982. Once Upon A Time

2012. március 4. 23:19 - cippo
once_upon_a_time

Lett egy ilyen ilyenek voltunk, vagy mi. Az időutazáshoz kattints a képre.



952. rácsos irka

2011. szeptember 13. 1:40 - cippo
once_upon_a_time 1 lábjegyzet

A Bieber is olyan, hogy azzal se egyszerű ám szót érteni.
– Csinálok egy kávét, kérsz Pistám? – MitFerike? – Kávét. Mondom csinálok egy kávét. – Ja, ja, kérekFerike, kérek.

Süket a Bieber, mint az ágyú. Hozzá ordít. Nem geciségből, persze hogy nem geciségből ordít, csak süket. Pedig rendes csávó, arany szive van neki amúgy. Sokat röhögünk rajta. Ahogy horkol – mer nem egyszerűen horkol a Bieber, hanem valahogy úgy szakaszosan, hogy kkhhakkkhhh-kkaahhhkkk, tudod, na, mint azok a gégemetszett csávók, vagy hogy. Sokszor má azon a ponton vagyok, hogy hát ez, bazmeg, egyszer még megfullad itt nekünk.

Mondjuk, ezt még lehet szokni, csak amikor álmában ordibálni kezd, meg dobálja magát, na az kész. Amikor végre épp elszunyálsz, azt arra ébredsz, hogy ez ordít, mint a fába szorult. A Lacika tiszta ideg olyankor, nem győzi bökdösni, hogy Bíberbazmeg, kussójámá, nem lehet tőled aludni, a Bieber meg, hogy mivanmivan?, azt ahogy horkanva felpattan, mint a jancsiszeg, mindig bebassza a fejét a mennyezetbe, mi meg röhögünk.

Elcserélte az ágyát a Kígyóval, mer a Lajoska, tudod, az a neurotikus kis nyiszlett tirpák, mindig odabaszta elé a stokit, de úgy csontra bele a Bieber szájába, hogy a Pista semmit se látott tőle, azt amíg a tévé ment, a Lajoska föl se emelte a seggét, ott fonódott a stokin egész a monoszkópig. Na, attól mindig fölment a pumpa a Bieberben.
– MitmooondFerike?  – Nem tudom, Pistám, nem figyeltem. – Akkó hangositsdmáfölFerike azt a kurva tévét, ha má nem látok, legalább halljak valamit. – De jobban má nem tudom, csutkán van, Pistám. – Ááá, aggyad ide azt a távirányítót Ferikebaszod. – Hát mondom.

Addigra má majd szét robbant, piros volt az ember feje az idegtől, de persze meg se bírt mozdulni a Lajoskától. Úgy kellett neki kikúszni az ágy végén. Ott meg ott a fal, úgyhogy be volt oda préselődve a Bieber az ágy meg fal közé, föl volt tapadva a kis hordótestével, mint disznóbél a toron, a falra. Na azt olyankor ami a csövön kifért. Hogy ménemrohattálmeganyádba tekisszarfaszute. Má persze hogy a Lajoska ménem. És akkor ez még az egyszerűbbek közül való. Hú, hogy cifrázta olyankor a Bieber. Pedig nem egy agresszív köcsög különben, télleg. Inkább mondám, hogy olyan jóindulatú balfasz.

Most van itt harmadszor. Amikor épp nincs benn, ilyen apróságokból tengeti magát, hogy kocsikat tör föl, azt amit talál. De bazmeg, én nem is tudom elképzelni, hogy a picsába. Ezzel a hallásal hogy tudja ez ezt csinálni?
Különben, azt mondja, az anyjával él. Na az is… – elmondom még ezt a kis szineset a Bieber jellemrajzához.

Szóval meséli a Bieber, hogy éppen készül a zsiványságra, körbenéz, azt mondja, jóvan, tiszta a terep, azt valami baszom kővel épp nagyba készül beverni a szvift szélvédőjét – de nehogy azt hidd, hogy az újét, á, az nem is a Bieber lenne; valami lerobbant, oldszkúl fos szuzukiét -, szóval, épp készül beverni a szélvédőt, egyszercsak hallja, hogy valaki a nevén szólítja. Piista. Körülnéz, semmi. Azt mondja, má arra gondolt, tisztára bekattant itt az idegtől, azt hallucinál, erre megin hallja: Pista. Hát, az anyja volt, ott álldogált má egy jóideje a háta mögött a Biebernek.
– Micsinász itt, tePista? – Hálátod. Föltöröm ezt a kocsit. – De mér, tePista? – Mér, hát cipőt akarok venni magamnak. – Jaj, dehát mér nem szótál, adok én neked pézt cipőre, tePista.

