Diagnózis

2016. március 24. 16:24 - cippo
félség

Na most az a helyzet, hogy magában úgy jön-megy a prolaktin, mint zsidóban a fájdalom. Hogy csinálja?



822. mese a sinusrul, avagy a halásszon inkább a Zavaros

2010. szeptember 8. 0:57 - cippo
félség 8 hozzászólás

Na, addig mesélek.
Szóval van ez, hogy így kimarják, kizabálják a fogak a csontot maguk alól – csontgyilkos fogak, így mondják  -, aztán hát ilyen terminátorféle leszek, úgy néz ki, hogy összebasszák nekem így gépészetileg. Ez mondjuk eléggé megütött. Már hogy a fejembe jött, hogy bár nem gondoltam én, hogy sebezhetetlen vagyok, de valahogy föl se merült soha, hogy valaha valami bajom is lehet, mert ugye, sose volt, hát nem volt ezen mit gondolni.

Szóval, ez megütött, mondom, lettek ilyen kedélyzeti nagymozgások, hogy jött a cinizmus, meg az önbecsülési romosodás, meg jött a sírás bele a torkomba, ha beszélni kellett róla – egyáltalán: ha beszélni kellett -, meg a táplálkozási balfaszkodás, de főleg az esztétika, hogy egy ilyen szörnyűnagy hiány az egész szájam, vagyishogy benne, a szájamban szörnyülködik a nagyhiány, vagy nem a nagyhiány, hanem én magam, és még az is a fejembe jött, hogy eddig sose féltem, most akkor mire ez a megfélősödés, honnan jön ez – na, nem volt vidám, cigitlenül meg maga volt a pocsék, a betege lettem tisztára. Aztán erre jól behallgattam, hogy úgy mondjam, hát nemigen ment a sekisebe.
Ezen persze nem nagyon segített, hogy a mészárolós ember úgy bánt velem, mintha húsz éve nap, mint nap, előre megfontolt szándékkal, kicsi kalapáccsal kártékonykodkodtam volna a saját szájüregemben, pusztán az ő, a mészárolós ember bosszantására, máskülönben csak úgy körülírólag kreténezett le, de azért.

Na és aztán elfáradtam egy másik emberhez, aki nem gondolja az ilyen kreténféle dolgokat a velem való összefüggésben, csak mert szar a genetikám, meg mert színésznő lettem, és nem valami rendes szakmás ember. Mondjuk költséghányad tekintetében úgy egy fél Subarut épít majd a számba, azt ígérte  – el tudja azt képzelni, hogy úgy képletesen egy tonnányi vas ücsörög a garat körül, és pompás cirkónium-oxiddá konvertálva koronázza meg a primér gépészetet? Na, pedig pont így lesz.
Szóval, mondom, elfáradtam a – hát izé… ez a neve neki – Zavaroshoz.

Tudja, nem is az Ágnessel volt a baj amúgy – ő volt az eddiges -, az úgy tette a dolgát, nem volt fájás soha, meg tisztán is dolgozott. Tán még ked(v)vel is. Hanem, aki az implantot tegye akárhová, na az egy olyan ellenszenvesen pökhendi kis fogászati szatír; azt mondja nekem a gőg alatt, hogy maga olyan – már meg ne sértődjön – nem szeretem beteg, meg hogy azt tudja ugye, hogy ezzel itt a fogorvosi etika perifériáján táncolunk (?). Meg hogy el kéne gondolkodni, hogy ennek mégis mi az oka, hogy ilyen fiatalon. De mint egy állatnak, ezt úgy mondja, olyan Hauszos parasztsággal, csak kevésbé meggyőző színészi teljesítménnyel. Na aztán tényleg elgondolkodtam, és csupa ilyenek jutottak eszembe, hogy éljek úgy, hogy amikor lepereg előttem életem biofilmje, amit szaknyelven úgy mondanak: dentális plakk, és ezen tisztára berágtam. Már a pökhendin.

