Hát kérlek, Bretagne-ról én sose gondoltam volna, hogy lepukkantabbul néz ki, mint Kornwall, pedig de. Ha most előítéletes lennék, azt mondanám, mekkora egy trehány tróger ez a Trisztán, hogy ilyen ótvarul lelakta a kéglijét – neve is van különben, Kareol -, de mentségére az egész nyitány alatt annyira sebesült szegény, hogy az ember már gyanakszik, lehet, ez földobta a prakkert, csak még nem tájékoztatták róla a nézőt. Persze címszereplő viszonylag ritkán hal meg a vége előtt, de ezeknél a népeknél sohase lehessen tudni.
Szóval, ahogy ott betegeskedik szegény a hideg deszkákon a fehér pizsijében, beballag valami csávó egy koponyával, azt úgy leteszi a Trisztán fejéhez, és mellékesen érdeklődik a Kurvenáltól, hogy akkor most mi a dörgés. [Nahát ez a koponyadolog, ez jól összezavart megint: nem elég, hogy ezek – a Trisztán meg az Izolda -állandóan egymás szájából isszák a szót, meg a mindenféle tudatmódosító löttyöket, mint két elbaszott, túlkoros Rómeó meg Júlia, erre tessék, belekavarják itt nekem még a Hamletet is; most könyörgök, tényleg mindent a nyomorult Shakespeare-től kell nyúlni? Mondjuk az a szörnyen vívódós lenni_vagy_nem_lenni lelkialkata, az különben megvan neki hozzá, már a Trisztánnak.]Arra a Kurvenál megmondja neki a tutit [mondom én, hogy a pasik az előre mutató, egyenes vonalú közlést részesítik előnyben], hogy hát eléggé úgy néz ki, hogy a Trisztánnak befellegzett.
De akkor a Trisztán egyszercsak fölül a fehér pizsiben, és látványosan vak, meg le is van robbanva kurvára; aztán hát nem rákezd megint a szokásosra? Tudod, a lenni_nemlennire, és közben iszik is, úgyhogy sokszor nemigen lehet eldönteni, hogy inkább vakabb, mint inkább részegebb, vagy fordítva; azt viszont tényleg jól csinálja, úgyhogy szegény Kurvenál összevissza aggódja magát miatta, ami egyrészről nagyon szép, másrészről nagyon férfiatlan, mert akkor előjön ez a kis lélekdagálya neki, hogy: Mein Held! Mein Tristan!, na és az nála is úgy rúg vissza, mint a puska [Na, mondom, ez se a Végvárihoz járt mozgástechnikára – jó, mondjuk lengyel, de akkor nyilván nem is ugyanaz az iskola, mint az Izolda. Akkor meg hogyan?], hogy olyan balfaszul illeg-billeg a színpadon, mint a bólogatókutya feje hetvenhatban a Wartburg kalaptartóján. [Különben itt, a Trisztán meg a Kurvenál viszonyában bukik ki legtisztábban a CunciDönciség – tudod, amiről még az elején meséltem. Hogy ez, baszki, a Kurvenál, tényleg egy merő parában van a Trisztán miatt, ápolja, meg minden, sőt, még a Trisztán csajának is küld egy tájékozató jellegű sortmeszidzset.]
Itt most egy darabig az megy, hogy a Kurvenál kiböki, hogy küldött tehát az Izoldának egy sortmeszidzset, mire a Trisztán baromi kolerikus lesz, és intenzíven várni kezdi a csaját, aki viszont kurvára nem jön, mire a Trisztán melankolikus lesz, a Kurvenál meg ideges. Mozgásban ez úgy néz ki, hogy a Trisztán ül a deszkán törökülésben, lenyom egy-két hosszabb lélegzetűt [ez – épp az egyszerűsége miatt – eléggé szempáráltató, ez az ülése neki], a Kurvenál meg le-föl rohangál a lépcsőn, és időnként neurotikusan közbereplikázik. A Trisztán a hosszabb lélegzetűben itt-ott elszór egy-két átkot is [Jellemző, epikus-romantikus hősök végigátkozódják a darabot – még a csajok is -, ami feszt ugyanaz, mint néhány vaskos kurvaanyázás, csak az, hogy káromkodás, kevésbé hangzik veretesen, mi?]Aztán, mikor ez már elég régóta megy, akkor a Kurvenál meglátja az Izolda hajóját, mire a Trisztán megint kolerikus lesz, és elzavarja a kikötőbe az Izolda elé. Na akkor azt mondja neki a Kurvenál, hogy:
Már indulok is,
Karjaim hozzák!
De te, Trisztán,
Várjál ágyadban rám!
Hát, khm, izéugye, ezen a ponton a Cunci is meg én is egyszerre nyüszögtünk fel. Utólag megbeszéltük, hogy így, ebben a formában ez azért elég meleg volt, de a Cunci azt mondta, hogy depedig történetesen itt tükörfordítása volt a magyar a német eredetinek,
Sie trag’ ich herauf:
trau meinen Armen!
Doch du, Tristan,
bleib mir treulich am Bett.
úgyhogy vigye a Wagner a balhét.
Az Izolda – habitusához képest – elég szeriőzen érkezik, és bár a Trisztánnal nagyjából diagonálban, a színpad másik oldalán áll meg, ahogy belép, már diagnosztizál. Azt mondja: A keze, mint a jég! Szíve sem ver! – [ezen ne akadjál fönn, koncepció, tudod, mondtam már, az egész darab alatt nincs köztük közvetlen fizikai kontaktus] és ebből azért [zu spät] úgy lehet következtetni, hogy ja, akkor a Trisztánnak kiírták a gémóvert.
Nade ez még nem elég, váratlanul betoppan a Brangéne [aki – ezt jól kisakkoztuk a Cuncival – tutira összejött a Marke-val, mert valami menő és drága ruci van rajta, pedig mikor utoljára láttuk, még elég lepattant volt], a Melot – tudod, aki kikardozta a Trisztán szemét -, meg a Marke, az ex-span király; hát erre meg a Kurvenál lesz piszkosul kolerikus, hogy mindenkit jól lekardoz, pedig pont most jött volna az Om-Hara, meg hogy mindenki összebékül mindenkivel, de nem, idegből elbassza nekik a hepiendet, aztán meg még jól meg is hal. Ez annyira ciki, hogy mindenki, aki még egyáltalán életben maradt, gyorsan le is lép, kivéve az Izoldát – de mondjuk ő meg nem maradt életben.
Mink meg rívunk, mint a szopós malac. Nahát.