Baszki, a nyolcvanéves anyja kihesszelte a Biebert a villamosról, hogy ott akciózik, azt képes volt leszállni. Az milyen.
De az a durva, hogy ugyanez volt a szitu a hattyú urakkal. Csak azok nem mondták neki, hogy jajmérnemszótál, tePista, hanem nagy jóindulattal mingyá adtak is neki egy karperecet.



916. hiba a mátrixban

2011. június 1. 1:39 - cippo
lomantika once_upon_a_time totálkár

A Zsigaportásnak a fején látszott, hogy ebből most itten ordenáré botrány lesz. A buta arcú férfi volt a Zsigaportás, mikor kérdezték a közterületesek, hogy hát aztán ki tette ki ide ezt a táblát.
Hogy ő nem tudja, felelte, és csinálta nagy komolyan a buta arcot nekik a hitelesség miatt.

– Papirjuk vót – mondta -, valami tiszta aszfalt vagy mi, ilyesminek hívták őket.
– Tiszta aszfalt, mi? Nahát, ez itten, kérem, nem szabályos. Nincsen a nyilvántartásba benne, aztán, hogy nincsen benne, utasításba jött, hogy el köll a táblát távolítani – ezt mondták a közterületesek. De meg hogy – ezt is mondták még – ide, ide minek is.
– Hát – a Zsigaportás vonogatta a vállát -, a fene tudja. Vonogatta a vállát még mindig a buta arccal, közben meg látszott a fején, hogy ebből most itten ordenáré botrány lesz.

A közterületesek meg, mint tót az anyjának, úgy éppen. A Magasságos Főnökségi tiltótáblának. Mert tudtuk persze, a Zsigaportás is tudta, hogy az a tiszta aszfalt vagy mi, aki a táblát odarakta, az a Lali úr maga. Kellett a hely a főnökségi szent Lexusoknak, aztán kiteknikázta a Lali úr, hogy a sok kis köcsög elkotródjon onnan a picsába. Na és hát ez volt a teknikája a Lali úrnak, ez a szabálytalan szabályozás, a hiba a mátrixban. Hogy nincs a tábla a rendszerben.

Nézte, nézte csak a Zsigaportás, ahogy kicsike sírhantot kupacoltak a közterületesek a tábla helyére.
– Megjelőjük azér’ – lapogatták a földet -, ha egyszer mégis utasításba jönne, hogy visszategyük. Megjelőjük. Hogy itt volt.
Nézte, nézte csak a Zsigaportás, a fején látszott, hogy ebből most itten ordenáré botrány lesz. De mondani nem mert.

Akkor jött meg a Lali úr. A buta arcú férfi volt a Lali úr, csinálta nagy komolyan a buta arcot, de nem a hitelesség, hanem az értetlenség miatt. Hogy mi a kurva anyám folyik itt, azt kérdezte a Lali úr halkan.
– Hát mi. Kiteknikázzák a fődbül a táblát, az – felelte a Zsigaportás, és látszott a Lali úr fején, hogy ebből most itten ordenáré botrány lesz.



837. ‘Sikágó

2010. október 21. 1:27 - cippo
once_upon_a_time 3 hozzászólás

HArinak, bitang és csipkelődő barátsággal

Az Angyal néni, az a Békésnek nem volt benne. Az Angyal nénit én írom hozzá, bele-belém, a kilencvenes években.
Arctalan volt a gangon az Angyal néni a tökfőzelék szagú nájlonotthonkában, a sokdioptriás bagolynézése mögött az arca nem is volt neki, csak a hallatlanul kockázatos és nehéz küldetése, az olyasmi, mint a rendszer védeleme és ellenfeleinek üldözése. Egyenes kontaktja volt a felsővezetéshez, és tudta a szamizdatot is az Angyal néni, eléggé tudta akkor még, amit mi már nem.

Olyan házmesterfélén volt benne a küldetéstudata: váratlanul ajtókibaszósan-ráripakodósan. Tudom ám én azt, kisfiaim, hogy maguk itten szektáznak minden este, figyelem ám én magukat – így. Pedig minket csak úgy csatolmányosan figyelt, igazából a Pét tartotta szemmel, akivel együtt színházaztunk, meg azt a humán értelmiségű urát, azt a Jánost – így mondogatta az Angyal néni a rosszmájú-biggyedős hangsúllyal -, a szamizdat miatt. Meg az is volt még, hogy ezek amolyan vadházasságban éltek ott, a Pé meg a János, a Péterffyben, ez sehogy se fért az Angyal néni bögyébe, meg hogy az a János az apja lehetne annak a nőnek.

