és ott ült

a szabókarcsi a csodás beeső fények kontrasztjában, szuszogott keserédesen a tangóharmonika – kii-bee-kii-bee –, ahogy a térdén táncoltatta, a leicáért nyúltam, le akartam fényképezni, nem azért, mert a szabókarcsi, hanem mert egyszerűen csak szép, fölléptem a könnyű tonettre, akkor a karcsi letette a harmonikát, felállt, kilépett a fénypászmák alól, és rákezdett a színészzenekar, és a czvetkósanyi piros fejjel, szilajul énekelt, és a kép elmúlt