Bezzeg a Zavaros. Mikor mondom neki, hogy átbeszélek én minden dagadást, minden foghíjat kérem, legfeljebb leveszem a polcról a Montágh-ot, és újraértelmezem az egész beszédtechnikát, rámnéz, s azt mondja – érti?! -, na, annak sincs utódja a mai napig.
Ez, kérem, írásos tervezetet tesz a kezembe, hogy ő ezt így, s ilyen ütemben. Rája pecsét, aláírás. Meg hogy csak arra vigyázzak, hogy mikor a csontpótlást akarják, na azt ne engedjem, csak saját csontból, mert a praxis szerint marhacsontot pecsvörköznek az ember állkapcsába, aztán az vagy kóperál, vagy nem. De inkább nemigen. Szóval, azt mondja, autolog csont. Az, azt mondja, azt jeleneti, a sajátja. Írhatná azt is, hogy sajátja, de így mégiscsak elegánsabban hangzik, hogy autolog. Én meg most már tudom, hogy azt jelenti, a sajátom.
Na és erre aztán muszáj volt azt gondoltam, hogy elbocsátó szép üzenetben megválok a mészárolóstól, halásszon inkább a Zavaros a sinus maxillarisomban.



817. a dentálisokkrul

2010. augusztus 24. 20:58 - cippo
félség 2 hozzászólás

Így fogorvos után új értelmet nyer az a kifejezés, hogy gödröcskés arcú.
Hogy csaknem hatvanévnyi gyilkos praxisa során én voltam az egyetlen, aki megharapta a Gizit, komoly szakmai sikertörténetként könyvelheti el.



710. a hétfőrül – mégegyszer

2010. február 22. 19:52 - cippo
félség

Én megmondtam.



681. luna de miel

2009. december 28. 18:03 - cippo
félség

Először a Hosszú dőlt ki, aztán kisvártatva én is ágynak estem. Az ígéret szép szó, na és hát egészségben, betegségben, ugye.
Tombolnak a mézeshetek.



667. melyben műkedve lőn

2009. december 1. 15:14 - cippo
félség litera-túra

A kedvemben járnál, de ha a kedvem rossz, rosszul jársz. A kedvemben.
Vagy inkább rosszban sántikálsz?
York napsütése, mi?

Úgy döntöttem, hogy gazember leszek.



616. jóban, rosszban

2009. szeptember 19. 20:55 - cippo
félség

Mivel pedig heroikus küzdelemben elvérezve rövid úton eljutottam az arcüreggyulladásig, és a Tigris, pontosabban a Tigris faggyúmirigye – mely koordinációját tekintve pont a harmadik szeme fölött helyezkedik el – merő humánpolitikai okokból szolidaritást vállalt velem, egész nap titkos gyógyfőzeteket kotyvasztottunk, és gézes borogatásokat ragasztgattunk egymás arcára, és ezen aztán muszáj volt nagyon röhögni, mivel szerintem a Tigris pont úgy néz most ki, mint maga Oriza Triznyák, szerinte viszont én meg úgy, mint egy kisegér, akinek kegyetlen kíméletlenséggel kitépkedték a bajszocskáját.



✍ 422. kinn a bárány

2008. december 2. 15:51 - cippo
félség

Meg még az aurám is elromlott. Úgy leslankult, vagy mi.
Szűk. Szűköl. Szűk ól. Ott benn, a szűkségemben meg aztán vad is vagyok. Benn a farkas. Mindennapi monomániánkat add meg nekünk ma.
Az elmúlatott napok tekintetében máskülönben leginkább a lábasfejűek osztályába tartozom. Már ha osztályoznom kell magam. Igen, fejlett az idegrendszerem. Szinte csupa ideg vagyok. Száz gombóc, egy sorba'. Idegalapon és konyhanyelven. És nem, nem mennek a gyomromba. Torkosak.
De kinn a bárány azért. Kinn a kezes lábas.



