stand

2018. január 23. 14:33 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

– aztán egyszercsak majd mutatom a filmet is, ha elkészültünk vele.

fotók: Baráth Gábor



És amikor

2017. szeptember 29. 9:15 - cippo
a_nárciszok_lélektanából cicanaci napló 1 lábjegyzet

gondosan megtervezett és kivitelezett heroikus küzdelemmel lepakoltam és elhúztam az asztalt, a falhoz állítottam a dögnehéz ikeaágyat, majd felhívtam a fűtésszerelőt és cinkos hangon belesuttogtam a telefonba, hogy – Halló, főnök? Tiszta a terep! –, a vonal másik végén mintegy félpercnyi döbbent csend.



Csak mondom,

2017. március 27. 20:50 - cippo
a_nárciszok_lélektanából dekoltázs

csak mondom…



A mai kedvenc aknám

2016. október 4. 20:11 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

egy furmányosan hosszú összetett mondatban orvul elrejtett “zugzsugás”. Ééés nem bakiztam bele.



hashtag EP

2016. július 20. 22:16 - cippo
a_nárciszok_lélektanából a_szem_a_lélek_trükkje litera-túra

Tudat alatt egy kis házban
ül az ösztön talpig gyászban.
Karinthy

A mai top félrolvasásom/szinkronbakim: “Bár nem tartom magam vajszínűnek…”



a forró hangulatról

2016. június 22. 11:02 - cippo
a_nárciszok_lélektanából mesés_férfiak_kurblival

és akkor a Sz roppant leleményességgel üzembe helyezett egy újabb monitort, és azt pontosan úgy fordította be a hangmérnöki felé, hogy a nagy üvegablak tükröződésében – ahogy kint, úgy bent is – pompásan látni lehessen az aktuális meccset. de előtte még papírpelenkával gondosan beborította a stúdió teljes padlózatát, hogy azzal fogja fel a fullra járatott klíma lecsöpögő kondenzvizét.



Alkosson

2016. május 31. 19:06 - cippo
a_művelt_társalgó a_nárciszok_lélektanából

néhány másodperc alatt értelmes mondatot az alábbi szavakból:

CjdZpqEW0AANcDA-1



Amikor bejelentkezem

2016. február 8. 21:50 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

a recepción, hogy Némethkriszta, eszdíáj, és elröhögjük magunkat, lehet tudni, hogy túl sok nyomozós filmet nézünk.



1281. Pannik

2014. szeptember 26. 13:47 - cippo
a_nárciszok_lélektanából analóg

anna10

anna03

anna04

anna02

anna05
Az első saját szkennelés – Rolleiflex T, Agfa Rollei RPX 100

modell: Keönch Anna, színésznő

 



953. In memoriam Huszár Zsolt

2011. szeptember 17. 13:13 - cippo
a_mozigépészről a_nárciszok_lélektanából

ÉdesIstenem.

RS9 Színház, Sirály, 1994

RS9 Színház, Esküvő, 1994

 



918. a penitenciárul

2011. június 2. 19:43 - cippo
a_nárciszok_lélektanából társalkodó

– Á, vegyük újra,elbasztam – már elnézést, hogy egy ilyen szép istenes filmben ilyen csúnyán elkáromkodtam magam.
– Semmi baj. Penitenciaként újra végig kell nézned az egész tekercset.



904. napi bak: Abszurd

2011. április 18. 0:18 - cippo
a_nárciszok_lélektanából filmszínházunk_bemutatja



896. stílusgyakorlatok a kritikai realizmus témakörébül

2011. március 28. 22:50 - cippo
a_nárciszok_lélektanából társalkodó

A Megyeri János verzió

– Hű! Nagyon inspiráló vagy!
– Á! Inkább nagyon rövid.

A Csőre Gábor verzió

– Mi van, mér’ ingatjátok a fejeteket, elégedetlenek vagytok?
– Nem, egyáltalán nem vagyunk elégedetlenek.
– Akkor tapsoljatok!



829. napi bak: Orvos

2010. szeptember 30. 16:40 - cippo
a_nárciszok_lélektanából filmszínházunk_bemutatja 4 hozzászólás



820. rajzol nekem új hangot

2010. augusztus 31. 20:42 - cippo
a_nárciszok_lélektanából totálkár 2 hozzászólás

Miután pedig a hangvágó programban rábukkant a rajzolóeszközre, felajánlotta, hogy rajzol nekem új hangot, ha akarom, vagy legalábbis – amíg én csinálom itthon a szerelemmunkákat – elbíbelődik, és megrajzolgatja a brazil szappanoperákat a stúdióknak…



748. a fél életeimrül egészen

2010. április 28. 20:09 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

Vagy hát fél-e az élet?
És élhető-e a fél,
vagy csak az él félhető?
S ha csak a fél fél, egészen fél-e,
vagy olyan fél-félén?

Hideg ideg-e a tékozló táv-közlés,
vagy vétlen tétlenség, tétova játék?
Vizes-e a nyolcas?
S a lepedő alatt epeda eped-e?

Vágyik-e odább, tovább a leplezetlen lét?

 



737. az igazi színészetrül

2010. április 10. 21:13 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

Szerintem most lelkesedni fogok.
El akarom mesélni neked, ahogy én láttam. Ahogy ott állt hórihorgasan, szögletesen. – Figyeljetekfigyeljetek! – hadarta, mi meg figyeltünk, ő meg hogy: – Kitaláltam valamit.

Hogy ő a Király, azt találta ki. Vagyishogy: – Én a Király vagyok igaziból – ezt mondta -, de különben a Bolond, tudjátok, ilyen csörgősipkás, kunkori cipős, szóval a Király vagyok álruhában. Na és van ez a jelenet, hát te, én egész éjjel ezen törtem a fejem, meg gyakoroltam, egy szemet se aludtam. – Ezeket, tudniillik amit mondott mind, hadarva mondta, szögletesen és hórihorgasan ugrándozva gondolatról gondolatra, nem figurában volt még ott, nem mint Király, vagy Bolond, vagy ami, csak úgy Úri Pipisen, az Úri Pipi hórihorgában és szögletében, aztán.

