzenéstelen arccal matat a mások gépén. Rendet tesz. És ezt a rendrakást, ezt kérlek egészen kornisi értelemben teszi. Hogy először mindig csak keveset csinál, de rögtön odanyúl, ahová a leginkább szükséges. És annak a helynek – egyszer megsúgta – az a neve, hogy Empty Trash.

Ahogy azt a virtuális kezét használja, ahogyan viseli, nos, van abban valami mély, minden modortól mentes méltóság. Ahogy informatikai nagyhatalom.



604. a lélekről

2009. augusztus 21. 20:22 - cippo
totálkár

Akkor nagyon mélyen a szemébe néztem, és hirtelen megláttam, hogy forró kútjainak mélyén tervezési minták, egyke kódok, és algoritmusok futnak.



598. születésnapomra

2009. augusztus 16. 17:39 - cippo
totálkár

Finder

Jójó, hát nem egy József Attila, de.



595. a nanobitekről

2009. augusztus 9. 16:06 - cippo
társalkodó totálkár

– Tisztára nyomasztó film volt. Csak ment az ember állandóan, aztán vette a tejet.
– Tejet? Mért pont tejet?
– Hát, mert a nanobitek azt mondták neki. Ilyen számítógépbuzizás, érted. Na és a számítógépen át nanobitekkel befolyásolták. Hülye film.
– Dehát ez igazából is így van, nem? A nanobitek csinálták az iPhone-odat, a nanobitek csinálták a gyönyörűséges Ilaria Toschi szandálomat…
– Jó, de az almával te fertőztél meg.
– Persze, mert egy naaagy Apple-nanobit vagyok, haha.
– Na akkor elszívom ezt a cigit, aztán leformázlak.



575. káromkodik

2009. július 7. 18:30 - cippo
totálkár

– Áááh! Mindjárt én is AppClean-nelem az egészet! Böngészőben futó, típustalan fos!
– Jaj, hogy te milyen szépen tudsz káromkodni.



573. desk-top

2009. július 5. 22:24 - cippo
totálkár

És akkor végre – durván úgy egyheti kínlódás után – a pasim adathordozón kezembe nyomta a pécés Thunderbird-ből fájlonként kimásolt, eml-ben lementett levelezésemet, és közölte, hogy ennyit tudott tenni, és ezt most nekem egyenként be kell pakolnom a Mail-be. Gondoltam, ha bivalyerős MacBook Pro, akkor bivalyerős MacBook Pro, kijelöltem az összes fájlt, és duplaklikkeltem. Csaknem négyszáz ablak. Nahát látványnak se volt utolsó. Mindenesetre majdnem sikerült leteríteni vele a bivalyt. Huh.

desk-top



542. diplomáciárul

2009. május 15. 18:32 - cippo
totálkár

Namost az, hogy a kis Mac mellett/helyett a nagy IBM-en kalimpálok, az részemről eléggé píszí dolog.
PC , mint political correct – például a pasimmal szemben, aki az  IBM-et preferálja, meg a Windows-t.
PC, mint personal computer – például a kis Maccal szemben, ami meg technikailag korrekt, ugye.
És akkor ezen a ponton akarnám megemlíteni a Deákné vásznát. Mármint, hogy nem rosszabb. Más.
Minálunk, kérem szépen, foglalkozva vagyon a felek mentális és szellemi integrációjával. Nahát.



538. a tisztánlátásról

2009. május 6. 20:22 - cippo
totálkár

Amikor a pasim azt mondja, vinnem kell magammal az egész fejlesztői környezetemet, elképzelem, amint az egész fejlesztői környezete naagy, puha felhőként úszik körülötte, ahogy megy, mint a kiterjesztett aurája, és vannak benne szép zöld ligetek meg allék.



530. szecska

2009. április 21. 11:33 - cippo
totálkár

– Anyád! Hát ez kurvajól néz ki! Mit mondtál, kié?
– A Krisztiáné. De ilyet ne vegyél. Ez kicsi.
– Kicsi?!
– Á, baszki, ez csak egy hatszázas. Szépnek szép, dehát ez egy kis hatásfokú gép, alig tud valamit.
– De én nem akarom egyre nagyobbra cserélni a mocimat…
– Most még nem. Bízz bennem. Hidd el, én tudom, én is pasi vagyok.
– De én nem…
– Mondom.



✍ 476. a nagy tudományról

2009. február 15. 23:48 - cippo
totálkár

Az a nagy tudomány, mondta a Tigris, a gumimelegítő. Meg hogy azért ez elég nagy bátorság, a mínusz kettőben. Ő csak egyszer csinálta, plusz nyolcban pedig, mesélte, de még úgy is olyan görcsösre gémberedik az ember keze a sok kuplungolástól, meg a gáztól, hogy elő se bírja venni a farkát, ha ugyan megtalálja, amikor pisálnia kell. Meg aztán a slick üzemi hőmérsékleten úgy hetven fokos, akkor tapad rendesen.  A vágott slick könnyű, nagyjából tizenöt fokos környezeti hőmérséklet felett üzembiztos, addig kemény, mint a beton, csak csúszkál össze-vissza, melegíteni kell. Na arra van a nagy tudomány, a gumimelegítő.
A gumimelegítő különben pont úgy néz ki, mint egy kerékre szabott korrekt kis széldzseki, egy villanypárnával kombinálva, azt szépen felrakják a boxban a gumira, és üzemi hőmérsékletre melegítik a rajt előtt. (Mondjuk, látok analógiát a tacskók, és egyéb kistestű házikedvencek téli toalettje, meg eközött, de.)

a vas néha eldobja magát a kanyarban

Namost, ha a vas menet közben elfekszik a kanyarban, a slick visszahűl és nem tapad. Olyankor jön a Safety Car  – a pályán köröznek egész verseny alatt -, kiugrik belőle két fickó, és már pakolják is fel villámgyorsan a gumimelegítőt a kerékre, úgyhogy mire lélektanilag eljutsz arra a pontra, hogy egyáltalán felfogd, mi történt, a motor már üveghangon bőgve veri a salakot, meg a könnyű port a két fickóra, és máris visszaáll a pályára. Na, ez a nagy tudomány.

