ieuD

2017. április 13. 18:11 - cippo
a_mozigépészről hol_az_egy



1291. Dixit Dominus

2014. november 19. 22:17 - cippo
analóg hol_az_egy

Contra vim mortis non est medicamen in hortis.*

 

img002 img009 img011 img13 img016 img018 img019 img025 img026 img027

A képek Rolleiflex T középformátumú fényképezőgéppel
készültek Agfa Rollei RPX 25-ös, illetve 100-as filmre.

Zene: Igorrr

* A halál ellen nincs orvosság a kertekben.



905. Füttyös

2011. április 19. 23:00 - cippo
hol_az_egy útmente

Jó volt a Füttyös szélárnyékában tekerni, könnyű.
Löbögött a gatyaszára a szembeszélben önfeledten, a cipője csáléra csámpázva – úgy is tekert, csálén, csajdán -, aztán meg az egész Budapest Orfeum ott volt a szájában. Azt figyeltem ki különben, hogy ilyen fordított metódusa volt neki. Hogy sose akkor csöngetett, mint normálisan az ember fia, hanem akkor, mikor valami fölkeltette az érdeklődését. Olyankor a füttye is fölerősödött, egyszerre mintha két szájjal fütyült volna, jobbra az egyikkel, balra a másikkal, s hozzá csilingelt, belcsimpálózott a duplafüttybe a  csengő; kész revü volt olyankor a Füttyös, táncolt alatta a kerékpár. Ha nő jött – és nő persze mindig jött a Bem rakparti korzón -, nyomta neki, mint süket. A csengőt, úgy értem. Amelyik különösen tetszett neki, megfütyülte. Úgy összeütögette, összecsapta a duplafüttyét, mint aki tapsol, s odabólintott, rátekerte a fejét a nőre.

 

Könnyű tandemben karikáztunk így, a Füttyös meg én a Bem rakparti korzón, vont maga mögött, hogy észre se vettem az izmok finomkodó fanyalgását a szél ellenében, mert mind csak csinálta nekem a mosolygó embereket.



878. talpalávaló

2011. február 4. 19:58 - cippo
állatok hol_az_egy

‎… a munka sosem untat,
amíg él valahol
egy egér, akit el kell tenni láb alól.

 
(zene: The Manhattan Transfer)



866. boldog újjé

2010. december 31. 23:11 - cippo
hol_az_egy

Na, akkó’ most küldjük a szárnyas fejvadászt mindannyiótoknak onnan, ahol éppen vagyunk.
Ölellek benneteket, angyalkáim!

 



854. advent hava

2010. december 1. 23:52 - cippo
hol_az_egy lomantika

 



777. Trisztán és Izolda szubjektív – III. felvonás, melyben rívunk, mint a szopós malac

2010. június 18. 22:07 - cippo
folytatásos hol_az_egy
I. felvonás
II. felvonás

[Követve a szerzői instrukciót és a bayreuth-i hagyományokat, akkor most mégegyszer – utoljára így. És aztán képzeld el mindezt fúvósokkal.]

 

Hát kérlek, Bretagne-ról én sose gondoltam volna, hogy lepukkantabbul néz ki, mint Kornwall, pedig de. Ha most előítéletes lennék, azt mondanám, mekkora egy trehány tróger ez a Trisztán, hogy ilyen ótvarul lelakta a kéglijét – neve is van különben, Kareol -, de mentségére az egész nyitány alatt annyira sebesült szegény, hogy az ember már gyanakszik, lehet, ez földobta a prakkert, csak még nem tájékoztatták róla a nézőt. Persze címszereplő viszonylag ritkán hal meg a vége előtt, de ezeknél a népeknél sohase lehessen tudni.

Szóval, ahogy ott betegeskedik szegény a hideg deszkákon a fehér pizsijében, beballag valami csávó egy koponyával, azt úgy leteszi a Trisztán fejéhez, és mellékesen érdeklődik a Kurvenáltól, hogy akkor most mi a dörgés. [Nahát ez a koponyadolog, ez jól összezavart megint: nem elég, hogy ezek – a Trisztán meg az Izolda -állandóan egymás szájából isszák a szót, meg a mindenféle tudatmódosító löttyöket, mint két elbaszott, túlkoros Rómeó meg Júlia, erre tessék, belekavarják itt nekem még a Hamletet is; most könyörgök, tényleg mindent a nyomorult Shakespeare-től kell nyúlni? Mondjuk az a szörnyen vívódós lenni_vagy_nem_lenni lelkialkata, az különben megvan neki hozzá, már a Trisztánnak.]Arra a Kurvenál megmondja neki a tutit [mondom én, hogy a pasik az előre mutató, egyenes vonalú közlést részesítik előnyben], hogy hát eléggé úgy néz ki, hogy a Trisztánnak befellegzett.

De akkor a Trisztán egyszercsak fölül a fehér pizsiben, és látványosan vak, meg le is van robbanva kurvára; aztán hát nem rákezd megint a szokásosra? Tudod, a lenni_nemlennire, és közben iszik is, úgyhogy sokszor nemigen lehet eldönteni, hogy inkább vakabb, mint inkább részegebb, vagy fordítva; azt viszont tényleg jól csinálja, úgyhogy szegény Kurvenál összevissza aggódja magát miatta, ami egyrészről nagyon szép, másrészről nagyon férfiatlan, mert akkor előjön ez a kis lélekdagálya neki, hogy: Mein Held! Mein Tristan!, na és az nála is úgy rúg vissza, mint a puska [Na, mondom, ez se a Végvárihoz járt mozgástechnikára – jó, mondjuk lengyel, de akkor nyilván nem is ugyanaz az iskola, mint az Izolda. Akkor meg hogyan?], hogy olyan balfaszul illeg-billeg a színpadon, mint a bólogatókutya feje hetvenhatban a Wartburg kalaptartóján.  [Különben itt, a Trisztán meg a Kurvenál viszonyában bukik ki legtisztábban a CunciDönciség – tudod, amiről még az elején meséltem. Hogy ez, baszki, a Kurvenál, tényleg egy merő parában van a Trisztán miatt, ápolja, meg minden, sőt, még a Trisztán csajának is küld egy tájékozató jellegű sortmeszidzset.]