– Kíváncsi vagyok a véleményetekre – mondta, meg: – Na figyeljetekfigyeljetek, akkor most belépek, mint Király – vagyishogy mint Bolond -, és akkor éneklem, hogy trallala, trallala, tritty-trotty… – tittyent-tottyant is hozzá kicsikéket, jobb-bal, na és arra, hogy tritty-trotty, előrántott a zakója zsebéből egy háromszögletű piros kendőt, maga elé tolta, előkínálta, úgy kínálta elő, mint torreádor a bikának, és énekelte tovább, hogy: – Tartsatok egy titkot! – Bal kezének hosszú, görcsös mutatóujját ajka elé csitítva emelve odasúgta még, hogy pssszt,  amitől nekem röhögnöm kellett, mert lássuk be, április tizedikén, reggel nyolc órakor azért az adott szövegkörnyezetben mégiscsak különös jelentősége van egy ilyen, hogyismondjam, vörös nyakkendő lobogtatásának – zengjük a dalt üde mámoros ajakkal, ugye, pajtások -, úgyhogy röhögnöm kellett, na, ő meg elértette. Kilépett akkor a Királyból, vagyishogy a Bolondból, az Úri Pipi lett megint, hórihorgasan és szögletesen lett az Úri Pipi, és: – Nevettél – mondta -, köszönöm, hogy nevettél, mert abból látom, hogy korábban kell elővennem a kendőt. Nevettél, tehát a gyerekek is nevetni fognak, ott fognak nevetni, tehát ott majd egy kis hatásszünetet kell tartanom, nade! Most figyeljetek, mert igaziból most jön a meglepetés! – abból a szósodorból egyszerre mosolyba kucorodott a hangja, úgy megörült neki, a meglepetésnek. A kezét hirtelen fölrántotta, a kendő hopp, eltűnt a tenyerében, a markából meg váratlanul előcsúsztatott egy sétapálcát – jó, nem kifejezetten a Rodolfó gördülékeny artisztikumával, de azért. – A Balázsovitsot szét fogja baszni az ideg, hogy nem ő találta ki – susogta, a hangja még mindig csurom mosoly. – Na, hát még gyakorolonom kell, néha beakad ez a szar – és ez már megint az Úri Pipi volt, a hórihorgas, a szögletes Úri Pipi, mutatta a teleszkópos pálcát. – Beakad, látod?

– Jó lesz – mondta a Robi. – Nagyon jó lesz, Pipikém.
– Tök jó lesz – mondta a Kamilla, és nevetett.
– Tök jó lesz – mondtam. – Vicces, meg minden. Király vagy, na. Te Pipi, amúgy mikor lesz a premier?
– Május nyolcadikán – mondta a Pipi. – Tegnap volt az olvasópróba.

Ez olyan kis semmi, tudod, de nekem ez nagyon szép. Sok éve nem láttam már ilyet. Hogy valaki mosolyba kucorodó hanggal azt mondja: egész éjjel ezen törtem a fejem, meg gyakoroltam. Lelkesedek.



711. strrretto

2010. február 23. 20:33 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

Na és akkor ezt most próbáld meg hangosan és stretto.

A laboreredmények szerint Lora rovarölőszerek által mérgeződött meg.
[Mystery ER 9.]

 

 



701. nagy öregekrül

2010. február 3. 16:08 - cippo
a_nárciszok_lélektanából filmszínházunk_bemutatja

Mohácsi Emil instrukciója egy Indiáról szóló hangalámondásban:

Csillagocska, én ezt feliratozni akartam, de most tájékoztattak, hogy HD-ben ezt nem lehet megoldani, ezért kérek magától ilyen bornírt baromságot, hogy muszlim szívvel és szikh áhitattal, magyar gázsiért fölénekelje.



652. béréletek

2009. november 12. 23:37 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

A nevem ma Dakota, Iris, vagy Alexis. Egy, ki megfizet magáért. Egy, ki patkányt boncol élve. Egy, ki a szoknyát kutatja. Alex is. Harminchárom nemem volt, harminchárom nevem, és kilenc életem, mint a macskáknak. Vagy ahány. Csupa bérélet, megbízásra. Hétszer szüljön meg az.

Élettől életig az út nagyjából hategésznyolc kilométer, nyolc piroslámpa, három rendőrautó, egy tüntetés, harminckilenc perc, cigarettáról cigarettára.

nyolc piroslámpa, egy tüntetés

Élettől életig az vagyok, aki van. Élettől életig van az, ami van.
Az első élet előtt a pára, meg a ködfoltok. És az álmos, nagy csend is. A szokatlanul nagy csend.
Az utolsó élet előtt már mindig foghíjasak a parkolók.
Ma ismét a farkastörvényekről tanultam.



630. té, mint tündérkaszinó

2009. október 13. 19:15 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

– “… és megint a ‘Nem nyer’-t tette meg.” … várjatok, várjatok, álljunk csak meg, ez így… ez így hülyeség, vegyük újra.
– Mért akarod ezt újravenni, Lalikám?
– Mer’ ez így hülyeség, érted. Nem a nem nyer-t tette meg, hanem a nem nyer-tet tette meg. Azt kell mondanom, hogy a nem nyer-tet tette meg.
– Uggyan, ne hülyéskedj már, Lajos, arra a lyukra tett, hogy ‘nem nyer’, azaz nem a játékos, hanem a bank viszi a pénzt, azaz a nem nyer szimplán kap egy tárgyragot. Egy tét. Ennyi.
– Nemnemnemnem. Arra a lyukra tett, hogy ‘nem nyer’, de a magyar nyelvnek van ottan egy ilyen szöktető hangja…
– Jó, akkor majd menjél szépen haza és gondold át. A nem nyer-t tette meg, ez így jó.

– … … te… Petikém… bocsássál meg, igazad van, vegyed úgy, hogy nem mondtam semmit. Mer’ végtére is végiggondoltam: ha arra a lóra fogadok, aminek az a neve, hogy Kisbér, akkor a Kisbért teszem meg.



615. kés alatt

2009. szeptember 17. 21:53 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

Ami azt illeti, elég fura dolgai vannak. Ilyen fura kötődései, hogy a kávéját mindig az otthoni ezüst kiskanállal keveri. Vagy hogy állandóan azt mondogatja, hogy szééétbaszazideg, és ezt olyan szenvtelenül és kifejezéstelenül tudja mondani, és tényleg szétbassza különben, csak ezt kevesen tudjuk.

A Róka például akkoriban elég bizonytalan volt magában. Jó volt pedig, volt egy fasza intonációja, meg tehetsége is hozzá, meg ez a bizonytalansága. És ebből a bizonytalanságából kifolyólag folyton kérdezgette, hogy Pistikém, abban a tegnapiban, mit gondolsz, milyen voltam, hogy látod, kihoztad belőlem a maximumot? – szóval így kérdezgette, hogy valamiféle visszaigazolást kapjon, valami értékelést. Na és a Róka szülinapi buliján, úgy hajnaltájban, amikor az alkoholszinttel együtt a Rókában már eléggé megemelkedett a bátorsági tényező, meg a szociális elfogulatlanság, akkor megint kérdezgetni kezdte, és a Pisti a maga szenvtelen és kifejezéstelen tónusában elkezdte mondani, hogy igen, Róka, valahogy tudtam, hogy ez megint előjön, pedig már a Krisztának is mondtam, hogy – és ezen a ponton hirtelen elkezdett valami furcsa halandzsa nyelven beszélni, tisztára, mint aki totál bepörgött, vagy ott helyben durva adatveszteséggel 192 kbps-mal mp3-ba tömörít, szóval, valami fura kvantumdialektusban lenyomott a Rókának egy kismonológot, aztán rámnézett, hogy ugyekriszta, én bólintottam, és erre a Róka nagyon bután nézett, de csak bólogatni mert, mivel a Pisti mégiscsak tekintélyszemély, de később azért félrehívott, és megkérdezte tőlem, hogy én értettem-e, amit a Pisti mondott. Értettem, mondtam neki. Arra a Róka megkérdezte, hogy de mi volt az, és akkor én is mondtam valamit kvantumnyelven, és röhögtem, és elmagyaráztam neki, hogy csak vicc volt, de a Róka nem értette. Hát volt bennem némi empátia, mert a Pistit néha tényleg nehéz megérteni, de persze ez csak szándék, meg önbizalom kérdése, merthogy a Pisti ilyen késes ember, úgy értem, aki hagyja, azt darabokra szedi, miszlikbe aprítja, hogy aztán abból valami szépet és fontosat építsen.