Ha így folytatom, hamarosan majdnem annyira személyes viszonyba kerülök a motorokkal, mint a lovakkal. Hm.



✍ 470. camera obscura

2009. február 7. 20:13 - cippo
totálkár
barátom, a google

Camera obscura.

Mondjuk, egy doboz. Ha például egy tűvel lyukat ütünk az egyik oldalán, a belső, szemközti oldalára ráexponálódik a külvilág képe. Ez mennyire szép. És mennyire egyszerű.
Lehet, át kéne neveznem a Vattacukrot.
Hívhatnám Camera_obscurának. Ahogy az érfalamra exponálódik a külvilág képe.



✍ 457. a csődről

2009. január 21. 13:29 - cippo
mesés_férfiak_kurblival totálkár

Pedig már mindent mondtam neki. Azt is, hogy klózbuttonklikk.



✍ 456. az asztallapról

2009. január 19. 21:18 - cippo
totálkár

Miután csaknem kétórányi küszködés árán sikerült 73–76 centis arányban ferdén összeszerelni a duplalapos asztalt úgy, hogy észre sem vettük, csak amikor már szinte a teljes technikai eszköztár rákerült, ellenben a lámpa csak a jobb oldalon fért a polc és a munkalap közé, a balon az istennek se, továbbá a labdapróbát sem állta ki (már tudniillik az asztallap síkja), B. autista halkan megjegyezte, hogy akkor ezúton ismeretlenül is bocsánatot kér a Malom készítőitől, C. autista pedig fogadalmat tettem, hogy soha többé nem ironizálok a svéd tervezői precizitás és a magyar kivitelezői nagyvonalúság ütközőpontján.
Mentségünkre azért felhoznám, hogy a falak mind vertikális, mind horizontális tekintetben némileg eltérnek az általában megszokott kívánalmaktól. Gondolom, annak idején elromolhatott a vízmérték.



✍ 454. a határesetről

2009. január 13. 21:47 - cippo
totálkár

kis szabódás után tű alá fekszik a BerikA Tigris is az a totálkáros fajta. Úgy értem, minden, ami robbanómotor. Amúgy motorfetisiszta. A robbanómotorban lehet a férfierő, a hara titka, valami ilyesmire gyanakszom.

Szóval motorja van a Tigrisnek. Namost ez itten a kiindulópont. Hogy a Tigris olyan kecses, nyúlánk fajta. Aztán a karakterére, hogy úgymondjam, a profiljára kellett szabni a motorosruhát.

Valahogy úgy képzeltem, hogy valami szabóember a kis kék köpenyében, centivel a nyakában precízen leméricskéli a Tigrist csuklótól vállig, meg mind a százkilencvennyolc centijét, és majd úgy lesz méretre alakítva az az akaratos bőr – ilyen archaikus elképzeléseket dédelgettem magamban.

Namost, ezen a ponton a fantáziámban és a nagyvonalúságomban kénytelen voltam felfedezni valami kis folyamatossági hiányt.

A Tigris rettentő vicces volt amúgy a fehér-piros bőrruhában, a térdprotektorok miatt pont úgy nézett ki, mint valami óriási ízeltlábú, és úgy mozgott, mint valami birodalmi lépegető a sztarvórszból, meg nagy is volt rá az egész, ezért kellett ugye a profiljára szabatni.

Akkor az Andrea úgy fixírozni kezdte a Tigrist, és jajgatni kezdett. (Az Andrea az, tudniillik, aki a történetben a fixa ideám szerinti valami szabóember [folyamatossági hiány], csak se köpeny, se centi, se precizitás, ellenben műköröm [f.h. f.h… !!!]) Akkor a Tigris megkérdezte, mi a baj, na és az Andrea mondta, hogy, háát, ez olyan határeseten van, meg hogy ja, semmi, csak szokott így jajgatni reflexből, bele a vakvilágba, gondterhelten. Aztán úgy ötödikre talált egy ezüst színű alkoholos filctollat, ami végül fogott is, a műkörmei közé csippentgette a Tigris karján az anyagot, és tízcentinként összefirkálta vele a vadonatúj motorosdzsekit. Hogy akkor itt kiveszünk belőle, ott meg rövidebb lesz, közben meg folyton kérdezgette, hogy: bírod? És a Tigris bírta, mert a Tigris amúgy is az a bírós fajta, az Andrea meg mondta rá, hogy háát, ez olyan határeseten van, és az volt a benyomásom, hogy igazából minden egyes csippentés a határeseten van neki.

Aztán amikor már elég csúnyán összefirkálta bokától nyakig az egész bőrruhás Tigrist, eszébe jutott, hogy esetleg fölteszi a szemüvegét, és föltette, és esztétikailag Gucci volt, de én úgy láttam, nem lett tőle jobb neki.

Mondjuk csodálkoztam, hogy a Tigris nem akarta megpofozni, amiért egyfolytában rángatja rajta a gatyát, és kérdezgeti folyton, hogy: zipzárt, bírod?, és csak úgy ad hoc huzigálja az ezüst strigulákat a Tigris seggének valamelyik partjára. Azért nekem ez olyan határeseten volt.



✍ 447. abszolút geek

2009. január 3. 20:29 - cippo
totálkár

Abszolút geek lettem.
Már a sütőtökös pennéhez előírt fokhagyma is 3G. Basszus.