Itt most egy darabig az megy, hogy a Kurvenál kiböki, hogy küldött tehát az Izoldának egy sortmeszidzset, mire a Trisztán baromi kolerikus lesz, és intenzíven várni kezdi a csaját, aki viszont kurvára nem jön, mire a Trisztán melankolikus lesz, a Kurvenál meg ideges. Mozgásban ez úgy néz ki, hogy a Trisztán ül a deszkán törökülésben, lenyom egy-két hosszabb lélegzetűt [ez – épp az egyszerűsége miatt – eléggé szempáráltató, ez az ülése neki], a Kurvenál meg le-föl rohangál a lépcsőn, és időnként neurotikusan közbereplikázik. A Trisztán a hosszabb lélegzetűben itt-ott elszór egy-két átkot is [Jellemző, epikus-romantikus hősök végigátkozódják a darabot – még a csajok is -, ami feszt ugyanaz, mint néhány vaskos kurvaanyázás, csak az, hogy káromkodás, kevésbé hangzik veretesen, mi?]Aztán, mikor ez már elég régóta megy, akkor a Kurvenál meglátja az Izolda hajóját, mire a Trisztán megint kolerikus lesz, és elzavarja a kikötőbe az Izolda elé. Na akkor azt mondja neki a Kurvenál, hogy:

Már indulok is,
Karjaim hozzák!
De te, Trisztán,
Várjál ágyadban rám!

Hát, khm, izéugye, ezen a ponton a Cunci is meg én is egyszerre nyüszögtünk fel. Utólag megbeszéltük, hogy így, ebben a formában ez azért elég meleg volt, de a Cunci azt mondta, hogy depedig történetesen itt tükörfordítása volt a magyar a német eredetinek,

Sie trag’ ich herauf:
trau meinen Armen!
Doch du, Tristan,
bleib mir treulich am Bett.

úgyhogy vigye a Wagner a balhét.

Az Izolda – habitusához képest – elég szeriőzen érkezik, és bár a Trisztánnal nagyjából diagonálban, a színpad másik oldalán áll meg, ahogy belép, már diagnosztizál. Azt mondja: A keze, mint a jég! Szíve sem ver! – [ezen ne akadjál fönn, koncepció, tudod, mondtam már, az egész darab alatt nincs köztük közvetlen fizikai kontaktus] és ebből azért [zu spät] úgy lehet következtetni, hogy ja, akkor a Trisztánnak kiírták a gémóvert.

Nade ez még nem elég, váratlanul betoppan a Brangéne [aki – ezt jól kisakkoztuk a Cuncival – tutira összejött a Marke-val, mert valami menő és drága ruci van rajta, pedig mikor utoljára láttuk, még elég lepattant volt], a Melot – tudod, aki kikardozta a Trisztán szemét -, meg a Marke, az ex-span király; hát erre meg a Kurvenál lesz piszkosul kolerikus, hogy mindenkit jól lekardoz, pedig pont most jött volna az Om-Hara, meg hogy mindenki összebékül mindenkivel, de nem, idegből elbassza nekik a hepiendet, aztán meg még jól meg is hal. Ez annyira ciki, hogy mindenki, aki még egyáltalán életben maradt, gyorsan le is lép, kivéve az Izoldát – de mondjuk ő meg nem maradt életben.

 

Mink meg rívunk, mint a szopós malac. Nahát.



776. Trisztán és Izolda szubjektív – II. felvonás, melyben rínak, mint a szopós malac

2010. június 17. 22:41 - cippo
folytatásos hol_az_egy
I. felvonás
III. felvonás

[Követve a szerzői instrukciót és a bayreuth-i hagyományokat, folytassuk mondjuk így. És aztán képzeld el mindezt fúvósokkal.]

 

A második felvonás színhelye a haver király, Marke kissé leamortizált vára. Namost ez – tekintve a díszlet puritánságát – látványban úgy néz ki, hogy a szünet alatt rondán szétesett, és középen beszakadt a MÜPA színpada, a körstukkó is leszakadt egy darabon, a színpad hátsó fala meg egyszerűen szétrepedt. Ahogy megláttam azt a kurvanagy repedést, mindjárt gondoltam, hogy, de ezt elsőre betudtam a piszkos fantáziámnak, meg a színházi látásmódomnak, mert a Cunci viszont egyáltalán nem gondolta, hogy.

Történetileg lényeges szimplább, mint az első rész. Izolda termeiben vekeng, mikor jön már Trisztán; két vekengés közt Brangéne-ből mégiscsak kitör a CunciDönciség, és megpróbálja elmondani neki, mi a stájsz a bájitallal, meg hát próbálja egy kicsit hűtögetni az Izolda forró szívét, hogy ez nagyon gefährlich dolog, szerelmesnek lenni a Trisztánba [azért ezen a ponton megjegyezném, hogy jóhogy, élvégre minden szentnek maga felé hajlik a keze, ugye, nyilván még mindig favorizálja a Trisztánt],ami különben tök jogos, merthogy az Izolda – két korábbi vekengése közt – azért csak játszott ásókapanagyharangost a Marke-val. Namost, próbálj már meg szót érteni egy szerelmes nővel – az Izolda úgy elhajtja a Brangéne-t, mint  a szél, és elkezd vadul várakozni a Trisztánra. [Itt zeneileg különben öléggé meg van támogatva a várakozás, úgyhogy az Izolda – khm, hogyismondjam, hát szóval – olyan tevőlegesen vár. És, kérlek, akkor énnekem megvilágosodásom támadt, hogy én az első felvonásban valamit csúnyán félreértettem; tudniillik, az Izolda, pontosabban az Izoldát alakító asszony, olyan fura, billegő-rugozó mozgással közlekedett, amire én először azt gondoltam, hogy aha, most nyilván hullámzik a tenger, billeg a hajó, aha. Aztán meg azt gondoltam, hogy nanemá’bazmeg; jó, én nem várom el egy operistától, hogy Sztanyiból dolgozzon, de ez azért. Hogy inkább álljon meg egyhelyben, aztán tolja, ami a tokán kifér – mer’ hangja, az van neki, pompás szoprán, azt meg kell hagyni. Nnaszóval, megvilágosodásom támadt, mondom, hogy nem, ez bazmeg nem fedélzeten billegést játszott nekem, hanem ez így jár. Hogy ezt így berugóztatják a mocsoknagy érzelmek, úgy lökik megfelé, már bocsánat, hogy minél nagyobb a mentál szentije fölfelé, annál nagyobb a rugó lefelé, szóval, hogy visszarúg, mint a puska, na.]

Na és akkor végre megérkezik Trisztán, és elkezdődik a duett, ami irodalmilag-nyelvészetileg egy elég szerény szókészletre [boldogságom, álmom, szép szemed, édes arcod, mindörökké, stb – na jó, egy kicsit most túlzok], időtartamban viszont egy elég hosszú szakaszra alapoz, úgyhogy ezen a ponton tessék bátran elmélyülni a zenekari árokban, az egyrészről mindig rém izgalmas, másrészről a történet itt úgyis olyan, mint egy százhúszrészes szappanopera: az ember, ha akar, sem tud lemaradni semmiről.

