És amikor

2017. szeptember 29. 9:15 - cippo
a_nárciszok_lélektanából cicanaci napló 1 lábjegyzet

gondosan megtervezett és kivitelezett heroikus küzdelemmel lepakoltam és elhúztam az asztalt, a falhoz állítottam a dögnehéz ikeaágyat, majd felhívtam a fűtésszerelőt és cinkos hangon belesuttogtam a telefonba, hogy – Halló, főnök? Tiszta a terep! –, a vonal másik végén mintegy félpercnyi döbbent csend.



harmadszor

2017. július 7. 1:43 - cippo
cicanaci mesés_férfiak_kurblival

is le kellett bontani a zuhanyzót, mert ereszt. Lassan alighanem döntést kell hoznom, kit falazzak bele. Ugyanitt poétikus felhangú megbízás a mestertől: szerezzek színtelen szilikont szaniterhez. Ha még lenne humorom, nagyon nevetnék. De már csak egyet kell aludni. (Legalábbis bízom benne.)



sose

2017. július 6. 2:18 - cippo
cicanaci mesés_férfiak_kurblival

feledkezzetek meg az aljzatkiegyenlítésről, angyalkáim. Hajnali kettő, és még mindig a szilikont vakarom a profilból. Vagy a csempét borotválom. Kellett nekem szétszedetnem a zuhanyfülkét. Erre azért most kinyitottam egy Mort Subitet.



1009. kispanasz

2012. június 1. 9:59 - cippo
cicanaci útmente

Amúgy jól vagyok. Nincs bajom a világgal. Persze nincsenek illúzióim, én egy ilyen realista csávó vagyok. Sose gondolkodok én magamról ilyen férfias túlzásokban, érted. Sose gondoltam például, hogy magas vagyok. Alacsony vagyok, hát alacsony vagyok. Százhatvanöt centi. A haverok szoktak is ezen poénkodni. Akkora vagy, mint a kutya ülve, mondják. De nehogy azt hidd, hogy felveszem, szarok én az ilyesmire. Nincsenek illúzióim, mondom. Csak azér én nem járok baszomnagy bömössel, hogy nagykutyának látsszak. Minek járnék, abba is legfeljebb csak akkora lehetnék, mint egy bernáthegyi ülve, nem? Az jobb?

Van csajom. A csajom is kicsike persze. Még nem a feleségem. Harminc vagyok, van csajom, a nősüléssel meg ráérek még. Amúgy, mondom, nincs bajom a világgal. Teszem a dolgom, nincsenek illúzióim, ennyi, érted.

De mikor beszállok a liftbe, az azér úgy szarul tud esni, hogy a tizenötéves kis szomszédluvnya, aki van vagy egykilencven, fölémtornyosul és leköszön, hogy csókolom.



995. mámormérő

2012. április 23. 22:27 - cippo
beszélgetések_Ernővel cicanaci

Kérem, engem levettek a lábamról. Az eset a Kacsa és a Fazekas utca sarkán történt, ahol a Varsányi Irén lejtős lankái, vagy lankás lejtői csorognak alá. Nem is gondolná az ember, a történet szempontjából egy ilyen saroknak micsoda beláthatalan következményei lehetnek. Mondom, a sarkon történt épp, egy verőfényes, semmi kis tavaszi napon, hogy áldozatául estem ennek a fatális ügynek.

Hogy a dolog hogy is ment végbe pontosan, arról aligha tudnék referálni, elég az hozzá, hogy magukkal sodortak az események, pontosabban egy féktelen kerékpáros. Úgy bukott föl ott, úgy tört rám váratlanul, akár rideg logikára a vakszerelem: megmagyarázhatatlanul, megállíthatatlanul és végzetesen. Hogy úgy mondjam, jött, mint a karikacsapás. Aztán belém szaladt, mint kés a vajba. Levert, mint vak a poharat. Végül – a történetiség kedvéért – belém esett, mint ló a gödörbe. Még a szemem is behúnytam abban a röpke nihilben, ahogy részeg tehetetlenséggel potyogtunk egymás hegyére-hátára, ember, s kerékpár, a sárga földig.

Mikor a kármentésen, s a sokkon túljutottunk, kérdem tőle, mi történt. – Bocsánat – feleli -, bocsánat. Csak úgy megmámorosodtam a lejtőtől – mondja fura, mosolygós pátosszal, és látom, csak ahogy fölidézi is, könnyű szalonspiccbe ködül a szeme. Szóval, kérem, ez megmámorosodott. A Varsányinak a gyönge halmai ejtették bele ebbe a révületébe. Namost erre énnekem az jött a fejembe, ha a férfinépnek ez a minden női idomokba való képtelen belefeledkezése-belebódulása közlekedési kihágásnak számítana, hát micsoda pompás profitra lehetne itt szert tenni, kérem, ha valaki egyszercsak nagy hirtelen föltalálná a mámormérő szondát.