Na, a színház, az mindent összezavart. A William becsvágya miatt volt az egész, persze, az csapta hozzánk; hogy hát nem lett se világhírű matematikus, se világhírű fizikus, se világhírű semmi se lett a William. Arra kitalálta, hogy akkor színész lesz. Mondjuk az se lett, csak könyvelő, de amíg a könyvelő lett belőle, addig is – mondom – hozzánk csapódott, pontosabban a színházhoz. Londonból jött, Londonból lökte egyenesen a ‘Sikágóba a becsvágya a Williamet, a hanyatló Nyugat ópiumának e gyönge hajtását – ami miatt máskülönben a színházban komoly respektje volt. A respektje mellett volt még egy autója is, egy öreg Opel Aszkóna – ez nekünk, filléreskedő növendéknárciszoknak eléggé úri dolog volt. Különben azt, hogy pont Aszkóna, az Angyal néni jóvoltából tudtuk meg, abból lett tudniillik a citáció. Merthogy amikor a becsapódó kapu miatt az Angyal néni szanaszéjjel ordítozta az egész lépcsőházat, a William szelíd és jóindulatú szerénységgel biztosította, hogy azért ő, a William nadzson sajnos. Akkor és ott az Angyal néni rögtön tudta, hogy Stirlitz hibázott, és összekombinálta a Williamnek a titkosügynökséget, hogy hát azért jár ide Péhez és ahhoz az imperialista bérenc tollnok Jánoshoz, fölforgatni. Ott mindjárt szemet szúrt neki az autó.
Másnap már kinn voltak a rendőrök. Firtatták a külföldi rendszámú kocsit. Aszkóna, mondták. Kié az az Aszkóna. Pé a vállát rángatta, az Aszkónát nem tudta ő se. A külföldi rendszámból esett le neki, hogy talán a Williamé lehet. William, mondták a rendőrök. Kicsoda az a William. Mondta arra a Pé, hogy: együtt színházazunk, tudják uraim. Színházaznak. Színházazunk.
A szamizdatot éppen nem kérdezték. Csak mondták, hogy ezekkel a külföldi állampolgárokkal nem kéne ez a fenenagy spanoskodás. Nem így mondták, de ezt. Nem fenyegetőleg, csak tényközlőleg megemlítették azt is, hogy van nekik itt a házban egy rendes káderük. Esetleg jó lesz vigyázni. Nem zajoskodni, nem gyülekezni. Így mondták. Meg hogy a_viszontlátásra. Na és annak onnantól egy ilyen folyamatos jelenidejűsége lett ott, a századvégen, érted, mire gondolok.



Az új század elején aztán, mikor a szamizdat már csak nagypályás történelem volt, a külföldi állampolgárokkal való spanoskodás meg még csak a kispályás kezdet, Pé meg az a János átköltözött Budára.
Mielőtt a Péterffy Sándor utcai vaskos kapu végérvényesen bedördült mögöttük, Pé még becsengetett a gangon az Angyal néni arctalan, tökfőzelékszagú nájlonotthonába, hogy csókolom, csak jöttem bejelenteni – ha esetleg még Angyal néni nem tetszene tudni róla -, hogy mi most innen elköltözünk, de úgy éreztem, tartozom még azzal, hogy megmondjam: tessék szíves lenni elmenni Angyal néninek a pokolba, nacsókolom.



507. légköbméter

2009. március 22. 17:06 - cippo
once_upon_a_time

Hogy majd a ruhát ő szedi ki a gépből, ehhez ragaszkodott. Tudod, mondta, a pormacskák, na azok a textilszálak finom foszlásából hájadnak elő, ahogy porózussá málik idővel a drapéria, ahogy elöregszik. Hát teregetés előtt jól ki kell rázni. Nézd a kádat, s mutatta, hogy hengergőzik hajszálgerincén, hogy hízik szöszökből a porcica.
Á, rossz nézni. Szétrázod, mindjárt szétszakad, mi értelme? – tartotta a karját, mint egy pincér, a mosott ruhának.
A vizet is ki kell, olyan ócskán verette ki a gép megint. Könnyebben szárad.
A vizet.
Hát. Nem érzed az arcodon? S rázta felé, rázta rá a tisztát, hátha majd.
Nem. Már remegett a karja a súly alatt, vizes halomban ingek, gatyák, úgy nevetett. Na, ezzel edzeni is lehet. Meghintáztatta.
Ha leborítod, megpofozlak, te. Kicsit piszkoskodott vele, odasózott a zoknival, irányba. Még szerencse, hogy fiú vagy. Lehet veled durván játszani. Vigyorgott.
Te olyan erős vagy, mondta az, ha leborítom, még azt a kis koszt is kirázod belőle, olyan erős vagy.
Most mit szemétkedsz?
Én? Dehogy szemétkedek, te molyos. Hát nem veszed észre? Csak adom alád a lovat.
Na azért. Különben meg, csak ne adj alám még lovat is. Kettőnknek is alig elég a légköbméter. Nahát.