Itt most tehát van egy kis idő beszélni olyasmiről is, hogy rendezői koncepció. A helyzet az, hogy itt, kérlek, az nagyfokú bizalom van a nézővel szemben, itt az a merészség van, hogy kurvára nem kell mindent szájbarágni, megmutatni, a néző nem hülyegyerek; én ezt roppantul preferálom, még akkor is ha ebből időnként adódik néhány spétes értelmezés, lásd első felvonás békepohara.  A két szerelmes közt gyakorlatilag az egész előadás folyamán nincs fizikai kontaktus, ami azonban kettejük közt történik, az a legnagyobb jóindulattal is legalábbis piroskarikás tizennyolcas-ügy. Ebben a hosszú duettben mindez különben úgy van odatéve, mint a Mátyás és a bíró lányának meséjében a galamb: Trisztán és Izolda a beszakadt színpad két oldalán fekszik egy-egy fénykörnek álcázott herezacskóban, amely folytatódik, s végeredményben be is fejeződik a félig leomlott körstukkóban, pont szemben a hátsó színfal kurvanagy repedésével; mindez lángvörös fénnyel telibedurrantva – hát nem kell nagyon mocskos fantázia ahhoz, hogy azt mondjam, szimbolikusan, indirekten, mégis  nagyon erősen és tisztességesen egy pina meg egy fasz van odapakolva, a hülye is látja. Még durvább, mikor a Trisztán [addigra már jó ideje ott tartunk, hogy ezek ketten egyfolytában rínak, mint a szopós malac, hogy: Mért kell élnem? Járnom ébren? – természetesen ez is hosszan, ritornello-ban -, és akkor úgy fel is merül az emberben, hogy nade tényleg, mért is kell nekik, ha már mindenáron halni vágynak?] adott ponton odamegy a kurvanagy repedéshez, megáll előtte, majd egyszercsak… khm… öles mozdulattal belesimogat.

Szóval hosszan-hosszan és nemkevésbé dagályosan megy az ívás-rívás, na és akkor hirtelen kitör a balhé: megjelenik a most már nem annyira span Marke [ez különben az egyik legerősebb kép, ahogy Marke csak áll a hasadékban, és szinte mozdulatlanul énekel], inflagranti van, érted, és hát eléggé kiakad a szitun. A Trisztán mondjuk meg se próbálkozik, hogy esetleg elmakogjon valami magyarázatfélét, hanem olyanokat mond, hogy:

Ó, felség, nincs kérdésedre válasz,
Érzed is jól, hogy békét nem találhatsz.
(Izoldához)
Nagy útra készül Trisztán,
Eljössz, Izolda, véle?

Nagyon egyszerűen és szépen csinálja színészileg, letérdel, jobbját az Izolda felé nyújta, majd kitartja, a mozdulatban marad; és annyi monumentális érzelem után, amennyit az elmúlt órában kaptam, ez váratlanul üdítően hat, ez a manírtalansága. Na és akkor megint elkezdene célozgatni a halálra, ugye, de még mielőtt nagyon belemerülne, előugrik az áruló Melot [aki, mint azt a Cuncival jól kiókumuláltuk, szerelmes az Izoldába, naná], mire a Trisztán elkezd hangosan gondolkodni, hogy:

(Izoldához)
Ő élesztette a vágyat,
Hogy érted tengerre szálljak!
S e bűvös szempár vakította meg
És féltésből árult csak el,
Oly bűnös csak ő, mint én!

És amikor már azt gondolnád, hogy jójó, akkor végülis minden fasza, okos csávó ez a Trisztán, most elnyom gyorsan egy Om-Harát, aztán mindenki összebékül mindenkivel, akkor Trisztán hirtelen ráront Melot-ra, hogy védd magad, mire a Melot úgy lekardozza, hogy megvakul.

[Most hivatalosan egy ötvenperces szünet következne, de nemhivatalon szólok, hogy a harmadik felvonás, az szerintem csak holnap jön.]



775. Trisztán és Izolda szubjektív – I. felvonás, melyben mindenki kavar

2010. június 17. 21:55 - cippo
folytatásos hol_az_egy

II. felvonás
III. felvonás

[Követve a szerzői instrukciót és a bayreuth-i hagyományokat, kezdjük mondjuk így. És aztán képzeld el mindezt fúvósokkal.]

 

„Gyermekem! Ez a Trisztán valami iszonyatos lesz! Ez az utolsó felvonás! Attól félek, be fogják tiltani –- már amennyiben a silány előadás nem teszi paródiává az egészet -–, csak középszerű előadások menthetnek meg! Tökéletesen jó előadások megőrjítik az embereket,– másképp el sem tudom képzelni. Hát ide kellett eljutnom! Ó jaj, éppen a legszebb lendületben voltam! Adieu!”

Wagner levele Mathilde Wesendoncknak

Hogyismondjam, én a Wagnert mindig is inkább epikus lelki alkatnak gondoltam. Biztos a Ring-ciklus, meg a Tannhauser miatt. Hogy olyan pátosz- meg dagálynehéz a Wagner, az volt a fejemben. Na erre villant nekem egy ilyen hálivudi-szerelmest, hogy Trisztán és Izolda. Mondjuk hűvös, racionális emberek is be tudnak kattanni krízishelyzetben, amikor váratlanul bezuhan az életükbe egy Matild, láttunk már ilyet.

Az van, hogy van ez a két csaj, az Izolda – aki státusza szerint királykisasszony -, és a Brangéne – aki részint a szolgálója, részint meg a bizalmas barátnéja is[ahogy a Cunci pompás helyzetfelismerő készséggel megállapította: a CunciDöncije neki]; aztán van a Tisztán és a Kurvenál – na, ők is eléggé összespanoskodtak egymással a fenenagy heroizmusban; szóval, ezek négyen úgy vannak együtt operailag négy órában, történetileg off-time, mint a borsó meg a héja.