(fotó: Martin Munkácsi, 1936)



723. Mr. Bradshaw knows good sex and isn’t afraid to ask

2010. március 22. 13:41 - cippo
cicanaci

Azt mondja a Rita, hogy olyan, hogy nem itt fönt van a kosara neki, érted, hanem itt lenn. Kilátszik a mellbimbója neki. Mondom neki, persze bazmeg, mer’ a 75C az nem 80B. És, bazmeg, nem érti. Ez olyan, bazmeg, mintha egy mini Cooper S Cabrioba akarnék belegyömöszölni négy kigyúrt állatot.
Várjál már, a Rita, az a leszbi csaj?
Az, az.
Azt is föl kéne már vállalni valakinek.
Föl, bazmeg, de azt mondja nekem, ő mingli, érted? Azt hittem, rosszul hallok.
Mi a faszom? Mingli?
Mingli, bazmeg, mingli. A mingli az, akinek nem fér bele. Érted.
Jaa. Értem. Tehát van a szingli, akinek nem is kell, és van a mingli, akinek kurvára kellene, de a munkája miatt nem engedheti meg magának. Értem, bazmeg, értem én.



685. önök érték

2010. január 4. 20:58 - cippo
cicanaci



646. férfiak pórázon

2009. november 5. 21:59 - cippo
cicanaci hol_az_egy

A Ball of Yarn: 1918 - Shorpyforrás

 



590. a hajpántról – férfi szemmel

2009. augusztus 4. 17:21 - cippo
cicanaci

– Szevasz, na mi van veled? Ja látom. Félig már bekötötték a fejedet.



554. szakítós poszt

2009. június 1. 18:22 - cippo
cicanaci

Tudod, volt nekem ez a kis barátnőm, ugyan nem mondtam még, szilveszterkor kezdődött, na és hát most lett vége, és őszintén szólva nem is nagyon bánom. Kiléptem belőle, mert ez olyan volt, amiből ki kell lépni – nem a gyerek miatt, a gyerekkel nagyszerűen megvoltunk, csak tudod, hogyismondjam, egy kicsikét sivár volt. Persze isten ments, hogy bántani akarnám, vagy bármi, csak a te – hogy úgy mondjam – rendkívül gazdag és kifejező lelkivilágodhoz képest ez semmi, és ez önmagában nem is lett volna baj, legalábbis egy darabig, meg aztán ugye nem laktunk együtt. Ha belefért, belefért, így voltunk valahogy, de mégis. Elkezdtem hiányolni azokat a nagyszerű önreflexiókat, tudod, amikkel az ember folyton munkálkodik magán, tudod, te is folyton vizsgálgatod magad, te is olyanfajta vagy, na és az egyszercsak gyanússá vált, hogy nála ez nincs. Hogy úgy jól elvan, rendben van magával, csak… szóval az a kis… hogymondjam, motiváció, na az hiányzott, a spiritusz; és ez így csak olyan lébecolás, ez a változni nem akarás, és ez nem fért a fejembe. Persze nem volt könnyű, érlelődött sokáig, hogy ez így nem jó, na és most kiszálltam. Hm. Hát, sajnálom azért. Egész jól megvoltunk. Na mindegy. Ja, különben sokszor eszembe jut, tudod, amit írtál a cicanadrágról, nahát azon mindig mosolyognom kell, attól mindig földerül a lelkem.



✍ 473. mesés férfiak cicanadrágban

2009. február 11. 22:49 - cippo
cicanaci

A macskanadrágról pedig muszáj.
Pedig épp csak elpirult, amikor meglátott. Most ne nézz rám, lécci, mert egyszer már kifejtetted. Hogy milyen szánalmasan röhejesek a férfiak cicanadrágban.
A hátam mögött jött, szigorúan. Ímmel-ámmal azért mederben tartotta a társalgást. Épp csak tolta, olyan feszülősen. Olyan szkreccsesen a sztreccsben. 
Még szerencse, hogy a vaskos terepkerék hálásan takar.
Pompás pumpa a vázon.  – – l – ᴗ ᴗ l – -.

[ó, hadd írom mindjárt három négymorásban,
ó, hadd tagolom lábakra a formát mérték szerint]

ÚrSus meg, hogy: ő az? Ő, mondtam. Meg, hogy: a pumpájáról jöttél rá? Úrsus meg, hogy: nem. A cicanadrágjáról.