✍ 358. tiszta lap

2008. október 5. 18:37 - cippo
once_upon_a_time

Mi lenne, ha tiszta lappal kezdenénk? (klikk, de kösd be magad)



✍ 250. melyben bemártom a hatóságot

2008. június 26. 13:30 - cippo
once_upon_a_time

Hogy Szivi, azt bárki mondhatja. Azt bárkinek mondhatják.
Mit tudhatnál persze arról, hogy engem személyesen a Zelk Zoltán álmodott ide, hogy én, az ezernevű lány, csak pont erre, csak pont az egy Szivire nem hallgatok, csak azt nem értem, az nem praxisom énnekem.
Kék toyotában pajkosan ring a
csíkszemű, vörös partizánbringa,
dacos Pygmalion. Hőségben ájultan alvó oroszlán. Felébresztettél, de hosszú vagy, bébi, hosszú a léc maga, ne menjünk még haza, mulassunk egy kicsikét, kis dévus tévutas, de hosszú vagy. De hosszú vagy, de kitartó, hol az A oszlop takar, hol a B, vagy mondd, minek is híják azt a kocsibeosztást. De kitartó vagy, akár a léced, ahogy azt tart kifele a kocsidból. Lesziviz megint. De hosszú vagy, bébi, de kitartó, léceden a vörös posztó úgy ingerel vetni cselt. A kocsi fara ring, de csípőből tüzelek – mit tudhatod te azt, hogy én kesztyűtartómban kézifegyverhordozó vagyok.
Sikkantva csusszan az ablak, filmekben csusszan így. Középhullámú a sáv, érted, ott dugulunk meg mindannyian, töltöm a tárat, balomon a kanos lanos, lövéspróba lesz, egy… egyegy, nézzük előbb a jobb outputot, próba egykettő.

Csattan, keményen perdül üvegre lövedékfröccsöm, jaj, szépjónapot, hattyú
urak, hát énnekem pont a rendőrre kellett lőnöm, hatóság hűvös halomba.

De kérem, pisztolyom vizi igazán.
Ejnye, de jól hidratált, én önt a
forgalomból kivonom, s elkobozom injektorát.
Balomon a magos dévus vár a végre, az én végemre vár a magos dévus, vár, vesztemen röhög rakásra, s elillan, eloson a lanoson.



✍ 122. Once upon a time

2008. április 14. 10:35 - cippo
filmszínházunk_bemutatja once_upon_a_time

A szemei, basszus, azok a nagy, vágyakozó szemek. Az a finomság, ahogy zsinórt kioldja, ahogy sóváran leemeli a meggyszemet kétujjnyi áhitattal, visszahelyezi azután mégis. Kis tapicskolása a kamaszujjaknak, ahogy fokról fokra zuhan a kísértésbe bele: csak ami a papírra kenődött, csak az, kinek fáj az, kinek hiányzik? Itt még meg lehet állni, még majdnem meg lehet állni, gödröcske mélyül az arcon, ahogy konokul préselődik a száj, még ellenkezik, még tartja magát. Dehát ez csak egy meggy, ó Istenem, kinek fáj ez, kinek hiányzik? Az ajkát is beharapja kicsit, talán, hogy fájjon legalább, amikor rábólint, rábiccent: ha zuhanok, hát zuhanjak egészen, kétujjnyi áhitattal, gödröcskével, a száj, ó a száj présel erősen – megy ez, meggy ez, meggyezzünk ki ennyiben; kis mosoly árnyal kis gödröcskét, még mindig meg lehet állni, még majdnem meg lehet állni, de akar-e, ó a szemek, a szemek. És ha itt se volt? Itt se volt, ki látta? Itt se volt, kinek hiányzik, kinek fáj az? Csak fej csóvál felnőttesen, hogy itt a vége, lehet azt már tudni; az ujjak, a száj dolgozik vadul, nyelven édes krém omlik, el vagy te veszve, nincs többé pardon. Ötujjas mágia – bele a szájba , ennyi az egész, volt-nincs az a keserédes; be sem fejezhetted, legalább befejezthetted volna, az fáj, de persze ott látom a bajuszodon, és ez annyira, annyira emberi, hogy muszáj besírni rajta.