A Népligetben az a nagy kunszt, hogy olyan szűz. Úgy értem, mondjuk a Margitszigethez, vagy a Városligethez képest. Hogy mondjam, olyan nyers. Historikus ismereteim szinte nincsenek róla, csak amolyan atmoszférikus impresszióim, összbenyomásom, montázsszerű átcsúszásaim a történelmen. Van valami nyomós, súlyos átszivárgása az időn, az úgy megül felette, olyan felhőszerűen, azt úgy lehet érezni, és akkor úgy el lehet képzelni, amint a volt homokbánya – később szeméttelep – helyét, mintegy 112 hektárt, beültetik kőrisekkel, platánokkal, meg hársfákkal, és kijelölik, mint a munkásosztály szórakoztatásául szolgáló területet. Namost én például a Muskátné körhintáját a Liliommal sokkal inkább képzelném ide, mint a Városligetbe, meg hát meg is van mondva mindjárt a szennylapon, hogy külvárosi legenda hét képben, dehát.
EU-konform játszótér a Népligetben, a regionális fejlődés tovagyűrűző hatásaival, ugye. Lényegében meg csak annyit akartam mondani, hogy gyerekek, na.
Ja, meg hogy a Vitéz László a csodaládán ücsörögve itt sózta kupán palacsintasütővel a fekete pofájú ördögöt, ha még emlékszel.