Azt is szokta mondogatni, hogy Krisztám, te tudod, én egy maximalista állat vagyok, és ha valaki, én aztán igazán tudom, mert engem is szétszedett és összerakott már, és az elején ezt is olyan szenvtelenül tette, mint mindent. Bocsánat, mondta, bocsánat, tudom, hogy ezt már egy hete felvettük, de úgy érzem, hogy ezt te jobban is, bocsánat, megtennéd a kedvemért mégegyszer, kérdezte, és megtettem. Alakul, mondta kifejezéstelenül, alakul, de még nem az igazi, és hogy megtenném-e mégegyszer, és mégegyszer megtettem, megtettem újra, mire, hogy: ez már majdnem az, de mééég… és akkor megint, és újra, és addig ismételgettem azt hetvenhét másodpercet, míg már nem is voltam, vagy voltam, csak nem én, vagy nem is tudom, de egyszerre felépült valami szép és fontos, pedig addigra a könnyeimen és a taknyomon, de nemcsak a fájdalom, hanem az öröm miatt is, és akkor bejött a műterembe, és nagyon halkan, egyáltalán nem szenvtelenül azt mondta, sírj csak, meg azt is, hogy ne haragudj, most már érted, ugye, és értettem, és láttam, hogy ő is sír; hát kivajúdtuk, úgy mutogatta mindenkinek, mint valami kincset, de nem mint a sajátját, hanem mint az enyémet, úgy mutogatta, mintha ez lenne a Bölcsek Köve, ez a hetvenhét másodperc a finálé elejéből.

És ezt az egészet az ezüst kiskanál miatt mondtam most el. A kiskanál miatt vettem kés alá. A kiskanál miatt, amivel ma megkeverte a kávémat.



564. az elveszett rókáról

2009. június 15. 19:20 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

Azon gondolkodtam, hogy milyen magányos dolog ez. A Tigris izgult, már előtte mondta, a taxiban meg igen megcsöndesedett, és akkor markoltam a vállát, hogy nyugi, de attól valahogy tényleg idegesnek kellett lenni, mikor megláttuk a kamerákat, hát röhögtünk kínunkban – csináljunk úgy, mintha, és féllábon elszívtunk a kocsi mellett egy cigit, közben eszembe jutott, mikor egész este minden hülyegyerek Pulykatojásnak szólított, meg nyúzott, hogy na mondjad: Jack, én nem öltem meg senkit. De úgy mondjad. Aztán mondtam nekik úgy, meg gondoltam közben csúnyákat, olyanokat, hogy anyád. Tudnád, milyen magányos dolog ez.

A lazacnál feloldódott a Tigris, a creme brulee-nél már a szeme is csillogott – addigra a kötelező protokollon is átestünk, ami fényes volt és zajos, színes szélesvásznú volt, erősen domborodó érdemekkel; és erre megint rá kellett leginkább gyújtani; kellett a pózok prózai próbálkozásait enyhíteni valamivel, kellett a nyálnedves ajkak pipiskedő pakolgatását,  a kebleken mesterien félrerebbentett hasítékok buja báját kieregetni fogak közt, orrlikon, keserű füst kellett villanó iPhone-ok után, melyeken vaskos sminkek vizslatták kényesen, cseppen-e majdan kellő negéd dentális mosolyukról, midőn a pillanaton elhelyezkednek az Istennek jobbján a lobbanékony vakuk fehér fénye alatt.

Az Isten végtelenül hosszú limuzinnal érkezett, esendő volt, és elfogódott, és mélyen emberi. Cuki, mondtam a Tigrisnek, esendő, elfogódott, és mélyen emberi. Bólintott. És szép az öltönye, tette hozzá. Aztán az Istent elcipelték. Nyálnedves ajkak, kebleken mesterien félrerebbentett hasítékok, cseppenő negédek. Lobbanékony vakuk fehér fénye alatt tapogatták-lapogatták az Istent. Hagyta, ameddig. Aztán rá kellett leginkább gyújtania, kellett a pózok prózai próbálkozását enyhítenie valamivel az Istennek is. Fal mellett dohányoznia, mint akit senki se tud. 

[Most látom, tűsarok ide vagy oda, épphogy a válladig érek. Legközelebb vietnámi papucsot húzok inkább. Mint akit senki se tud.]



552. évadvég – Pushing Daisies

2009. május 30. 20:10 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

Az utolsó tekercs. Vagy majdnem. Vagy majdnem becketti. Namostaztán. Godot-ra várva.



539. a szakmai ártalomról

2009. május 7. 9:44 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

– Bemenjek?
– Még ne. Három tekercs múlva szándékunkban áll átfűzni a kétszáznyolcvannégyes tekercsre. Addig a Novak ügyésznő tetszés szerint azt csinál, amit akar.
– Maradhatok itt, a hangmérnökiben?
– Csak tessék.
– Jó, akkor azt a három tekercset leülöm.



509. law and order

2009. március 25. 20:37 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

Tudod, anyuka, játszottunk ma ügyészeset is, spot a lámpák fénye a papíron – azon gondolkodom, hányszor is mondtam már életem során, hogy tiltakozom, bírónő; tudod, akár lehetne ez egy fix pontom, anyuka, hogy tiltakozom, bírónő, és az mindig a Juci, és a Jucinak lehetne az a fix pontja, hogy elutasítom, vagy hogy helytadok, ezt annyira tudja már a Juci.
A Juci amúgy megmondta, hogy hát, ma ez egy ilyen nap, nna, és hogy ő azért tudna mondani olyan rendezőt, aki ilyen helyzetben legalábbis felemelné a hangnemét, és akkor nekem ezen komolyan gondolkodnom kellett, a technikai kivitelezésén a  hangnemnek a megemelésén, és hát én olyan rendezőt nem bírok mondani, dehát a Juci hivatalból bír, bíró, mi több hivatalból hiteles személy, egy corpus juris a Juci, és néha úgy örülök, hogy inkább meg van írva a karaktere neki, néha úgy örülök, hogy inkább a dramaturg szája izé szerint. 