✍ 432. a férfiszerelemről

2008. december 14. 18:49 - cippo
kanonizált_történetek totálkár

Amikor a Tigris először említette, elég hülyén néztem rá. Mert egyszercsak így fordult hozzám: kipróbáljuk az estélyit, jó?
Namost énbennem, az én csavaros női rafinériám mentén haladva, fel sem merült, hogy a Tigris valójában az STi-ről beszél – ez csak később derült ki -, és azt mondanám, hogy ebben a pillanatban a nemek közti áthidalhatatlan szakadék nyilvánult meg a Tigrisnek abban az árnyalatnyi kis választékosságában, ami különbséget tesz estélyi és STi közt.
A férfiörömből akarnék mutatni valami csekélyke szeletet, abból az ellágyulásból, ami az STi műszerfalának szól, abból az elködült tekintetű, gyöngéd vonzalomból valamicskét, ami férfi és kocsi között szövődik kizárólagosan, amit nő meg nem érthet semmiképp.
Abból az izgalomból, ahogy megízlelik, megérzik egyszerre egymást: a férfi a gép doromboló engedelmességét, felbődülő erejét, s a gép a férfi akaratát maga felett, ahogy az omega-kanyarban visszaveszi egy leheletnyit a lábát a gázról, aztán finoman odalép megint, kilengeti, megcsúsztatja a farát az STi-nek, az meg engedi neki, a férfinak, kecsesen lódul egyet balra, aztán a drift után szinte magától irányba áll. Akkor megbrummogtatja kicsit, fröccsen a sárga sár, fölötte libe-libe-libegős a járása az Imprezának, a lámpák meg szűrőzve vannak ottan a kamerában, mint egy giccsfotón, képzeld csak el, ahogy ott roppantul röppen a járgány, rázza az a háromszáz lóerő irgalmatlanul.
Na és amikor kiszáll, akkor fénylik a szeme, a gép halkan mormol, cicáskodik még búcsúzóul neki, a fékpofák meg csak fújtatnak, tajtékzanak sűrű párába fúlva, neki meg – mondom – fénylik a szeme, érzelem szinte nincs is az arcán, csak, hogy fúúú, ennyit nyökög, és abban benne van a férfiszerelem.

férfiszerelem



✍ 368. a horog napja

2008. október 14. 14:27 - cippo
totálkár

Te, azt még nem is mondtam, énnekem van ám vértezetem is. Jó, hivatalosan nem ez a neve, csak lényegében véve.
Szóval ezen a vértezeten időről időre megtörik a lendület, sőt, egy-egy lendület törik meg. Egy-egy indulat. Vonóhorognak hívják máskülönben. Funkcionálisan még az életben nem használtam. Tudatilag nem szerves része a hétköznapjaimnak, inkább úgy mondanám, hogy kampányjelleggel el-elmorzsolok érte egy hálaimát.
Vonóhorog, érted, nomen est omen, mesterségem címere, vagy amit akartok. Tudod, mondtam már, szeretek a zavarosban halászni. Fennakad rajta néha ez-az. Pénzes pér, például, meg felpillantó küllő (ennek milyen szép neve van: gobio uranoscopus), cifra kölönte, ilyenek. Máskülönben kárászok mind. Amikor a lépésszabály megszegik, ugye, hogy ilyen aranyjánosi fordulattal éljek. Olyankor általában kiakad, aki horogra kerül. Megtörik, finoman szólva. Úgy lökhárítóilag.
Mindig derűvel kezelem a dolgot, jó reggelt kívánok, hát, ezt jól kifogtam, ugye nem esett baja – valahogy így. Ezt általában nem is értik, dehát akinek ilyen komoly quarterback-je van, megengedhet magának ennyi nagyvonalúságot. Akkor csak hebegnek-habognak, hogy jaj, nem láttam a vonóhorgot, meg hogy bocsánat, az én hibám. Most erre mit lehet felelni? Az én aktív panelem erre általában az, hogy további jó utat.
Mondjuk, azon most komolyan elgondolkodtam, hogy belegravíroztatok a kocsi seggébe valami figyelmeztető szöveget. Ilyesmire gondoltam: Légy tartózkodóbb, ne lihegj a seggemben, ne akaszkodj rám. Ez itt dugó, baszod, ne indulatoskodj. A horog rossz tanácsadó.



✍ 308. kóboráram

2008. augusztus 19. 19:14 - cippo
totálkár

Vannak ezek a kóboráramaim. Pontosabban szólva, kóboráram-ciklusaim. Normális nőknek, már megbocsáss, menstruációs ciklusa van. Nekem kóboráram-ciklusaim, mint egy megveszekedett ufónak. Amikor gallyra vágom a mini hifit, vagy a házimozi rendszert. És a szervizes szaki látható zavarban vakarja a fejét, és azt mondja ilyenkor: – Ühüm, talán a piköp lesz a ludas. Ja, valószínüleg a piköp.
Aztán említést tesz egy szerényebb összegről, mondjuk hat és tíz között.

Az izzókban amúgy nincsen "piköp", ha jól tudom. Piköptelenül durrognak a fejemre sorra. Mint a periodikák, baszki.
Meg aztán a kocsi, ugye, az autó. Ne hogy azt hidd, hogy legalább krahácsolt az akku, nehogy. Meg se nyekkent. A Lackó csak tolta, tolta a kocsit a sötét utcán, és ordított, hogy tolom, de akkor csináld, csináld baszki, én meg, hogy csinálom, és semmi. Aztán helyet cseréltünk, én toltam, a Lackó indított, csak elfordította a kulcsot, és pöccre hörrent, a Lackó csak nézett énrám bután, én meg a Lackóra, ez meg mi volt, baszki?

Aztán a laptop némult meg, azt is megdelejeztem, úgy látszik, és bár átnéztem mind az összes preferenszizt, és mindent rendben találtam, csak néhány restart után tért magához. Úgy látszik, vándor mechanikai/elektronikai bakikat eregetek sunyiban.
Tegnap ott voltam, nálad nem romlott el semmi?
Esetleg nem vettél észre fénylő magnetikus felhőt körülöttem? Vagy glóriát, mittudomén? 
Nem? Akkor jó.