A sztori önmagában nem túl nagy ügy: Trisztán csúnyán lekardozza az Izolda pasiját, de azér’ ő se ússza meg, megsebesül. Az Izolda mérgében először meg akarja ölni, de aztán – szeszélyes, ugye, mint  a Kosztolányi Vízynéje – mégse öli meg, inkább meggyógyítja, ami lényegében érthető, mer’ a Trisztán amúgy különben eléggé jó pasi.[Jójó, itt-ott hajlamos vagyok a szörnyen empatikus, erősen elfogult látásmódom miatt vaskos túlzásokra ragadtatni magam, heh.]Szóval, jó csávó, mondom, a Brangéne-nek is eléggé bejön – erre mondjuk csak leheletkönnyű utalások vannak, de egy: vannak, kettő: hála és respekt Németh Juditnak, nemcsak ragyogóan énekelte, de finom és sugárzó színészetével pazarul árnyalta is Brangéne karakterét.
Na ez itt, ugye, mindjárt problémás, mert annyira azért mégse Cuncidöncije egyik a másiknak, hogy ezt nyíltan ki is mondja [márhogy őneki bejön a Trisztán, érted].

A másik probléma, hogy a jó Trisztán fejébe veszi, hogy jótett helyébe jót várj; Izoldának már van egy fele királysága – lévén, hogy királylány -, mért ne legyen neki inkább egy egész? Boronáljuk össze hamar a kornwalli haver királlyal, tu in van letudjuk vele Izoldánál az ápolást, és a haver király is jól jár: egy fele birodalom, meg még egy fele birodalom, az már egy elég komoly birtokviszony.

Emlékszik Trisztán a tartozásra,
S a Kornwall földnek trónja,
Amivel tartozását rója.
Szolgálja így a jó királyt
S így hálából neked hatalmat ád.
Ki önmaga jussát rád ruházza,
Ki trónját kezedre játssza,
Azt nem vezeti más, mint hála!

Mondjuk, ezzel a dumával különben pont a Brangéne próbálja lehűteni az Izoldát, aki gyakorlatilag sértett önérzettel durván végighisztizi az egész első felvonást, úgyhogy, ismerve a nők rafinériáit, ez vagy igaz, vagy nem. Ha a Trisztán szájából hallanám, azt mondanám, oké, a pasik általában az előre mutató, egyenes vonalú közlést részesítik előnyben. A Brangéne-vel kapcsolatban viszont az egész ária alatt állandóan az visszahangzott a fejemben, hogy: simaszájúúú, simaszájúúú. Jó, hát végeredményben muszáj valamivel mentegetni a Trisztánt a raplis [végülis, gondold csak meg, milyen szar lehet neki: boldogan lenne a Trisztán csaja, az meg a haverjának lobbizik. nahát.] Izoldánál, nehogy már nekiessen, mint tót az anyjának.

Namost, olaj a tűzre, mert a végén azért mégiscsak nekiesik. [Ahogy ott tombolt a színpad közepén, a sakktáblán lobogva föl-le, az jutott eszembe róla, amit a Bábi mondott egyszer sakkozás közben, hogy: na, nézzed má’, beszabadult a ringyó a védelmem mögé, aztán itt örjöng nekem. Lehet a díszlet miatt volt. Már, hogy ez jutott eszembe.]

Addig hergelte magát ott a díszletben, hogy arra jutott, hogy jó pasi-nem jó pasi, a Trisztánnak pusztulnia kell. És akkor itt bedobja a tipikus női firnyákosságot, hogy a békepohárba, amit majd a Trisztánnak kínál, Brangéne keverjen mérget. Brangéne persze húzza a száját [tudod, még az elején mondtam is, hogy bele van zúgva a Trisztánba], de azért úgy csinál, mintha, csak a méreg helyett inkább szerelmi bájitalt kever a pohárba.[Namost ezek után próbálj már meg megfejteni egy szerelmes nőt.]

Izolda magához rendeli tehát Trisztánt, aztán amikor a csávó megjön, előszöris olyan ordenáré hisztit levág, hogy nem is értem, hogy nem kap egy akkora átszállót a Trisztántól, hogy a fal adja neki a másikat, mindenesetre nem kap, majd csípőből jól lekardozza a Trisztánt, aztán meg úgy csinál, mint aki igazából amúgy jófej ám [márhogy ő, az Izolda].

Nem bántom meg a gyöngéd Markét,
Mert úgy tudom, hogy néki Trisztán
Más száz vitéznél többet ér.
Megöljem hű jobb kezét,
Ki néki trónt adott?
Megszidna engem, bármilyen jó,
Látva, hogy kedves násznagyát.
Megöltem én, ki asszony se volnék,
Csak győzelmi díj,
Kit ő a harcokon nyert.
Nem kell a kard, nem sújt most rád,
Más véget rendelt a sors neked!
Végigmért szemed akkor s jónak vélt
Királyi székre Marke király mellé,
S a kard akkor se sújtott,
Most békejobbot nyújtok!

Itt aztán sajnos van egy kis képzavar a sztoriban a fordítás miatt, mert a békejobbot nyújtok – a Cunci szerint a német eredetiben egyértelműen békepohár szerepel – az adott szövegkörnyezetben végtelenül költői, csak a rendezés szerint még jelzésszinten sincs békepohár[csak a díszletben tűnik fel szimbolikusan, mondjuk a portálnyílást telerakaták vele, talpaspoharakkal, persze, lehet izgulni, mikor lép rá valaki], nemhogy ürítenék, úgyhogy a néző itt csúnyán elveszti a fonalat, és mikor Izolda azt mondja, hogy: Még itt is csalsz? Hagyd meg felét! [demér_demééér? namost ezek után próbálj már meg megfejteni egy szerelmes nőt, de tényleg!], nem nagyon érti, mi a franctól kezdenek ezek egyszerre agonizálni. Némi spéttel aztán leesik, hogy ja bazmeg, akkor ezek most megitták a mérget, aztán újabb spéttel, hogy ja, nem agonizálnak, hanem most szeretnek egymásba – pontosabban, az én inkább szubjektív, mint autentikus értelmezésem szerint: a Trisztán most szeret bele az Izoldába. Közben a hajó is befut Korwallba, felvonásvég.

[Ööö… úgy látom, ez hosszú lesz, mint egy Wagner-darab, úgyhogy – követve a szerzői instrukciót és a bayreuth-i hagyományokat – itt most akár nyugodtan tarthatsz egy órányi szünetet.]



739. here’s that rainy day

2010. április 14. 10:06 - cippo
hol_az_egy

Így a harmadik napon csöndes beletörődéssel megkérdezném: azt’ van még eshetőség?



717. pókertárs.hu

2010. március 10. 21:18 - cippo
hol_az_egy magyar_médiae

Jójó, amúgy meg hadd promotáljam már egy kicsit a Dömpert.