493. prémium ajánlat

2009. március 5. 17:31 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

[És amikor úgy hatodjára – közvetlenül azután, hogy úgy találta, hogy az, hogy sajt, az túl kemény, meg abban, hogy paradicsommal, a harmadik a valahogy olyan hangos lett – az volt az instrukciója, hogy akkor most a minőségű és a mennyiségű szavakban meséljem el a minőséget és a mennyiséget, az volt a legjobb ötletem, ami hirtelen eszembe jutott, hogy 'most hangosan ki foglak röhögni'. És bár merő empátiából nem röhögtem ki, így visszamenőleg is úgy vélem, ez lett volna a legjobb prémium ajánlatom, amivel a minőséget és a mennyiséget leginkább prezentálhatnám.]



✍ 450. mikor a Domján játszik

2009. január 8. 21:06 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

Edit

Meghallgattam egy évadnyi Szíriusz kapitányt, azután meg ezt. Most kicsit jobb nekem.



✍ 435. Beja

2008. december 17. 21:04 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

Beja, én éreztem a szájszagod, Beja, egyszerre bukott elő a tehetségeddel, úgy bukott kifele a szájadon, Beja, és eszembe jutott, hogy énnekem mostan még saját szájszagom sincsen, csak hialuronsavam, meg az is a másé, beazonosíthatatlanul steril vagyok, sajátszájszagtalan talán, is, meg se igen, Beja, hát én tizenöt éve nézem leslankult lankáidat, olyan leány vagy, Beja, olyan könnyű, tavaszi alak vagy tizenöt éve, kárákter vagy, Beja, hátad mögött ülve bodor bugyraid melltartód gumija nyomán, leány vagy, na, tizenöt éve nézem, hogy vagy viselős ezzel a kicsit megfonnyadt gyermekarccal, Beja, csöpp térdszoknyád felett, hát van-e teneked közös asszonysorsod a halvány ráncok mögött, folyt-e ruganyos, húsos combodon végig melegen fröccsenve az egyszeri gyerek, akit nem akartál, feszesszép süldőtested, Beja, s kaján maszkod eldobnád-e egyszer, lennél-e asszony, Beja, lehetnél-e, adnál-e új fogalmat mesterségbéli, steril, szagtalan szánkba, szép maszk Beja, hol csak naivát s primadonnát vajúdik a deszka, hol színház az egész. Hol nem.



✍ 425. a kolbászról

2008. december 4. 22:34 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

Hogy hát – azt mondja -, lehet, hogy lesz vele egy kis gond.
Na.
Hogy reggel lement a Telekire sakkozni. Mert szokása neki. És hogy a hideg úgy kiszívta, meg is éhezett. Na és hát beugrott a piacra. És annyira megkívánta a kolbászt. A sült kolbászt. Na, hogy a kolbász, hát bocs.
És akkor úgy éreztem is rajta azt a kolbászt kicsit, láttam, ahogy roppan meg fröccsen a foga alatt, a szájából ki, úgy elirigyeltem azt a kolbászt, meg a piacot, meg a sakkot, meg az egész kisnyugdíjas tempót, hogy ez reggel felkel, azt' lemegy, ez képes azért felkelni.
És nem tudta elmondani elsőre, nekifutott, megriadt egy szótól, vagy lehet, a kolbász állt keresztbe a szájában, az állta útját a szavaknak.
És nem tudta elmondani másodjára, nekifutott, megriadt megint, talán eszébe is jutott a kolbász, meg hogy fokhagymaszagú a szája miatta, és nem tudja elmondani megint, pedig nagyon igyekezett, főleg a kolbász miatt, hát bocs.
Igazából majdnem sose tudja elmondani elsőre.
Igazából sokszor másodjára sem.
Meg kopaszodik is kicsit. És az utóbbi időben pocakot is eresztett. Alig észrevehetőt. De eresztett azért. Talán a kolbász az oka. Vagy a sakk.

Este meg bemegy, azt' Othellót játszik.



✍ 412. celeb vagyok, ments ki innen

2008. november 19. 20:27 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

Ááá, mekkora egy szar vagyok, hallod, ezt most csak neked mondom, vágjátok ki majd azér', ezt ne toljátok le adásba – na, hallod?! csak hogy beszéltük a szerkesztővel ezt a dumát, hogy majd így lesz, érted, hogy ez mekkora frankóság, mer' közelebb kerültem önmagamhoz, meg minden, átléptem a határaimat, festői környezet, baszki, meg építem a hidat lélektől lélekig – één építem, hallod, a büdös életbe' nem csináltam még ilyet, vagy nem így. Ez nekem olyan, mint a kiscsávóknak a bandzsidzsamping, erőnlét, érted, lelki erőnlét, hogy megcsinálom, odateszem magam meg minden, nekimegyek, mint tót az anyjának. Mentális kondíció, az volt, toltam, mint az ökör, hogy összecsiszolódunk faszán, hogy együtt, átadni magam ennek az érzésnek teljesen, és akkor menni fog a szakadó esőben, kígyók meg krokodilok között – na bazmeg, mentális kondíció, mi? Felzabálták egy perc alatt, volt-nincs, azt' ott állok kibaszott nagy egóval, ami az enyém, vagy a másé, mer' bazmeg azt pont nem lehet biztosan eldönteni, hogy kié, meg a hidat is úgy vitte el a vihar egy perc alatt, csak lestem, baszki. És csak arra tudtam gondolni, meg azzal voltam elfoglalva, hogy dehát ennek így meg így kellett volna lenni. De nem úgy lett.
Meg akartam felelni, hallod, nem kalkuláltam bele a kiesést, csak hogy van ez a helyzet, frankó kis helyzet, és akkor így meg így lesz. Hogy bemegyek a barlangba és akkor be leszek menve a barlangba, és szuszakolom át magam a nyirkos sziklán faltól falig. Végig, érted, végig. Mondom, nem kalkuláltam bele a kiesést. Hogy ötszáz méter után jön a pánik. Szorulás, meg faszom, hogy ott maradunk, meg mi lesz velem. Begyávultam.
Érted, most mondhatnám, hogy mekkora arc vagyok, mer' bementem. Mer' azér' bementem mégis, én, a klausztrofóbiámmal. De amikor kijöttem, nem az volt, hogy ez mekkora frankóság, tudod, amit beszéltünk a szerkesztővel, hogy majd ezt mondom, na szóval nem az volt, hiába feszegettem én ott akkor a határaimat, a nagy arcoskodás, na az mind ott maradt, bent a barlangban, ami meg volt, az az, hogy mekkora egy önző, gyáva szar vagyok valójában, de ezt most csak neked mondom, vágjátok ki majd.
Ja, amúgy a gázsit mikor utaljátok?



✍ 367. traumatikus poszt

2008. október 13. 15:06 - cippo
a_nárciszok_lélektanából 1 lábjegyzet

Posttraumatikus stressz, érted? Most hogy mondjam, tudtam, persze, hogy ez benne van, de azért reméltem, hogy mégse.
Mert az mégiscsak más, hallod, meglátom a Molly Parkert, és akkor azt mondom, de jó, ez most pont olyan, mintha én lennék. Meg még a Karcsi is mondta, te baszki, tisztára úgy néz ki ez a csaj, mint te. Nahát olyankor mindjárt van egy ilyen azonosulási pont. Meg hogy kurvajó. Amit csinál, az egész egyszerűen kurvajó.