Te, mit gondolsz, jelentkezzek esetleg villanypásztornak? És akkor hajtogathatnám én is, mint a pöttöm Lolan a Sörgyári capriccio-ban, hogy "Hó vannak az én báránykáim?"



✍ 292. technikai guru

2008. augusztus 3. 21:19 - cippo
totálkár

Avval kezdte, hogy interjút szeretne. Lakásra jön, megállapodtunk, semmi felhajtás, hozza a diktafont, meg a kérdéseit a cetlin, kérdez-felelek, csókolom.
Nyolckor megérkezett, ahogy megbeszéltük, kapott egy teát, helyet foglalta a kanapén, és elkezdte a kanosszajárását, én meg a szőnyeg közepén ücsörögve dermedten néztem, hogy nem tudja elindítani a diktafont. Magyarázkodott, hogy ez nem az, amivel szokott, hát bocs, nade majd most, röhögtünk, haha, jöttél interjút csinálni, fasza.
Aztán megfejtette, mintegy fél óra alatt, és elindult végre az a dög, és akkor kiderült, hogy nem hozott magával üres lemezt, azt mondta, picsába, na nem baj, legfeljebb törlök arról, ami benne van. És akkor törölt, hallgatott, törölt, hallgatott újabb fél órán át, helyet csinált.
Nna, mondta, kezdjük el, mikrofonpróba, és próbáltuk, próbálta visszahallgatni, de persze nem találta, aztán nagy nehezen meglett, a percek csak peregtek, és hopp, két óra múlva elkezdtük tényleg, és akkor abban már benne volt az a négy perc fetrengve röhögés, amit arra a kérdésre produkáltam, hogy:
A szinkronszínészeknél gyakori az, hogy először színésznek tanulnak, és utána valaki, vagy talán önmaga felfigyel arra, hogy neki nagyon érdekes, illetve jó hangja van…

Mindazonáltal a Cunci egy technikai guru. Nem az a genetikalig kódolt, aki csuklóból, nem is az a megátalkodott hekker fajta, hanem az, akinek lassan, de biztosan és nagy zajjal esik le, és akkor mukodik, és glóriás örömünnep, a Cunci vérrel és verítékkel, tűzzel-vassal, de.
Hogy a Bourne-t végül sikerült megnézni, az kategóriája szerint csaknem egyenértékű a Kánai menyegző “vízből bort” (Bourne-t) misztériumával. Alkalmanként hozzávetőleg másfél-két órát igényel a technikai beállás; szerintem komoly sansszal pályázhatna valami nagyszínpadi zenés-táncos darab színpadmesteri posztjára.
A David Gale életével az volt a helyzet, hogy a kétféle lejátszó, úgyismint VLC és WMV Player, kétféle módon játszotta le. Az egyiknél volt magyar felirat, de nem volt a hang, a másiknál volt hang, de nem volt felirat. Az első félóra után telefonos segítséget kértünk a Snájdigtól. Korrektül elmagyarázott mindent, Dönci tolmácsolt, Cunci mindenféle mappákat meg ablakokat nyitott meg, nyomkodta a gombokat instrukció szerint. Csak az az egy fontos mondat sikkadt el valahogy a szolgáltató fekete lyukában, hogy a beállítások előtt zárjuk be a futó programot, mert menet közben nem lehet módosítani, és tényleg nem lehetett, hiába olvasott rá a Dönci is.
Akkor kitaláltuk, hogy a külső winchesteren lévő filmet indítsuk el WMW Playerrel, a gépen lévőt meg VLC-vel, hozzuk szinkronba a kettőt, és a Cunci, mint egy mérnök szinkronba tette, egymásra húzta a két ablakot, és elindult, alul hang volt, felül felirat, meg ordítozás, hogy igggenigggeeeeen. Namost relatív gyorsan kiderült, hogy a laptop egy finnyás, lusta liba, el- meg összecsúszott minden, és akkor a Cunci megint hekkelt összevissza, néha olyanokat mormolt, hogy mindjárt, meg hogy most jó lesz. És kilépett, becsukott, újraindított, ablakból ablakba szökdécselt, én meg minden új kudarc után elszívtam egy cigit, már nikotinmérgezésem volt, na és egyszercsak jó lett tényleg. Tényleg jó lett.

látod, megcsinálta nekem :D

Na és ott rontottam el, hogy reklamálni kezdtem, hogy nem látom jól a feliratot.



✍ 260. hálózati ügyes-bajos

2008. július 6. 21:54 - cippo
totálkár

A szúnyoghálóról csak annyit, hogy nem lehetett már tovább elviselni azokat rettenetes gyümölcsszúnyogokat.
A gyümölcsszúnyogról máskülönben érdemes megemlíteni, hogy teljesen ártalmatlan, t.i. nem harap, vagy ilyesmi, egyszerűen csak rém deprimáló, hogy egzisztenciális alapellátottság híján egytől egyig a privátszférámban követ el seppukut, aztán meg bokáig gázolhatok mumifikálódott tetemeikben.