657. Puccinirül, meg az amerikai himnuszrul

2009. november 17. 0:26 - cippo
hol_az_egy

Rendes fiziológiai tüneteim voltak, hogyismondjam, olyasmi, mint az éhség, csak ez így persze hülyeség, meg is ütött, hogy rendesen összefut a nyál a számban a gondolatra, hogy na_most_aztán_hazamegyek, és meghallgatom.
Betettem az első cédét, és örülés volt, hogy tényleg milyen faszán kitaláltam, meg hogy most jó nekem nagyon, aztán betettem a másodikat, és akkor meghallottam, és muszáj volt meghallgatni mégegyszer, meg mégegyszer, hogy tényleg jól hallom-e, és tényleg jól hallottam, az.

Nna szóval, itt van ez a Madame Butterfly sztori, hogy a vicces kedvű ingatlanügynök száz yenért eladja a cuki kis japán csajt a simaképű amerikai Pinkertonnak. Kamuesküvő, meg su-su bolondság, meg igazából szerelem – legalábbis a cuki kis japán csaj részéről -, aztán egyszercsak a simaképű el, fogja magát, hazahajózik Amerikába. Cio-cio-San meg csak vár, vár, nagyon életszerű különben, pont úgy csinálja, ahogy mi csajok szoktuk, mikor a pasink tragikus hirtelenséggel lelép.
Szóval vár a cuki kis japán csaj, aki a címszereplő, vár annak ellenére, hogy a bejárónője, a Suzuki – aki a pozitív hőstípus főszálon – kerek perec a szemébe mondja neki, hogy szerinte a simaképű – aki a negatív főhőstípus (jójó, de nem ellentmondás ez?) főszálon – úgyse jön vissza.
Annak ellenére, hogy egy kőgazdag, közepesen rosszarcú csávótól – aki egy valamilyen hőstípus mellékszálon – elég méltányos házassági ajánlatot kap.
Annak ellenére, hogy a konzul – aki a pozitív hőstípus mellékszálon – elmondja, hogy a simaképű rendesen megnősült Amerikában. Úgy értve, hogy törvényesen. Na.
(A végét már nem mesélem el, mert elolvashatod itt, vagy innen kimásolva a kódokat megnézheted magad, és szerintem mindenképpen, meg ezt is érdemes.)

Nade a lényeg, hogy itt,

 

pontosabban 3:33 körül, egyszer csak a cuki kis japán csaj – bár nem tudok olaszul, de gondolom, a simaképűről lehet szó, mert hát ugye alapvetően mindig arról van szó -, meg úgy zeneileg a fél orchestra konkrétan az amerikai himnusz első sorának a dallamvonalát viszi, és ebben tulajdonképpen nem is lenne semmi meglepő, csakhogy a Pillangókisasszony ősbemutatója 1904. február 17-én volt, a The Star-Spangled Banner pedig hivatalosan 1931. március 3. óta az Amerikai Egyesült Államok himnusza.
Na erre varrjon gombot valaki.



646. férfiak pórázon

2009. november 5. 21:59 - cippo
cicanaci hol_az_egy

A Ball of Yarn: 1918 - Shorpyforrás

 



632. na, erről van szó

2009. október 15. 20:32 - cippo
hol_az_egy

 



592. nagyon igen

2009. augusztus 7. 18:55 - cippo
hol_az_egy

Bootsy

 



588. az önértékelésről, és arról, hogy ég a város

2009. július 30. 10:40 - cippo
hol_az_egy

Minden mórás csajnak masnis körömcipője volt. Ez fogott meg leginkább, az illedelmesen a szék alá húzott masnis körömcipős lábuk, ahogy ott ültek talpig jómodorban és talpig franciásan; amúgy tisztára olyan volt, mint a Matula, tudod, az Abigélben, hogyismondjam, nem a lét elviselhetetlen könnyűsége, de a cipő miatt egyszerűen muszáj volt, akartam ülni én is jómodorban és szék alá húzott, talpig masnis körömcipőben a gólyák előtt.

Később a Bori mondta, hogy a Kapus tanár úrnál nem kötelező az énekkar, csak ajánlott, az már félsiker, érted, a zeneelméletet meg benyalod, nem csesztet különösebben. Nem presztizsből, de egyszerűen minden mórás csaj énekkaros volt, szalagos körömcipős félegyházi pacsirta, úgyhogy a Borival hetente kétszer zöld hajnalban baktattunk végig a Kossuth Lajos utcán a kollégiumtól a Móráig.

Szoprán volt a Bori, szép, romantikus frizurás királylány-szoprán a női karban, úgyhogy szoprán lettem, tudniillik, az ember úgy lesz valamilyen hangfajú, hogy beül, teszem azt, a szopránok közé. Na, mert a Bori ott ült köztük a középső padsorban, kézenfekvő volt, hogy ott a helyem, meg különben is, a szoprán viszi a dallamot ugye. Hamar leesett, hogy a dallamot vinni reggel hétkor leginkább nyögvenyelős cipekedés. Akkor a Bori mondta, hogy esetleg próbáljam meg az altot, tényleg, mondta, neked végülis tök mély a hangod, akár f/g-től e"/f"-ig is terjedhet, jó, nem leszel ugyan operista, de legalább lehetsz az ellenszólam, az ilyesmi úgyis fekszik neked. Nahát nem feküdt.

Aztán a Böbe mondta, hogy micsoda hülyeség ez a női kar, az a te bajod: tocsog az ösztrogén, meg minden picsa kibírhatatlan fejhangon sikoltozik. Meg hogy mért nem járok inkább vele a vegyeskarba, ahol fiúk is vannak, végülis a Kapusnak igazán mindegy, tette még hozzá, csak lássa a képed. Ja, és a kollégiumból is ki lehet egy kicsit lógni, mert a vegyeskar este van, aztán hazafelé még beugorhatunk a Tejbárba egy Rákóczi túrósra. Úgyhogy a királylány-szoprán Boritól átpártoltam a Böbéhez.
A próbák a fiúkollégiumban voltak, közel a vasútállomáshoz, és néha a Böbével meglógtunk, kisétáltunk az összeszerelmesedett platánok alatt a vonathoz, és olyankor kislányosan, minden féltékenység nélkül a DéCsabiról fantáziáltunk. A DéCsabi tenor volt, őrületesen nagy, barna szemekkel, és elérhetetlen messzeségekben tőlünk, altosoktól, és mondtam is a Böbének, milyen kár, hogy a Bori nem vegyeskaros, mert ő, mármint a Bori a szopránjával, képezhetne valamiféle átjárást, valami kis közeledési lehetőséget a tenorokhoz, vagyis a DéCsabihoz, de a Böbe kijelentette, hogy tiszta hülye vagyok.

