✍ 283. budoár

A negyedik kicsi fényfolt a sötét folyosó végén.
Már az olajjegyeket ügyesen kiírta. Meg az ebédpénzt is elvehette, koppanva leszámolta a cédulákat a pultra, s tolta át a szűk pénztárablakon. Hétfő, kedd, szerda, az átírótömbbe meg – a fedelére kék tintával, folyóírással az volt jegyezve: "Ebéd" – bevéste nagy nyomtatottal a Géringer alá, hogy H-K-Sz-CS-P, s mögé, hogy 2, azaz hogy két fő. A bordó Parker tollat szerette, meg a lapos, kerek tintaradírt, szaglászta egyre a halvány hússzínű gumit, tologatta az asztali naptár lapján, azokat a grafittól, tintától elszürkült kukackákat meg a tenyerébe gyűjtögette.
– Kicsikém, hozol-e nekem egy kávét?
Akkor átment, végig az üres folyosón, benyitott, belépett abba a negyedik kicsi fényfoltba, amelyben mindig finoman megült a kávészag.
– Csókolom, az Emi néni kávéjáért jöttem – tétován megállt.
– Na gyere, főzünk egyet.
Marika néni nagy volt, és puha, és mindig mosolygott, és hatalmas, barna dzsörzészoknyát hordott, és a dzsörzészoknya akkora volt, hogy a fűrészbakra terítve tökéletes sátrat lehetett volna csinálni belőle.
Marika néni volt máskülönben a téesz-atyaúristen, a hegyes bajszú elnök úr helytartója, meg a földi örömök Madame-ja egyszemélyben, budoárja az ablaktalan irattár, a plafonig érő polcokkal.
A budoárban a nehéz, dohos papírszag, meg valami kis fanyar tintaillat elé kúszott be a babkávé nyers aromája, ahogy a daráló tetejét Marika néni lepattintotta, s belekanalazta, majd kövérkés ujjaival az utolsó pernyéig kíméletlenül belekotorászta a kávédarát a csőrös alumínium-főzőbe.
– Lyukasztgathatok addig?
– Lyukasztgathatsz hát – a kezébe adta a nehéz papírlyukasztót, és valami papírt, ő meg bámulta, hogy szalad tele a lyukasztó öblös gyomra szabályos kis korongokkal.
– Marika néni, ezeket megkaphatom? Konfettinek.
– Meg. Keresek neki valami zacskót.
Aztán ott, a kávőgőztöl megnehezült levegőben a kopott aranyozású, könnyű kiskanálra kockacukrot helyezett Marika néni, belemártotta a sűrű párát lihegő feketébe. Odanyújtotta.
– Na. Ez pedig a tied. De ezt nem mondjuk el senkinek.
Csippentett a bal szemével.

Szerző: cippo

"Nyilván ön is észrevette, hogy minél kevesebbet tudok valamiről, annál nagyobb az önbizalmam, és annál jobban meg tudom világítani a dolgot." Mark Twain

Csatlakozás a társalgáshoz

1 hozzászólás

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .