Lévén önkritikus hajlamú fogyasztói célszemély, föltettem magamban, hogy énnekem elengedhetetlenül szükségem van, s ily módon föltétlen szert is teszek egy ugrálókötélre.
Ez, szándékom szerint megtörtént, és az alábbi fotografikus ábrán közszemlére bocsátom grammatikailag a birtokviszonyra felépített kis privát gazdaságom legújabb, mindezidáig még kiaknázatlan darabját, mely fotografikus ábrára kattintván a becses olvasó kedvére kiélvezheti közelebbről is a nevezett objektumot.
E megkapó tárgyban csipetnyi ironikus társadalomkritikai felütést, továbbá némi finoman árnyalt lírai analógiát vélek felfedezni. Énnekem t.i. rögtön – valami Weöres Sándori logika mentén – a Bóbita könnyű alakja sejlett föl [két csiga őrzi az álmát, ugye], s úgy okoskodtam, hogy a pompás malackák egyike vélhetően azonos azzal a szépreményű csókossal, kire ama játszi szárnyat igézte.
Namost akkor tessék csak elképzelni, amint énBóbitaságom szaporán kapkodja piskótalábait, miközben a két ragyogó, rózsaszín malacka megátalkodott pofával fürgén tekeri-karikázza a kötelet.