1132. Bartis Attila Bohumil, avagy… – Magánszám

“Nos, jön be nagyapám egy reggel gyanútlanul, ez a Ruzicska pedig itt áll az udvaron, baltával a kezében, és éppen vágja ki a gesztenyefát. Nem kell majd az avart söpörni, mondja. Meg, hogy a helyén még egy asztal pont elfér. És akkor nagyapám megkérdezte, hogy odaadná-e neki a baltát egy pillanatra, amiért Ruzicska úr hálás volt, mert már eléggé elfáradt. Nagyapám pedig igen pontos kezű ember lévén úgy csapott oda a baltával, hogy Ruzicskát a barkója még éppen elválassza a nagyon gyors haláltól, de a bal füle azért leessen. Moccanni nem mert többé szegény ember, ott állt cimpa nélkül, és nézte, miként segítenek az első vendégek a gesztenyefát aládúcolni, mert senkinek nem lett volna jó, ha ráborul az épületre. Nehogy azt higgye, hogy lincshangulat volt, mert nem volt lincshangulat, de amint befejezték a dúcolást, szépen nekiálltak és összecsomagolták az abroszokat meg kispárnákat, a sors pedig úgy hozta, hogy Ruzicska már a déli vonatot elérte.”