✍ 419. a seblázról

2008. november 27. 14:19 - cippo
félség

Álmomban a fájdalom olyan volt, mint egy hangsáv. Pontosabban, mint három hangsáv egymás alatt. (Ez vajon azt jelenti, hogy ez egy dolby surround-os fájdalom volt, az_anyja_picsáját?)

Álmomban egészen forró, kicsike golyó voltam, kurzor a hangsávokon. Online tudósítottam magam, hol tartok épp – szevasz, te nyegle, romlott bölcsességfog, most szépen elválunk; aminek el kell menni, engedjük szépen el. Búcsú, kicsim.

Ez a hangsávos dolog, ez szép volt azért a seblázban. Tisztára úgy éreztem magam, mint egy navaho indián. Na, erre varrjon gombot a Krúdy Gyula.

na, hát valami ilyesmi



✍ 370. gyógy

2008. október 15. 19:00 - cippo
félség

– Gyógyszer, tea, méz? Citrom – abban van a vitamin…
– Immunrendszer. Abba'van_a_bizalom.

( »» )



✍ 329. a metabolizmusról

2008. szeptember 11. 21:26 - cippo
félség 3 hozzászólás

Aha, kisvártatva fotoszintetizálok. Lassú, dagálytalan metabolizmusba süllyedtem. Úgy megállt a levegő, vagy mi. A süllyedésről gondolkodom. A metabolizmusról. Címszavakban.
Vannak benne ilyen alfejezetek, hogy a központi idegrendszer szabályzási módjai.
Na és az alfejezet azt mondja, ha megváltoznak a tényezők, kibillentik a belső környezet dinamikus állandóságát. Szép idegen szót használ erre az alfejezet, úgy mondja, hogy homeosztázis. Ez tetszik, megjegyzem. A lexikon szerint amúgy is fontos. A homeosztázis. Az élő szervezetek legfontosabb jellemzője. Hát aztán élő szervezet vagyok-e jelen állapotomban? Jójó, kispanasz, de valamiért csak eszembe jutott. Hogy az önszabályozó működésből pillanatnyilag csak az önszabályozó énazonos.
Szóval központi idegrendszer szabályzási módjai. Azt mondja az okosság, kétféle módon történik: item 1. irányítás, item 2. szabályzás.
Úgy második olvasatra derült ki számomra – mondom, fotoszintetizálok, az emberélet útjának felén heveny vegetatív, hogy úgy mondjam, növényi szintre jutottam -, hogy valószínűleg a magasabb rendekhez tartozom, mert nemcsakhogy irányításra vagyok képes, de akár szabályzásra is, juhúúú. De, most figyelj, amit ír a szabályzás mechanizmusáról, na ez a legjobb rész.

Akkor, ha valamilyen határok közt kell történni, akkor az agy kiadja az utasítást, KELL ÉRTÉK-et, a célszerv visszajelzést ad, hogy ennyi van, ez a VAN ÉRTÉK. Ha az értéket valami megváltoztatja, az agy hiába küldi, mert visszakapja a HIBA JELET. Az agy összehasonlítja a kezdő és van értéket, és színbe hozza, hogy visszaállhasson a normál érték.*

Mondjuk ez így elég körmönfontan van megfogalmazva, de ebbe itt most nem kötnék bele, mert nagyjából leragadtam ott, hogy az agy kiadja az utasítást, a KELL értéket. Nos, a dolgok mostani állása szerint itt van a kutya elásva. Hogy csak kiadja. Aztán folyton visszajön, hogy error-error. Hogy a célszervem egy kibaszott errorista. Hogy megbetegedett a dinamikus állandóságom. Nahát.

Látod magad előtt, ahogy az agyam utasítást küld a célszervemnek, a célszervem meg visszautasít az agyamnak, hogy kabbe?