És akkor itt meg az van, hogy ez, bazmeg, ez én vagyok. Ami ugye, elméletileg a legmélyebb azonosulási pont kéne, hogy legyen.
Húh, na mindegy. Csak tudod, énnekem nincsenek szakmai kríziseim, vagy legalábbis ritkán, mert én a végén úgyse bírom megnézni, ami lett, hát hiányzik az nekem?
Az meg a másik. Kurva fényképet nem bírok megmutatni senkinek. Olyan fények a világon nincsenek, mint a műteremben, és akkor az túl szép, de most komolyan, ki hiszi azt el? Ha meg csak egy sima fotó, akkor meg az. Hogy énnekem csupa kiszögellés az arcom, csupa bucka, nem lehet azt leképezni, nem lehet síkítani, érted, most mondjam azt, hogy olyan háromdés vagyok, olyan ízig-vérig – arra akarok kilyukadni, hogy akkor most milyen is vagyok valójában?

Na meg az, hogy utószinkron. Hogyhát vannak ilyen temporális problémák. Azzal, baszki, nem lehet ám csalni, ott a hangzó, az pont úgy, és pont annyi. A Zsolti is mondta – hallod, az reggel óta itt van -, hogy ő nem szokott ilyet csinálni, hát nehezen megy. Mondtam neki, te, totál kész vagyok, hogy én nem bírom nézni ott azt a picsát, aki elméletileg én vagyok, mire ő, hogy ő se magát, meg hogy a filmet se szokta soha. De akkor hogy csinálod, Zsolti, hogy teszed rá a hangot, és akkor mondta, hogy nahát ezért megy ilyen nehezen, mert csak úgy fülhallásra. Jó, mondtam neki, akkor majd azt képzelem, hogy az ott a Molly Parker, akkor biztos menni fog, úgyis telibe van verve reflektorokkal, meg smink, minden, hát majd jól elidegenítem magamtól.
És ott állok a mikrofonnál, érted, és azt mondja nekem a fickó ott túl az Óperenciás tengeren, az üvegfalon is túl, hogy nézd csak meg, valahogy olyan egérszerűen döbbent. Hogy Ő. Ő egérszerűen döbbent. Aztán meg, hogy figyelj, ezt az egészet egyetlen nagy sóhajban mondta, nézzük meg úgy. Ő. Hogy Ő mondta úgy. Na és akkor majdnem szóltam neki, baszki, én vagyok az, hát tényleg nem látod, én voltam egérszerűen döbbent, én mondtam egyetlen nagy sóhajban, én.
És azon gondolkodtam, hogy ez vagy ennyire hülye, vagy ennyire érzékeny, és tudja a lélektant, a lélektanomat mocskosul, meg hogy picsára összezavarodtam én ezzel az egésszel, hogy hát én vagyok ott a tévében, és én vagyok itt a műteremben, és akkor most valójában ki kicsoda is a Molly Parkeren túl?

Na jól van, végeredményben csak ezt akartam, mert olyan sok volt ez nekem hirtelen, hát bocs, hogy így a nyakadba löktem. Azért még este kávézunk? Jó, akkor hívjál. Szia.



✍ 362. Cicaszerű, mint celebrátor

2008. október 7. 22:34 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

Addig unszolt.
Elvittem tehát a Cicaszerű_idegent, hosszú szempillákat pingált magának, és mélyen árnyalt tekintetet, a nyakába kis csillagokat hintett, és a  dekoltázsa is rettentő mély volt, pontosabban egy nagy, mindenféle spagettipántokba öltöztett dekoltázs volt az egész Cicaszerű_idegen, meg egy merő tűsarok, ahogy a vörös szőnyegen kopogott fültől fülig push up vigyorban a vakuvillanásokba bele.
Cicaszerű – gondoltam persze, hogy így lesz – leginkább a bármixerekkel barátkozott és celebrált; kisvártatva rendelt egy fanyar koktélt, melyet  Pina Coladaként nevesített, s melyet savanyú pofával kívánt elfogyasztani, reprezentálandó a fanyarságot.
Nem futott tiszteletköröket, üdvözlendő más Cicaszerűeket és egyéb ellenkezőneműeket, feleslegesnek találta, hiszen, mint kifejtette, úgyis mindenki azokkal és arról társalog sajtónyilvánosan, akikkel és amikről máskülönben is szokott, és ebből ő köszöni, nem.
A tortából kért, de csak a marcipán bevonatot majszolta le a tetejéről, viszont hosszan szemezett a sajtfánkocskákat kínálgató pincérrel.
Később megjegyezte, hogy úgy érzi, mintha egyenesen az Amerikai pszichóba csöppent volna, és javasolta, hogy kipróbálhatnánk a földszinten az autóverseny szimulátort. Akkor kipróbáltuk. Nem kis elégtétellel töltötte el, hogy – egyetlen és kizárólagos női indulóként – neki kellett legtávolabbra állítani az ülést, kompenzálandó az egy merő tűsarkat. Az a tény, hogy az ötszáz lóerős Ferrarival tizenhatból a tizenhatodik helyen végzett, cseppet sem dúlta föl.
Éjfél körül szelíden figyelmeztetett, hogy rögvest indulnunk kell, mert a repizacskón – minden távozó vendégnek jár – sorrendben pont most következik Kate, a Lostból, és a világért sem szeretne lecsúszni róla.



✍ 309. napernyő

2008. augusztus 20. 17:34 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

Namost napernyő. Minálunk manapság tétován szocializálódott, mondhatni nem elég elterjedt viselet. Kezdő színésznőknek van azért, hovatovább a szekrény tetején,  dekorációnakjólesz alapon (lásd még fiók mélyén Karády-szipka, flitteres színházi kisszütyő – legfeljebb zsebkendőnek és pudriés szelencének, továbbá szőrehulló műbunda molyharapásokkal, szigorúan három gombbal).
Nem rizspapír, hanem selyem, mély, meleg szinekkel, favázon. Szigorúan ántik, bár nem divatjamúlt.
Mérete finom, nőies kismozgásokra enged következtetni (oxigén molekuláról oxigén molekulára történő előrejutás), de próbálj már meg tűsarkakon öles léptekkel loholni.
Romantikus környezetbe szépen és tartósan illeszkedik. Horgásztavak mellett a feeder szett hatásos kiegészítő eleme lehet.

PSI (Pilisszentiván): I LOVE YOU



✍ 216. Szórakozzon, Mr Sloane!

2008. június 5. 18:08 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

Benne volt a levegőben. Olyan Hamlet nincs több. Hogy nem játszva volt. Olyan Hamlet, ami megszülte önmagát. Hogy jön-e végszó, az volt a legkevesebb. Inkább, hogy mikor esik össze.Vagy ver szét mindent, lenni vagy nem lenni. Nem volt második felvonás. [én még őszinte ember voltam. te, tudod te azt, hogy temiattad lettem]

Akkor azt mondták, ki vagy te rúgva, nincs többé pardon, és ott volt. A taxiban elaludt. Úgy aludt különben sokszor, hogy csak percekre szundított el, és már kapta is föl a fejét.