Kérem, a Mórának mindig is kiemelkedően híres énekkara volt, büszkélkedett a Kapus tanár úr, hát tessék lelkiismereti kérdést csinálni belőle; aki nem tud kottát olvasni, kérem, annak nincs helye egy olyan kórusban, amely már többször is sikeresen vendégszerepelt a Magyar Rádióban. És a tanár úr pont ugyanazzal a hevülettel fantáziált a Magyar Rádió-beli fellépésről, mint az altos lányok a DéCsabiról, közben pedig megunhatatlan hevülettel fújtuk, hogy Sej, Vargáné káposztát főz, és azt, hogy Sej, Vargáné, mindig kánonban, mert szólamok szerint a szoprán kezdte a tenorral, aztán a tanár úr beintett a pálcájával, hogy kérem, akkor most belép az alt és a basszus, ééés egy, és most, és tessék, aztán a pálcájával egyszerre verni kezdte a pulpitust, hogy nemnemnem, valaki folyton lekési, de persze sosem derült ki, hogy ki az, csak amikor felkérés érkezett a Magyar Rádiótól, kezdett el fenyegetőzni a Kapus tanár úr, hogy márpedig a végére jár a dolognak. Egyéni időpontot kapnak kérem, személyesen hallgatok meg mindenkit, öt perc per fő, nos ennyi idő épp elég lesz, hogy megtaláljam a bűnöst.
A Kapus tanár úrnak ez a kis diszpozíciója aztán mélyen empatikussá tett avval kapcsolatban, hogy Ég a város, ég a ház is, mivel meggyőződésem szerint én voltam az, aki mindig lekésett, és én voltam az, akinek az ambitusa jó, ha kitett egy fél oktávot, marhára nem terjedt e"/f"-ig, de ezt a kis titkomat úgy őriztem, mint a Salamon kincsét. Megijedtem. Hiába mondta a Böbe, hogy nem lesz gond, átkoztam magam, hogy minek is hagytam ott a biztonságos női kart, az bezzeg nem volt kiemelkedően híres, arra bezzeg a kutya se kíváncsi, az sose lépett fel a rádióban. Akkor már tudtam, hogy az, hogy én a Kapus tanár úr elé járuljak, egyszerűen lehetetlen, ekkora lebőgést nem vállalhatok, ehhez még a DéCsabi őrületesen nagy, barna szeme sem lehet elég motiváció.

A félév vége volt, az idő egészen a körmömre pörkölődött, már csak egy hét volt a meghallgatásig, égett a város, de főleg a ház, én meg belezokogtam a telefonba anyámnak, hogy nem akarok többé félegyházi diák lenni. A honvágy, hazudtam, nem bírom el, és ez olyan érzelmi nyomaték volt, amellyel szemben nem volt érve.
Amikor a félévi értesítőt aláírattam a Kapus tanár úrral, azt a kicsi embert először láttam láttam lágynak, ahogy felnézett rám. Sajnálom, mondta, hogy nem lesz ott velünk a hangfelvételen. Maga egy ígéretes tehetség. Jó, nyilván nem lesz ugyan operista, de az ellenszólam, az nagyon fekszik magának, fiam.

Évekkel később a Bori mesélte, hogy nem volt személyes meghallgatás. A Magyar Rádió, financiális okokra hivatkozva, lemondta a hangfelvételt.



581. üdvözlettel –

2009. július 15. 16:39 - cippo
állatok hol_az_egy

T. Anyakönyvvezető (aka Piroska),

hivatkozva múlt héten történt tárgyi megbeszélésünkre, továbbá – csendes iróniával – mai ügyfélfogadási idejének legteljesebb, mitöbb kimerítő mértékű kihasználtságára, azaz többrendbéli súlyos elfoglaltságára, mellékelten csatolom a dramaturgiai széljegyzetekkel ellátott, általunk összeállított esküvői forgatókönyvet, és a tervezett zenei anyagot.

1. bevonulás (10 fő, tehát akár shortcut verse)

 

2. aláírás (instrukció nélkül

 

3. a szülők köszöntése (kellékek saját forrásból)

 

4. gyertyagyújtás (lásd, mint fent, “kenyér-só átadása a jegyespárnak” dramaturgia fordulat mellőzésével)

 

5. pezsgőzés (szerintünk a két üveg pezsgő némileg túlzás, a szervízköltségként felszámolt 2500 forint  pedig élénk tévedés

 

6. kivonulás (tetszés szerint, és hagyjuk a rizsát)

 

Annak reményében, hogy házasságkötési szándékunk némileg rendhagyó módon történő megvalósításával nem borítottuk fel túlságosan csendes hétköznapjainak szigorú rendjét, szeretnénk kifejezni hálánkat, s egyúttal a viszontlátásig kellemes nyaralást kívánni Piroskának.
Üdvözlettel –



571. URH

2009. július 2. 16:56 - cippo
dekoltázs hol_az_egy

Átkozott egy év volt. Mint a hetvennégyes. Legeslegrosszabb év, nem jön, remélem, több ilyen. Szólt az URH. Az URH szólt, mindig az.

Zsinórt ragasztottunk a kétforintosra, úgy eresztettük bele lassan a telefon perselyes hasába, és beszéltünk, majd kihúztuk a kettest a készülékből, a bélást húztuk ki, az URH meg szólt mindeközben, a fejben, az URH. Az URH szólt folyton, szólt, mikor volt a blokád, mikor volt a telefonfülke, és volt a szomszéd. Volt a szomszéd, és puszta önbíráskodásból akart kitépni a fülkéből, lejárt az öt perc, rikoltotta, és nem érdekelete, hogy az anyámat hívom, aki a körmét rágja a Color Star előtt, lejárt az öt perc, csörgette a bélásokat az öklét rázva, hadonászva. Volt a szomszéd, és szólt az URH.

Volt a híd, megvolt a híd gyalog, az Erzsébet volt a híd, gyalog, és szólt az URH a fülembe, a Kékihez mentem a hídon át, és az volt az az év, még mindig az volt, mikor először emelt rám kezet, és az URH csak szólt, az URH a fülbe, bele. És az volt az év, mikor a Béla orosz tisztiegyenruhát szerzett az Ecseriről, és részegen bemászott a kertbe, és meg kellett kapaszkodnia egy csemetefában, miközben felordított a tizedikre, hogy gyere le, hallod, neked öltöztem be, és szólt az URH. És az volt az év, amelyre jött egy másik, egy másik jött, melynek tavaszán pörköltcukor illatot hurcolt a szél a panelek közt, és a Kéki fel akart gyújtani, ki akart dobni a tizedikről, de az URH még mindig szólt, csak szólt az URH, mikor végül aztán magát dobta ki, kidobta magát, angyalnak szegődött a Kéki, és az volt az év, mikor minden könnyben meg unikumban ázott, és szólt az URH.