✍ 463. a közvetlen modorról

2009. január 30. 20:41 - cippo
cicanaci

Az persze mindjárt gyanús volt, hogy túl sokat használta azt a szót, hogy barátom.
Kis szinesei voltak, a teljesség kedvéért családi és utónevekkel. Jó kis csattanókkal. Mondjuk, ezek a szösszenetei valójában mindig a mások szösszenetei voltak, a családi és utónevű, birtokviszonyba helyezett barátaiéi.
Igaz ugyan, hogy a közvetlen modornak nem volt híján. Meg azzal nyűgözte le folyton a digókat, hogy két nővel fényképeztette magát. Ettől persze amolyan alfahím benyomását keltette. Tetszett neki. Már úgy értem, ez az alfahím státusz. Hogy úgy néznek rá a digók mind, mint a kerekasztal lovagjai Merlinre.
Pinonál ezért például akkora pizzát kapott, hogy a széle egészen az ölébe lógott. Akkor hálája jeléül jótékony leereszkedéssel hátbaveregette Pinot, és felajánlotta neki, hogy lefényképeztetheti magát a két nővel. Pino meg lefényképeztette magát, és egy öröm volt neki, ezt mondta is. Meg hogy jöjjön máskor is. És feltétlenül hozza a két gyönyörű donnát.
Mindjárt másnap eszébe is jutott, és indítványozta, hogy mi lenne, ha benéznének az ő Pino barátjához, és benéztek. És hát Pino, akinek praxisa szerint a kétszer még nem számított gyakoriságnak, jótékony leereszkedéssel, és némileg hűvös udvariassággal üdvözölte, és hát lehetett azt tudni, hogy dacára a donnáknak, this is the end of a beautiful friendship.
Akkor sértődötten visszabuszozott az ötcsillagos szállodai szobájába, magára csapta a fürdószobaajtót, teleborította a kádat habfürdővel, és dacos kappanhangon énekelni kezdte, hogy Ma chi se ne importa.



✍ 349. a csudamandaláról

2008. szeptember 26. 20:34 - cippo
cicanaci

Az egészet végül a Lőrinc oldotta meg.
Merthogy avval kezdődött, hogy így történelmileg határozzam meg, hogy a Pompás ráérzett valahogy a gyenge pontomra, ami a dinnye. És akkor – köszönhetően az elképesztő találékonyságának, és a változatosságra való feltétlen igényének – elkezdte ezt fogalmilag kezelni, már úgy értem, a dinnyét. Kifogyhatatlan volt, elapadhatatlan, mondhatni áradt belőle a dinnye-téma, mint univerzumból a flow. A múzsájává vált az a kurva dinnye, már bocsánat. Naponta küldött sortmeszidzseket “variácók dinnyére” témában. Néha így. Csak szólok, hogy dinnye van. Sárga is. Görög is. Meg így. A tea forró, a dinnye hűvös. Feljössz, vagy lemenjek? Máskor így. A vacsora tálalva, a gyertya ég, a dinnye behűtve. Engedd, hogy elvarázsoljalak!

Már kezdett besokallni a dinnye. Már kezdett lesokkolni. Hogy az így-úgy zen, meg az így-úgy csí a lelkében naaagy zöld csudamandalává dagasztotta a dinnyét. A megnyugvás fösvényei, höhö.
Na és amikor már ragacsos, meg szirupos volt még a fülem is a dinnyelétől, akkor bedobta azt a maszírozós témát, ugye, amire most nem térek ki, mert már elmeséltem.
Szóval elgondolkodtam, hogy talán beszélnem kellene erről a Pompással, úgy fésztufész, mint férfi a férfival, és hát álljak a sarkamra, na. És mondjam meg neki a dinnyét. Hogybazmegpompás, én minden nap, érted,  minden nap portyázok magamnak egy fél dinnyét, csakazérmondomhogytudd.
Ebbe az elgondolkodásba beleküldött egy újabb váratlan és nem kevésbé fordulatos dinnyecsalis esemest, és akkor felhívtam, és kicsit fenyegetően azt mondtam, hogy randi a ház előtt tíz perc múlva, és halkan rebegte, hogy jó, tíz perc múlva.
Persze késett, persze épp tusolt, mondta, és tényleg, illatos volt, mint egy őszibarack, és szörnyű gyanúm támadt.
Pompás, fordultam hozzá mély sóhajjal, és a legszivélyesebb hangomon. Azt hiszem, szörnyen félreértjük egymást. És akkor most nem szeretnék kitérni arra, hogy amikor azt mondom, szörnyen félreértjük egymást, elsősorban rád gondolok. Arra célozgatok… – és itt pillanatnatnyi csend állt be, meg egy kis esetlenség, torokköszörű és szájpadlás taplószerű kiszáradása, csöndes bíztatása enmagamnak, hogy légyvégreférfiszeddösszemagadbaszkííí –
Nnahszóval, csak azt akarom mondani, hogy… khm… öö… és tudom, hogy a maszírozós téma volt az a pont, ahol csúnyán kisiklottál, de hogy az nem jelent semmit, és …izé, énnemleszekakismicsodácskád egy kurva hedonista megbicsaklásom miatt, hátcsakennyitakartam.
És akkor a Pompás megnyugtatott, hogy igen, tényleg van félreértés, meg tényleg az a pont, meg a félreértés gyökérproblematikájára rávilágítandó klasszikusokra is hivatkozott, ami a Ponyvaregény, de nem azt idézte, hogy “puska kellett volna, bazmeg”, hanem valami hosszabbat a lábmaszírozás témaköréből, és azt én nem tudom szó szerint idézni, mert ahhoz meg kéne néznem most gyorsan az egész filmet, és akkor abból is kerekítek egy újabb kibaszott hosszú mellékszálat, na és akkor aztán jól megnézheted magad.
És hát ennyi.
A hadak vége volt. Történelmi pontosítások szerint augusztus. Márhogy a vége. Vagy szeptember eleje?
Áh, mindegy is. A Lőrinc jött, jól belepisált a csudamandalába, na és nem jött több üzenet. Hát, csak ezt akartam mondani. Csak úgy eszembe jutott.