Te, én főzök neked – azt, hogy te, úgy szerette mindig külön kitenni, megszólítani soronként, te. Te, hogy neked milyen koponyád van. Marokba való épp, hát hogy neki lehetne szegezni azt, lenni, vagy nem lenni, és akkor megmondaná, megmondanád. Te, azt én úgy kipróbálnám. Zoli, bazmeg, dehát azt mért kellett?

Te, tudod, mikor az embernek olyan kényelmessé válik, színház, azt mondja, meleg van, fűtenek, alhatsz is, jó az, mit akarsz többet, akkor muszáj bombát tenni a segge alá. Hát ezért. Meghát, nem volt ott a Géza. Érted, ha a Géza ott van, egyszerűen felpofoz, és nem engedi. Mindenkit elküld az anyjába, és nem engedi. De nem volt ott a Géza.

Főzött tényleg. Tészát. Á, azt nem lehet feldolgozni – keverte a kaprot a túróba -, elvitt a moziba. És akkor mutatta a vásznon, kisfiam, jegyezd meg, ez egy nagy pillanat, ahogy az Armstrong olyan libegve lépked a Holdon. Én azt a pillanatot archiváltam. Apuval ülünk a moziban, és nézzük a Híradót, nem is nagyon emlékszem belőle másra. Hát hogy lehet azt kibírni, hogy az ember elveszti az apját.

Pythagoras szerint a négyes minden szám alapja. [te, tudod te azt, hogy a lexikonban a 444. oldalon laksz?] Szakrális szám.



✍ 201. [forog – a zero spielről másként]

2008. május 24. 9:25 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

– Mit mondott, hányas tekercs?
– Huszonkilenc.
– Huszonkilenc. Fekete.
– Biztos?
– Sajnos igen. A piros hetes van előtte.

[a zero spielről másként]



✍ 197. [építkezik, zero spiel]

2008. május 22. 13:44 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

Ott keresd, hogy miért nem bírod átengedni magamon az életundort.
[ahelyett, hogy értékelném a bizalmát]

Te ennél sokkal jobb színésznő vagy. Technikából se. Felcsúszik. Szarul. Vagy le. Szorul. A hurok – hát ez lesz, ebbe belehúztuk egymást, magunkat – szorul, bocs.
[kikérhetné magának, tedd le a példányt és takarodj. kikérhetné például. legalább kikérhetné. hogy baszom el a ziccerszerepet sorról sorra neki. vagy kinek.

te most persze azt hiszed, basztat. részvéttel megsimogatod a lapos karomat, úgy értem, amiben van a lap, úgy eltartva. hát csak ne sajnálj engem fiam, mert hozzádvágok valamit, vagy fellapozlak, a csattanó az orcádon, ne sajnálj. a részvéted, arról van szó, az az lenne, hogy megérted, hogy nekem nem felel meg, aki vagyok a liliom tartásából, és a julika érzékenységéből összegyúrva, én]

Ajánlottam technikákat. Hátha az odasegít. Azért. Nem csinálod. Kikérhetném magamnak. De nem kérem ki, mert ismerlek.
[technikákat ajánl, karban tart, érted, pedig hisztérikus vén medve amúgy, köztudottan kedélytelen idegrendszergazda, a szakmai ridegtartó. na ennyit a részvétedről, köszi. ez bizalmi kérdés.

görcs van. meg szorulás tényleg. öreg, hogy túl öreg nekem, lehet az a baj]

A hang olyan, hogyha már beállt, harminctól nyolcvanig bárkivel kompatibilis, amíg meg nem törsz.



✍ 180. [bogyóka]

2008. május 13. 23:08 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

Csupa felkiáltójel. Nagy babaszemekben, zuhanósakban, tetőtől a talpáig. [vajon hány öl lehet a mélye?]

– Nahát! Nem is gondoltam, hogy ma még ilyesmiről fogunk beszélgetni! – Ilyeneket mond. [kicsi. mondták, csudapofa különben. milyesmiről??!]

Tálcán a kávét, kerítés tetejére, mobil büfé, ez van, jó lesz? Jó lesz. Ez van. Hideg kávé. Magasan, mint a vérnyomás.

– Jaj, leadna valaki egy kávét nekem? – Bogyóka pipiskedik, fürtjeit rázogatja. Hozzá csipog. – Persze! Gondolhattam volna, hogy ez nem egy hobbit-büfé!

A Széchenyi-hegyre lecsap; szövegfoszlányokat rutinnal ölt magára – mindig van egy rongya, amit felvehet.

– Ó, hát nem mondod komolyan, hogy te is úttörővasutas voltál?! Te! Te, Húsra, emlékszel Húsra – jaj, az milyen egy édes asszony volt! Úristen! Te! Te! Te, és a Kőváry Gábor… jajnemondd, téééényleg? Hát hogy én hogy bele voltam zúgva, Jézus, botrány! Ó, hát a Kőváry Gábor volt az első szerelemem, te, úgy mindig együtt voltunk, tudod, de te, hát mi egymás kezét se mertük megfogni!

Ó-t, hosszút, félhanyagul, kurtán dob, lenyesi, mint a csuszát, sarokra. Egylevegős nő. Nyakba. Azonnal.
Másnap a vasutasigazolványát lebegteti.

– Zakózsebbe, szíved fölé, cukikám, játssz, játssz nekem, jó? – Meg egy zöld füzet. Miki egér matricával. [hát ez]

– Majd nézd meg! [hintázik, bal-jobb] Tegnap mulatni voltam. [bólogat] Ittam pálinkát is. [bólogat megint]

– Egyet?

– Mm. [kuncog] Hármat. [kuncog, jajdenő]

– Hármat?! Azanyádpicsáját, te! [röhögni kell]

– Nézd meg majd! [kuncog, hátez]

Otthagyja, az öltözőasztalon. Mozgalmi dalok. Zöldben. Miki egér a címlapon. [mozgalmi dalok, haha, úttörővasút, mi, cukikám? Kőváry Gábor, mi?
először végigolvasom. zakózsebben, szívem fölött kis piros igazolvány. széchenyi-hegyi úttörővasút. hát ez… na, jól felültetett. a pajtások jogai és kötelességei, mi, cukikám?
végigolvasom, mondom. aztán végig is énekelem, haha. annyi a fájdalom földün…
]

– Ugye? [recseg, átállunk a következő képre, ez meg csicsereg, bazmeg, itt csicsereg nekem] Különös. Mégiscsak volt valami abban a fránya szocializmusban. [bólintás jön – és tényleg! kotta a fejben, bólint tényleg] Mennyit énekeltünk együtt. Milyen jó volt, énekelni, érted, tartozni egy közösséghez. Á, hol van az már?