És az URH szólt, mikor a Béla kezébe adtam az ollót, és azt mondtam, hogy és most vágd le a hajam, úgy vágd le, mint a Betty Blue-ban a film végén a csaj, vágd le úgy, tudod, mikor tiszta vér volt az arca, és levágta, a hajamat vágta le a Béla, és szólt az URH.

 



559. a szomorú babáról

2009. június 7. 21:19 - cippo
hol_az_egy

 



532. Psalmem

2009. április 24. 21:39 - cippo
hol_az_egy

 



510. zeneelméletről

2009. március 28. 22:05 - cippo
hol_az_egy

A Tigris kitalálta, hogy legyen ilyen vallási áhitatos napunk posztkulturális szellemben – igazából, mondta, végülis minden valami után van, úgyhogy lényegében most úgyis ilyen poszt-poszt-korszakot élünk. És hát meghallgattunk hetven perc Om Harát, azután meg ezt, és addigra én már annyira spirituális voltam, hogy torokból toltam aláfestésnek a didgeridoo-t instrumentális-interkontinentális szellemben, és kijelentettem, hogy alapvetően azt bírom magamban, hogy akkora spiritualista vagyok, hogy még a tibeti tamburmajorral is képes vagyok társalogni, hogy hol az egy. Aztán amikor az egész albumot behúztam az iTunes-ba, az meg arról informált, hogy az album zsánere szerint blues, elszabadult bennem valami. Meg persze közben a fanfárok is szirénáztak, mint mentő a Hungárián, és akkor kifejtettem, hogy ezen a ponton a provinciális-mitologikus tibeti szellemben érzek valami kis elfojtott sóvárgásfélét az urbanizálódással kapcsolatban, és hogy mindenképpen látok fantáziát abban, hogy a szerzetesek a kolostorban ötnegyedben rezegtetik a harát. A Tigris erre azt mondta, hogy eretnek vagyok, és hogy ezt most nekem vallási áhitatban kellene hallgatnom, mire közöltem vele, hogy pedig beleestem teljesen, a vallási áhitatba, úgy értem, hogy én itt most át vagyok itatódva teljes egészében, csak hát énnekem ilyen egyszerű a megközelítésem, de én ettől azért még csókolom a dalai láma kezét, és érzem magamban az alázatot, bár azt is megértem, ha a Tigris ezt iróniának veszi, mire megnyugtatott, hogy nem, nem veszi, csak a kettő együtt, már a zene, meg az én speciális vallási áhitatom egyszerre egy kicsit sok neki.
Azt hiszem, azóta lehet ez a baj velem, mióta a Lovasi Bartókra vezette a meditációt.



✍ 472. cruzer

2009. február 10. 12:24 - cippo
hol_az_egy

menni_menni_menni

Na jó, nem kell, hogy szögben legyenek.
(A kép mögött zene van. Kattints bátran.)



✍ 460. a fecsegésről

2009. január 23. 19:24 - cippo
hol_az_egy

bolgár is, meg jazz is, meg vicces is

Ez meg itt az új szerelem, a Farmers Market.
Link a kép mögött, a fecsegés klikkre indul.



✍ 417. Nyáron nyaralok,

2008. november 24. 21:37 - cippo
hol_az_egy

télen telelek,
a trotechnikus,
az mindig Elek.
Kérdezz valamit,
s én megfelelek:
nyáron nyaralok,
tééé-len teee-le-leeek.*

* Darvas F. – Micimackó 



✍ 407. Introitus

2008. november 11. 23:52 - cippo
a_mozigépészről hol_az_egy

Mert szükség, hogy szakadások is legyenek köztetek, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek ti köztetek.

1 Kor. 19.



✍ 402. a zene, a zene, a zene, a zene kell

2008. november 6. 21:12 - cippo
hol_az_egy

I should care, I should go around weeping
I should care, I should go without sleeping
Strangely enough, I sleep well
'cept for a dream or two
But then I count my sheep well
Funny how sheep can lull you to sleep

So I should care, I should let it upset me
I should care but it just doesn't get me
Maybe I won't find someone as lovely as you
But I should care and I do



✍ 400. most kicsit

2008. november 5. 20:04 - cippo
hol_az_egy

close to the front



✍ 395. the hill

2008. november 3. 18:24 - cippo
hol_az_egy

 



✍ 390. it’s snowing on my piano

2008. október 30. 17:06 - cippo
hol_az_egy

 



✍ 377. a hammond-istenről,

2008. október 19. 10:40 - cippo
hol_az_egy

avagy hogyan jutottam Bensontól Prestonig?

 



✍ 372. vagy ez

2008. október 16. 12:22 - cippo
hol_az_egy

 



✍ 357. otthonmeleg

2008. október 4. 12:37 - cippo
hol_az_egy



✍ 332. a bécsi kávéhabról (melodráma két képben)

2008. szeptember 12. 22:26 - cippo
hol_az_egy

Első fejezet, melyben 

Ms Cab Driver

Második fejezet, melyben

I love coffee I love tea

[zenéhez klikk a fejezetcímekre] [forrás]
 



✍ 297. a tökéletes vonásokról

2008. augusztus 6. 23:16 - cippo
hol_az_egy

Namost képzeld el ezt, ahogy 5.1-ben, dolby surroundban nagy komolyan hallgatom ezen a szakrális helyen.
Legyél türelmes, 1'44-nél kezdi. Addig csak hallgasd.

Szpesöl effekt, mi?
Ne gondold, hogy egy megveszekedett barom vagyok, hogy nincsen bennem tisztelet. Megmondom, én beleestem, szerelmes lettem ebbe itt, mert ez énnekem most majdnem a Huckleberry Finn döglött macskája, tudod, amit spárgára kötve vonszolt magával, himnusz, érted. Kaszinó és koncertterem, és nem hittem el, sokkot kaptam, te, ez kikacsintott, ez most itt beszólt nekem. És akkor leesett. Hogy szerintem röhög. Ezt tényleg nem lehet kibírni, ez olyan. Na és hagytam magam.

Holnap szerzek egy fehér krétát, és esküszöm, a Jász utcában az egyik rönkre virtuóz balkezes pizzicatómmal ráírom, hogy Niccoló.

