✍ 355. a Lamborghiniről

2008. október 3. 10:48 - cippo
agymétely

Servilis, ki gépen száll fölébe, s kinek térkép e táj, ki gyakorta csöndes nosztalgiával emlékszik a repülés boldogságára, míg lékhajója a szigorú Criticuson megfeneklik, új játékra lelt.

Lásd be Criticus, pompás ötlet volt Lamborghinivel begördülni a McDrive-ba, rajongott; lendülete és szertelensége egy vizsláéval vetekedett.

Criticust, kit megint az oly gyakorta szorongató nyugtalanság kínzott, bosszantotta e könnyű szárnyalás. Nevetséges vagy, Servilisem, szó se volt semmiféle Lamborghiniről. Képzeleted puszta játéka mindez, körülmények generálta gyermeteg illúzionizmus, élveteg helyzetgyakorlat egy kólásüveggel, s egynehány játszótárssal.

Tenéked, jó Criticusom, kinek számára több ragyogó oltárom is van, s ki megbölcsülvén hajlamosságot mutatsz némely aggkori rigolyákra, s kedélyállapotod szerint morózus arcodat mutatod, avagy a minden kedvtől menteset, tenéked – mint mondottam – legfőbb bajod a képzelőerő hiánya. Mert lásd, vonzásokon alapuló Univerzumban élünk, hol minden valóság puszta illúzió, s ilymódon minden illúzió maga a nyersvaló. Hisz üsd csak fel a szent könyvet – nem az vagyon-é a százszor áldott lapokra írva: kérj, s megadatik?

Eh, miféle gyatra, bukdácsoló valóság az – erre felelj nékem Servilis -, mely kívüled senki másnak érzékek által való megtapasztalást nem ád – mi több, ama roppant kétséggel élek: tenéked ád-e valóban ?

Jójó, bölcs Criticusom, egynémely dologban álláspontjaink közös metszetet nem alkottak, s való igaz, hogy bár Királylány sikkantó torokhangon fejezte ki, mely pompásan mulat, de – jóllelehet előzékenységben páromat ritkítottam – impozáns kocsinkba beszállni mégsem mutatott hajlandóságot, s ha emlékezetem nem csal, Pompás is gyakorta feledkezett meg a sebességváltásról, mi több, a rükvercet egyenesen elvétette, a parkolásról már nem is szólván, mégis állítom, lelki gyarapodásom, s előmenetelem e tapasztalati szinten vitathatatlan. S felelj igaz lelkedre Criticus: ügyes-bajos dolgaim centruma, envalóságom nem ennenmagamban rejlik-e, nem magam vagyok-é az origó?

Szamárság, dohogott Criticus, s egy rafinált inacskát – még a mustáros sertésszűz medalionból, melyet kedvtelve fogyasztott – piszkált ki a karcsúra faragott kicsiny pálcával fogközéből. Servilisem, téged megmételyezett a titkos elragadtatás. Te egy szánalmas kis rajongó vagy. Ráadásul vén szamár.

Meglehet, jó Criticusom, de emlékezz: nem magad tanácsoltad-é, hogy szabaduljak meg a test nehézkes kínjaitól, a vágy veszett nyavalyáitól, nem te voltál-e az, ki korholó szavakkal illettél, miszerint a test nehézkes, ostoba? Én csupán a magam módjára formálván értelmeztem szavaid. S hirtelen ellágyulva nézett Criticusra. Ja és Criticus, lehelte. Gyermekké tettél.

Hónapokon keresztül minden éjjel megöltem, nem afféle régi,

elcsépelt, hétköznapi módon, hanem újszerű és festői körülmények

között.*

* Mark Twain

Itt aláírhatsz. Úgy értem, a szöveg alá. Nem moderállak, bízom benned, hát úgy. Az email címed kell, nem én találtam ki, de másnak nem mutatom meg.