Lemeztelenedik az arca, vonásai maszírozó kezek alatt szétcsurrannak, haját bontja, beletúr-szétráz. Bizonytalanodik már. Megáll – mit is akartam? [hogy hol vagy, cukikám, hehe]

Ott áll. Harmincnyolc épp. Megérkezett. [két öl. vagy annyi se.] Színésznő. Mindent tud. Tényleg. [egy édes]



✍ 167. Arcosok Klubja

2008. május 7. 6:25 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

– Ja, hát csak a terméskövet rakattuk fel a lábazatra. A vakolat még nincs kész, úgy hogy jól jön majd ez a kis kenés, ez kevéske lé, de a zsakuzzit azért be tudjuk üzemelni, ha kell. Nem kell? Na mindegy. Amúgy a szolit is bekapcsolhatjátok, ott van a pincében, mindjárt a szauna mellett. A sznúkerasztalra is pakolhattok, mondjuk öltözhettek ott, tükör is van a konditeremben. Elfértek? Biztos?

El, vazze', esetleg el. Esetileg. Ha beborulok, talán még a talpig baldachinos meditációs kuckótokba is beveszem magam, révedezni zegzugos ösvényeimen az emberélet útjának felén. Orange organza, rettentő organikus rattanottomán-románc, apuci-anyuci ovális keretben, orbit, és – ó, hogy nekem mindenbe bele kell ütnöm az orromat! – orrspray, ottfelejtve (ez olyan otthonos azért). Ez hát a szentély, a pray-lak, ahol a prayer player, egy játékos, bohó playboy, a felkent. Csak csücsöríts: Oscar, na az is van, hogy ilyen kereken kimondjam ezt is, mert szakma ez, ugye, ez a kerek forma, ez a kerekformázás. O-rális. Vagy itt nyílt ki épp a lexikon. Az o-nál. […]

Ezt csak úgy mondom, hűvös értelemmel tekintve ki e betűvetésből.

Nem akarok kategóriákat, az olyan, mintha előítéleteket gyártanék rakásra. Nem akarok mesterségesen besűrített tereket, énnekem elveim vannak, kérem szépen. Csak úgy mondom. Hogy ott buktam ki, vagy át az ingerküszöbömön. Hovatovább a dolbiszörrand vetítőteremben, a filmtár előtt, állatos filmek szigorúan az alsó sorban: A Macskanő, Kutyaszorítóban, Vili, a veréb, Micimackó és a Zelefánt, Macskajaj. Mondom, nem akarok kategorizálni. Nem, én kiáltok.

Végtére is klaffoghatnék tűsarkú fapapucsban. Macskanaci zsiráfbőrre hajaz, alkarilag fux-futó. Vállig. Ha egy árnyalatnyival hosszabb lenne a combom. Sukár jegenyefa. A tükör körül lehetne műszőrme körbe, benettonkolor, zöld-pink tincsen elnyálladó a szikár karakter. Firkálhatnánk a falra zsírkrétával, én meg a gyerek, és nem mondanánk meg apucinak, hogy a Gucci tatyót, azt anyuci rajzolta rózsaszínnel. Csak ki kellene váltanom a mandarinkacsa-pártagságit.



✍ 163. gyűrűzés

2008. május 5. 11:38 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

I.

– Csapó… stady… színészek… tessék!
– Will you be my wife?
– Ah… yes!

II.

– Csapó… stady… színészek… tessék!
– Most csináljunk egy Gyűrűk Urásat!
– Nem adom. A drágaság az enyém!
– Jóóhohohó gazda… Szméagol szereti jó gazda.

III.

– Csapó… stady… színészek… tessék!
– Most csináljunk egy gyűrűkúrósat, haha!
– Leszopsz?
– Le.



✍ 144. vasárnapi asszony

2008. április 28. 10:31 - cippo
a_nárciszok_lélektanából affektaképző

Mindig van egy utolsó kép a tükörben, ami belémvésődik.
Az ember mindig magával viszi kicsit a nyelvgyöke alatt a forró, karcos kávéízt. Meg a meggyes muffin olvadós piskótájának vaníliaillatát az orrában. Reggeli, olyan reggeli hely, az eszmélet helye. Kis asztal, kis szék, nagy élet – sehol ilyen önfeledt kutyák. Se. A papír szaga is frissebb, a hírlap is zörgősebb az ölben valahogy ott a Hold utca holdudvarában, úgy otthon van minden. Mindenki. A tejeskávészínű halszálkás, a csíkszemű kis vörös, a Sherpa, a farmer-zakó. Szia – szia – honnan is? – onnan. Aha. Kis asztal, kis szék, kis társalgás, nagy slukk. Csokoládés süti, a fiúmnak lesz, az útra kell, ma indul – ó, még szinte meleg. Kávé, cigi, automatába apró kopog. Kis kotorászás, nagy léptek. El.

Mindig délelőtt, olyan mindig délelőtt hely, még délután is.

Utoljára ott láttam. Úgy hagytam ott, mint vasárnapi asszony a kölykét a gyermekmegőrzőben. Másfél hónap múlva visszamegyek érte – ha még ott lesz.



✍ 141. bibliai

2008. április 24. 22:23 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

Van ez a fura, gasztronómiai felhangú vonzódásom a mesékhez, ugye, mint a Mákos rétes, vagy a nagyi féle vackorkörtés mese, meg a favorit, A Palacsintás király – kenegettük is gyíkfűvel vadul a kínai tornacipő talpát eleget. Namost világos, hogy a kislányoknak az Éliás (alias Balázsovits Lajos) királyfi, a kisfiúknak meg kötelezően a Kökényszemű Katica-Detre Annamária (aki – gyanítom – a hetvenes évek összes gyermekszínházi, filmbéli királykisasszonyát, kompakt menyecskéjét, sőt, még a Tom Sawyer Becky Tatcherét is játszotta) volt a ” lavofmájlájf “.

Mivel viszont énnekem a Huckleberry-Sirkó László volt, és ugye olyan, hogy lavofmájlájf, aktuálisan csak egy van az ember gyerekének (legalábbis egyszerre), A Palacsintás királyból a Tóbiás király volt a befutóm.

Tóbiásról később kiderült, hogy nemcsak király, hanem egyenesen az Éjszaka császára, és hogy van neki polgári neve is: Greguss Zoltán.

Namost, ami itten a továbbiakban írva vagyon, városi legenda egy hiteles személytől.

Zoli bácsival állítólag gyakran előfordult, hogy záróráig seregszemlézett valamely mulatóban, azután – adjuk meg a császárnak, ami a császáré – nyitásra beballagott a Lukácsfürdőbe, hogy tuinvan evvel a kis nyitánnyal zárja a napot.