✍ 7. fiktív

2008. január 16. 11:45 - cippo
cicanaci poszt-traumatológia

Múlt pénteken, összeszedve minden lelkierőmet, beballagtam az önkormányzat ügyfélszolgálatára, hogy végérvényesen pontot tegyek az elmúlt két év végére.
Kedvesen tájékoztattak, hogy az állandó lakcímről történő kijelentéshez egy kérelmet kell benyújtanom, hogy a nevezett személyt kezeljék fiktívként (?!), s mindehhez csatolandó egy 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap-másolat (a betekintő költsége: 2000,- másolási díj + 1500,- szállítási ktg.!), 2200 forintos illetékbélyeg, továbbá szükségeltetik két hiteles tanú.
Jó, mondtam, akkor essünk túl rajta, megyek a pénztárhoz, aztán csináljuk.
Az ügyintéző némi iróniával leállított, hogy – bár a költségeket kifizethetem – kell a két tanú, azt meg itt ugye nem tudom megvenni. Erre persze elengedtem egy gyenge szellemességet, hogy dehogyisnem, mire kijózanítólag annyit mondott, hogy a tulajdoni lap másolatának megszerzése igénybe vehet néhány napot, úgyhogy nyugodtan szálljak csak le a földre.
Így azután hol volt, hol nem volt, ma szépen visszamentem, mesébe illő egyszerűséggel túlestünk minden procedurán – tulajdoni lap másolata a helyszínen, illetékbélyeg beszerezhető, aláíráshoz toll is dukál, picinyke párás érzelgősködés az adatlapok felett, hisz mégiscsak nagy volt a szerelem, egyszóval perfekt minden; majd, egyszerre váratlanul az ügyintéző egy fecnit tol elém, s azt mondja: Viszontlátásra!
Zavartan makogok egy köszönömöt, megkérdezem, van-e még valami dolgom, azt mondja, nincs. De valahogy nem értem ezt a fecnit.
Kalandvágyból nekiszegezem a kérdést, hogy akkor ez most azt jelenti, hogy az illető ki van jelentve a lakásomból?
Lesújtóan rámemeli a tekintetét, és azt mondja, nem, nincs. A fiktívként kezelés azt jelenti, hogy Nem Valós, azaz az illető a bejelentett állandó lakcímén nem valós, tehát fiktív. Aham.

Namost historikusan-rögvalósan ez így néz ki:

a fiktív hazafi: van a műszékely – aki akkor azért még nem az, már úgy értem, nem székely (mondjuk műnek lehet, hogy mű) -, na és hát nemzeti önérzettel folyton fröcsköl, de nacionalizmusa – minden irónia nélkül – kimerül a verbalitás szintjén;

a fiktív telektulajdonos: vásárol egy székely telket, amit nyilván nem tud a saját nevére iratni a tulajdonra vonatkozó román törvények miatt;

a fiktív székely: mintegy szándéknyilatkozat gyanánt beújít egy valóságos székely barátnőt, vele együtt valóságos székely havereket, s egy fiktív vagy valóságos székely otthont, pungába szedi a sátorfáját (lelép) – hűde mekkora paraszt vagyok, de tényleg, dehát;

a fiktív lakó
: állandó bejelentett lakcíme – mely az én valóságos otthonom – szerint Fiktív Személy Egy Valóságos Óbudai Címen. Vagy: Valóságos Személy Egy Fiktív Óbudai Címen.

Na, puff neki, mi?