[És most légyszíves ne kezdjél el akadékoskodni, meg szememre hányni olyasmit, hogy mi az a fotoszintetizálni, meg metabolizmus, kurvaannya. Van benned kreativitás, hogy utánanézz, tudod, szélessávú internet, meg ilyenek. Már bocs.]

* Wikipédia



✍ 323. néha annyira tudat alatt

2008. szeptember 5. 11:21 - cippo
félség

ahol összeérPéldául írhatnék akár erről. Napok óta kimeríthetetlen élményforrás.
Mintha hintában ülnék. Amikor már elkeseredetten bediszponálod, hogy a holnap azután minden eddiginél elviselhetetlenebb lesz, akkor váratlanul tör rád az eufória, beleordítasz a párnádba, dekibaszottjónekemhallooooood, meg a kormányt is csapkodod a kocsiban, és kicsit peckesebb, de legalábbis büszkébb a járás, pedig tényleg nincs benne semmi heroikus, emlékszel, mondtam is, hát aztán erre verem magam mégis.
Meg van az, hogy nem tudok írni. Igazából erről sem. De főleg semmi másról. Hogy hátbaveregetem magam, ha négy percig meditálok, hallod, már akár teljes négy percig képes vagyok Bármi Másra gondolni, ez derék, nagyon derék. Hű_dddekoncentrált_vagyok, nahát ez remek. Merthogy most se, ugye. Mint a mellékelt ábra mutatja.

És arról még nem is meséltem, hogy reflexmozgásaim vannak, kimegyek a folyosóra, kibaszom a villanyóraszekrény ajtaját, majd fél percig dermedten bámulom. Akkor úgy kedvem lenne abba a szemrehányó lyukba belekiabálni a fájdalmat. Hangosan, mint aki fél. Beleüvölteni, belevinnyogni a félelmet, hogy feladom, most adom fel. Belesúgni, mint abban a fura, szép filmben. Ennek vége, mondom a süket mélyedésnek ott a falban, ennek a villanyóraszekrény ajtajával való baszakodásnak, keress magadnak valami új hóbortot (újra kéne t.i. strukturálni folyamataimat, tizenhat éves koromtól újra kéne – mit újra kéne, felépíteni kéne, haha), túl a folyamatos és feszített kontrollon. Belemondtam. Na és betapasztottam aztán.

Az ernyedtség és öntudatlanság küszöbén, ahol az a nagynagy boldogtalan szomorúság fészkel, úgy érzem, kifosztottak egészen; semmi baj máskülönben, csak a színek tűntek el az életemből, meg az értelem. Ott, azon a küszöbön fekve siratom el szegény magam, akitől mindent elvettem én, a felettes. Lelki fájdalomra nem számítottam. Az átbaszás az, amikor felfekszem egy délibábra, egy végérvényesnek tűnő, öblös megnyugvás-hullámra, és csak hajtom, lapátolom magam előre a hiúságommal, nyiszorgó másodpercről nyiszorgó másodpercre, mintha lenne bármiféle tétje az időnek. Ki súgja olyankor, hogy a legszarabbon már túl vagyok? Hány évnyi rögzült rutint borítok fel, és akkor meg hova is ez a türelmetlenség?
Egyszer. Megint képes leszek gondolkodni. Megint képes leszek írni. Működni. Remélem. De. Meddig leszek szelíd, türelmes anyám, meddig? Néha annyira tudat alatt vagyok.

Szinte megesett rajtam a szívem. Olyan keservesen sírtam.



✍ 322. eredményességi mutatók

2008. szeptember 3. 21:19 - cippo
félség

Hazavágtam

– 3 IKEA ceruzát, lásd orális fixáció;
– 3 aggódó kollégát a "jajhátmivanmaveleeed?" után [az ötödszöri "huss, a tekercs, én meg békés részvétlenséggel bámulok ki a fejemből" következtében], lásd mentális fixáció, továbbá passzív-agresszív magatartásforma;
– 2 teafiltertokot és 3 mézes zacskót, melyekből pompás, szabvány méretű, cigarettát formázó hengereket origamiztam, lásd manuális fixáció;
– 2 óriás gemkapcsot, lásd m. f. (mint fent).