Namost, szúnyogháló. Optimális kis készség,  gyorstalpaló szinten a szerényebb kézügyességűeknek tépőzáras verzió, komoly sikerorientációjú megoldás.
Előtúrtam valami hevenyészett paramétereket, amelyeket még a padlóig érő sötétítőfüggöny varratásakor mértem. 220 x 240 cm, ez volt rögzítve ottan, és kiokoskodtam, hogyha a hármas osztású ablak szélessége kettőhúsz, vagy kettőnegyven [háh, persze, hogy nem emlékeztem, melyik melyik], akkor egy osztásra legfeljebb nyolcvan centi széles háló kell. Továbbá azt is megállapítottam, hogyha a magasság padlótól karnisig kettőhúsz, vagy kettőnegyven [!], akkor az ablak magassága legfeljebb százharminc lehet. Namost itt jelezném, hogy józan ítélőképesség tekintetében roppant hátrányos helyzetben vagyok.
Megvásároltam tehát egy 130 x 130 cm-es szúnyoghálót tépőzárral, minden tartozékával együtt. A tépőzár felragasztása gyorsan és problémamentesen történt, hogy úgymondjam. És akkor elkezdtem ráfeszíteni a hálót. Szépen beigazítottam, megállapítottam, hogy jó széles, vágni kell. Nem baj, fasza lesz, feszes, ahogy kell, na ezen sunnyogjatok be, mocskos kis dögök – hát azért volt bennem némi káröröm.
Namost csak addig, amíg a százharmincat az első centijétől az utolsóig föl nem simogattam a tépőzárra, akkor ott vége volt, avval a tudományomnak is, az ablak még tartott tovább, a háló meg elfogyott, na baszki.
Kicsi, savanyú megoldásként végülis azt a tíz centit avval pótoltam ki, ami az oldalából leesett, cseszlovák-cseszlovák, de ez van. A macskának pedagógiai következetességgel félórás tudományos összefoglalóban vázoltam a helyzetet, és nyomatékosan megkértem, ne próbálja szétfejteni a toldásnál, de. Fél napig bírta.

Beláttam, a macskaajtó kérdését amúgy is orvosolni kell. Még egy kör elmegyen alapon elballagtam a Praktikerbe egy újabb, ezúttal orbitális méretű szúnyoghálóért, 120 x 220, biztos, ami biztos, állítólag ajtóra való, kis műanyag nehezék is van hozzá, megnyugvás.
És akkor kibontottam, elkezdem a sarokra, az élekre simogatni, és – ilyen tényleg nincs – nem elég széles, érted?! Nem elég széles. Csak öt centi, rohadék öt centi, ami nincs. Az mondjuk legalábbis gyanús lehetett volna, hogy olyan hosszú volt, hogy a Remete-hegyig lobogott a vége. Dehát olyan optimista vagyok, olyan elvakult.

Azért egy árnyalatnyi szemrehányás van bennem, amennyiben a 120 x 220, az 60 x 440. Na jó, első nekifutásra én nem kétszárnyú ajtóban gondolkodtam…



✍ 138. váltóláz

2008. április 22. 17:45 - cippo
totálkár

A Filatorigát a kritikus pontom. Megint elmúlt egy váltóm hegymenetben. (Ha már kétszer megtörténik valami, véleményem szerint bátran beszélhetünk gyakoriságról, ugye.)

Kicsit úgy éreztem magam, mintha a Toyotát kettesben, üveghangon tolnám a rakparton. Kifulladásom látványosan örömteli – kis, dohogós füstfelhő eregetését egy győzelmi cigaretta segítségével prezentáltam. Azért zárójelben csak annyit, hogy a frissen kaszált, felázott zöld szagát a szemerkélő esőben feszt nem cserélném el egy Aston Martinra, bocs.

P.S.: Felfedeztem, hogy a jobb vádlimon mintegy koncepciózus tíz négyzetcentiméteren – as a szokásos trendi kis olajmaszat helye fogaskerék magasságban – érintetlenül burjánzik a sarjú. Pont az olajmaszat helyén, pontosabban most már alatta. És csak ott. Mi ez, ha nem jel?



✍ 137. kerékbetörés

2008. április 22. 9:19 - cippo
totálkár

Kerékbetörésre ítéltem magam. Csak a csípő felett a tél folyamán képződött perszonális critical mass felszámolása végett. Heroikus, mindenesetre – éntőlem az. Mondjuk Wheeler-Rin, olyan mesehősködve, haha.



✍ 127. oldás és kötés

2008. április 16. 15:09 - cippo
totálkár

Kérem, azt a kötést nem én csináltam! Hogy kinek az anyja, vagy kinek a picsája, az mért szükséges?! Van ez a kötés as flexibilis plexi as factum, vazze! Most mondjak védőbeszédet, hogy Szilveszter szent éjjelen, a pezsgők, petárdák és lapradiátorok durrogásának közepette lelke rajta bárkinek, hogy szaklelkiismereti okokból, fűtés és vízvezetékszerelői elhivatottságból rendeset kössön, hogy berezeljen nekem elzárószelep és fűtőtest közé? Vagy az is az ökoprogram része, hogy az énkurvaanyámat, mert

  1. nem vagyok épületgépészeti szakember as hagytam, hogy palira vegyenek (megjegyzem: boldogok a lelki szegények);
  2. épületgépészeti szakember vagyon/vagyok a családban, és ő/én barkácsolta/m;
  3. eleve ocsmány, hát hogy nem sérti az esztétikai érzékemet (megjegyzem: nem! nem sérti, sőt);
  4. adott készségeimet és képességeimet tekintve még mindig életben vagyok?

De! Bármikor eldurranhat (és tényleg!), és elömölhet a ház! *

Mindenképpen. Úgyhogy csakazértis a sipeki kisiparos oldja meg a kötésemet, haha!

*A Főtáv Zrt. kirendelt munkatársának szakvéleménye



✍ 103. az ellenkező nem

2008. április 1. 18:12 - cippo
totálkár

Az emóciós ikonok közül a fetrengve röhögős a kedvencem, meg a pápaszemes okostojás, aki elszántan veri a klaviatúrát, és időnként szórakozottan visszalöki az orrnyergére a pápaszemét. Emócionális ikonokkal valahogy intenzívebb az önironikus ráncosra röhögés folyamata – bár lehet, hogy csak rettenetesen alacsony az ingerküszöböm. Ezen túlmutatva további praktikumokat is hordoznak: alapszinten rendelkeznek egyfajta nyelvművelő struktúrával, bár természetesen ilyesfajta tartalmakkal leginkább a negatív dekódolású ikonok rendelkeznek, de ez elsődlegesen valószínűleg pszichés – mentális(sic!) beállítottság kérdése.