[Hurrá, hurrá az új olvasónak!]



✍ 246. be my baby

2008. június 24. 11:31 - cippo
hol_az_egy

Keresztül-kasul a városon. Ez.



✍ 228. napos oldal

2008. június 13. 16:00 - cippo
hol_az_egy

Életöröm – kistermelőtől – kapható!
Árban megegyezünk.



✍ 174. szögek

2008. május 11. 9:07 - cippo
agymétely hol_az_egy

Szépen jajgatni. Nem fájdalomból, nem önsajnálatból. Titkos elragadtatásból. Szenvedélyből. Az szép.

Tapasztalati faktor, hogy a Bikában (as male) két igen erőteljes formában
jelenik meg a nő:
1. mint célobjektum (as pina);
2. mint periodikus időintervallumokban a zsigereiből elő-előburjánzó anima, matróna (as érzékenység, védelmező-gondoskodó hajlam).
Más férfitípusban a nő ilyen
fokú intenzitását nem tapasztaltam.* Igazi szendvicsférfi. Zabálnivaló!

Hogy mennyire halkan tudunk élni reggel.

Átadni a döntést. Nesze, tied. Szépen kérdezz, mondjuk így: mikor láthatsz újra? Hogy róla szóljon. Érezze, hogy férfi. Tudod: a Királynak mindent szabad.**

Olyan vagyok, mint egy szervkereskedő. Egy tollal és egy füzettel kivesézek bárkit.

Odafújsz a finom, zabszagú orrlikához, onnantól megismer. Szagról, a szájszagodról. Meg se merném, hát az egy szentség.

Néha olyan suhanc vagyok. Mondjuk az ilyen sarang ügyekben.

Autóúton, közlekedési tábla fölé telefonszámos hirdetést elhelyezni ( as kárpótlási jegyet vennék ) erősen utópisztikus beállítottságú személyiségtipusra utal.

Felismerni, hogy ugyanazok a kulcsszavak nyitják az én archívumomat is [bazmegbazmeg, intenzív homlokcsapkodás]. Bejáratos az életembe. Bejáratosak vagyunk. Minden nő Judit.

* Respekt Snájdignak!
** Kornis



✍ 166. Un bel di vedremo

2008. május 6. 9:10 - cippo
hol_az_egy mesés_férfiak_kurblival

Na ilyen terasz. Erre gondoltam épp. Hogy énekelhetnék én is a lampionnak, mondjuk. Ilyen várakozva. A monomániásan visszatérő "macska a pontot" ornamentikával. Megy az nagyon. A belső monológ. Ó, a gyújtós, az sose fogy el, valahogy, valahonnan mindig van tüzelő. (Úgy értem, belsődlegesen.) Kicsi asszony. Vár. Jaj, várni, azt nagyon tud. Akkora erővel, hogy. Ez lesz a veszte – mindakettőnk veszte? Hogy megégeti a szárnyát.

Ó, hát hogy nem gyúl, hogy nem szerelmesedik meg az az áttetsző, fehér rizspapír, hogy nem szíveskedik ennyi szépségre, ennyi vágyra? Ezzel a szenvedéllyel egy hajót át lehet vontatni az óceánon, sziklából vizet fakasztani! Kapitány úr, kapitány uram!

Pedig tudja. Úgy hull alá arcáról a mosoly, szinte észrevétlen fájdalommal, akár a lebegő, súlytalan ökörnyál. Tudja már. Belenémul abba a hegyekbe fordulásba, a reménynek ebbe az elomlásába. Fájni is befáj neki, mirigyeken és idegdúcokon fáj keresztül, centrálisan fáj, sacralisan. És jaj, ahogy néz. Azért az állát kicsit fölszegi. Csak úgy tartásból."The Way of the Samurai is found in death."

Ezerhatszázhúsz perc múlva megszerzem. És amikor megnézem, a száztizenhatodik percben kikapcsolom. Kétszer már láttam a végét. Többé nem nézem meg. Akkor még lehet olyan, mintha. Kivételesen.



✍ 152. shine

2008. április 30. 23:45 - cippo
hol_az_egy mesés_férfiak_kurblival

Shine

ElPajtáskodtam azt a mozdulatot.

Ha lenne lovam – egyszer lesz lovam -, akarnám, hogy szőrén üld meg, hirtelen felindulásból. Sörényt úgy nem húz-nem lazít, csak a Baryshnikov talán. Se. Terelni a fejét, zabla nélkül. Jobbra simogatni, meg balra. Simogatni. Zeneileg, érted? Filharmonikusan. Ahogy. Állítanék májusfát ezért, lopnám hozzá a fát. Vagy megtanulnám a Másodikat, növesztenék négy kezet, valami ürüggyel a Zeneakadémia elé csalnálak (mondjuk, hogy ingyen mérik a sört), és kiárasztanám a nyitott ablakon mind a Rachmaninov lényegét.

Ahogy a macska nézi azt a pontot a levegőben. Úgy. Úgy volt ott a ló épp. Láttam.

Zeneileg, érted?

Én úgy bele tudok hullani a szépségbe, mint kő apadó kútba.



✍ 148. true lies

2008. április 29. 18:22 - cippo
filmszínházunk_bemutatja hol_az_egy

Ne engedd, hogy megvaduljak, fiam!
A karját!
Charlie! Halljam a koordinátákat, fiam!

(Scent of a Woman)

 



✍ 126. esik

2008. április 15. 15:06 - cippo
hol_az_egy

Esik.

 



✍ 95. ipiapacs

2008. március 27. 20:02 - cippo
hol_az_egy mesés_férfiak_kurblival

Felhőzöd a homlokodat borúval. Látványfelhősködés. Derű-ború-mégborúbb – neutrális szürke statikus altocumulus. Takarásban. Te. Akarásban. Mondasz a szájaddal olyan latolgatásformán alternatívákat. Perszemegértem alternatívoltokat. Nekem. Perszemegértem tehetősségeket. As lehetőségeket. Kő, apadó kútba. Ahha, mondom én olyan nőiesenformán, az én nézőpontomból formátlanul. Szemtelen ahha. Alaktalan ahha. Nemtelen ahha. Nemes ahha. Nemszámít ahha. Nemtörődöm ahha. Nemtörömmagam ahha.

A sértődött hátatfordításban legalább pont olyan ostobának tűnsz, mint. Kinn a bárány, benn a fentes.

 



✍ 58. fülharmónia

2008. március 2. 21:46 - cippo
hol_az_egy