Behatóan és környezettudatosan tanulmányoztam az alábbi szagforrásokat (a szemtanúk állítása szerint legalábbis mint egy addikt kokós)

– az olasz paradicsomos szappanomat;
– a macskát;
– a presszókávét a Budafoki úti cukrászdából;
– egy chupa chips epres nyalókát (a Snájdig jóvoltából);
– az üres mentás teafiltertokot;
– a friss bagettet;
– egy miszlikbe aprított lime-ot.

Arra gondoltam különben, hogy a legrázósabb rész ez a manuális fixáció. Hogy erre azért ki kéne találni valamit. Talán leszedhedtném a könyvespolcot, és ábécébe rendezhetném a köteteket. Vagy fűzhetnék fűszerpaprikát. Ha lenne. Valami kézimunkára gondolok, érted, mondjuk olyasmire, hogy macskabölcső…



✍ 320. kihúzni a gyufát

2008. szeptember 2. 20:09 - cippo
félség

Az van, hogy ma volt az első nap. Úgyhogy ezt feltétlenül mondjátok meg a parkolóőrnek. Na és úgyismint kiemelten első nap, számos rendkívüli meglepetést tartogatott, itt van például mindjárt maga a parkolóőr.
Mindenekelőtt szeretném elmondani, hogy kész csőd vagyok, rólam minden jótanácsotok, fenyegtetésetek lepereg, fordítva vagyok összerakva, sajnálom. Ezzel nem azt akarom, hogy mondani, hogy becsődöltem – sőt -, csak azt, hogy úgy látszik, nálam ez más kódokkal működik. Sok új dolgot megtudtam ma, nemcsak a világról, magamról is. Például azt, hogy nincs mitől félni. Hogy hajlamos vagyok szavakon lovagolni. Hogy hisztérikusan követelem a szabatos meghatározásokat, különben. Hogy olyan mocskosmód hiú vagyok, hogy még. 
Aztán a kávé. Az új kulináris karakterjegyek, melyeknek hihetetlen szélességi és mélységi spektruma van, melyek olyanok, mint egy-egy elképesztően megkomponált szimfónia, amelyeket eddig egy rozoga Sokolon hallgattam, most meg valóságos térélményemmé váltak.
Szóval, mondjátok meg a parkolóőrnek, hogy nem volt korrekt csomagot hagyni a szélvédőn, részben, mert az érvényes a parkolójegy ott volt a kezemben, közvetlenül a műanyagpohár mellett, csak egyszerűen elmammogtam az időt avval, hogy aktuálisan orral a pohárba tapadva a magam számára újszerű gasztronómia alapvetéseket tettem; részben, mert lehetett volna annyira tapintatos, hogy nem rombol bele a nehézségek árán megteremtett harmóniámba. Vagy legalább vállalja magát, ha már.

Most pedig kimegyek a folyosóra, ácsorgok úgy három percig  az ablakban bámészkodva. Lehet, a ceruzára már nem is lesz szükségem. Majd meglátom. Mindenesetre most már nem fogom kihúzni a gyufát. =)