Olyasmire gondolok például, hogy a nagy, sárga, tagadó tök (tömör és velős dekódolása a nem) hatodszorra terpeszkedik teljes képernyőszélességben. Olyankor igen nagy kedvem támad kis pipát kitörölni kis négyzetből, default ne rázza nekem itt a fejét 12 colban! Státuszát tehát felfüggesztem, ennek ellenére ellenkezik velem, mitöbb, 12 colban ellenkezik bele a képembe. Lázasan kotorni kezdek tehát imprinting emlékeimben szinonímák után, én így tiltakozom. Ám még az oly frappánsnak tűnő megoldások, mint példának okáért az ellenemre van, is csak kétes értékű sikert eredményezhetnek – előre megfontolt szándékú, alapos tagadásra van tehát szükség. Továbbá számos váratlan helyzetben is rajtunk üthet a tök: elég egy óvatlan utalás valamely kényszerünkre ( ennem kell, mennem kell, stb. ), vagy egy röpke, felelőtlen irodalomtörténeti, esetleg historikus eszmefuttatás ( pl. Nemes Nagy Ágnes, Nemeskürthy István ), a tök aktiválja magát, és máris ottan inog az LCD közepén rettentő idegesítően. Úgyhogy most gyűjtöm a szinonímákat irtóra. Persze tehetnék kísérletet szóközökkel, esetleg kis- és nagybetűk tetszés szerinti váltogatásával, vagy egyéb virtuóz módszerek kidolgozásával tök átbaszására, de abban nincs kedvemre való kihívás.

Őszintén szólva a szemöldöklebegtetős, kacsingatós Bobi Juingot például kifejezetten kedvelem. Úgyhogy kódolatom az ellenkező nemnek!



✍ 102. Zippo-st

2008. március 31. 22:24 - cippo
totálkár

Factum, hogy valami nagy-nagy tüzet raktak bennem (hogy melegednének!), és szokásom mélyizzásban a festői szépségű Pajor Tamást idézgetni, miszerint öngyújtó vagyok, így hívnak a csajok – bár, hogy pontosan hogy is, arra csak hevenyészett ötleteim lennének -, úgyhogy bele az elevenembe:

… a világ semmire sem áhítozik jobban, mint egy pofás, első klikkre mindig és rögtön meggyulladó, orkánban is tökéletesen működő öngyújtóra. (Csurtus)

Az, hogy az alapító, George G. Blaisdell egy igazi szellemóriás, aki harmadszori nekifutásra befejezte az ötosztályos általános iskolát, majd szédületes karrierívet produkált lakatossegédként, és későbbi bukott olajmágnásként, személyét ellenállhatatlanul szimpatikussá és historikusan is kompatibilissé teszi saját familiáris gyökereimmel. Nem elhanyagolható, és bizonyos tekintetben misztikus üzenetet hordoz az a tény, hogy Blaisdellt az a Zyklon ihlette meg, melynek licenszét megvásárolta az osztrákoktól, és amelyet néhány gyakorlatilag lényegtelen, ám esztétikailag annál szembetűnőbb változtatással Zippo néven kezdett el forgalmazni a nagy gazdasági világválság idején. Nagyjából tíz év alatt bekerült a Top 10-be, majd a második világháborúban valósággal az élre robbant: 1942-44 teljes Zippo-termelését a frontharcosok kapták, és ezen a ponton az informális csatornákat be is rekesztem, pontosabban átpasszolom. ( »» )

Vonatkozó hasznos:

– az üzeneteket észrevenni;
– az üzeneteknek pont akkora jelentőséget tulajdonítani, mint;
– a rajzelemző szerint a nagy tüzeket sok-sok vízzel hűtögetni;
– hogy biztos, ami biztos, azért a szomszédban van a tűzoltóság;
– férfiembernél a bicska és a Zippo.

Zippo

P.S.: Főleg a Zippo…



✍ 96. gyűrűdés

2008. március 27. 21:50 - cippo
totálkár

Ó, belátom, hogy elengedhetetlenül szükségessé vált egy Pobeda szinkrongyűrű a házam táján, hogy tehetséget/képességet kapjak egyidejű tevékenységek legalábbis kielégítő szintű elvégzéséhez, úgyismint: chatelni – emailt írni/olvasni – mobiltelefonálni – macskát papuccsal megrendszabályozni füstölgő romokon – okosan novellaelemezni – elfelejtett/elgépelt belépőkódot visszahalászni – blogküllemet renoválni.

Aktuálisan pontosan 6 óra 48 perc áll rendelkezésemre, hogy all in -t mondjak rá. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy a hiányában lesz elegendő időm pótolni a hiányát…

Wartburg szinkrongyűrű

Most látom, a Wartburg sokkal sikkesebb!



✍ 72. asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén

2008. március 11. 10:58 - cippo
totálkár

( »» )

Respekt a mesterembereknek, akik a hetvenes években özvegy Martinkáné
nyárikonyhájában megvalósították a selyemtapéták reneszánszát, akik
olyan kiszámított pontossággal mártották a vödörbe a gumihengert, hogy
sosem csurgott patakokban a falon, vagy csepegett a padlóra az ezüst
festék. A tapétázás könnyű műfaj ahhoz képest, hogy mintázatát tekintve
hogyan helyezed fel a hengert a záróvonalra, húzod aztán a
műkőszegélyig egyenesen, függőleges vonalban (hogyan? hogyan???), majd
a következő sort egy terccel (haha!) eltolva, ügyelve megint a
függőlegesre, a sorminta széleinek precíz passzítására, s a helyes
nyomatékra, hogy mindenhová egyenletes mennyiségben kerüljön festék.
A nyolcvanas évek nagy találmánya a sablonos, festékszórós módszer, a
legváltozatosabb mintázatú hendméd sablondarabokkal – dícsérendő a
mester kreatív fantáziáját. A festékszóró kezdetben egy szimpla
szórófejes, pumpás edény, később, a modernizációnak köszönhetően, ennek
motorizált változata. Előnye a gumihengeres technikával szemben, hogy
kevesebb akkurátus pepecselést igényel, szinesebb (vö.: cserélgethető,
szabadon kombinálható sablondarabok, ugye…), és mintázat tekintetében
is nagyvonalúbb, bár talán kevésbé elegáns, és persze nyomokban sem
emlékeztet arra a nosztalgikus, rég letűnt XVIII. századi arisztokrata
aranykorra, ami bizonyos mértékig kissé disszonáns ornamentikájává vált
a szocreálnak.
Végül, lelkesítően humán és modern megoldás az egyszínű, rusztikus
dizájn, akár kis hundertwasseres beütéssel – falanként más-más
színkombináció, esetleg átlósan mozaik intarzia. Gyors. Egyszerű.
Divatos.
Respekt a mesterembereknek, akik ötven négyzetmétert tízliteres bödönökből égkék, fahéj-, vagy barackszínre, fénysebességgel…

