797. a mindennapi betevőrül

2010. július 28. 0:28 - cippo
litera-túra 5 hozzászólás

Hát, nekem ez a Bartos Erika, ez egyáltalán nem volt szimpatikus. Lehet, azért, mert úgy telenyomta magával a könyvespolcokat, hogy szinte már kezdett az a sokkoló gyanúm támadni, hogy a Bartos a modern gyerekirodalom Courths-Mahlere. Egyszerre azon kaptam magam, hogy ott van – betolakodott, hogy úgy mondjam – a Bartos finoman és észrevétlenül, benne az aurámban nyakig, azt meg azért elég nehezen viselem, ha birtokhatáron belül ledominálnak.
Pláne, hogy amikor ennek hangot is adtam, a postás, a házmester, az autószerelő, szóval mind egyhangúlag olyan apologetikus túlzásokra ragadtatták magukat, mint hogy: na pedig aaaz, már hogy a Bartos, ugye, maga az anyaúristen,  hát azt még a Marcellka is kétpofára, meg hogy az a gyerekirodalom nonpluszultrája.

Jójó, hát akkor feszt elolvasok tőle valamit, okoskodtam, hátha valami kis rálátásom támad arra a –  máskülönben igen figyelemre méltó – literális hézagra, ami nyilván ki kellene, hogy bökje a szemem, mert hát mekkora nagy hézagnak kell annak lenni, kérem, amit már ilyen mennyiségorientáltan kelletik tömködni.
Joviális pofával és heroikus önfegyelemmel kezdtem bele, aztán úgy vártam, vártam, hogy majd csak rábukkanok valami kis nyelvi leleményre, vagy derült égből rajtamüt legalább valami csekélyke cselekményszövési blikkfang, de nem ám. Hogy mondjam, unatkoztam.
Nem vagyok gyakorló szülő, ellenben van nekem empátiám, mi több, színes, szélesvásznam is, és, bazmeg, amivel engem nem motiválnak, azzal – úgy képzelem – én magam is elég kevéssé tudok motiválni; szóval húztam a számat erősen, de azért marhára meg akartam érteni a Marcellkákat is.

Aztán hirtelen úgy mellbelökött, hogy hát a Bartos – bár a Szabolcska Mihály egyszerűgével, és a Nagy háztartáskönyv pátoszmentességével ír/rajzol – a hétköznapok praktikus és kompakt megéléséről mesél nyakra-főre, és akkor itt a hangsúlyt úgy a hétköznapokra, mint a megélésre egyaránt fektetném. Szóval hogy semmi lila köd, semmi nyálasrózsaszín barbiromantika – nem, ezek, bazmeg zöldségest játszanak, meg szerelőst, meg kiszámolják, hány körme van összesen a családnak, meg aztán arra is ügyesen rá van itten, kérem, világítva, hogy az anyu, az nem egy kibaszott glóriás ikon a festett egekben, hanem mérgelődős, meg kiabálós, meg együttjátszós hús-vér anyu, rögvaló anyu. És akkor végre leesik, hogy mit zabálnak ezen a Marcellkák, hogy tulajdonképpen mi is azoknak a Bartos. Hát a mindennapi betevőjük.

Hogy, kérem szépen, az ennek éppen a színe, ami a visszája: kijózanít abból az elbaszott társadalmi ideálból, hogy legyen_má’_mindenki_művész_meg_értelmiségi. Hát ne. Ne legyen má’. Ebben a cifraszűrű világban legyenek má’ egyszerű, hétköznapian praktikus, vagy praktikusan hétköznapi életszemléletek is itt, ahol a kurta farkú malac túr, ha kérhetem, jó? Köszönöm szépen.

Eddig 5 hozzászólás érkezett
  1. szigiri

    A gyerekek Magdi anyusa, Berény Mikije és Klaudiája lenne Anna, Peti és Gergő?:)

  2. Kell a mindennapok biztonsága. Hogy minden úgy van jól, ahogy van. Nemár hogy királylányokkal szivassák a kisdedeket. :)

  3. szigiri, most nagyon röhögök xD

  4. egyperces

    Hurrá hurrá hurrá!
    Így örültem a bejegyzésednek.

    Szerintem is a gyerekeknek (olyan legkisebbformáknak) pont arra van szükségük, hogy bevezettessenek a piros-kék-sárga-zöldstb. világba, ahol a föld lenn és a felhők fenn vannak. És bár nem a gyakorló anyuka posztjáról osztom az észt, de szerintem a gyerekeknek, mielőtt elmerülnek az arany és rózsaszín (később vörös-fekete) csodaságok világában, marhára meg kell ismerniük, milyen egy átlagos (magyarországi, háromgyerekes) család élete, ami úgy 5 éves koron túl hihetetlenül magától értetődő és unalmas, nade nem egy 5-mínuszosnak. Ráadásul máris tudnak viszonyítani: a könyv világát a saját világukhoz, és mindaz a remek kölcsönhatás és párbeszéd(?) létrejöhet, ami a későbbi olvasások során mű és olvasó között, sajnos nem értek hozzá hogy hogy is van ez tudományosan. De Bartos Erika könyveit becsmérelni szerintem olyan, mint amikor az ember csak legyint, hogy: “ez primitív mint az egyszeregy”.
    Kis enciklopédia nekik (pont nekik), a nagy világról. S egyben minta: pozitív, építő.
    (Na ezért örülök annyira a könyveinek. S ráadásul még szeretem is, vén fejjel, eredeti családon túl, saját családon innen. Néha el is ábrándozom, mennyi mindent csinálnak egy igazi CSALÁDban, hehe.)

  5. egyperces: na, én meg annak, h így örültél.
    Tényleg sokáig húztam a szám, meg fanyalogtam, míg végre megláttam az értékeit, de megláttam. Mondjuk én se gyakorló szülőként. Viszont önző felnőttként. (vállveregetés xD)

Itt aláírhatsz. Úgy értem, a szöveg alá. Nem moderállak, bízom benned, hát úgy. Az email címed kell, nem én találtam ki, de másnak nem mutatom meg.