✍ 314. csuklani

2008. augusztus 25. 21:30 - cippo
félség

Rém hülye dolog úgy cigizni, hogy közben csuklasz. Kicsit elnyílik a szád, a füst épp csak kioson a résen, a horizontális mozgású  kis cumulus, érted, és akkor hirtelen berántja a vákuum – namost ez vizuális effektben már majdnem a Mátrix, de legalábbis A Gyűrűk Ura, ahogy a füsthernyót pöccre beszipkázod, mint kaméleon a legyet.
Az van, hogy csúnyán felingereltem a bolygóidegemet. Vagy a nyelv-garat ideget. Már nem is emlékszem pontosan, melyiket. Mindenesetre a gégefedőm azóta felenged-lezárul-felenged-lezárul – amúgy egyáltalán nem ilyen halkan, és egyáltalán nem így, hanem rém röhejesen, és olyan hangosan, hogy humánpolitikai megfontolásból kénytelen voltam bejönni a folyosóról -, én meg eközben próbálok egyensúlyba kerülni a kettős kupolájú izmos, mozgékony lemezemmel, ami ugye a rekeszizmom. Bele a harmóniacentrumába neki.
Megvárom, amíg összerándul, akkor slukkolok. Ha szerencsém van, simán úgy csorgatom át a füstöt a garatomon, ahogy akarom. Van, hogy nem jön össze, na akkor van az a szájönszfiksön, a hupákolás, amiről az előbb beszéltem, meg hogy fáj. Vagy nem, csak nem érzel semmit. Mint mikor egészben nyelsz le egy mogyorót. Olyan kis semmi, olyan… kár érte, vagy mi.

Úgy képzelem, hogy olyankor a rekeszizom jól megmaricskolja a füstöt,
hogy nesze, te szar, nnneszennnesze. Máskülönben tudom, hogy nem így
van, de.
Csuklás. Orvosi nevén singultus.
Na, mi volt a tegnap esti program?
Ó, baszki, egész este singultán dohányoztam. Tudod, megint az a hülye hiköp*

* hiköp ~ [hick up, hikkup – lásd még piköp~pick up, stb.] munkásszleng



✍ 100. Ferrum – kohászati fohász

2008. március 31. 0:01 - cippo
félség

Kellene vas. Vas, a szervezetbe bele. Meg vas, a kézbe. (Azzal a sok tűzzel, ami vagyon, amúgy komplett öntödét lehetne üzemeltetni egy kis készséggel.) Vas. Vas tag. Vastag. Vaskos. Vasállat. Vadállat. Esetleg harci kutya. Holnaptól. Nem kell mindig félreállni. Úgyis untam már a (vastag) margót. Fáj a keresztcsontom a sok ottan való ácsorgástól. Holnaptól vasalom magam. Tűzzel-vassal.

Majdnem szabad ötletek jegyzéke. Pedig csak rajzoltam valamit. Ami abból kibontakozott, két cigarettányi magány kellett helyrerakni azt.



✍ 97. perfekt jelenek

2008. március 28. 22:05 - cippo
félség

Mikor befejezek valamit, valósággal ki vagyok fosztva. (Kornis)

Van a fájdalomnak egy olyan pillanata, amikor kontroll nélkül csúszik át hiányba. Az egyik percben még szabadulnál tőle, aztán egyszerre azon kapod magad, hogy kutatod, hova lett, mikor kezdted el szeretni a fájdalmadat, mikor engedted annyira közel magadhoz, hogy az kényszerűen és tényszerűen megszeretett. Egyszerre azon kapod magad, hogy elszalasztottad jellemfejlődésednek egy nagyszerű momentumát – azt, amikor a fájdalmat elfogadtad.

Amikor a tantusz leesik, valahogy mindig mögém esik le. Alapvetően mindig prefectben meg perfect continuousban esik le a tantusz. És akkor most csak a fájdalomról beszéltem.



✍ 76. aki a körorvosnál csak B-t tud mondani

2008. március 13. 13:28 - cippo
félség

Itt a tavasz, dagad a
tüszős garatmandula.
Kicsi szemem, kicsi szám…

H A T Á R O Z A T

Sztreptokokkusz Pneumónika énkormányzatilag, énkényesen, de egy a garatúlag sós víz által száműzetik, mert szemétség, hogy annyira sem tudom kinyitni a számat, hogy normálisan beleharapjak egy almába!