– A nyeles henger tényleg a legvirtuózabb találmány – egy férfi kezében.
– Bármely lakás látszólagos mérete szemérmetlenül optikai csalódás.
– Tudatosult, hogy van hátam
– Azt hiszem, most egy ideig nem bírok erdei gyümölcsös joghurtra nézni.



✍ 66. kis szines a végzetről

2008. március 7. 19:47 - cippo
totálkár

C: Menjünk, mert bepisilek!
T:
Jó. Menjünk, mert én is.
(a pénztárnál)
T: Jó estét, kártyával szeretnék fizetni.
MM-nő: Rendben. Háromezerkilencszázkilencven forint lesz. Nyomjon egy zöldet!
C: (félre) Sajnos, csak két sárgát tudunk… (T-nek) Éreztem, hogy a PIN-padon végzed!



✍ 62. még egy poszt kulcsokról, lakatosokról, egyebekről (zárszó)

2008. március 4. 15:15 - cippo
totálkár

Kulcs. Titok.
Kerner mondja: kulcsot találni: jelenti, hogy megszabadulsz egy szorongatott helyzetből.

Krúdy Álmoskönyv

A Medvéről később kiderült, hogy a Totya osztálytársa volt a gimiben.
Bírtam, mert matematikai pontossággal számította ki, hogy az ébredésemtől számított első öt percben (honnan tudta, melyik az?!) még olyan hasadékban vagyok, aminek semmi köze a humán tényezőhöz, az egohoz meg aztán messze hozzá se szagol. Mindezzel nagyon is tisztában volt a Medve, és sanszot adott arra, hogy legalább tétova kísérletet tegyek a személyiség cserepeinek összekotrására. Kávéért is csak a jóízlés határain belül lobbyzott. Akkor már kifejezetten bírtam. Reszelgetésben is szimpatikusan mértéktartó volt, nem úgy esett neki, mint tót az anyjának, hanem csak meglebbentett valami kis harát, valami rezignált férfierőt, és olyan fentről lefelé formán, három-négy pontos, célirányos mozdulatot tett, és azokban a mozdulatokban a Sweeney Todd profizmusa volt, a reszelőn meg csak úgy cikkant a fény, hogy a Tim Burton besírt volna a gyönyörtől, ha látja.
Szóval, a Medve úgy, ahogy volt, teljes férfivalóságában bírta a szimpátiámat, csak abban differenciálódtunk, hogy pontosan mire is biztosíték a biztonság. Ennek kapcsán amúgy a Medve apologetikusan kifejtette nézeteit a jogállamiságról, példaértékű kis szkeccsekben szemléltetett joghézagokat.
Mielőtt elment, meghagyta a telefonszámát. Ez különösen kedves gesztus volt tőle, mert korábban én már kétszer hívtam a mobilján. Nem baj, a Medve ilyen biztonságos ember, gondoltam, ismerek ilyen, a tartaléknak is legyen tartaléka embereket, és bár nem értek egyet (anyám szerint ugyanis egy felelőtlen suhanc vagyok), azért próbálok megértő lenni.
Szóval, a Medvéről később kiderült, hogy a Totya osztálytársa volt a gimiben, és így összegezte a Medvét:
– Jaaaaj, az egy olyan édes, jófej gyerek volt! Mindig bírtam. Kár, hogy olyan lúzer!

Lakatossal hálni csak annyiban méltatlan, amennyiben érdekorientált. Anyám, példának okáért, hozzávetőleg 11 680-szor tette.



✍ 60. Oh Lord, won’t You buy me a Mercedes Benz?

2008. március 4. 8:30 - cippo
totálkár

Ha lehetne, Chablis. Eredeti metálszínben. Decens, krómozott sárgaréz díszítéssel. Ja, és jó lenne inkább a töltő-, de végeredményben golyós is lehet. A ceruzára is van nyomós érvem, csak hármat sorolnék fel:

– stílus;
– magabiztosság;
– egyéniség.

Meg hát jól jönne a hosszú élettartam mindenképpen; még jobban a a gördülékeny, sima írás, amivel néha ugye gondjaim vannak. Az külön tetszik, hogy mindezt az irídium-hegy biztosítja. Ez olyan média-publikusan hangzik, hehe. Talán a pompás pumpás lenne a legmegfelelőbb. Szivató, aztán ezzel a páratlan kis íráskészséggel menne minden, mint a karikacsapás. Mondjuk a műszakiról a hosszú élettartamon kívül nem esett szó, meg hogy kötelező-e a zöld kártya – én személy szerint a fehéret, vagy a kockás füzetet preferálom inkább -, és nem tudom azt sem, hogy Pegazusból hányat tettek bele. Vagy hogy van-e súlyadó? Meg hogy mi a helyzet a biztosítással – töréskár, lopás, ilyenekkel azért mégiscsak illik számolni, nem? Persze, végülis mindegy. Egy merdzsóval végeredményben úgyis megtáltosodik az ember. A merdzsó életforma, miért kisstílűsködnék, amikor a csíptetőn a márkaembléma a hűtőmaszkra hajaz?

