863. töprenkedések a hencserrül

2010. december 28. 16:00 - cippo
dizájncenter poszt-traumatológia 4 lábjegyzet

Harmadnapon pedig – mintegy a karácsonyi mulatságok záróakkordjaként – megérkezett a legszűkebbcsaládi angyal is. Belsőépítész angyal, vagy hogy mondjam, dizájnerangyal, na, egyenesen az Ikeából.
Kétórányi szolídan kurvaanyázós szerelés után, amikor végre ráhajigáltuk a bordó díszpárnákat – rózsaszirmok a szűz havon -, a dolog pont úgy nézett ki, mint egy gigantikus hófehér beddinge, ami – diplomatikusan szólva is –  kinőtte a lakást. Azért itt persze megjegyezném, hogy ingatlanméret tekintetében a japán szociokultúra megátalkodott hívei vagyunk, amit talán úgy lehetne legjobban szemléltetni, hogy a komplett lakás panorámaképe pazarul befoglalható egy 16:9-es képarányú jpg-be.

Most, mondhatni, az egész nappalink egy kurvanagy hófehér beddinge, ami méretben vetekszik Szibériával.
Elneveztük hencsernek. A háromnapos cseregaranciára való tekintettel pedig Szilveszterig a primér opció a hencseren fetrengés. Lelkesedek. (Mondjuk hely hiányában más gyakorlati tevékenység amúgy se igen lehetséges.)

Hencseren az élet könnyű
vízszintesen heverve,
azt se tudom, hogy feküdjek:
hosszába’ vagy keresztbe’?

Tele vele a nappali,
s bár nem vagyok letörve,
ha más mulatságra vágyok,
hogy oldjam meg feküdve?



785. papucc(s)

2010. július 10. 0:11 - cippo
dizájncenter scrabble_mono

Alföldi vagy korcs kroksz -

végülis egykutya;

egyiknek ide húsz,

a másiknak oda.

Brend a görbe bőrben

a Petőfi tája,

de a gumisúznak

hol van a hazája?

Megmondja a gugli,

hogyha rákeresek,

hogy kaucsukcsukát

mostan honnan vegyek?

[rákerestem, kroki - kattra mondjuk látszik is]




765. a blogmodorrul

2010. május 24. 20:04 - cippo
dizájncenter

Na tessék, ez meg itt felhőbe terelgette nekem a modoromat.

kattintásra megmutatom ám nagyban is



666. a brand new bejegyzésszerkesztőrül

2009. december 1. 14:34 - cippo
dizájncenter

Jézusisten! Megnyitottam a bejegyzésszerkesztőt, és úgy meglepődtem, hogy csak.

Nahát pont így.
Aha. És nem mukod.

Update: Respekt Mr.a-nak, aki közben rendkívüli éleslátással kiderítette, hogy a bejegyzés megrekedt valahol a tér-idő kontinuumban.



628. Stofi

2009. október 8. 21:13 - cippo
dizájncenter

Stofi, Piran

Megtudtam, hogy van egy blogja. Nagyon szép kis blog. A látásmódja van benne, a csöndje. A szerénye. Az erénye. Szeretem, na.



✍ 459. buboréknapok

2009. január 23. 14:15 - cippo
dizájncenter

Téblábolok itt, hogy hogy írjam meg a buboréknapokat, meg moralizálok (mert énnekem a jókedv, kérem szépen, az igenis morális kérdés), hogy az a nap, amikor nem nevetünk, számunkra elveszett, hogy úgy mondjam, eltűnt, mint a Chamfort; mert arról van szó, ugye, arról van szó, hogy látszódjunk vidámnak, és ebben aztán világnézetileg benne foglaltatik, hogy minden nap legalábbis egy kisdurranás, meg hogy elpattan, mint a buborék, meg hogy élni mennyi. E forradalomban csak ráncainkat veszíthetjük. Cserébe egy egész világot nyerhetünk. Hát. Ehhez tartom magam. Úgyhogy lesz nekünk ehhez egy ilyen kis statisztakai készségünk.

 



✍ 334. helyes megfejtő

2008. szeptember 14. 19:33 - cippo
dizájncenter

Re: kvíz itt

tessék, kókuszos, ahogy kérted



✍ 333. a bécsi kávéhabról (valóságshow)

2008. szeptember 13. 21:19 - cippo
dizájncenter

[ööö... főcím, klikk ide]

Első fejezet, melyben

üdvözlet Mosonmagyaróvárról

Második fejezet, melyben

üdvözlet Bécsből

P.S.: Mindkét képen egy-egy apró furcsaságot, vagy inkább furcsa apróságot találsz. Mi az? A helyes megfejtők közt egy Túró Rudit sorsolok ki.



✍ 255. pompás malacságok

2008. július 1. 16:23 - cippo
dizájncenter

Lévén önkritikus hajlamú fogyasztói célszemély, föltettem magamban, hogy énnekem elengedhetetlenül szükségem van, s ily módon föltétlen szert is teszek egy ugrálókötélre.
Ez, szándékom szerint megtörtént, és az alábbi fotografikus ábrán közszemlére bocsátom grammatikailag a birtokviszonyra felépített kis privát gazdaságom legújabb, mindezidáig még kiaknázatlan darabját, mely fotografikus ábrára kattintván a becses olvasó kedvére kiélvezheti közelebbről is a nevezett objektumot.

Vajon mely szervük hivatott betölteni a kívánt funkciót? (:

E megkapó tárgyban csipetnyi ironikus társadalomkritikai felütést, továbbá némi finoman árnyalt lírai analógiát vélek felfedezni. Énnekem t.i. rögtön – valami Weöres Sándori logika mentén – a Bóbita könnyű alakja sejlett föl [két csiga őrzi az álmát, ugye], s úgy okoskodtam, hogy a pompás malackák egyike vélhetően azonos azzal a szépreményű csókossal, kire ama játszi szárnyat igézte.
Namost akkor tessék csak elképzelni, amint énBóbitaságom szaporán kapkodja piskótalábait, miközben a két ragyogó, rózsaszín malacka megátalkodott pofával fürgén tekeri-karikázza a kötelet.



kereső archívum, linkfal navigátor pánik