Egy alkalommal épp a termálvízben ücsörgött, amikor a medence másik oldalán megjelent Kodály a hosszú hajával, Krisztus-szakállban, fehér fürdőlepedőbe csavarva, mezítláb. Greguss meglátta, s csak ennyit mondott:

– Ha nekem most átjössz a vízen száraz lábbal, bazd meg…



✍ 136. Guarda e passa

2008. április 21. 20:36 - cippo
a_mozigépészről a_nárciszok_lélektanából

Mert kifényesedett, addig szőttem-fontam körülötte észrevétlenül, fű alatt. Alapoztam, építettem, dózeroltam, megint alapoztam, mert én mindig behúzom a tizenhármast, de az a tizenhármas az a Tizenhármas, ami a Valaminek a vége, és a Valaminek a kezdete, mert minden elaggott Valamiből elősír egyszercsak egy picurka, épp csak csírázó Valami, és mindig annyira megrendít a születésnek ez a szakrális mirákuluma, hogy talán épp ez hajt, ez lendíti tovább a kereket, a kerekemet – mit kerekemet! gömbölyűmet! És nem számít, hogy ma még minden kávém egy újabb pöttyel jelöl meg végig az elejemen, s hogy a hátuljamon feslettek már a gomblyukak a sok föl-le-föl-le próbálgatástól, mert alatta ott van már a Szaturnusz a sal jegyében, az Aleph, az Egy magánya, mágiája, teremtőereje, ott van, hogy annál teljesebben egyesüljön minden létezővel – Guarda e passa „Nézd meg és menj tovább“.

És alatta ott van már a Vénusz a sal jegyében, a Gimel, a Három női szépsége, a Szó, az Értelem, az Alak egysége, a materializálódás végfoka – „Nézd meg és menj tovább“ -, s íme, ott a Mars a sulphur jegyében, a Mem, a Nagy Kaszás; ó, hát mi az, amit önmagamból önmagam fölé alkotni bírhatok?

Most, hogy minden egy kicsit más, szóba állsz még velem, ha majd megint pucér arccal és kócosan nézek rád, és nincs az a kis csillogás, az az utazóládából elővett, újra kifényesedett kicsike glória?

A bolondot az utolsó lépés érdekli, a határátlépés. Mi van tovább?



✍ 129. magyar hangya –

2008. április 16. 21:51 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

Soha többé nem akarok merő lustaságból hómvörköt – süketszobát imitálni picike fürdőben: kád peremén segget csíkra szabdalni, takaró alatt hatvan fokban fuldokolni, ölben forró laptoppal, rezzenéstelen fejjel (hogy a hülye takaró bele ne surrogjon a művészetbe, haha), lenni tuinvan rendező, hangmérnök – mikrofont se kérek születésnapra, értve vagyok?! Jógyerek leszek inkább, kopogós magassarkúban eltipegek a strandpapucsosra nyáriasított autóig, letekerem az ablakot, és az idióta karácsonyi zenéket üvöltő Bootsy Collins szíves háttértámogatásával elgördülök a Céig, esküszöm, csak mégegyszer lehessek enmagam!

Ja, csak a miheztartás végett: a szerepköröm a tücsök, világos?!



✍ 124. Vörös Rébék

2008. április 15. 11:16 - cippo
a_nárciszok_lélektanából affektaképző

Egérszerű szürke, baszki, egérszerű szürke! Ááá! Feleim, préseljétek le identitásomat egy növénygyűjtőbe, vagy az emlékkönyvetekbe, mert bizony mondom néktek, aki a csepűt rágja, jól megnézheti az enmagát! ( csepűt rágni – haha, még passzol is az egérhez )

Vörös Rébék általment a
Keskeny pallón s elrepült –

(Arany János)



✍ 111. egyenesen át

2008. április 8. 7:52 - cippo
a_nárciszok_lélektanából mesés_férfiak_kurblival

Néha olyan elvágólagosan alszom, hogy úgy mondjam, odaájulok. Mondjuk, ha valaki motoszkál körülöttem. Olyan vasárnap reggelesen, anya főzösen. Kis csörömpölés a lábos, kés szel fürgén hagymát a deszkán, halk dörmögés az apa. Olyan otthon. Ahol odahagyhatom a testem kicsit, nem lesz semmi baj.

Biellába mentünk, kisbusszal. Mi voltunk a társulat Benjáminjai, ráadásul két balkezes. Cinkosok voltunk, egymás cigarettájába slukkolók, szekond-hend titokbartelezők. Amikor eluntuk a hegyek sötét sziluettjén való lelkesedést, kitaláltuk, hogy felváltva alszunk – helyszűke miatt egymás ölébe hajtott fejjel -, s míg egyikünk alszik, a másik őrködik. A kezed a combodra tetted, kis, puha fészket csináltál a tenyeredből a fejemnek; úgy rémlik, néha az ujjbegyeddel meg is simogattad az arcomat, mint egy kisgyereknek. Vagy csak belédzúgtam, és akartam, hogy így legyen. Mindenestre odaájultam.
Arra ébredtem, hogy a szájam sarkából a kezedre csurran a nyálam. Az ilyen elvágólagos alvásnak mindig ez a vége, ez a nyálcsurgatás. Ettől most zavarba jöttem. És zavaromban elkezdtem lesimogatni a nyálamat a kezedről. Olyan törölgetős alibi simogatással, olyan nem történt semmi simogatással. Felébredtél? – ezt kérdezted, meg ezt: Mi az? Azt feleltem, semmi, és esküszöm, láttam, hogy elvörösödöm.
Annyira szégyelltem, hogy hetekig kerültelek. Nem értetted. Aztán két év múlva rákérdeztem, emlékszel-e még rá. Csak néztél rám hülyén.
Én tényleg azt hittem, tudod.



✍ 101. a nárciszok lélektanából

2008. március 31. 16:03 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

Ó, (G) oda vagyok! Fülig! Élni, az a legnagyobb!



✍ 71. média (work-etüd)

2008. március 10. 11:29 - cippo
a_nárciszok_lélektanából magyar_médiae

Intro

 



✍ 67. poszt az árnyjátékosról

2008. március 7. 23:00 - cippo
a_nárciszok_lélektanából

Olyan gyorsan lépkedett – kip-kop a cipők -, hogy az ellenszélben könnyezni kezdett. Szemüvegben ment pedig; sosem használta máskülönben, csak olvasáshoz. Ajakra szájfény, fahéj ízű, szemre szemhéjpúder. És a szemüveg. Kip-kop a cipők – azt hitte, szédülni fog -, tűsarkakon és szemüvegben. (De nem.) A haj rendezett. S az öltözet. Feszes a járás. S a vonások. Posztmodern outszájder. Jobban érezte magát így önkívületben. Átrétegződve. Kékharisnya Nervosa. Idegen. Akivel nem lehet viccelni.

Beköltöztünk. Egy kanapé, egy fotel, két matrac, rádió. Árnyjátékokat komponáltunk rádiójátékokra.

Nagy lapát tenyerem van, virsliujjakkal. Amikor árnyjátszom, a kezem kecses, és hosszú, zongorista ujjaim vannak a falon. A kivetülésem esztétikusabb, mint a valóságom. Vagy: közelre torzítok.