Szóval? Hm? ha?



✍ 59. vadásszatok rám, hatások(k)!

2008. március 3. 11:08 - cippo
totálkár

Ma reggel kizárásos alapon.
A beltéri ajtó biztonsága, a gombos ajtó (nem a forgó gombos fajta) …

hasznos:

1. nem kell paranoiásan kulcsra zárni délutáni szundikáláshoz, hogy ne törjön rád a szomszéd;
2. esztétikailag mutatós;
3. … .

 

haszontalan:

1. cigizéshez nem árt magaddal vinni a kulcsot, különben soha többé nem jutsz be (némi szerencsével akár a zárt lakás és a zárt folyosóajtó közt rekedhetsz), csak telefonos segítséggel;

2. ha figyelmetlenségből az anyád lakásának kulcsát markolod fel (miért hever folyton az asztalon?!), soha többé nem jutsz be, csak telefonos segítséggel;

3. ha ajtócsapkodós fajta vagy, előbb-utóbb széthullik a zárszerkezet, és kulcs ide vagy oda, soha többé nem jutsz be, csak telefonos segítséggel;

4. nem hátrány elővigyázatosságból magaddal vinni a mobilt, hátha telefonos segítségre lesz szükséged;

5. nem hátrány magaddal vinni az Óbudai Kisokost, mely tartalmazza az elérhető telefonos segítségek listáját, vagy a listát kiprintelni a villanyóra szekrény falára;

6. nem hátrány a reggeli első kávét-cigarettát szalonfashion-ban fogyasztani, mert pizsamában kibekkelni, illetve fogadni a telefonos segítség érkezését részben hűvös, részben kínos.

Lássátok feleim, bizony mondom néktek, a beltéri ajtók biztonsága a gomb. Tolókavivős szemafor kivitelben. Sőt. Emergency kivitelben.



✍ 19. bugyuta vers a sablonpiszkálásról

2008. január 28. 17:48 - cippo
bök költőtoll totálkár 3 hozzászólás

Ó, te galád, álhatatlan hátéemel-szerkesztő,
grafikus ábrák, szellemi kincsesbányák rettentő
vesztő-helye!

Míg lődörgök a virtuális térben bájtok által,
te cukros intelmeim pufók, fürtös angyalkákkal
szórod tele.

Sok bongyor pufi pofi szájtomon mereng – dorombol,
ám csacska nyájam delejjel tereli tova doktor
Gutbrod keze…hehe!

[Angyalkár ellen Műbagoly? Hm? Ha?!]



✍ 16. Rövidítünk, Pepinke!

2008. január 24. 23:15 - cippo
totálkár

A hokedlihajsza eredménye végül az lett, hogy a háztartás – az IKEÁnak köszönhetően – három Oddvar típusú ülőkével gyarapodott. Mivel előzőleg lemértem az asztalt (fájdalmasan normál méretű), és épp abban a magasságban, ami passzolna, megközelítőleg sem találtam semmi olyat, ami megfelelt volna az elképzeléseimnek, bátraké a szerencse alapon úgy döntöttem, hogy két különböző mérettel próbálkozom, legalább amikor megunom, hogy folyton a hasamra csöpög a pörköltszaft, átülök a másikra, ahonnan a változatosság kedvéért a dekoltázsomba csurgathatom.

A svéd precizitás és a magyar szakmunka csodálatos találkozásának eredményeképpen az első 15 perces részidő végén nyilvánvalóvá vált, hogy egyfajta kísérleti hintaszék került a birtokomba – ha ráhelyezek egy vízmértéket, fix, hogy folyamatosan küldi a hibaüzeneteket! A lábak hosszúságbeli reprodukciója nem sikerült túl fényesre, és hát a csavarmenetek és csapolások kompatibilitása is hagyott némi kívánnivalót maga után. Az már említésre sem méltó, hogy a végeredmény két olyan alacsony szék, amihez képest az asztal – nekem – épp mellmagasságban van, és bár nem vagyok egy kebelcsoda, kicsit körülményessé teszi az asztalhoz való hozzáférést – mellesleg. Viszont Elefántcsontpart már 4:0 – ra verte Benint, és Drogba megint úgy játszott, mint egy fiatal félisten, úgyhogy sztoikus nyugalommal szerelgettem tovább. Az igazi meglepetés akkor ért, amikor felállítottam az összeszerelt gigahokedlit (ülésmagasság: 77 cm, de ez már csak utólag esett le), és avval kellett szembesülnöm, hogy majdnem pont az asztal tetejéig ér…namost ez azt jelenti, hogy kicsit másnaposan esélyem sincs, arra hogy egy kanál levest akár a köldökömnél feljebb tornásszak.

Nincs mese, egy megoldás van, rövidítünk, Pepinke!

Az elmúlt néhány év alatt a lakásban képződött csaknem húsz imbuszkulcsot meg alighanem értékesítem a Vaterán…

hokedlibú

Nos, ez itten a hokedlibú.



✍ 9. lesz még szőlő

2008. január 18. 18:19 - cippo
totálkár

Menet közben elvesztem…Logó-tervezés, szerkesztés, háttérszín, egyéb manufakturális nyalánkságok, és a többi nem kívánatos, ámde véletlenszerű elrekkentése, preferenciális átalakítása az eszköztáraknak, egyszóval: huhh, és nem jó_ga.
Nem baj, lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér is, de legelsősorban most egy Cippó-féle úrfelmutatás, rituális mantrázása az Íme, hitünk szent titkának, egy cigaretta segítségével.



✍ 1. első

2008. január 1. 2:39 - cippo
totálkár

Az „alma“ menü alatt a System Preferences-ben van ez a hülye hang, amit akkor hallat a kis Mac, ha mondjuk befejez egy másolást. Van benne valami visszavonhatatlanul vége-hangulat. Valami idegesítő üresség. Na ez a hang jellemzi legjobban a január elsejéket.