Gyula Úr nagy szoknyabolond. Szoknyás nőben preferálja, ha a nő mar, mint a sav. Nadrágos nőben a stílust preferálja.
Gyula Úrnak pavilonja van a piacon, galyibája, avval csalja lépre az olyan patyolat madarat, a pintyőkét, amelyik a szoknyát, vagy a nadrágot viseli, és két betűben összefoglalható.
– Jaj, milyen cuki! – sikkant a Nő, s firtatja Gyula Urat – Mondja csak, ez lámpa, úgy-e?
– Nem, kérem, ez nem lámpa. Ez, kérem, egér, ahogy látni tetszik.
– Nade ez itten egy lámpaernyő – a Nőt nem hagyja nyugodni a dolog, trükköt sejt. Mert Gyula Úrnak a zsivány szemében van valami, amiben sejti a trükköt, csakhogy az a trükk nem a portékában rejlik, hanem Gyula Úr vadászművészetében, abban, ahogy a galyiba ajtaját tárja ártatlanul, s mikor a pintyőke besétál, már csattan is mögötte az az ajtó.
– Nem, kérem, ez itten egy egér. Tetszik látni, két kis tölcsér, egy a feje, a kisebb, s a nagyobb a teste.
Szines egér, két lámpaernyő a feje, s a teste; drótok, valami foglalatok kacskaringóznak ki belőle, igazán, akár lámpa is lehetne. De hurok az, kérem, lép a pintyőkének.
Gyula Úr ajánlatot tesz kétezerre, s a Nő felel, hogy: – Gyula, én ebbe beleestem, dehát elvinni nem akarom, csakhogy nézni oly jól esik.
– Ó, ezerhétért kedvére nézegetheti.
S a pintyőke csacsog, hogy lakása picike, Gyula Úr épp ezt a választ várta.
– Kérem, hát cseréljünk telefonszámot, s avval lakást.
– S abban mi a pláne? – pintyőke homlokára csusszan a szemöldök könnyű íve.
– Ó, a pláne, hogy kegyed a nagy lakásba költözik, vidékre, én meg birtokba veszem a kegyedét – villan a szem.
Pintyőke kacag, hogy: – És akkor majd telefonon értekezünk, Gyula. S akkor, avval a szóval, hogy “értekezni”, a Gyula meg van fogva, hogy úgymondjam, megbűvölten ismétli: – Értekezünk – ezt milyen szépen mondta kegyed.
A Nő menne már.
– Hát elviszi ezt a gyönyörű mosolyt? – telefonszámért kacsint, de a pintyőke szinte már tovalibeg.
– Csak azt ne mondja, hogy előtte mossak kezet! – meséli, így marta meg a Mártuka, s ő csaknem elvette ezért a mondatáért. – Kapok egy telefonszámot? Egy telefonszám, s viheti az egeret – föníciai kereskedők tudnak csak ilyen félig zárt szemhéjú sandaságot; Gyula Úr meg van fogva, a Nő dönt, Gyula Úr tudja, mi a csízió.
– Ilyet én nem mondok, Gyula – a Nő dönt, a Nő is tudja, mi a csízió -, de tudja mit, találkozásunkat bízzuk a véletlenre.
S akkor Gyula Úr, mint fele királyságát, grandiózusan a Nőnek nyújtja az egeret.
– Vigye. Nem kérek érte semmit.
A Nő tudja, mi a csízió, nem fogadhatja el. Gyula Úr csippent szemével akkor, s odasúgja:
– Viszlát. A jövő héten értekezünk.