Amúgy jól vagyok. Nincs bajom a világgal. Persze nincsenek illúzióim, én egy ilyen realista csávó vagyok. Sose gondolkodok én magamról ilyen férfias túlzásokban, érted. Sose gondoltam például, hogy magas vagyok. Alacsony vagyok, hát alacsony vagyok. Százhatvanöt centi. A haverok szoktak is ezen poénkodni. Akkora vagy, mint a kutya ülve, mondják. De nehogy azt hidd, hogy felveszem, szarok én az ilyesmire. Nincsenek illúzióim, mondom. Csak azér én nem járok baszomnagy bömössel, hogy nagykutyának látsszak. Minek járnék, abba is legfeljebb csak akkora lehetnék, mint egy bernáthegyi ülve, nem? Az jobb?
Van csajom. A csajom is kicsike persze. Még nem a feleségem. Harminc vagyok, van csajom, a nősüléssel meg ráérek még. Amúgy, mondom, nincs bajom a világgal. Teszem a dolgom, nincsenek illúzióim, ennyi, érted.
De mikor beszállok a liftbe, az azér úgy szarul tud esni, hogy a tizenötéves kis szomszédluvnya, aki van vagy egykilencven, fölémtornyosul és leköszön, hogy csókolom.